Azok számára, akik az angol anyagot is olvassák, a számozások el fognak térni, mivel az eredeti szövegben, kétszer szerepel 4-es és kétszer 5-ös kérdező, bár mindkét esetben különböző személyekről van szó.


TÓBIÁS ANYAGOK


Megtestesülés Sorozat: „SHOUD 11”

Kérdések és válaszok


Bemutatásra került a Bíbor Körben

2005.június 4-én



Én vagyok... és ez így van (néhányan nevetnek), hogy folytatjuk az összejövetelünket... a kérdés-válasz részt... azt az időt, amikor valóban fel tudjuk venni az energiát a Shoudotokból... azt az időt, hogy itt maradjunk ezen Most pillanatában, hogy felvegyünk mindent, amit csak idehoztatok önmagatoknak. Éjszakákkal ezelőtt hoztátok ide. És megteremtettétek a környezetet ebben a valóságban, amit emberi körülménynek neveztek. És aztán behoztátok azt.


Nos, engedjétek, hogy mélyen beivódjon a rendszeretekbe. Semmit nem tehettek az elmétekben, sem erőlködést, sem kimunkálást, egyszerűen csak szívjátok fel, engedjétek meg, hogy kezdjen nektek dolgozni. Ez mind annyira egyszerű. Ha van bármi, amit meg tudunk mutatni a Shaumbrának, az az, hogy mennyire egyszerű lehet mindez.


Egy kis fejtörőt, egy kis megértést adunk nektek arról, kik is vagytok, ki a Szellem. Értsétek meg... a Szellem volt... és most is van... és van... szeret... és kiterjed... szereti örömét lelni a teremtésben. Még a teremtésben is úgy találja a Szellem, hogy minden van, és az mindig is volt. Majd ad nektek valamit, hogy egy ideig törprengjetek rajta (néhányan nevetnek). Ez a Szellem és a teremtés alapvető megértése.


Értsétek meg... a Szellem ez a dinamikus energia, ami mindig is volt. Átváltozott a „van”-ba, amikor többet akart tudni magáról és ki akarta fejezni önmagát a teremtésen keresztül. De úgy találta, hogy a teremtés egyszerűen csak van. Minden ott van, és mindig is ott volt... értsétek meg. És az ott van, ahol most vagytok, Shaumbra. A szinkronisztikus élet: az már van, és mindig is volt. Lehetővé teszi számotokra, hogy sugárzó Teremtő legyetek... mindig is az... és az is volt mindig...értsétek meg.


Egyszerűen olyanok vagytok, mint egy gyertya, egy láng. De a lángnak egy fém tárolója van, és egy fedelet tettetek rá. Az a fémtartó vagy a lángra helyezett fedő reprezentálja a hitrendszereteiket. Az fejezi ki a szabályozásaitokat és a korlátaitokat.


Mi történik, amikor egy fém tárolót tesztek a láng fölé? A láng még mindig ott van, de többé nem látjátok vagy nem érzitek. Elrejtőzött. Elraktározódott. De még mindig ott van. Ám a ragyogás, a kisugárzásra való képesség nincs ott többé. Néhányan úgy éltetek, ahelyett, hogy egy fémfedőt tettetek volna a gyertyára, egy tejüveget raktatok rá fedőként, egy erősen homályosat, hogy csak egy kicsi ragyogás tudjon kijönni. Az a tejüveg, amit ráraktatok a saját lángotokra, újra csak a hitrendszereitek, a korlátaitok és az irányításaitok


Vegyük most azt is le. Nem akarunk semmi mást azon láng fölé helyezni. Nincs szükségetek rá (hogy rátegyétek). Dolgokat helyeztetek a láng fölé, az isteniségetek fölé, hogy megvédjétek magatokat. A láng fölé raktátok, hogy egyfajta bújócskát tudjatok játszani. A láng fölé helyeztétek, hogy láthassátok, milyen volt, amikor nem ismertétek a lángot, nem láttátok vagy nem éreztétek.


De most eljutottatok erre a pontra. Oly sok megértésre jutottatok. Azt mondjátok: „Mit kell tennem következőleg? Hogyan lehetek egységesült, istenember? Hogyan lehetnék valódi Teremtő a Földön?” Vessétek le a kontrolokat, a hiteket és a korlátokat. Újra, tegyétek a lelketeket szabaddá, hadd fejezzi ki önmagát.


A meglepő információ mindebben meglehetősen egyszerű. Ez az, hogy a teremtésben nem kell teremtenetek. Más szavakkal, nincs olyan dolog, mint a teremtés, legalábbis nem a ti fogalmaitok szerint. A meghatározásaitok mindig arról szóltak, hogy volt egy mellette lévő aktív külső erő, mely teremtést hoz létre, melyek megtörténtté teszik a dolgokat, melyek a dolgokat az életetekbe manifesztálják. De végül is nincs teremtés, mert az mindig is van és mindig is volt. Minden ott van.


Nos, mikor az „ Én küszködni fogok vele” című játékot játsszátok, az válaszol nektek. És az energiák, melyek vissza fognak térni, a küszködés energiái lesznek. Amikor azt mondjátok: „Meg fogom tanulni, milyen, mikor erőlködnöm kell a teremtésért,” az fog megjelenni az életetekben. De többé nincs arra szükségetek... ha azt választjátok.


A teremtés nem teremtés. Az mindig is van, és mindig is volt. Ez a Szellem spirálja... a Szellem volt... a Szellem van... a Szellem imád teremteni... ami mindig is van... és mindig is volt... ez egy spirál. Ez az, akik vagytok. Engedjétek meg magatoknak, hogy ragyogjatok ettől a pillanattól kezdve.


Kezdjük a kérdésekkel és lássuk, vajon Tóbiást vagy Saint Germaint kapjátok ( a közönség nevet). Mi van a 3-as számú ajtó mögött? (többen nevetnek)


KÉRDÉS AZ 1.SHAUMBRÁTÓL (az Internetről olvassa Linda): Kedves Grófnő, orvostanhallgató vagyok biológiából, és kutatásokat folytatok egy növényen, amely segít a rákos sejtek gyógyításában. Az egyetemem szeretném a növényt, melyen dolgozom, állati kísérletekre bocsátani. És nagyon szomorú vagyok emiatt. Nem tudom megérteni, hogyan találhatunk gyógymódot úgy, hogy közben ártatlan állatok megkínzása az ára. Szeretném hallani a véleményedet arról, hogy állatokat használnak tudományos okokból. Van bármiféle választási lehetőség? És mire tanít engem ez a probléma?


TÓBIÁS/ADAMUS: Utalást teszünk az első nemzetből, az őslakos amerikaiakra, az indiánokra és más őslakosokra, az emberek első nemzeteire ezen a Földön jelenleg. Szarvast ettek. És nem volt kegyetlenség benne, mert tisztelték a szarvast vagy a bölényt vagy bármilyen más állatot, mely odarepült, vagy odament a táborukhoz... értsétek meg. Egy tisztelet övezte. Nem volt benne semmi kegyetlenség. Még az állat leölésében is tisztelet volt. És különösen akkor, amikor az élelem az ember szája elé sétált, tisztelet övezte. Ez megváltoztatja az egész energiát.


Nem kell kegyetlennek lennetek ezekkel az állatokkal. Az állatok ténylegesen, szó szerint be fognak sétálni a laboratóriumotokba, hogy odaadják önmagukat. Ahogy mondottuk előtte -- az energia visszatér, hogy szolgáljon benneteket. És azt teszi, ha tisztelitek és szeretitek. Az állatok önmagukat adják oda tisztelettel és szeretettel, hogy részei legyenek ennek az óriási felfedezésnek és új megértésnek. Becsüljétek meg a szeretetet és köszönjétek meg nekik, hogy részt vesznek ebben a kísérletben.


Azt kell, hogy mondjuk, hogy az a fajta fájdalom, melyet az ember érez, egyáltalán nem olyan, mint amit az állatok éreznek. A tudatosság nincs körülötte. Talán az állat fizikai teste reagál, de ott nincs tudatosság, mely válaszol. Nos, nem gondoljuk, hogy az ilyen fajta munka ördögi, kegyetlen, vagy gyalázatos az állatokra nézve, amennyiben tisztelet övezi.


Ez olyan messzire jutna ezen a Földön ebben az időszakban, hogy az emberi társadalom, akik húst esznek és állatokat, ha azok, akik a mészárszékeken dolgoznak és azokon a helyeken, ahol állatokat öltek, azok tisztelnék őket (az állatokat), mielőtt megölnék, hogy élelem legyen belőlük. Szeretnék azt. Oly sokkal több energiával készítenék az ételt, és az megváltoztatná az energia egész energetikai szerkezetét a Földön mostanság. Csak egyszerűen tiszteljétek az állatokat, melyekkel dolgoztok. Szeressétek őket, szólítsátok a nevükön és aztán öljétek meg őket (néhányan nevetnek)... tisztelettel. Ez az, amiért ők ott vannak.


De egy lépéssel tovább fogunk menni. Oly sok munka van a rákkutatás ezen területén. Ez segít a társadalomnak teljességgel igazán megérteni, miről szól az energia és a kiegyensúlyozatlan energia- (megérteni) az okát, miért folyik oly régóta a rákkutatás, amikor azt hiszitek, hogy az idővel és a pénzzel, melyet beleömlesztettetek, az meg kellett volna, hogy oldja mostanra. Ám az szó szerint segít most a kutatóknak megérteni, hogyan működik a kiegyensúlyozatlan energia, hogyan válaszol. Több mindent megtanulnak mostanság más dolgokról is, melynek több értéke van, mint a ráknak magának.


Végül, a Shaumbra fáradozásain, a Shaumbra kutatókon, segítőkön és gyógyítókon keresztül meg fogják tanulni, hogyan hozhatják vissza nagyon gyorsan egyensúlyba az energiát anélkül, hogy szükségük lenne mindezen nehéz és kimerítő kezelésekre. Meg fogják tanulni, hogy a rák egyszerűen egyfajta- hogy is mondjuk- kiegyensúlyozatlan energia, mely ténylegesen nagyon is fogékony vagy befolyásolható abban, hogy nagyon, nagyon gyorsan egyensúlyba térjen vissza. A biztonságos helyen való gyógyítás, melyről beszéltünk nektek, ideális a rákkal való munka ezen fajtájára. Köszönjük neked ezt a csodálatos kérdést.


KÉRDÉS A 2. SHAUMBRÁTÓL (egy nő áll a mikrofonnál): Drága Tóbiás és Adamus, köszönjük azt a csodálatos dolgot, bármi is történt ma. Valóban jó érzés volt. Remélem, ez a kérdés... és szeretnék a Virágok Hídjáról is kérdezni, de azt hiszem, elteszem egy másik napra. Remélem, nem komolytalan a kérdés, de szeretném tudni, mi történt a házamban szerda este.


TÓBIÁS: Arra kérnénk, hogy más is megértse, adj egy kis magyarázatot ezzel kapcsolatban. És az csak akkor komolytalan, ha annak tartod.


SHAUMBRA 2.: Kösz, tudnom kellett volna. Oké, éppen a számítógépemnél ültem és egy játékot játszottam. És a kiskutyám hirtelen, elkezdte, hogy... grrr ( utánozva a kutya morgását)


TÓBIÁS: Hogy csinálta? (a közönség nevet)


SHAUMBRA 2.: Grrr (újra utánozva a kutya morgását)... grrr ( többen nevetnek)... nem ilyen hangosan. De egyébként megijesztett és éreztem, ahogy ez végighullámzott az egész testemen. És igazán nem is ijesztett meg, hanem inkább kellemetlen érzés volt. És lenéztem az előszobába. Olyan volt, mintha egy nagy árnyék, egy óriási energia lett volna ott. Mi volt... ki volt... mi volt az? Volt egy érzésem, hogy talán tudom, mi az, de azt hiszem, elhasaltam volna (többen nevetnek)


TÓBIÁS: Arra kérünk, oszd meg velünk, mit gondoltál, mi volt az.


SHAUMBRA 2: Nos, a következő éjszakán véletlenül a decemberi csatornázásra kapcsoltam, mely a bejövő energiákról és szellemekről szól, bárkik is ők, az energiák bejönnek és arra van szükségük, hogy keresztülmenjenek rajtunk, hogy ide tudjanak jönni. Ha nem engedjük őket magunkon keresztül, eónokra és eónokra távozniuk kell.


TÓBIÁS: És mit gondolsz, ki volt ez?


SHAUMBRA 2.: Nem tudom. Azért kérdezem tőled, hogy ki volt (többen nevetnek).


TÓBIÁS: De van egy érzésed...


SHAUMBRA 2.: Nem ti voltatok, fiúk, tudom, mert egy kicsit ismerem az energiátokat.


TÓBIÁS: De azt mondod, hogy érzed, elhasaltál. Kit... milyen energiát érzel, mi volt ez?


SHAUMBRA 2.: Nos, nem érzem, ha átengedem azokat magamon és leszállnak, bejönnek (többen nevetnek).


TÓBIÁS: Arra kérünk, találgass, mi volt ez az energia.


SHAUMBRA 2.: Valójában nem tudom... őszintén. Ez az, amiért én...


TÓBIÁS: Valóban... és tudjuk, hogy igenis tudod ( többen nevetnek). De ez az volt, amit a saját magad egy töredékének hívnál. Nincs neve vagy személyisége. De a saját éned része, mely elkülönült egy ideje, hogy azt mondhasd, hogy a teremtéseid része volt. Egy olyan aspektus volt, mellyel hosszú ideje nem voltál összekapcsolódva. Olyasmi volt, amit árnyékénedként érzékeltél vagy önmagad egy olyan aspektusaként, melyet nem nagyon szerettél. És az most visszajött. Teremtettél egy biztonságos helyet. Teremtettél egy gyönyörű, szeretetteljes energiát. És most az visszatért, hogy újraegyesüljön.


Mindannyian felkértétek a szétesett darabjaitokat, hogy jöjjenek vissza. És most visszatérnek. Az állatok igen érzékenyek az ilyen fajta energiákra. Nos, a kutyád, amikor az... mi is volt az a hang, amit kiadott? ( többen nevetnek)


SHAUMBRA 2.: Tóbiás, nagyon szeretlek, de ami sok, az sok (többen nevetnek).


TÓBIÁS: Az állatok nagyon érzékenyek, mert a kis kedvenceitek szintén saját magatok egyfajta kiterjedése -- kicsi árnyékének, bizonyos értelemben -- és az érzékelte a másik árnyékként, és nem akarta megengedni, hogy az bejöjjön. Az árnyékén, melyet te a kisállatkádnak hívsz, szeretné birtokolni azt a szemtől szembe kapcsolatot veled és kint akarja tartani a többi aspektust, melyek most megpróbálnak bejönni. Nos, az is fontos számodra -- mindnyájatok számára -- hogy megosszátok az állatkáitokkal, hogy lehet, időről időre látogatóitok lesznek ( többen nevetnek).


SHAUMBRA 2.: Tudja... tudja.


TÓBIÁS: De az az energia egy újraegyesülése volt, mely visszajött. Az te voltál. Saját magad. És valóban, igazad van, nem mi voltunk. Soha nem kukkantanánk be, amikor éppen számítógépes játékot játszol (többen nevetnek).


SHAUMBRA 2.:Valóban... valóban... igaz... igaz... oké. Ez magyar/román vagy ilyen fajta létidő volt?


TÓBIÁS: Önmagában az nem egy létidő volt. Nem olyasmi, amit meg lehet határozni. Több volt, mint önmagad egy része, önmagad egy darabokra hullott része, mely ott függ sok létidő óta. Követett téged sok létidőn át. De nem mondhatod azt, hogy van egy neve vagy saját különleges eszenciája. Az csupán egy szétesett darab volt, nem egy teljes töredék, de némiképp mégis ott függve, téged követve. És feltűnt már más időkben is az életedben, különösen akkor, amikor gyerek voltál. Az csupán egy olyan rész, melynek szüksége van az újraegyesülésre. És most megtetted.


SHAUMBRA 2.: Jó, a térdeim is rendbe jönnek. Köszönöm.


KÉRDÉS A 3. SHAUMBRÁTÓL (az Internetről olvassa Linda): összekapcsolódtam egy asszonnyal, aki telepátiával foglalkozik, és azt állítja, hogy néhány űrhajóról szerez letöltéseket. Adnál magyarázatot arról, miről szól mindez? Nagyon méltányolnám bármiféle meglátásodat. És talán csinálni kellene egy „ Kérdezzétek meg Tóbiást” részt az idegen dolgokkal kapcsolatban?


TÓBIÁS: Valóban... az energiák, melyeket űrhajóknak vagy idegenlényeknek neveztek, teljességgel ott kint vannak. De arra kérünk titeket, hogy értsétek meg őket, hogy miért vannak. Ezek, újra (elmondjuk), önmagatok aspektusai a múltból, kivetülve az ő lehetséges jövőjükbe -- nem a tiétekbe. De lehetséges jövőkbe, kipróbálva és elemezve, hogy lássák, megvan-e a válasz, hogy lássák, vajon megvan-e a megoldása ennek az egész „holtpontnak” nevezett dolognak.


Azok az aspektusok, melyek valóban a részeitek, más időben léteznek, más helyen. Egy olyan energetikai „holtponton” léteznek, ahol a „holtpont” azt jelenti, hogy az energia nem tud kiterjedni. Az csak önmagán belül kering, nem tud kiterjedni. A valódi teremtésben az energia mindig kiterjed.


Nos, azon részetek és mások is, megrekedtek. Tovább próbálkozik. Ez az, amit ti és ez a fizika- és ez az, amit oly sok Shaumbra és sok New Age-es olykor érzékel, amikor azt hiszitek, hogy idegen letöltéseket kaptok. Az valójában ti vagytok.


És arra fogunk kérni titeket újra és újra, és itt nagyyon határozottak leszünk, és azt mondjuk:"Kérünk, értsétek meg: mindez ti vagytok.” Az idegenek, a sok tapasztalás- mint ahogy az a kedves asszony, akit említettél- az ti vagytok. Az alapértelmezés mindig hozzátok vezet. Az ti vagytok, ami az álmaitokban megjelenik. Hozzátok vezet, mert az mind arról szól, hogy megpróbálják megérteni és feldolgozni.


Ezek az idegen lények a múltból valók. Nem a ti Most-otokból. A múltatokból valók. Nem okosabbak vagy bölcsebbek vagy jobban fejlettek technológiailag. Ők sokkal kevésbé fejlettek spirituálisan, mint ti. És egyébként se higgyetek semmit el, különösen, mikor azt mondják nektek, hogyan jöttek ide, hogy megmentsenek benneteket. Ez hazugság... „idegen” (saj. megj : az angolban hazugság: lie-idegen pedig alien, tehát az „idegen” angol szóban benne rejlik a „hazugság” szó, egyébként ezt már említette régebben Tóbiás), amint azt korábban mondottuk... ez egy hazugság. Van egy óriási információ ebben. Belecsatlakozhattok, de értsétek meg, hogy ez hosszú, hosszú idővel ezelőtt történt, valahol messze, messze (a közönség nevet, mert Tóbiás a Csillagok háborúja c. filmsorozat bevezetőjét ismétli).


KÉRDÉS A 4.SHAUMBRÁTÓL (egy férfi van a mikrofonnál): Sokszor találom szemben magamat olyan emberekkel, akik a barátaim, és furcsán fogadják, amivel foglalkozom. Biztos vagyok benne, hogy ez igaz sokunkra itt. És tudjátok, kíváncsi vagyok arra, vajon van-e egy finomabb módja annak, ahogyan megoszthatnánk, hogy mi ez az információ az egyénekkel kapcsolatban, akik korábban talán nem kutatták a tudatosságot, vagy nincs egy olyan hátterük, hogy ez olyasvalami, melyet bizonyos szinten megkaphatnak, ami szolgálhatja őket és kommunikálhatnak is vele, tudjátok, amit most próbálunk megtenni.


TÓBIÁS: Valóban... kitűnő kérdés. És ez első sorban a szívből való megnyilatkozásról szól, nem elméből, amint tudjátok. Ez annak megértése is, hogy ők egy okkal vannak ott. Azért kérdezgetnek, mert nekik is van egy belső vágyuk.


Az emberek óriási többsége a Földön mostanság hisz az angyalokban, hisz a Szellemben. Hisznek a lélek eszenciájának egy bizonyos fajta folytonosságában, egy fajta halál utáni életben. Nos, ti mind a többségben vagytok.


Néha úgy érzitek, hogy el kellett bújnotok. Olykor majdhogynem szégyellitek magatokat vagy zavarban vagytok, vagy csomót köttök a nyelvetekre, amikor megpróbáljátok megmagyarázni, mit is csináltok, milyen fajta munkát. Spirituális úttörők vagytok... és legyetek büszkék rá! Spirituális pszichológusok vagytok... és legyetek büszkék rá! Spirituális kutatók vagytok, amikor oly sok minden van, amit tanultok és tudtok. És spirituális tanítók vagytok.


Amikor tömören beszéltek, és a saját szavaitokat használjátok -- nem Tóbiás szavait, vagy Adamusét, hanem a saját szavaitokat -- az egy közvetlen szívtől szívig terjedő kapcsolat lesz. Azután elkezdenek majd kérdéseket feltenni. Ez pedig tökéletes lehetősége lesz annak, hogy folytassátok annak a magyarázatát, mit is csináltok, hogy folytassátok annak a magyarázatát, hogy ti Isten vagytok és ők is Isten. Erre szomjaznak és erre vágynak. Ezért van az, hogy továbbra is azt mondjuk a Shaumbrának: „Tanítók vagytok.”


Nos, hogy válaszoljunk a kérdésedre: ez arról szól, hogy figyeljétek meg azt az energiát, ahogyan kérdeznek. És nem arról, hogy megpróbáljatok bármit is elrejteni vagy megvédeni, vagy úgy hinni, hogy azt gondolják, furcsák vagytok, mert végül is igazából nem is hiszik azt. A kérdéseikre szeretnék tudni a választ. Útmutatást és segítséget szeretnének a spirituális utazásukon. Azt akarják, amit nektek kell megtanítani a számukra. Tehát legyetek büszkék rá.


És elmúltak azok a napok, amikor a boszorkányokat máglyán égették el. Elmúltak azok az idők, amikor megköveztek benneteket, mert mások voltatok, a kiterjedt tudatosságotok miatt. A világ azt akarja, amit fel kell ajánlanotok neki. Nos, köszönöm ezt a kitűnő kérdést.


LINDA: Követted a fundamentalista mozgalmat ebben az országban?


TÓBIÁS: Valóban... a fundamentalista mozgalom, mely most világszerte zajlik, szó szerinti válasz a változó energiára. Amikor egy energia mozogni próbál és változni, a másik egy ellentétes hatással fog bírni, és megpróbál rögzülni, stabilizálódni és meggátolni a változást. Próbál az identitásához ragaszkodni. Ez egy természetes módja annak, ahogyan a dualitás energiája működik.


Most azon túlra mozdultok, oda, ahol annak nem kell szemben álló erőkként működni. Új övezetbe léptek, ahol egy kiterjedő energia van a vibrációs vagy duális energiával szemben. Még azok is, akiket fundamentalistáknak vagy szélsőségeseknek hívtok, ők is keresgélnek. Egy szélsőséges vagy egy nagyon fundamentalista módot keresnek. De ők is felteszik a kérdéseket.


Érdekes megjegyezni, hogy a legtöbb része annak, amiben eljutottak ezekben a fundamentalista vagy szélsőséges mozgalmakban, ki is fognak jönni belőlük. Ez nem egy életre szóló dolog. Ez nem elégíti ki a lélek éhségét vagy szomját. Nos, amíg lehetséges -- hogy is mondjuk -- nagyon szenvedélyesek lesznek egy ideig azzal kapcsolatban, amit tettek, végül visszatérnek az igazi kereséshez.


Végül megérkeznek majd azon csendes egyénekhez, a valódi Új Energia úttőrőihez, hogy azt mondják: „Mi történik az életedben? Mondd el nekem, mit csinálsz most?” Finoman fognak kérdezni: „Nos, mivel foglalkoztál?” Nektek nem kell- hogy is mondjuk- igét hírdetni vagy megtéríteni. Nincs mire áttéríteni őket. Egyszerűen osszátok meg velük a szívetekből azt, amit most tesztek: az ember és a Szellem egyesülését... micsoda gyönyörű dolog. Köszönjük.


KÉRDÉS AZ 5. SHAUMBRÁTÓL ( saj. megj.:az eredeti szövegben ez újra 4-es számot kapott) (egy nő van a mikrofonnál): Szia, Tóbiás, körülbelül három hónappal ezelőtt az édesanyám el akart menni. És mégis túlélte. És körülbelül egy héttel ezelőtt, mielőtt meghalt volna, meg tudtam látogatni. És a teste lebénult. Nem tudott beszélni. Nem tudott mozogni. Súlyos elmebaja volt és Parkinson-kórban szenvedett. És csináltam vele egy álom-munka szertartást. És mindent ösztönösen tettem. Valójában nem tudtam, mit... nem terveztem meg semmit előre. De... aztán később egy CD-t hallgattam. Ám tényleg csodálatos dolog volt. És úgy éreztem, mintha tényleg tudta volna, mit is csináltunk, megértette, még akkor is, ha nem tudott beszélni hozzám. Tehát a kérdésem az: hogyan segítette ez az ő átalakulását? És most mit csinál? És visszatér-e hamarosan?


TÓBIÁS: Valóban... a rövid időn belül való visszatérésről még nem döntött. Néha van egy időszak, mielőtt a lény vagy lélek eldönti, hogy visszatér-e. És olykor vannak más, a családban lévő dinamikák, és más családtagok vagy amikor átmennek azokon a hatásokon. De az még nincs eldöntve.


Valóban, amit tettél, az ösztönös volt az álomjáró munkában. És számára az utazás így sokkal barátságosabb és gyengédebb, és kevésbé volt magányos és félelmetes.


Van néhány olyan terület, melyen a lény áthalad a Földi dimenziókból való távolodás során afelé, amit ti angyali dimenzióknak hívnátok. Nagyon könnyű egy lény számára eltévedni vagy összezavarodni az út során. A nehezebb esetek némelyikében -- de nem az édesanyád esetében, de azt, mint általános példát használjuk- olykor amikor egy szellem, az energia először elhagyja a fizikai testet és elkezdi az átkelést, vannak olyan nem-fizikai lények, akik nagyon közel kerülnek, néha be szeretnék csapni vagy megpróbálják megijeszteni a frissen távozott lelket.


És ők -- hogy is mondjuk -- ez olyan, mint amikor egy rossz taxisofőrt fogtok ki New York városában (néhányan nevetnek). Fenemód megkocsikáztatnak majd, amíg el nem döntitek, hogy kiszálltok abból az autóból és egy jobb taxit fogtok. Nos, nagyon zavaró néha a lelkeknek, akik éppen akkor hagyták el a Föld bolygóját. Nem biztosak benne, hova menjenek.


Mi -- hogy is mondjuk -- azért tudunk ilyen közel jönni, mert -- most megpróbáljuk ezt elmagyarázni- nem lehetünk közvetlenül ott azon emberek számára, akik átmennek, mert nem fognak elfogadni bennünket, amikor először átkelnek. Szükségük van az emberi tudatosságra egyfajta kiterjedt, megváltoztatott létállapotban, hogy segítsen megtenni nekik az utazás első felét a Virágok Hídján át. Onnantól már tudjuk fogadni azt a személyt és vinni őket tovább az út hátralévő részén.


Nos, a munkád nagyon intuitív volt, és az édesanyáddal való kapcsolat miatt nagyon szeretetteljes. És ez nagyon könnyűvé tette az átkelését. Nem tért le az út során. Nem ment le azon sötét keresztutak egyikébe sem.


Ezek a lények, akiket letérítenek az irányról és néhány rossz asztrális utcán indulnak tovább... őket végül is megtaláljuk és visszahozzuk. De ez nagyon rémisztő tapasztalás ezen néhány más dimenziós szinten. Amit negyedik, vagy ötödik dimenziónak hívnátok, még ott is található néhány nagyon energiára szoruló és pangó energia.


De van itt néhány csodálatos beugrató energia. Ezek olyan nem inkarnálódott lények, akik nem akarnak teljességgel átjönni az oldalunkra és megtanulni a létezést ezen birodalmakban. Ez egy szubkultúra önmagában. Nem akarnak visszamenni fizikai formába. És nem akarnak teljességgel visszajönni a mi oldalunkra. És mindenféle trükkhöz folyamodnak, hogy megpróbálják elvenni az energiát attól, aki éppen most hunyt el.


Az oka egy álomjáró iskolának az, hogy segítsünk azoknak, akik most tanulják, hogyan tegyék ezt az álomjárást, hogy ne ragadjanak és ne csapódjanak be néhány ilyen más birodalomban... ( hogy megtanulják) hogyan menjenek át néhány lehetséges akadályon és kihíváson... hogyan tartsák annak a személynek a lelki energiáját egy nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott szinten... és hogyan mondjanak el néhány viccet az út során... hogyan mókázzanak az út folyamán. De az is oka annak, amiért ezt a tréninget csináljuk, mert van egy ellenállhattalan vágy néhány régibb álomjáró után... hogy egyszer eljussanak a Virágok Hídjához, és át tudjanak jönni azzal, aki éppen akkor halt meg. És akkor két legyet ütünk egy csapásra ( néhányan nevetnek). Nos, a gyakorlat része, hogy hogyan kell visszajutni az emberi birodalmakba. Köszönjük a kérdésedet.


SHAUMBRA 5.: Köszönöm.


KÉRDÉS A 6. SHAUMBRÁTÓL (az Internetről olvassa Linda): Adnál némi betekintést abba a különleges egészségi problémába, ami nekem van? Ez egy köhögés, ami már sok éve megvan. Nyugtalan vagyok, hogy valami más történhet. Ez a probléma visszatart a szenvedélyem kifejezésétől, ami az éneklés. Érzem, hogy az készen áll arra, hogy elengedjem. Köszönök mindent, amit adtok.


TÓBIÁS: Valóban... itt két energia van. A köhögés egy elengedés. Ez egy elengedés, ám egy nagyon gyenge köhögés az, amit produkálsz. A köhögés is -- hogy is mondjuk -- megpróbálja elengedni a félelmet, ami az énekléseddel kapcsolatban van, azzal kapcsolatban, hogy valóban megteremted ezt a gyönyörű dolgot. Visszatartod. Az a torok területére hat. És a gyengécske, kis köhögés azt jelenti, hogy nem igazán engeded el. Nos, köhögj jobban (néhányan nevetnek), és vegyél néhány mély lélegzetet és kezdj el énekelni. Köszönjük.


SHAUMBRA 6.: Köszönöm.


KÉRDÉS A 7. SHAUMBRÁTÓL (egy nő van a mikrofonnál): Szia mindenkinek, teremtettem egy állatmenhelyet egy nagy földterületen. És vele szemben az úton létrehoztak egy vegyi, légi permetezőt. Nos, hogyan nem teremtem azt? Vagy...?


TÓBIÁS: Valóban... vannak dolgok, melyekért -- hogy is mondjuk- harcolhatsz a városházán. És sokan vannak, akik eljönnek a támogatásodra, hogy kezdeményezned kellene ezt. És - a meglehetősen érdekes és komplex hivatali rendszereteken keresztül -- lelassíthatod ezt legalább egy időre.


De a másik módja, hogy ezt megtedd, hogy megteremted az abszolút biztonságos helyet az állatmenhelyeden. Dolgozz az állatokkal, akik ott vannak, és vigyél oda egy emberekből alakított csoportot, hogy egy abszolút biztonságos helyet teremtsetek, ahol még ezen kémiai anyagok energiái, ezek a légi vegyszerek is átalakítódnak és úgy kerülnek be, mint egy biztonságos, tiszta és megtisztított energiák. Meg lehet csinálni, Shaumbra. Valóban meg lehet csinálni. Ez egyfajta alkímia, egyfajta átalakító folyamat, mely megtörténhet. Megteheted mindkét dolgot. Kiharcolhatod a városházán és fenntartathatod a biztonságos helyedet.


Hogy megteremtsd a biztonságos energetikai teredet, az hasonló ahhoz, amit ma tettünk. Te vagy a láng. Most ezt a tiszta energiát sugárzod. És az a tiszta energia a lángból, a tűz a lángból és a ragyogásból, ez az alkímia. Biztosítja az átalakulást, hogy ennek nem kell hatnia rád vagy másokra, az állatokra, melyekről gondoskodsz, vagy más emberekre.


Meg leszel lepődve, amint megtanulod beállítani a biztonságos teredet. És a biztonságos hely nem korlátokat jelent, tehát az NEM korlát. Az nem gátakat, nem falakat jelent. Az egy biztonságos hely. Amint ezt megteszed, figyeld meg, hogyan fog a ragyogásod ténylegesen megteremteni néhány más változást is ezekkel a valamiképpen nem szívesen látott, nemkívánatos szomszédokkal. Nézd meg, mi történik. És számolj be a Shaumbrának arról, hogyan működnek a teremtéseid.


SHAUMBRA 7.:Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönjük.


KÉRDÉS A 8. SHAUMBRÁTÓL (az Internetről olvassa Linda): Tóbiás- vagy bárki, aki megtisztel bennünket ma -- milyen különleges módon vannak itt a nem-lelki lények a Földön a lelki lényektől eltérően? Ugyanúgy érzik vagy érzékelik-e a világot, mint a lelki lények? Tudatában vannak-e a különböző helyzeteknek? Honnan tudod, hogy te vagy valaki más lelki vagy nem-lelki lény? Mielőtt meghalnak és felfedezed, hogy... lehet, hogy nem hagytak csontokat maguk mögött? Ahogy az Ízisz sebeiben magyaráztad, a lelkek nem tudnak állandóan egybeolvadni vagy szétválni. És aztán mindenki közülünk ténylegesen az energiák vagy entitások egy csoportja, ahogy bizonyára a nem-lelki lények is?


TÓBIÁS: Valóban... a nem-lelki lények a ti teremtéseitek, melyek életenergiát kaptak és lényegében szabadságot, de néha nagy tervezetek, listák vannak körülötte. A nem-lelki lények általában nincsenek tudatában annak, hogy ők nem-lelkiek. A tény az, hogy egész naphosszat az igazukért fognak harcolni, hogy azt mondhassák, ők lelki lények.


Újra, visszatérve a példánkhoz: ha egy kis agyagszobrot teremtettetek... és belelélegzitek az energiátokat... és életet adtok neki... az a ti teremtésetek. Szabadságot adtatok neki. De annak nincs lelke. Soha nem tudja megismételni, amit ti csináltatok. Soha nem tud egy másik lényt teremteni. Élhet magának önmagával, de soha nem tud újrateremteni... értsétek meg. Ti egy Teremtő vagytok. Amit teremtetek, annak nincs meg ugyanaz a kiváltsága vagy joga, amit a Szellem nektek adott.


Akárhogyan, az a darab, az a szobor, amit teremtettetek, amit életre keltettetek, ahhoz fog ragaszkodni, hogy ő egy lelki lény. Ragaszkodni fog ahhoz, hogy ő egy egyedi személyiség... értsétek meg. Nem fogja érteni, mi is az valójában. De végül az csupán egy aspektusotok. Még megijeszteni is megpróbál titeket, ha kiprovokáljátok. Még megölni is megpróbál benneteket, hogy az energiátokat fogva bebizonyítsa, ő valóságos. Nos, van néhány nagyon érdekes dinamika itt.


Néhány nem-lelki lény, akikről beszéltünk a történelemben, beleértve Abraham Lincolt, aki egy nem-lelki lény volt, aki- hogy is mondjuk- Atlantisz néhány utolsó lakójától származott, akik tudták, hogy Új Atlantiszt akarnak teremteni valamikor. De ha lesz egy nézeteltérés, és szükségük lesz egy nem-lelki lényre, a tudatosságuk egy képviselőjére, hogy visszahozzák együtt a régi sebeket és viszályokat. És ez az a szerep, amit Abraham Lincoln játszott, visszahozva a régi nézeteltéréseket és széthúzásokat, melyek Atlantiszban jelen voltak.


Adolf Hitler, amint mondottuk, egy nem-lelki lény. Nem létezik a birodalmainkban. Soha nem találjátok meg itt. Ő egy nem-lelki lény, a Hipuru és a zsidó tudatosság teremtése. És a zsidó tudatosságon keresztül teremtődött meg, hogy segítsen kivinni egy nagyon gyors és nagyon sebes típusú karmát, egy olyan karmát, mely szintén Atlantiszhoz kapcsolódik.


Nos, a nem-lelki léynek nem tudják, hogy ők nem-lelkiek. A nem-lelki lények hajlamosak arra, ahogyan már néhányan észrevettétek, hogy legyen egy kis kifejezéstelen tekintet a szemükben. És nem hajlamosak arra, hogy olyan érzelmi ingázáson menjenek keresztül, mint amilyenen egy lelki lény. Hajlamosak arra, hogy valamiképpen immunisak a fizikai fájdalommal szemben is, nem teljesen, de nagy mértékben, mert nincs valódi belső tudatosságuk, mint ami egy lelki lénynek van.


Vannak olyan nem-lelki lények, melyek a csoporttudatból teremtődnek. És van néhány olyan nem-lelki lény, melyek az egyéni tudatból jönnek létre. Nincs- hogy is mondjuk- egy bizonyos fajta tetoválásuk (néhányan nevetnek), vagy karszalagjuk, vagy bizonyos azonosító tárgyuk. És szép számmal vannak olyan nem-lelki lények, akik nem hagynak maguk mögött semmiféle csontot vagy testet. Néhányan igen, ez a körülményektől függ, és attól, hogyan teremtődött közösen a fizikai test. Nem érdemes itt belemenni a részletekbe.


De ha bármi, hát amit néha láthattok, ami feltűnhet, az egy kis üresség vagy üveges tekintet a szemben. A szem a legjobb módja annak, hogy ezt elárulja. Egy lelki lénynek ott a válasz a szemeiben. Egy lelki lénynek élet van a szemében. Egy nem-lelki lény szeme ugyanúgy fog kinézni, mint annak a személynek a szeme, aki hamarosan távozni készül... értsétek meg. Az energia eltávozik, és a szemeik egy kissé üvegessé válnak, az életerő elmegy, mielőtt egy ember meghalna, még mielőtt egy idézőjelbeni „szerencsétlenség” történne. Ha észreveszitek, hogy valakinek a szeme csillogása - az élet a szemében- megváltozik, ez azt jelentheti, hogy távozóban vannak, még mielőtt elmennének. Köszönjük.


LINDA: Még két kérdés? Kifutunk az időből.


TÓBIÁS: Valóban.


KÉRDÉS A 9.SHAUMBRÁTÓL ( egy nő van a mikrofonnál): Egykor az apám eltávozott. És szeretném tudni, hogy visszajön-e. És az ok, amiért ezt kérdezem, mert három hónapon belül két újszülött várható a családunkban. Ő lesz az egyikük?


TÓBIÁS: Megerősíthetjük, hogy... igen. Tipikusan nem szeretünk ilyesmibe belemenni, de engedélyt kaptunk, hogy megerősítsük, ő lesz a második.


SHAUMBRA 9: A második... óóó! Köszönöm.


TÓBIÁS: De ezt nem kell rögtön megosztani. Várj amíg... engedd az új személyiségnek vagy történetnek, hogy kifejlessze önmagát először teher nélkül. Olykor a teher túl sok lehet.


SHAUMBRA 9.: Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönjük.


KÉRDÉS A 10. SHAUMBRÁTÓL (egy nő áll a mikrofonnál): A kérdésem nagyon egyszerű. Volt egy spirituális életre felkészítő személy, aki elhozott ehhez a ponthoz, akinek nagyon hálás vagyok. Egy családi traumának köszönhetően volt egy elkülönülés. És, nos ennél a pontnál ezzel a lénnyel, nem akarok irányítást tenni rá arra, amint erről beszéltünk az elmúlt hónapokon át. Itt van az ideje, hogy most különváljunk? Vagy ez egy gyógyulás?


TÓBIÁS: Valóban... ez újra egyike azon szinkronicitásoknak, körülményeknek, melyeket olykor nehéz megérteni emberi szinten, de meg lehet érteni egy áttekintésből. Az mind ki van munkálva, amikor itt az ideje, hogy szeretetteljesen menj a saját utadon. Fontos a saját fejlődésed szempontjából. Bármelyik tanító, bárki, akivel kapcsolatban vagy, előbb vagy utóbb tisztelettel és szeretettel elenged, hagy elmenni. És szabad vagy, hogy szárnyalhass saját magad. Sokkal jobb lesz számodra.


SHAUMBRA 10.: Köszönöm.


TÓBIÁS: Valóban.


KÉRDÉS A 11. SHAUMBRÁTÓL (egy nő van a mikrofonnál): Úgy érzem, itt az ideje, hogy ott hagyjam a munkám. És tényleg szeretem ezt az ötletet, bármire is van szükségem, az el fog jönni hozzám. De meg vagyok rémülve. Tanító és gyógyító vagyok. Ám valójában nincs elég befelé jövő áramlás, hogy támogasson engem. És arra vagyok kíváncsi, valóban itt van-e az ideje, hogy ott hagyjam a munkám, vagy csak megpróbálom bebeszélni magamnak, hogy itt az ideje, hogy ott hagyjam a munkám.


TÓBIÁS: Valóban... újra, mint Teremtő, egy dinamikus Teremtő, ott hagyhatod bármikor, amikor úgy döntesz. Egyszerűen ne vedd körül olyan korlátokkal magadat, mint a hitrendszerek vagy a rétegek, hogy nem lesz pénzed, hogy az nem lesz ott a számodra. Ha valóban hagyod a munkádat eltávozni a szívedben, és elengeded a pénz és a bőség problémáját... engedd el... oly tisztán és annyira bízva... engedd el. Valójában nem kell ott hagynod a munkádat. Az fog ott hagyni téged és valami más lesz ott, amiért majd azon fogsz tűnődni, miért nem engedted el már régebben.


Nos, energetikailag engedd el a munkádat. Áldd meg. Köszönd meg a neked tett szolgálatát. Köszönd meg, hogy ott volt az életedben. Hagyd elmenni. Engedd el. Nos, ez nem azt jelenti, hogy be kell sétálnod és oda kell adnod a lemondásodat. A szívedben adod oda a lemondásodat. Engedd el. És aztán figyeld meg, hogyan változik meg az összes energia, mert félelem nélkül engedted el. Nem aggódsz a pénz miatt, mert mindig lesz pénzed, ami befelé áramlik. De elengedted azt. Nos, ez az összes dinamizmus beállítása az új dolgok számára, hogy azok bejöjjenek, az új lehetőségek és az új dolgok, melyeket ma még elképzelni sem tudsz. Ez a szinkronisztikus élet csodálatos módja.


SHAUMBRA 11: Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönjük.


LINDA: Még két kérdés?


TÓBIÁS: Valóban.


KÉRDÉS A 12. SHAUMBRÁTÓL ( egy férfi van a mikrofonnál): Mi volt az az öttagú csoport, melynek elindításban részem volt áprilisban? És mi volt az, aminek szemtanúi voltunk... az égbolt felett.


TÓBIÁS: Valóban... sok- hogy is mondjuk- nem szeretjük a „ portál” vagy az „örvény” meghatározását használni. De sok energiaösvény van, melyek most felnyílnak. Ezek a háló vagy mátrix olyan fajtái, melyek ahhoz a Földhöz, az Új Földhöz kapcsolódnak, melyet az Ark rendjének ismertek és végül a „mezőhöz,” hogy az összes energialehetőség forrásához. Amint az emberiség tudatossága változik, ezek az új ösvények most nagyon gyorsan felnyílnak.


És ez az, amit láthattok, ezek egyike nyílik fel. Az emberi szemeken keresztül különböző módon fogjátok azt látni. Néhányan fényvillanásként fogják látni. Néhányan mint egy nagy árnyékos mozgást fogjátok látni az égbolton keresztül. De az egy megnyílás, ami éppen történik. Ez az, amikor az Új Energia beömlik a Földbe, mint lehetőség.


De szeretnénk itt mondani valamit. Nem kell, hogy az emberek kimenjenek és örvényeket, portálokat nyissanak. Tulajdonképpen egyszerűen megakadályoztok egy természetes folyamatot. És aztán angyalokat kell küldenünk, hogy feltakarítsák a szemetet ( a közönség nevet). Az majdnem olyan arrogáns, mint Saint Germain, hogy azt hiszitek, mennetek kell egy portált nyitni (többen nevetnek), hogy fizikailag ott kell lennetek és kántálnotok meg dobolnotok kell, hogy azt megnyissátok. Az meg fog nyílni, mint az emberi tudatosságra való válasz.


Nos, odamehettek. Olykor vonzást fogtok érezni, ahogy az Új Energia portál meghív benneteket, hogy legyetek ott a születésénél. Menjetek oda, hogy megünnepeljétek a születést. Ne menjetek oda erőlködni. Valójában nevetnünk kell a mi oldalunkon. Olykor jókat kuncogunk rajtatok, embereken. Oly nagy szeretettel és elhatározással mentek oda. De odamentek erőlködve, hogy portált nyissatok, mintha neki szüksége lenne erre az erőfeszítési energiára. És csak nevetünk, nevetünk és nevetünk. Idejövünk és feltakarítjuk a szemeteteket utána, és megnyitjuk a valódi portált (többen nevetnek).


Menjetek és ünnepeljétek a Földre érkező Új Energiát. Menjetek és ünnepeljétek ezen néhány kapcsolódó pontot, az elkülönülését, mely most zajlik. És tartsatok egy óriási ünnepséget ott. És aztán figyeljétek meg újra, mi történik az égbolton. Figyeljétek meg az energiákat, amint különbözőképpen mozognak.


Lesznek ott energiavillanások. Lesz ott olyan, amit izzásnak, egyfajta energiamozgásnak neveznétek. És lesznek ott nagyon sötét. árnyékos energiák is. A sötét, árnyékos energiák nem negatív entitások, melyek egyébként a Földre érkeznek vagy benneteket vesznek körbe. Néha feltűnik egy lyuk vagy egy üres tér az égbolton, mely úgy tűnik hogy mozog néha, mert szó szerint olykor az energia ezen átalakulásában úgy tűnik, hogy az összes fény elmozdult, az egyszerűen a változtatás egy ideje. Bizonyos értelemben, az olyan, mint egy halálfelhő, nem az emberre nézve halál, hanem egy Régi Energetikai módra, mely keresztül halad. Ez a halálfelhő módot ad az Új Energia megszületésére ezeken a portálokon keresztül. Nos, köszönjük ezt a csodálatos kérdést.


LINDA: Utolsó kérdés?


TÓBIÁS: Igen.


KÉRDÉS A 13. SHAUMBRÁTÓL (egy nő van a mikrofonnál): Szia, Tóbiás, erőteljesen dolgoztam a történetem elengedésén mostanság. És nem volt egy kellemes utazás, különösen a családom számára nem. Mit adhatnék nekik, ami hasznos lenne számukra, ami talán nem nyilvánvaló számomra?


TÓBIÁS: Valóban... annyira vágynak a szereteted és a figyelmed után és annyira szeretnének veled lenni, hogy bizonyos értelemben, fáj nekik látni, hogy változol. Van valami a hallgatólagos belső szinteken bennük, ami megijedt, ami aggódik. Azt hiszik, hogy most elmégy, bizonyos értelemben, ha nem is fizikailag, hanem energetikailag távozol. Nos, érzik azt az átalakulást, ami most megy végbe benned.


Ez is olyan, mint egy ragasztó. Visszatart téged, bizonyos értelemben, azért, hogy érezhesd, mit éreznek. Láthatod önmagadat a szemeiken keresztül, amint változol és elmégy. És bizonyos értelemben most mégy keresztül a saját visszavonuló szenvedéseiden a változó történeteddel kapcsolatban.


A történet változása, az energia elengedése, egyáltalán nem halált jelent. Ez egyáltalán nem a történetetek megsemmisülése. Az csak azon energiák elengedése, melyeket korlátoztál és behatároltál. Oly gyakran beszélünk az elengedésről. Ez nem valaminek a megtagadása. Ez nem valami elől való menekülés. Ez feloldja a szorítókapcsokat, a zárakat vagy az energiakorlátokat.


A váza, amit a fazekaskorongotokon teremtettetek, energiába van zárva, szeretne kiszabadulni, hogy újra kifejezhesse és újradefiniálja önmagát... lehet, hogy mint egy másik váza... lehet, hogy mint egy másik tárgy... mint egy seprű... mint egy csésze... mint egy üvegdarab... vagy bármi. Azért használjuk ezt a példát, hogy elmondjuk, az energia, melyet önmagatokként, a történetetekként lezártatok, most szabadságot akar. Egyre és egyre újra ki akarja önmagát fejezni.


Amit most tapasztalsz, az az elengedés fájdalma. A család- mely valójában önmagad egy jelképe- a család nem akarja azt látni, hogy elmenj. Nem akarod látni, hogy a régi éned távozzon. Csak lélegezd azt át és engedd el. Biztosítsd önmagadat és a családodat arról, hogy most csupán azt az energiát engeded el, mely megrekedt. De az mindig ott lesz. Mindig vissza fog térni és szolgálni fog téged. Nem kell ezekkel a szavakkal mondanod. De a tevékenységeiden keresztül tudasd velük, hogy mégis ott leszel a számukra. De több, mint bármi, emlékezz rá, hogy ez a nehézség, melyet most tapasztalsz, melyet elmondtál a családoddal kapcsolatban, az valójában az önmagaddal való problémáról szól.


SHAUMBRA 13.: Köszönöm.


TÓBIÁS: Valóban. Nos, Shaumbra, ez egy hosszú és csodálatos nap volt. Teljesen- hogy is mondjuk- megzavartuk Cauldrét azzal, hogy egyszerre két energiát próbáltunk csatornázni. Ez- hogy is mondjuk- néhány új lehetőséget és megfigyelést mutatott neki. Mindkettőnknek öröm volt Szent Tóbiás grófnő név alatt lenni (néhányan nevetnek), hogy együtt osztoztunk ezen az emelvényen. Most újra átmozgatjuk magunkat egyből a kettőbe. Megáldunk benneteket. Köszönjük, hogy itt lehettünk.


És ez így van!


Fordította : Halász Andrea