Solara szörfös előrejelzése:

2007 a Legmerészebb Álmainkat is felülmúlja.

 

 

 

 

 

 

Isten hozott 2007-ben, a Nagy Átalakulás Évében!

 

2006 különös év volt. Az első 9 hónap azt a csalóka látszatot keltette, hogy oly lassan történnek a dolgok. Úgy tűnt, minden fáradozásunkat latba vetve is csak nagyon kicsi eredményre jutottunk. Építkezéssel telt az év nagy része, körül voltunk állványozva, miközben legbelül a lényegünkben, folyt a felújítás. Mégis, mire véget ért az év, elámultunk, milyen óriási utat tettünk meg. Hirtelen rádöbbentünk, hogy 2006 végül is ragyogóan hatékony év volt, és pontosan azt a tapasztalást nyújtotta, amire a legjobban szükségünk volt ahhoz, hogy lényeges belső átalakítást hajtsunk végre.

 

A kvantumhullám idején, ami az év utolsó 3 hónapjában volt, néhányan nagyon mélyen valami váltást éreztünk, ami egy teljesen más mátrixba repített át bennünket. …..  a Láthatatlan Világ, a Lótusz Világának addig ismeretlen mélységeibe.

 

Ha te lemaradtál erről a váltásról, ne aggódj! El fog jönni 2007-ben, nem tudsz róla lemaradni, feltéve, hogy ez lesz a leges-legfontosabb számodra. A szeptemberben érkezett kvantumhullám már csak egyre erősebb lesz 2007-ben és 2008-ban.

 

 

 

LÁBNYOMOK A HOMOKBAN

 

A 2006 utolsó hónapjaiban bekövetkezett változások olyan mélyrehatóak és messzemenőek voltak, hogy sokan közülünk új, sokkal-sokkal igazabb lényekként léptek ki az évből. Ahogy először beléptünk a Lótusz Világába, óriási Szeretethullámok mostak át bennünket, és eltörölték a lábnyomaink hosszú sorát, amit magunk mögött hagytunk a homokban. Ez egyre többször fog előfordulni egész 2007 folyamán.

 

Ezek a lábnyomok az egész eddig megtett utunkat – vagy arra irányuló küzdelmeinket jelképezik, hogy felébredjünk és kijussunk a dualitás illúziójából, a ragyogás pillanatait, azokat, akiket szerettünk, és azokat, akik bennünket szerettek, azokat, akik megpróbáltak akadályozni bennünket, a mélységes kétségbeesés pillanatait, amikor már majdnem feladtuk, a mérhetetlen bátorságot, ami ahhoz kellett, hogy ilyen messzire eljussunk. Ezen a bolygón és másutt is eltöltött életeink teljes története ágyazódott be a lábnyomok szinte végeláthatatlan sorában a homokba. És aztán hirtelen óriási Szeretethullámok sorozata elmossa ezeket, és szabadok vagyunk …….

 

A Szeretethullámok sok régi álruhánkat és idejétmúlt szerepünket is elmossák.  A valódi lényünket eltakaró többszörös réteg most hámlik le rólunk, és láthatóvá válik meztelen belső énünk. És most már nem lehetünk mások, mint ez. EREDETI  ……..  VALÓDI ……. IGAZ …….. TISZTA IGAZ SZERETET.

 

2007-ben egész évben a Szeretet Hullámai elmossák énünk rejtekhelyeit kívül-belül. Ezek azok a kis szűk helyek, ahová bepréseltük magunkat, hogy növekedésünket visszafogjuk, és elkerüljük valódi nagyságunk és fennségességünk megtestesítését. Azok a helyek, ahová legféltettebb álmainkat és legtitkosabb vágyainkat betömködjük, hogy ne kelljen szembenéznünk a fájdalommal, ha esetleg nem valósulnak meg. Azok a helyek, ahová üres kifogásokkal takaródzva elbújunk, hogy ne kelljen vállalnunk a felelősséget a valódi szándékunk teljesítéséért, és azért, hogy azt tesszük, amiért valójában idejöttünk. 2007-ben rá fogunk jönni, hogy már nem rejtőzhetünk el önmagunk és mások elől sem. Hirtelen kikerülünk a nyilvánosság elé, csupaszon és leplezetlenül, mindenki szeme láttára, aki képes látni bennünket. És ebbe akár bele is nyugodhatunk, mert ezután már mindig így lesz.

 

Jövőnk és múltunk történetei nélkül az ITT és MOST-ba csöppenünk bele. Rá fogunk jönni, hogy nincs is más, csak ITT és MOST. Minden ebben található. És ez az a hely, ahová teljes egészében le kell horgonyozni lényünket. Az ITT és MOST-ban leszünk képesek ráhangolódni arra, hogy A MEGFELELŐ IDŐBEN A MEGFELELŐ HELYEN legyünk. És itt tudjuk majd megvalósítani Legmerészebb Álmainkat.

 

 

 

LEJÁRT SZAVATOSSÁG

 

Ahogy a Szeretet Hullámai egyre hatalmasabbak és erősebbek lesznek 2007-ben, életünk minden egyes részletét elmossák, ami nem valódi, ami nem rezeg együtt tökéletes összhangban a kibontakozó új, valódi lényünkkel. Ez a Szeretethullámokban bővelkedő Kvantumhullám egyre nő és egyre erősebb lesz majd az Átváltozásnak ebben a monumentális Évében, mert a Szeretethullámok elmossák a nem kielégítő munkáinkat, nem megfelelő lakóhelyeinket, lejárt kapcsolatainkat, idejétmúlt hiteinket, szokásainkat és mintáinkat, megrögzött spirituális szokásainkat, amik már nem juttatnak előre bennünket. ….. Egész addig, míg minden, ami nem valódi és aminek lejárt az ideje, eltávozik tőlünk.

 

Most már lejárt az ideje sok olyan alkotórésznek, amihez eddig hozzászoktunk. Ide tartoznak a régi fogadalmak és lélekcsoportokkal vagy egyénekkel kötött szerződések, régi kötelezettségek, korlátozott látásmódok, idejétmúlt spirituális gyakorlatok, régi szerepek, amiket több létidőn át játszottunk. Néhány rész, ami most távozik az életünkből, olyan rég óta van érvényben, hogy mindig azt hittük, örökké velünk marad. De most már elérték a kitűzött végpontjukat. És akárcsak a lejárt szavatosságú tej, ami megromlott, megpróbálhatjuk meginni, de nem fogja oltani a szomjunkat, csak hányingerünk lesz tőle.

 

Ha nagyon makacsul ellenállunk a változásnak, vagy félünk attól, amit nem látunk és amit nem tudunk irányítani – annak, ami jelenleg még nincs feltérképezve és nem ismerjük -- , megpróbálhatunk kapaszkodni régi és idejétmúlt dolgokba, de előbb-utóbb minden, aminek lejárt az ideje, kitépődik erőtlen markunkból.

 

Ez nem az automatikus, öntudatlan reakciók éve, se nem a partvonalon való tétlen ücsörgés éve; sokkal inkább teljesen tudatában kell lennünk mindennek, amit gondolunk, érzünk, mondunk, teszünk. Őszintén és tudatosan kell választanunk, az integritásunkra alapozva, határozottan kell cselekednünk, amikor folyamatosan gyomláljuk kifele magunkból azt, aminek lejárt a szavatossága. Ha nem így teszünk, ezek az alkotóelemek egyre jobban eltorzulnak, felerősödnek, egész addig, amíg már nem tudjuk figyelmen kívül hagyni őket.

 

Állandóan fésüljük át lényünk fiókjait, és engedjük el mindazokat a dolgokat, amik már nem illenek hozzá ahhoz a valakihez, akik az átalakulás folyamatában éppen vagyunk. Ugyanakkor, tartsuk meg mindazt, aminek a rezgése megfelelő ahhoz, hogy velünk jöhessen az utunkon.

 

 

 

VAGY ELÉRED VAGY LEKÉSED!

 

2007 egy kiélezett „Vagy eléred vagy lekésed” év lesz, ami januárral, a „Vagy eléred vagy lekésed” c hónappal kezdődik. Ez az időszak tulajdonképpen 2006. december utolsó hetében kezdődik. Minél tartósabb áttöréseink lesznek januárban, annál jobb, mert január lesz a mintahónap az egész évre.

 

A Kvantumhullám meglovaglásához mindig óriási szörfdeszka kell, mert a kicsiket a Nagy Hullámok mind szétzúzzák. Teljes lényünkkel részt kell benne vennünk, mert ezekkel az erős energiákkal csak így lehet dolgozni. Sokkal könnyebben fogjuk tudni meglovagolni 2007 ÓRIÁSHULLÁMAIT,  és uralni őket, ha nem hátráltatjuk  magunkat azzal, hogy egy kicsiny deszkán vagyunk, amit a hullám ide-oda taszigál, és nekilök a sziklának.

 

Az Expresszvonat az állomáson indulásra kész az Újvilágba, és el fog indulni – velünk vagy nélkülünk. És mi egyáltalán nem akarunk lemaradni róla. Hiszen egész eddig erre vártunk. Végre itt az idő és az Expresszvonat elvisz bennünket a valódi célállomásunkra. Elvisz bennünket arra a helyre, ahol megélhetjük Legmerészebb Álmaik Megvalósulását. Tehát, NE HAGYD, hogy BÁRMI visszatartson!

 

Bár az Expresszvonat az Újvilágba február első két hetében fogja elhagyni az állomást, a jegyednek január végére már a kezedben kell lennie. Ha lekésed, az év hátralévő részében még megpróbálhatsz felzárkózni és újra összekapcsolódni valódi szándékoddal úgy, hogy csak ez mindenek fölé helyezed, és teljes szándékodat erre koncentrálod. Ez roppant nagy erőfeszítésedbe fog kerülni, ahhoz a gördülékeny átmenetekhez képest, amit az Expresszvonaton utazók fognak megtapasztalni, de lehetséges lesz. 2007 után sokkal nehezebb lesz áthidalni azt a hézagot, ami az új mátrixban élők és azok között lesz, akik még mindig a dualitás poros maradványai alatt vannak.

 

Nagy sebességváltás van, amiben azok, akik továbbra is megengedik maguknak, hogy elmerüljenek a dualitás illúziójában, nem utaznak velünk tovább a felgyorsuló tempóban. Ha nem veszel részt teljes lényeddel az áttörésekben, és nem ezek lesznek számodra a legfontosabbak, könnyen lehet, hogy a főáramlaton kívül találod magad. Ez az időszak a „Vagy eléred vagy lekésed” ideje, és most már nem lehet tovább lagymatagon cselekedni.

 

Ahogy már az egyik tavalyi szörfös előrejelzésemben említettem, a mostani időszak nagyon hasonló Atlantisz evakuálásához, amikor is sok hajót a tengerre bocsátottak, de csak kevés érte el kitűzött célját. 2007-ben azok, akik már eddig is velünk utaztak a nagy hajókban, de csak ímmel-ámmal evezgettek, vagy elkezdenek teljes lényükkel evezni, vagy egyszer csak azt veszik észre, hogy a vizet tapossák, miközben a hajók nélkülük haladnak tovább.

 

Ne hagyd, hogy veled ez történjen! Az nagyon szomorú lenne, mert azért dolgoztunk együtt annyit, hogy ez az idő elérkezzen. Erre lettünk teremtve, és erről már tényleg nem akarunk lemaradni!

 

Amint leakasztjuk magunkat az összes olyan elemi részecskéről, aminek a szavatossága már lejárt, és felugrunk az Expresszvonatra, ez megadja nekünk a szükséges mozgáslehetőséget arra, hogy könnyedén a bennünket megillető új posztjainkra kerüljünk, a megfelelő emberekkel, helyzetekkel és fizikai helyekkel.

 

 

 

LÉLEKCSOPORTOK ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE

 

Ebben az évben eddig nem látott, igen ritkán előforduló újjászerveződése lesz az ősi lélekcsoportjainknak. Azok, akik megrekedtek a dualitás futóhomokjában, akik belebonyolódtak a kompromisszumokba és a zavaró körülményekbe, azok, akik nem élik az integritásukat, és azok, akik feladták és már nem haladnak a gyorsuló pályán, most lekerülnek ősi lélekcsoportjuk szövetének főmandalájáról.

 

Az ő fonaluk a kép háttérben halad tovább. Sajnos, ők ezúttal lekésik az Újvilágba induló expresszvonatot, de végül, vagy ebben a korszakban vagy másikban majd csatlakozni fognak hozzánk az Egy-ben. És mert ezen emberek használatból kiment szálai lekerülnek ősi lélekcsoportjuk szövetének mandalájáról, a szöveten új helyek keletkeznek. A nem használt szálak kihúzása hasonló a kert gyomlálásához; lehetővé teszi a terjeszkedést és a növekedést azoknak a növényeknek a számára, akik teljes lényüket annak szentelték, hogy élettől vibráljanak. Most ez a gyomlálás nagyon kell, mert tovább nem vihetjük magunkkal azokat az embereket, akik nem dolgoznak 100%-os elkötelezettséggel. Lehet, hogy ez erős, nekem az, de ez egyszerűen a mostani igen komoly és jelentős korszakunk velejárója.

 

Ezzel egyidőben az ősi lélekcsoportok mandaláinak újraszövése történik, ami lényegében néhány lélekcsoportot egybeolvaszt, hogy az Újkor mintázatát megalkossa. Ezzel a hasonló lények köre bővül, és így könnyebben megtaláljuk azokat, akikkel eredendően együtt akartunk lenni. Mert 2007 a valódi családunkhoz és az Egy Igaz Szerelmünkhöz való csatlakozás éve, és mindazokhoz, akikkel lényegünk és célunk közös.

 

 

 

A FORDULÓPONT

 

2007 mega méretű fordulópontot jelent, nem csak ebben az életünkben, hanem megtestesülés-sorozatunk teljes skáláján. Ehhez lényünket egy teljesen új mátrixba kell áthelyeznünk. Ez az új mátrix sokkal-sokkal több, mint csupán lényünk lehorgonyzása az Egységben és Felsőbb Valóságunk birtokba vétele. Jóval túlvisz bennünket az Ismert Világ határain, az IGAZ SZERETET teljesen új léptékű világába, amely a Láthatatlan belsőbb rétegeiben található.

 

Hogy elérjük-e a Fordulópontot, az teljesen a mi cselekedeteinktől és válaszreakcióinktól függ.  Ez nem valami olyasmi, amit csak úgy a kezünkbe adnak, ha még nem vagyunk rá készen vagy még mindig tíz körömmel kapaszkodunk a lejárt szavatosságú dolgainkba. Szükség van a szándékunk összpontosítására, teljes lényünk beleadására, 100%-osan el kell köteleznünk magunkat az Újvilágba való átlépésre, teljesen őszintének és integráltnak kell lennünk életünk minden területén. Szükséges, hogy készek legyünk SZERETNI és SZERETVE LENNI teljes lényünkkel.

 

Ha lényünk bármely része még mindig azon csüng, ami már lejárt, az addig fog bennünket hátráltatni, amíg döntő lépésre el nem szánjuk magunkat, és felégetjük a múltunkba vezető hidakat, hogy ne tudjunk többé visszafelé menni.

 

Minél előbb megtesszük ezt, annál jobb, mert amint elértük a Fordulópontot, bekerültünk a Gyors Sávba. Ez a MEGFELELŐ IDŐBEN A MEGFELELŐ HELYEN korszaka lesz, ahol akadálytalanul és teljes könnyedséggel mehetünk tovább új életünkbe. Itt már minden egyszerre csak a helyére kattan. Itt egyik áttörést a másik után fogjuk megtapasztalni, egyik meglepetést a másik után. Ez folyamatosan fog történni egész évben, események szakadatlan sorozatával, amik szünet nélkül a legigazabb irányokba fognak vezetni bennünket, legvégül egyesítve bennünket a megfelelő helyünkkel, az Egy Igaz Szerelmünkkel, új nekünk való munkalehetősegekkel, kiapadhatatlan táplálékforrásokkal és bőséggel, mindezek a Legmerészebb Álmainkat is Felülmúlják.

 

Minden gyorsan és szemmel láthatóan erőfeszítések nélkül fog haladni, főleg azokhoz a küszködésekhez képest, amiket a múltban megtapasztaltunk. Annyira más lesz, mintha eddig egy végtelen és meredek lépcsősort kellett volna megmásznunk, amihez állandó erőfeszítésre van szükség és alig haladunk előre, mostantól pedig egy mozgójárdán utazunk, ami simán és könnyedén szállít bennünket egyenesen az Újvilágba.

 

 

 

 A LÓTUSZ SZÍV FELÉBRESZTÉSE – BELÉPÉS A LÓTUSZVILÁGBA

 

Az új, most következő mátrix a Lótusz Szív. A Lótusz Szív nemcsak minden jövőbeli megmozdulásunknak az alapja, hanem a Legmerészebb Álmaink megvalósulásának is. A Lótusz Szív nagyon különbözik az Egy Szív-től, mert a szívünk legbennsőbb, legigazabb vágyait és azok beteljesítését jelenti úgy, hogy közben az Egy-et Egy-ként szolgáljuk. Többé nem kell választanunk a legszemélyesebb vágyaink és valódi küldetésünk között, mert már nem lesznek elkülönülve. A két ösvény egy világos, határozott vonalú gyorsforgalmi útban fut össze.

 

Amint belépünk az új, Lótusz Szív mátrixba a legtisztább, magszintű IGAZ SZERETET lenyomata mindent felülír. Azt lélegezzük be a levegőből, arra lépünk rá a földön, és azt esszük, amikor táplálkozunk. Ez nemcsak az uralkodó áramlat lesz, ez lesz az egyetlen áramlat, amit érezni fogunk. Mindent-mindent megérint, és mindenre hatással van.

 

Amikor felébresztjük a Lótusz Szívünket, belépünk a mélyebb Láthatatlan egy addig fel nem térképezett birodalmába, a Lótuszvilágba. A Lótuszvilágba való belépés előtt alaposan meg kell tisztítani magunkat minden szinten. Folyamatosan új mércét kell felállítanunk önmagunkra és a bennünket körülvevő életterünkre, hogy újra és újra ráhangolódjunk az energiamezőre. Minden csontig lemeztelenedik, egész addig, amíg mi magunk természetesek, valódiak, őszinték és igazak leszünk LEGBELSŐ LÉNYEGÜNKIG.

 

A Lótuszvilágot folyamatosan újra ki kell egyensúlyozni. Ezt fogjuk tenni egész éven át, ahogy az IGAZ SZERETET rezgése egyre erősödik. Minden egyes alkalommal, amikor egy lejárt szavatosságú rész, azaz: emberek, helyek, állások, hozzáállások és hiedelmek távoznak az életünkből, és minden egyes alkalommal, amikor valami új rész belép az életünkbe, a Lótuszunkat újra ki kell egyensúlyozni. Kívül-belül. Legjobb alapállás, ha teljesen nyitottak, rugalmasak és mozgékonyak vagyunk, miközben egész lényünket beleadjuk az ITT és MOST-ba, minden egyes pillanatban, és miközben folyamatosan határozott lépésekkel, félelem nélkül haladunk előre.

 

Amint beléptünk a Lótuszvilágba, rögtön belemerülünk a Szeretetfolyamba. A Szeretet erős áramlatai fogják jellemezni valóságunkat. Itt már nem kell tudni úszni, és, bár kétségtelen, hogy a Szeretetfolyam időnként megárad, mégsem tudunk belefulladni. A TISZTA, IGAZ LEGMÉLYEBB SZERETET propellere hajt bennünket tovább, amíg már semmi sem fogja magára vonni a figyelmünket a folyópartról. Nem fogjuk valódinak érezni azokat, és csak egy elmosódott paca lesz belőlük.

 

A Szeretetfolyamnak több fokozata van. Van, amikor úgy érezzük, hogy minden átitatódott a TISZTA IGAZ SZERETET mérhetetlen, eddig elképzelhetetlen szintjeivel. A Szeretet világítótornyaivá válunk, Szeretetet sugárzunk mindenki felé, akivel csak találkozunk.

 

Időnként ez hihetetlenül felerősödhet majd, annyira, hogy alig tudunk mozdulni. Ezekben a pillanatokban a tiszta Szeretet szintjeivel dolgozunk, magszinten. Ez sokszor arra késztet majd bennünket, hogy abbahagyjuk minden külső tevékenységünket, és egy kis időre lefeküdjünk, hogy teljesen feloldódhassunk benne.

 

Mindez közvetlen kapcsolatban áll a 11:11-es Átjáró 8-as kapujának megnyitásával. Az első kapu 1992-ben történt megnyitása óta ez a legjelentősebb és legerősebb Kapunyitás a 11:11-ben. A 8-as Kapu annyira óriási és annyira létfontosságú, hogy 2 nyitás lesz, az egyik 2007. febr. 11-én, a másik 2008 végén. Ezért az elkövetkező 2 évben a Lótusz Szív, a Lótuszvilág, a Lótusz Szeretet és az Igaz Szereteten alapuló Párkapcsolatok kapnak hangsúlyt az életünkben.

 

Ez alatt az idő alatt elengedhetetlenül fontos, hogy minél előbb átkeljünk az új, Lótusz Szív mátrixba, minél előbb, annál jobb, mert amint elmerültünk a Szeretetfolyamban, annál hamarabb fogjuk megtapasztalni Legmerészebb Álmaink Megvalósulását.

 

Ahogy egyre többen átmegyünk az új, Lótusz Szív mátrixba, a TISZTA IGAZ SZERETET rezgése mérhetetlenül felerősödik, miáltal a Szeretetfolyam egyre inkább elönti partjait, és elönti azokat az embereket és helyeket, akiket eddig nem érintett meg a Szeretet új szintje, és lehetővé teszi, hogy ők is közvetlenül megtapasztalják. Ennek óriási erejű átalakító hatása lesz az egész világra.

 

Ha szeretnél közvetlenül is részt venni a 8-as Kapu közelgő Megnyitásában, szervezhetsz Földelő Csoportot vagy csatlakozhatsz egy olyanhoz, ami már létezik. Vagy esetleg elfoglalhatsz egy helyet abból a néhányból, ami még van Spanyolországban, Majorkán, a Főtengelyben. (Bővebb info a www.nvisible.com angol nyelvű honlapon)

 

 

 

A LEGMERÉSZEBB ÁLMAINKAT IS FELÜLMÚLJA

 

2007 olyan év lesz, amikor mindent megkaphatunk. Amint áthaladtunk azon a Fordulóponton, ahonnan nincs Lefelé- és Vissza-Út, máris lehetővé válik Legmerészebb Álmaink Beteljesülése.

 

Az első, amit meg kell tennünk, hogy a figyelmünket arra irányítjuk, amit igazán akarunk. Szükséges, hogy ezt teljesen tisztán lássuk, tehát menjünk le a szívünk legmélyének legbelső bugyraiba, és hozzuk fel onnan szívünk legszentebb titkos vágyát és legféltettebb álmainkat!

 

Mivel sokan közülünk már régóta nem merték megnézni, mi van ott, eleinte lehet, hogy nehéz lesz felismerni, mit is akarunk. Ebben az esetben kezdjed azzal, ami nyilvánvaló. Pl olyasmivel, mint: együtt lenni az Egy Igaz Szerelmeddel, jó egészség, anyagi függetlenség és bőség, neked való munka, ami teljesen összhangban van valódi céloddal, stb. Ez segít kitisztítani az utat, hogy egyre több réteg előkerüljön.

 

Mondd ki hangosan, amiket legjobban akarsz! Írd le, és tedd egy oltárra! Hívd őket, hogy jöjjenek be az életedbe! Hívd őket éjjel-nappal! Mondd ki, hogy készen állsz arra, hogy megkapd! És aztán éld a legigazabb valódat minden pillanatban! Teljesen testesítsd meg a Lótusz Szívet!

 

Ettől az utolsó elválasztó réteg is eltűnik.

 

És elkezdenek beömleni Legmerészebb Álmaid………

 

És vigyázz, félre ne told őket, amikor elkezdenek bejönni! Főleg akkor, ha megvalósulásukhoz gyökeresen meg kell változtatnod jól megalapozott életformádat – ami igen valószínű. Légy készen arra, hogy bármilyen változást beengedj, és légy készen arra, hogy bárhova elmenj/elköltözz!

 

 

 

AZ EGY IGAZ SZERELEM

 

2007-ben és 2008-ban sokan közülünk végleg eggyé válnak Egy Igaz Szerelmükkel. Ez lehet olyan valaki, akit már ismersz, vagy valaki olyan, akivel már sok létidő óta nem találkoztál. Ha már ismered, azt fogod érezni, hogy a köztetek lévő fátyol hirtelen eltűnt, és előtűnik a köztetek lévő kapcsolat valósága a legmélyebb szintig. Vagy talán már van valakivel egy kapcsolatod, ami hirtelen megváltozik, és mindent áthatóan elmélyül. 

 

Bárhogyan is történik, mindkettőtök számára kétségbevonhatatlan lesz. Ha nem, akkor az a személy nem az Egy Igaz Szerelmed. Mindannyiónknak van több Egy Igaz Szerelme is, de ebben az időszakban csak egy fogja elfoglalni a helyét. Nagyon-nagyon hasonló lesz hozzád, olyan, akivel a nagyon-nagyon szeretitek egymást. Lényeged és célod közös vele. A szerelem minden akadályt szétzúz közöttetek, és minden külső elválasztó réteg eltűnik, és visszavonhatatlanul Egy-é váltok. Ennyire erős ez a Szerelem.

 

Mielőtt egybeolvadhatunk Egy Igaz Szerelmünkkel, el kell érnünk egy szintet magunkban. Ezt úgy tesszük, hogy a Királyok Királyává válunk, ami az Abszolút Valódi Férfi, vagy a Királynők Királynőjévé, ami az Abszolút Valódi Nő. Mert ilyen módon, Egy Igaz Szeretőkként, csak a Királyok Királya egyesülhet a Királynők Királynőjével. (Ez nemtől és szexuális irányultságtól független, mert az Egy Igaz Szerelem mindenkit megillet.)

 

A Királyok Királya és a Királynők Királynője mindent természetes eleganciával tesz. Egyfajta könnyedség és tökéletesség van mozdulataikban, cselekedeteikben. Ők Igazak.

 

Miközben arra kérjük a bennünk lévő Abszolút Valódi Férfit vagy a bennünk lévő Abszolút Valódi Nőt, hogy előjöjjön, hívhatjuk ugyanakkor az Egy Igaz Szerelmünket is, hogy találjon meg bennünket. Amint ezt tesszük, egyre inkább érezni fogjuk jelenlétüket -- mind közelebb és közelebb. Míg végül fizikailag is együtt leszünk végtelen nagyságunkban az ITT és MOST-ban.

 

(Sokkal bővebben olvashatunk az új, Igaz Szerelmen alapuló Párkapcsolatokról a 11:11 új kiadásában, ami 2007 tavaszán jelenik meg.)

 

 

 

2007 ÖSSZEFOGLALVA

 

2007 az átalakulás monumentális éve. Hihetetlenül elfoglaltak leszünk egész évben, mert rengeteg dolgot el kell érnünk. Ez az az év, amibe úgy lépünk be, hogy a naptárunk már jól tele van írva tennivalókkal. Az új év minden hónapja már teljesen be van táblázva. Figyelmünk nagyrészt arra fog irányulni, hogy megvalósítsuk azt, amit már megismertünk az Újvilágból, ahogy folyamatosan megtudjuk az újabb részleteket az év folyamán, és befejezzük azt, ami még nincs teljesen kész. És esetleg költözésre készülődünk…………

 

 

Sokan fognak mélyreható változtatásokat megtenni kívül-belül, jelentős külső események is lesznek, mint pl új lakóhelyre költözés, új munkák kialakulása, régi kapcsolatok és barátok elengedése, Egy Igaz Szerelmükkel való találkozás, hasonszőrű emberekkel való csoportosulás egy közös cél megvalósítása érdekében, anyagi függetlenség, és szinte minden kellék megmozdítása, ami jelenleg a színpadon van.

 

Mivel oly sok lejárt szavatosságú rész távozik most tőlünk, és oly sok új rész érkezik hozzánk egész évben, állandóan újra kell egyensúlyozni a lényünk Lótuszát. A szirmok szüntelenül változtatni fogják a helyüket, ahogy külső életünk és belső lényünk átalakul és átrendeződik.

 

Az Újvilág elkezd bejönni az év elején, és folyamatosan áradni fog befelé egész évben. Egy Igaz Szerelmünk bármely pillanatban megjelenhet, többnyire amikor legkevésbé számítunk rá. Amikor megjelenik, számíts rá, hogy minden hirtelen megváltozik, és légy készen arra, hogy mindent teljesen át kell rendezned. Kb az év közepe táján lehet, hogy sokan közülünk egy fizikai értelemben vett lakóhely-változtatás kellős közepén találják magukat, valószínűleg valami váratlan helyre vagy egy másik országba.

 

Egész éven át ERŐS MÉLY SZERETET fog áthatni mindent, jóval felülmúlva jelenlegi képzeletünket.

Minden kétséget kizáróan egy olyan év lesz ez, amelyből teljesen más emberként fogunk kilépni, mint akik akkor voltunk, amikor beléptünk.

 

2008-ban minden az őt megillető helyére fog kerülni, és végre a naptárjainkban nem marad több bejegyzett tennivaló. És akkor kezdődik el új életünk ténylegesen………

 

2007 az eddigi legizgalmasabb év lesz, és mi igazán nem akarunk róla lemaradni!

 

 

 

 

BOLDOG ÚJ ÉVET!

 

Legyen ez a Kiemelkedő 2007-es Év a Legnagyobb Áttöréseid éve, és hozza el a Legigazabb Szerelmet Neked!

 

 

 

Nagy-nagy SZERETETTEL a Lótusz Szív Legmélyéről

 

Solara

 

 

 

Copyright Solara 2007
All Rights Reserved
www.nvisible.com

 

 

Fordította: meryemana