Új Energia Sorozat:

SHOUD 10:"Az Imagináció és az Új Biztonságos Energia"


Bíbor Kör, 2004. május 1.

www. crimsoncircle. com


És ez így van, drága Shaumbrák, hogy mi újra összegyűltünk a családunk köreiben, ebben a gyönyörűséges energiában. És ha néhányan tudni szeretnétek, mi történt, mi el fogjuk magyarázni azt néhány percben (itt utalás történt arra, hogy a csatornázást megelőző zene alatt elveszett az internet kapcsolat ).


Oly öröm és megtiszteltetés számomra, Tóbiás számára, hogy itt lehetek. A Shaumbrák energiái egyre magasabbá, egyre fényesebbé és egyre dinamikusabbá válnak. Még a mi oldalunkon is, mi belélegzünk titeket (néhányan nevetnek )a drága Cauldrén keresztül, használva az ő érzékszerveit, olyan, mintha a miénk lenne, hogy igazán érezzük, mi is történik rajtatok keresztül, mi zajlik itt.


Ó, valóban, a -hogy is mondjam- ez a csoport megváltozott azon kezdeti napok óta, mikor mi beszélgettünk. Sokféle módon változott meg: méretében, az energia mennyiségében, ahogyan az energiával dolgoztok és azt kezelitek. Ez annyira megváltozott, hogy itt az ideje most-hogy is mondjam-hogy az Internetetek ezen technológiája is változzon, hogy hatásosan bánjon azzal az energiamennyiséggel, mely most keresztüláramlik. El kell mozdulnunk egy másik rendszer felé, melyet meg fogunk alkotni. Nos, drága barátaim, túlterhelitek az áramköröket időről időre (néhányan nevetnek és Tóbiás kuncog). Nos, mindannyian, akik ezt hallgatjátok... ne aggódjatok... nem maradtatok le semmiféle energiáról itt. Az mind itt van.


Fontos megbizonyosodni arról, mikor ezek a felvételek készülnek és feltelepítik az Internetre, hogy az is tartalmazza az éneket, melyet ezt megelőzően hallhattatok, "A szivárványon túl" kis dalocskát. Sokkal több minden történt az ének ezen ideje alatt, mint az előadóktól hallható egyszerű szavak. Erről fogunk ma beszélni.


Közben, Shaumbrák, egyszerűen vegyetek egy mély levegőt és érezzétek, mennyire biztonságos az angyalok összejövetelén itt. Érezzétek, annyira biztonságos, hogy fel tudjátok nyitni a képzeleteteket. Sokkal több annál, sokkal több annál, mint amit még most tudtok. Tehát, az energiák itt elmozdulnak.


Tudjuk, hogy a Shaumbrák túlléptek a szenvedés Régi Energiáján, a leckéket venni, leckéket bármiből című Régi Energián. Nincs szükség többé leckékre... ez most már önmagatok, az élet és a teremtés megtapasztalásáról szól. És annak az élvezetéről.


Tegyetek fel magatoknak, Shaumbrák egy érdekes kérdést. Kérdezzétek azt magatoktól a Mostban, de azokban a napokban is, melyek elkövetkeznek-Miért választottátok azt, hogy maradtok? Megkaptátok a lehetőséget, sokan közületek, többször is. Megkaptátok a lehetőséget, hogy visszatérjetek. Megkaptátok a lehetőséget, hogy elhagyjátok ezt a Földet, mely időnként nehézséget okoz, mely sokszor fájdalmat is. De ti azok vagytok, akik úgy döntöttek, hogy maradnak. Ti vagytok azok, akik néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy újra átölelik az életet velünk... igen, valóban, hogy felvállalnak a szolgálatból még egy menetet itt... hogy újra felfelé menjenek, ahogy ti fogalmaznátok... hogy a szolgálat egy újabb szakaszát éljék meg a Szellem és az emberiség számára.


De van egy másik dolog is, ami ebbe az időszakba beleszövődik, nem csak a szolgálat, nem csak az önmagatok adása, melyet oly hosszú idő óta tettetek. De most egy ajándékot adtatok önmagatoknak. Ti tiszteltétek meg magatokat azzal, hogy azt mondtátok, több szolgálatra vagytok képesek. Újra a Szellem hívéül szegődtetek. De most megengedhetitek magatoknak az örömöt is. Megengedhetitek magatoknak mindazt a bőséget, melyet az élet felkínált. Megengedhetitek magatoknak, Shaumbrák, az élet néhány gyönyörűségét... azok nem számítanak bűnnek (néhányan nevetnek). Azokat a bűn ezen energiájával ruháztátok fel. Ti mondtátok, hogy azok rosszak.


Shaumbrák, szabaduljatok fel egy kis időre újra. Engedjétek meg magatoknak az örömöket. Azok nem fognak lesújtani rátok. Nem válnak a démonaitokká. Újra mondjuk, mint ahogy elmondtuk oly gyakran - "Messze jobban tudjátok, hogy az most helyes. "Itt az ideje, hogy megáldjátok magatokat és tiszteljétek az élet élvezetét és mindent, amit az kínál... mindent, amit az kínál.


Drága Shaumbrák, amikor összegyűlünk, mint egy hónappal ezelőtt, körülbelül egy órát-néha egy kicsivel többet! -de általában egy órát töltünk veletek. Az együtt töltött idő alatt oly sok minden történik itt. Eljöttök ebbe a biztonságos energiába, akár itt fizikai testben, akár ezt hallgatva. De eljöttök ebbe a biztonságos energiába, ahol vehettek egy mély lélegzetet és pihenhettek. Lehetővé tehetitek mindazok számára a fátyol felénk eső oldalán, hogy idejöjjenek és egy kicsit spirituálisan megmasszírozzanak... hogy kielégítsék az energetikai szükségleteiteket... hogy idejöjjenek nagyon közel és átadják a támogatásunkat... hogy elmondják nektek, szeretünk benneteket... hogy elmondják nektek, hogy amit ti most tesztek, az oly nagy hatással bír.


Nos, ezen egy óra alatt engedjétek meg, hogy energetikailag dolgozzunk veletek. Ez körülbelül egy órát vesz igénybe. Néhány csatornázásnak, gondoljátok, lehet, hogy sokkal hosszabbnak kellene lennie, de az csupán egy óra. Egy órába telik, hogy az energia ezen fajtája ideszállítódjék.


Igen, néha mi-hogy is mondjam - a Shoudjaink végén hajlamosak vagyunk egy kicsit arra, hogy elkalandozzunk, mert mi egyszerűen arra várunk-hogy is mondjam-hogy a megfelelő mennyiségű energia ideszállítódjék a számotokra... és azután megengedjétek azt is nekünk, hogy visszahozzunk egy megfelelő mennyiséget tőletek... energiákat, melyeket elengedtetek magatoktól, Régi Energiákat, vagy amelyeket ti negatív energiáknak hívnátok, melyekre nincs többé szükségetek. Egy kis időbe telik nekünk ezeket felfogni, hogy azok ne zavarják a Mostani valóságotokat, tehát azok ne legyenek az utatokban. Nos, az angyalok seprűkkel jönnek ide és felsöpörnek körülöttetek (néhányan nevetnek), úgy mint amikor a fodrászhoz mentek hajvágásra-elveszítetek valamit, amire többé nincs szükségetek. Azt elsöprik. És, ez az, amit ebben az órában most teszünk.


De, sok minden van, amit ti is tesztek. Ti most ideraktok egy energiaágyat itt, ebben a Most pillanatában. Mindannyiótok... mindannyian idehelyeztek egy energiaágyat, hogy majd mások használják, azok, akik talán majd hallgatják ezt az anyagot mostantól számítva egy vagy tíz év múlva, azok számára, akik lehet, hogy akkor olvassák ezt, amikor néhány kihívást jelentő, nehéz és sötét napot élnek meg. Megtörténik, hogy az Internet figyelőjük egy bizonyos Bíbor Kör oldalnál nyílik meg, és megesik, hogy egy bizonyos csatornázást vagy Shoudot látnak. Tehát, drága barátaim, most számukra helyezitek el ezt az energiaágyat, a tisztelet és a könyörület egy fekhelyét. Ti helyezitek el ezt az energiát a számukra, hogy össze tudjanak kapcsolódni vele, hogy megérthessék, hogy az élet sokkal több, mint amit láttak belőle.


Nincsenek korlátok az életben, melyeket elhitettek velük. Nincs elkülönülés azoktól és istentől, ahogy mondták nekik. Az élet nem azt jelenti, hogy egyedül és beteljesületlenül kell élni. Nem azt jelenti, hogy csupán kihívások vagy tesztek sorát kell megélni. Elhelyezitek ezt az ágyat azok számára, hogy tudassátok velük, ők is Istenek. Ti azért helyeztek oda egy ágyat, hogy segítsetek nekik átjutni az ő saját spirituális szakadékukon.


Ez az, ami most történik. Ti tudjátok, milyen az. A vezetőitek, majdnem mint az övéik, veletek voltak az egész utazás során, állandóan, segítve, hogy a dolgok egyensúlyban legyenek. De azután a vezetőknek el kellett mennie, amikor a szikla széléhez értetek. És, amikor azon átnéztetek, semmit nem láttatok, csak sötétséget, pedig azt mondták, hogy ott létezik egy másik oldal. De nem láthattátok azt... semmit, csak sötétséget... semmit, csak egy hatalmas szakadékot. Ott voltatok, mindannyian. Ti tudjátok, milyen az.


Sokan, nagyon sokan vannak, akik hátul jönnek. Az ő vezetőik is távozni fognak egy bizonyos pontnál. Az a sötétség el fog jönni az ő életükbe is... az a magányosság... és kétségbeesés... és a Régi Energia és az Új között lévő spirituális szakadékon való átjutástól való félelem... a dualitásban és elkülönülésben létező Régi hitből átlépni az Új hithez a harmóniába... és a kifejezésbe... a teremtésbe... és az imaginációba.


Nos, most elhelyezitek ezt az ágyat a számukra. Ti most egy energiát teremtetek, melybe bele tudnak csatlakozni, egy energia, mely alapjában a szakadék másik oldaláról kiált, arról az oldalról, melyet ők nem láthatnak, egy energia, mely hozzájuk kiált és azt mondja:Meg tudjátok tenni. Meg kell tennetek magatoknak önmagatokért. De azt meg tudjátok tenni. "Halljátok a hangot ezen az oldalon, a hangot, mely most az Új energiában van, szeretetet és támogatást nyújtva a számotokra, elmesélve nektek, hogy minden félelmetek, minden aggódásotok, minden kétségetek legyőzhető.


Ti most odahelyezitek az energia ezen fekhelyét a számukra ebben az órában, mikor beszélgetünk. Értsétek meg... még akkor is, mikor éppen itt ültök, megengedve nekünk, hogy szolgáljunk benneteket, hozzájárulva, hogy megtisztítsuk az energiákat körülöttetek, ti most is a másokért való szolgálat létében vagytok. Nem érdekesen működik ez, Shaumbrák-a szolgálat lánca, a szolgálat egy hosszú fonala, mely valójában több, mint a szolgálat egy köre?


Nos, engedjétek meg, hogy veletek töltsük ezt az órát. Engedjétek meg, hogy átöleljünk és szeressünk benneteket. Engedjétek meg, hogy nevessünk veletek egy kicsit, hisz ti is most ugyanezt teszitek mások számára ebben a pillanatban. Mennyire áldott és szent ez az idő itt együtt.


Valóban, itt nincs szükségünk sok szóra. Tudjuk, igazán elkezditek érezni az energiákat. Valóban elkezditek elfogadni, hogy azok mindig ott voltak a számotokra. Tényleg elkezditek most érezni.


Ó, igen, a világban való élés olykor még mindig kihívást jelent és nehéz időket. De az egyre könnyebb, sokkal könnyebb. Többet is fogunk még erről ma szólni.


De, engedjétek meg, hogy megkérjünk benneteket, lélegezzétek be a mai vendégeink energiáját, vagy vendégünkét... nem vagyunk benne biztosak. Lélegezzétek be ezt az energiát... valahogy oly ismerősnek kellene lennie mindannyiótok számára. Dolgoztatok ezzel az energiával. Lélegezzétek be. Ne próbáljátok meg kiagyalni. Ez nem egy találgatós játék.


A szellemi létezés, mellesleg nagyon Régi Energia. Az egy spirituális találgatósdi. Minden, amit csináltok, reménykedés, hogy elég-hogy is mondjam-szerencsétek van százalékosan ahhoz, hogy jogot formáljatok arra, hogy ti szellemiek legyetek. Mi túllépünk a szellemin. Nincs arra szükségünk, hogy azt a játékot játsszuk. El fogunk most egy helyre menni, ahol többszörös lehetőségeket vizsgálhatunk meg az imagináción keresztül egyidejűleg, nem szó szerint, de mindet együtt egyszerre.


Nos, drága barátaim, érezzétek a mai nap energiáit. Képzeljétek el a mai nap energiáit. Ne próbáljatok meg nevet találni neki. Ez egyszerűen azon energiák érzéséről szól, melyek idejönnek. Érezzétek, amint azok örvénylenek körülöttetek... igen, amint azok cirógatják a homlokotokat... a hátatokat és a vállaitokat, amelyen tudjuk, nemrégen még terhek voltak különféle módokon. Érezzétek a mi kedves vendégeink energiáit, amit ők segítenek-hogy is mondjam-segítenek nektek, az engedélyetekkel, helyreállítani néhány energiát mindannyiótok körül.


Nem kell részleteznetek azt, hogy hogyan néznek ezek ki. Az az ő munkájuk... értsétek meg. Értitek? Ők segíteni fognak-hogy is mondjam-újraszőni, újra átrendezni, és behozni az Új Energiákat mindannyiótok körül. Ez az, amiért ők ott vannak. Ők ezt a szolgálatot értetek szeretnék megtenni. Engedjétek meg nekik, kérlek. Engedjétek meg nekik, hogy megtegyék azt a Most ezen pillanatában, melyben együtt osztozunk.


Lélegezzétek be a Sananda Rendjének energiáit, akik ma idejönnek... amit mi Sananda Családjának is hívunk... egy érdekes energia, mely -hogy is mondjam-mostanában a Shoudjaink része volt.


Nos, van egy kis zűrzavar itt a Sanandával kapcsolatban. Ez egyike az Ark Rendjeinek. Egyike az Ark Rendje pilléreinek. És a Krisztus energiát képviseli. A Krisztusi mag energiáját képviseli a kicsírázásban és a virágzásban. Sananda a krisztusi energia. Ez az energia... ez az a Rend, mely segít nektek megszülni a krisztusi energiát a bensőtökben a ti Mostotok pillanatában. Tehát, valóban, nagyon közel állt hozzátok egy bizonyos idő óta, nagyon sokban a részetek és azé, akik vagytok.


Sok-sok entitás létezik a Sananda Családján belül, sok-sok angyal. Az, akit a legjobban ismertek talán, az Jeshua energiája, vagy Jézusé, aki a Sananda Családjából származik. Sokak tudatosságán keresztül a Földön néhány ezer évvel ezelőtt munkálkodva a Sananda Rendjével való együttműködésben, ez a lény , akit Yeshuaként ismertetek meg, egy egyszerű ok miatt jött ide a Földre-hogy megmutassa nektek, hogy példa legyen sokak számára, hogy a Krisztus energiák behozhatók, hogy megnyilvánuljanak most az emberi valóságotokban.


Yeshua egy messze nagyobb és szélesebb célt szolgált. Mindannyian részei voltatok a Jézus energiának. Sokaknak közületek volt egy titkos sejtése, melyet rögtön le is zártatok, de ott volt a sejtés, hogy talán ti voltatok Jézus. De akkor azt gondoltátok:"Ó, nem kellene ilyen dolgokat gondolnom. Ez bűn. Nem gondolhatom, hogy én voltam Jézus, vagy Mária, vagy Márai Magdaléna, vagy bármelyik ezek közül. Ez az én gőgöm, ami itt megmutatkozik. Biztos most az egóm beszél belőlem. "


Shaumbrák, ti segítettetek megteremteni ezeket az entitásokat és személyiségeket. Ti annak a része VAGYTOK. Ti annak egy része vagytok . Tehát, amikor Yeshua idejött, hogy emberi formát öltsön, ti segítettetek megtámogatni azt az energiát. Ti segítettetek megteremteni azt mindenki mással az egész világon és a fátyol felénk eső oldalán.


Oly sokan közületek ott voltak abban az időben néhány ezer évvel ezelőtt. Ott sétáltatok Yeshuával, beszélgettetek vele. De, az is ti voltatok. Amint mondottuk azelőtt, Yeshua a Sananda Rendjében nem egy olyan lény, aki körbesétálgat. Nincs olyan lelke, mint nektek. Az a tudatosságotok egy manifesztációja volt.


A Sananda Családon belül ott vannak Mária Anya energiái is, mely annyira része a krisztusi mag megszületésének. Van egy történet Máriáról és a fiáról, Jézusról a Földön. Az csupán töredéke annak. Az egy metaforája Mária energiái megszületésének, melyek a Sananda Családjában vannak.


A Mária energiák, az egyiküket Mária Magdalénának hívjátok, szintén részei a Sananda Családjának, az imagináció része... értsétek meg... mivel a krisztusi mag megszületése után annak ki kell fejeződnie az imagináción keresztül. Ez az a feladat, melyet Mária szolgált a Földön, a tanító, az "elképzelő". Ez az a feladat, melyet most veletek együtt teljesít.


A Sananda Családjában ott van József energiája, Yeshua apjáé, aki egy stabil és kiegyensúlyozott apafigurát képvisel... értsétek meg... erős, de békés, ellenőrzés nélkül irányító. Az ő energiája jön ide most, mint a Sananda része, hogy kicserélje egy apafigura Régi szemléletét. József energiája oly nagyon jelen van velünk most, hogy segítsen nektek Új megértésre jutnotok a férfiúi apafigurával kapcsolatban, hogy kicseréljétek azt a néhány Régi szemléletet, melyet birtokoltatok.


Valóban, a Sananda családon belül ott voltak Ábrahám energiái is, és Mózes energiái, és sok-sok más entitásé. Néhány egyéni entitás a Sanandán belül eljött ide a csoportokhoz azelőtt. Természetesen Mózes is a vendégünk volt... Yeshua a nagy szám a vendégek fellépésénél ezen a Tóbiás show-n (néhányan nevetnek)... és valóban Mária, Myriam.


De most mi idehozzuk ez alkalommal, ebben a megfelelő időben a Sananda teljes energiáját. Mi bemutattuk és idehoztuk ezt az energiát egy héttel ezelőtt "az ismeretlen földre ", amit ti Norvégiának hívtok. Tehát, most megvolt a bevezető bemutatkozás. És ez az egész csoport idejön most, mert igazán itt az ideje a krisztusi mag megszületésének. A legtöbbőtök már keresztül ment a megszületésen, tudjátok. Ti összekapcsoljátok ezt néhány nehézséggel és kihívással, a saját identitásotok elvesztésével, akit gondoltok, hogy vagytok, néhány fizikai fájdalommal és szenvedéssel, ám néhány nagyszerű új megértéssel is.


Nos, most ez a témája-most, hogy a születés közeleg a beteljesüléséhez-most itt az ideje a kifejezésnek. Itt az ideje ezen krisztusi energia felnevelésének a valóságotokon belül. Itt az ideje az elképzelésnek és az egyesülésnek. A krisztusi energia-amit a ti Isteni Éneteknek is hívhatnátok-most ide akar jönni, hogy játsszon veletek. Igazán ide akar jönni.


Mostanság már éreztétek ezeket az érzéseket, ezeket a hangokat és különféle jártasságokat. Azok nem tőlünk származnak. Mi újra és újra elmondjuk ezt nektek. Különböző módon szólunk hozzátok. Azok nem valamiféle külső energiákból vagy entitásoktól származnak. Mindaz, ami történik veletek éppen most, az belülről származik... az isteni krisztusi energia jön hozzátok... a ti valóságotokba... a ti Mostotokba, amint belélegzitek... amint átölelitek az életet... amint felnyíltok. Néhány ezen érzések közül, melyet mostanság éreztetek-ez annak az érzése, hogy a részek és a darabkák együvé akarnak válni-mindegyik játszani akar benne. Ez az, hogy a krisztusi energia a részetek akar lenni az életetek része akar lenni.


Ezek az én azon aspektusai is, melyek elvesztek, melyek szétszóródtak, egyesülni akarnak. Miért, Shaumbrák? Miért van az, hogy az elmúlt életeitek is-most, hogy elengedtétek azokat-miért szeretnének azok az aspektusok visszajönni? Miért van az, hogy néhány részetek, melyet eltemettetek-szó szerint vagy átvitt értelemben-melyeket elnyomtatok és elrejtettetek... miért van az, hogy néhány részetek, melyek távol vannak más dimenziókban, most vissza akarnak térni?


Ez azért van, mert most hozzájárultok és megteremtetek egy biztonságos energiát. A kiegyensúlyozatlan és a darabokra hullott energiák akkor jönnek vissza, amikor biztonságos. Ti teremtitek most a helyet a most pillanatában, ahol újra biztonságos lehet. Ez az, amiért úgy éreztétek, hogy az energiák eljönnek hozzátok. De bízzatok magatokban miattuk. Bízzatok magatokban. Néhányan azt gondoljátok, hogy kívülről vagytok kapcsolatban. De, jelentésénél fogva, fogadjátok el, hogy az belülről jön.


Most-hogy is mondjam-egy nagyon bonyolult energetikai dinamizmus zajlik, az energiarács egy típusa, amely egy csodálatos festmény lehetne, ha valaki képes lenne érzékelni és lefesteni azt. De, az energiák egy csodálatos hálózata van körülöttetek-rögzítve és megtámogatva sokunk által a mi oldalunkról, de az belőletek árad-mely megvéd a külső behatásoktól most, mert ti ezt választottátok, mivel ebben a születési folyamatban szükségetek van egy biztonságos helyre. Nincs szükségetek most más energiák zavaró hatására.


Ha éreztétek ezeket a dolgokat és hallottátok és olyan jártasságokra tesztek szert, melyek másnak tűnnek, talán rajtatok kívülinek, vagy számotokra idegennek, vegyetek egy mély lélegzetet. Lássuk a második vendégünket. Ez ti vagytok, a részek és darabkák, melyek együvé akarnak válni, az elmúlt életek ott akarnak lenni a ti Kiterjesztett Most energiátokban, még akkor is, ha azok most a saját valóságaikban élnek is. És több, mint bármi, az az Én Isteni és Krisztusi energiája, mely oly sokáig egy gubóban volt, most be szeretne lépni. Ez az, ami történik.


A zene alatt, amelyet itt játszottak, az beleszövődött ebbe-általunk a tőletek származó beleegyezéssel-néhány nagyon gyönyörű, néhány nagyon bonyolult és érdekes, csodálatos energia. Ez az, amiért mi azt mondjuk, hogy fontos, hogy azok benne legyenek, amikor a felvételeket készítitek itt, hogy mások is érezhessék és érzékelhessék ezeket. Ezek azok az energiák, melyek támogatják az idejövetelt hozzátok, melyek segítik az isteni lényt a valóságotokban, és melyek támogatják, jobban, mint bármi, a biztonságos energiát. Mi szeretjük azt az éneket, melyet lejátszottunk. És-hogy is mondjam-az energiával kapcsolatban-hogy is mondjam-dolgok sorozata történt meg, egy kissé túl azon az egybeesésen, mely azt arra késztette, hogy megtörténjen.


Mi -Cauldre engedélyével-mi meg fogjuk osztani egy kis történetet, hogy segítsen nektek a megértésben. Értsétek meg... mostanában elég elfoglalt volt az ő drága társával, Lindával együtt... utazgatnak... visznek bennünket a világ minden más részébe egy nagyon fontos munka miatt, mely minden egyes területen folyik... az átalakítás munkája... a nyitás... és az imagináció munkája... sok munka folyik most itt. Tehát, ő eléggé elfoglalt volt. És idejött tegnap és rájött, hogy mára még nincs zene választva. És valahogy bepánikolt, nem tudván, mit fognak majd játszani és korlátozott emberi elmével kezdett gondolkodni... mint ahogy teszi időnként. Úgy gondolta, hogy-hogy is mondjam-visszatér valami régi zenéhez, valamivel a múlttal kapcsolatban. De nem volt megelégedve ezzel, ám érezte, fontos, hogy legyen valamilyen zene mára.

Ő egy kicsit meg volt zavarodva-mi segítettünk neki (néhánya nevetnek)-egy papírdarabot keresett, egy iratot, amire akkor szüksége volt, de belül még mindig idegeskedett emiatt az egész zene alkotta probléma miatt, azon tűnődve, mit is játszanak, amikor hirtelen más papírok alatt elrejtőzve, ott volt egy több, mint két hónappal ezelőtti csomag. És nem volt felnyitva, elkerülte Cauldre figyelmét. Ránézett a csomagra és rövidke pillanatra azt mondta magában: "Nincs időm arra, hogy most ezt kinyissam. Majd később. "


De előjött egy fajta tudás, egy utalás és akkor könnyedén kinyitotta a csomagot. És ez felbosszantotta valahogy, mert (többen nevetnek) ez nem az volt, amit ő tenni akart... ő eléggé elfoglalt. De, kinyitotta. És ott benne megpillantotta, benne egy CD volt, rajta zenével... a zenével, amit ma hallotok... különösképpen az éneket, amit ti a "Szivárványon túl" címmel emlegettek... főként az énekessel... azt, akit Eva Cassidyként ismertek... főleg, mivel ez azelőtt került felvételre, mielőtt ő átjött volna a mi oldalunkra ezekkel a nagyon meghatározó jellemzőkkel benne, beleszőve a zene energiáiba... és főleg Cauldréra várva, hogy kinyissa és lejátssza a zenét... és azután már nevetnie kellett önmagán és idejönni és mindezt elmesélni nekünk.


Sokkal több van ebben a dalban, mint amit valaha is a szem látni képes. Sokkal több van az egész mozifilmben , amit most fontos megértenetek. Igen, valóban, ott volt egy elragadó levél ezzel a CD-vel. És értékeljük és tiszteljük azt, aki ezt küldte, mivel az időzítés tökéletes volt, és ti követtétek a szíveteket, mikor elküldtétek ezt. Sajnos, két hónappal elhúzódott a levél kinyitása. De az időt ki kellett várni.


Engedjétek meg egy pillanatra, hogy beszéljünk erről a filmről, melynek címe: "Óz, a csodák csodája" és a dal a "Szivárványon túl". Ez a film telitalálat volt. Népszerű volt a ti kései 1930-as éveitekben, közvetlenül a II. világháború kitörése előtt, ami tényleg, bizonyos értelemben, a fény és a sötét harca volt, egy csata, hogy lássátok, hová juthat a Föld, egy harc, hogy lássátok, mi van, ha a sötétség vagy a fény energiái uralkodnának


Azt kell, hogy mondjuk, hogy a Föld eljutott egy fajta megértésre, és elkezdett egy olyan tudatossági fokra jutni, hogy egyik oldal sem győzött vagy veszített. Ez az energiák egyesítéséről szólt. Ez arról szólt, hogy ne legyen több harc oda-vissza a fény és a sötétség elemei között, ne legyen többet kétharmad/egyharmad menet oda és vissza. Oly sok minden volt, amiről a II. világháború szólt, nem arról, hogy ki győzne végül, hanem, hogy az energiákat egyesíteni kellene.


Nos, ez a film és ez a dal közvetlenül e világháború előtt látott napvilágot. Elcsalta az embereket a mozikba. És egy dalt adott nekik. Reményt adott nekik egy rövid órára, mielőtt az óriási sötétség szétömlött volna az egész világon.


De ez segített megteremteni a képet és a rezgést, és annak a dolognak az energiáit, mely most számunkra Új Földként ismert... értsétek meg. Valahol a szivárványon túl, drága barátaim, létezik ez az Új Föld, melyen most dolgoznak. Néhányan már beköltöztek oda. Az továbbra is nőni fog, és továbbra is dolgozni fognak rajta.


Oly sok minden van ebben a filmben, dolgok, melyeket összefüggésbe hozhattok -bizonyos értelemben az élet sivárságával, a film elején a fekete és fehér résszel... a vihar felbukkanásával... a viharral, a tornádóval, mely elmozdította az energiákat... igen, valóban az örvényről, mely megteremtette a lendületet a változáshoz... annak az energiáival kapcsolatban, melyet sötétségnek lehetne nevezni, aminek be kellett lépnie, hogy segítsen előremozdítani minden más energiát. Ha a tornádó nem jött volna el és nem mozdította volna el az energiákat-de az elmozdította, megforgatta azokat-nehéz lett volna eljutni a következő szintre. Nehéz lett volna átjutni a szivárványon túlra.


Láttátok azt a saját életetekben - a nehézségek... a vihar, mely besodródik, hogy segítsen leszállni az élettelen központból... hogy kiléptessen benneteket egy semleges helyzetből... . a vihar, mely besodródik, hogy drasztikusan megváltoztassa a valóságot... hogy kisöpörjön dolgokat az életetekből... munkahelyeket, igen... kapcsolatokat... Régi szemléleteket... Régi hiteket... Régi korlátokat. Az a vihar eljött a ti életetekbe, hogy segítsen nektek változtatni. Az a vihar, bizonyos értelemben, eljön sok más ember életébe is. Az a vihar - a saját egyedi módján- fel fog bukkanni a Földön az elkövetkezendő néhány évben, egy vihar, mely segít megteremteni a változást.


De a filmben, a történetben Dorothy egy másik világban, a színek földjén ébred fel, az Új Föld területén, Óz földjén, ahol a dolgok varázslatosak... ezen a teljesen új, csodálatos Új Földön. Nos, a legtöbbőtök ismeri a történet további részét, Smaragd Város történetét, amely, bizonyos értelemben-hogy is mondjam- energetikailag szintén az Új Földhöz kapcsolódik, a szépség, a varázslat és a fenségesség Új Földjéhez.


És Dorothynak követnie kell egy ösvényt. Neki kell vágnia az útnak. És ti oly sokan tudjátok, milyen az. És, az út során dolgokat kell megtanulnia -a szívről, az elméről és a félelem legyőzéséről. Végül egy városhoz ér, Smaragd Városhoz... ismét az Új Föld jelképe.


és végül, mint ahogy a történetet ismeritek, mit kell neki tennie? Haza térni! Össze kell neki ütnie az ő bíbor színű - ó, bocsánat-rubinvörös cipőcskéjét (a közönség nevet ). Amikor segítettünk csatornázni ezt a forgatókönyvet és zenét, mi ragaszkodtunk a bíbor színhez, de az írók úgy érezték, hogy a rubinvörös jobb lenne... micsoda gyalázat (többen nevetnek).


! ! ! ! Nos, drága barátaim, egy különleges szívességet fogunk most itt kérni. Azt kérjük, hogy játsszátok le újra azt az éneket a számotokra. És mi meg fogunk kérni erre benneteket most- ez 3 rész egyébként, a hangmérnök ( John Kuderkára utal, aki a Bíbor Kör hangszakértője) által. Most arra fogunk kérni, hogy egy másféle módon hallgassátok azt. Arra kérünk benneteket, hogy nyissátok fel a képzeleteteket. Arra kérünk, hogy hozzátok ide az Új Föld energiáit, amint ezt hallgatjátok, a problémák szertefoszlanak, mint a füst ezen az Új helyen, mert az Új Földnek nincsenek problémái, nincsenek dualitásbeli kihívásai, melyek voltak ezen a Régi Földön. Meg fogunk kérni benneteket arra, hogy hallgassátok és érezzétek a vágy energiáit egy csillagon. És amikor felébredtek, a felhők messze elszállnak. . . messze... egy metafora, mely azt mondja, hogy eltávolodtok a dualitástól... egy metafora, mely arról szól, hogy egy teljesen Új Energia felé közeledtek.


Újra hallgassátok meg az energiát, nem csupán a szavakat és a zenét, de a teljes energiát, ami ideérkezik. Beszéltem már arról , hogy merjetek álmokat álmodni, merjétek megengedni magatoknak, hogy az álmaitok valóra váljanak. Ez az imaginációról szól, álmokat álmodni, hogy megmeritek engedni magatoknak, hogy ezek eljöjjenek, hogy felnyissák az imaginációt. És az át fog vinni benneteket a szivárványon túlra. Az el fog benneteket vinni az Új Föld energiáiba, az Új Energiájába. De az lehetővé fogja tenni, hogy minden eljöjjön a valóságotokba, a ti Mostotok pillanatába.


Emlékezzetek... az egész időszak, amikor Dorothy azt kereste, hogyan tudna hazajutni, még akkor is, amikor Smaragd Városban volt, még akkor is, mikor ő ebben a nagyszerű palotában volt, még akkor is azt kereste, hogyan tudna hazajutni. Ő megengedte önmagának, hogy szárnyaljon a képzelete. Megengedte magának, hogy visszatérjen a Most pillanatához. Hozzájárult, hogy elhozza annak az Új Energiának a részét, az Új Energiának részét, vissza önmagához.


Ő, bizonyos értelemben, a szivárványon való átjutással megtette az első óriási lépést, átjutott egy Új szintre. Képes volt arra, hogy átlépjen az Új Energiába. De akkor egy másik gyönyörű és csodálatos dolgot is tett. Befejezte a kört a visszatéréssel és annak az ő Mostjába való elhozatalával.


Ez egy döntés, mellyel oly sokan néztek most szembe. Elmentek az Új Földre most? Átléptek? Vagy, az Új Földre mentek, és azután befejezitek, és visszahozzátok azt a Mostba, ahogy Dorothy tette? Amikor megteszitek, minden mássá válik.


Nos, a Sananda energiájával most, az energiával, mely bele van szőve ebbe a különleges dalba és a dal ezen különleges előadásába, mi arra kérünk benneteket, hogy lélegezzétek be, nyissátok fel a képzeleteteket, és engedjétek meg magatoknak, hogy egy kis kékmadárként ott legyetek velünk.


Tóbiás továbbra is beszél, amíg a "Szivárványon túl" zenéje hallható:


Vegyetek egy mély lélegzetet, Shaumbrák. Ez nektek íródott.


Lélegezzétek be Sanandát.


Lélegezzétek be az energiát, melyet mi most mindannyian együtt teremtünk.


"A szivárványon túl" dalszövege a következő:


Valahol, a szivárványon túl, van egy út fenn magasan,

Van egy föld, melyről hallottam egyszer egy altatódalban.

Valahol, túl a szivárványon az ég kék,

És az álmok, melyeket álmodni mertek, tényleg valóra válnak.


Egy napon felülnék egy csillagra

És felébredve a felhők messze szálltak mögöttem.

Ahol a baj szertefoszlik, mint a füst

a kémények tetejéről messzire

Ez az a hely, ahol majd megtalálsz engem.


Valahol a szivárványon túl, kékmadarak szállnak,

A madarak átrepülnek a szivárványon túlra

Miért, ó én miért nem tudok?


Ahol a baj szertefoszlik, mint a füst

a kémények tetejéről messzire,

Ez az a hely, ahol majd megtalálsz engem.


Valahol a szivárványon túl, kékmadarak szállnak,

a madarak átrepülnek a szivárványon túlra

Miért, ó én miért nem tudok?


És köszönjük Bobnak, hogy játszott ezen teljes előadás alatt.


Drága barátaim, ez a film és ez a dal a mostani idők legnagyobb kihívásai közül volt néhány, még a zene és a hangok mögött is oly sok energia van, még a vásznon lévő képek mögött is. Tehát, megkérünk minden Shaumbrát, hogy nézzétek meg újra ezt a filmet a mostani és a következő találkozónk közötti időben, mert ez oly sok energiát és információt tartalmaz, melynek azokkal kell dolgoznia, akik készek felébredni. Igen, sok szint van itt a filmben. Megnézhető pusztán kedvtelésből. Később újra meg lehet nézni, és látjátok majd a metaforákat és a szimbólumokat. Új megértésre tesztek szert.


Nézzétek meg újra most, hogy az Új Energiával sétáltok együtt, hogy lássátok mennyire a ti utazásotokról szól a történet. Ez egy történet, mely az Új Energiába való átsétálásról szól. Ez az új Földről szóló történet, minden együvé kerül. Ez egy történet, mely azt mondja: azt választjátok, hogy visszahozzátok magatokhoz az Új Föld ezen energiáját? Nézzetek meg minden szereplőt és szimbólumot, még a boszorkányt is Óz földjén abban a szerepben, melyet játszott, még azt is, ahogyan a boszorkánynak vége lett... elolvadt.


Oly sok minden van itt, és mi ezt ma megosztjuk, mert mi a kreatív képzeleti energia ezen teljes birodalma felé haladunk. És, az egy biztonságos hellyel kezdődik. Beszéltünk a biztonságos helyről egy Shoudban nem olyan régen. Beállítjuk ott az energiát, és folytatjuk azt ma. Szóltunk arról a tényről, hogy az Új Energia biztonságos energia. Az kiegyensúlyozott. Az a "négy" energiája. Az olyan, mint egy szék, aminek négy lába van, inkább, minthogy három vagy kettő legyen. Egy szék két lábbal nagyon kiegyensúlyozatlan. De négy lábbal már biztonságos.


Tehát most, Shaumbrák, visszajátsszuk nektek azt a dalt, mert abban is ott vannak a "biztonság" energiái. Amikor egy biztonságos helyen vagytok, sokkal jobban fel tudjátok nyitni a képzeleteteket... amikor az biztonságos. Amikor a körülöttetek lévő világ nem biztonságos... amikor az újságok telve vannak háborús történetekkel... bűnügyi történetekkel... mi történik? Az emberek belül maradnak. Ti belül maradtok.


De most ti szó szerint is egy biztonságos helyen ültök. Igen, történhet bármilyen dolog körülöttetek. De a ti energiátok biztonságos, mert ti most teremtitek azt ilyen módon. Ez egy nagyon egyszerű koncepció. Nem kell hozzá sok magyarázat vagy sok gondolkodás. Ha ti egy biztonságos helyet választotok, az ott van. Beszéltünk azelőtt arról, hogy már nincs szükségetek magatok köré emelni a fehér fény falait. Ez csupán annak elismeréséről szól, hogy ti mindig egy biztonságos helyen vagytok. Amikor felszálltok egy repülőre, a repülő egy biztonságos hellyé válik, mert ti rajta vagytok. Amikor az autótokat vezetitek, az válik egy biztonságos hellyé... ha azt választjátok. Minden Most minden pillanata egy biztonságos hely.


Most, néhányan azt gondoljátok: "Igen, de mi történik, ha kisétálsz az ajtón és átmegy rajtad egy autó? Akkor mi van, Tóbiás? Mi van a biztonságos helyeddel? "Mi is történik most itt? Hová lesz a figyelmetek? Hová lesz a képzeletetek? Kívül, egy nem biztonságos helyen! Megengeditek magatoknak, hogy odamenjetek. Ez arról szól, hogy az idő minden pillanatában legyetek azon a biztonságos helyen.


Ti még mindig a dualitás egy világában éltek, tehát ott lesznek még mindig ezek a dolgok, melyek körülöttetek történnek. De, akár állhattok a vihar közepében és az nem hat rátok. Minden pillanatban a biztonságos helyen lehettek. Amikor ti ebben vagytok, elkezdtek hatni minden másra magatok körül.


Először az állataitokon fogjátok észre venni. Ők felszívják, érzik és az energiátokkal rezonálnak. Ha egy biztonságos helyen vagytok, ők is egy biztonságos helyre fognak kerülni. Nem kell majd, hogy hatalmas mennyiségű energiákat dolgozzanak fel a számotokra, hogy betegségeket vegyenek magukra, vagy-hogy is mondjam- kiegyensúlyozatlanságokat helyettetek. Ők azt értetek teszik, tudjátok... igen. De, amikor most itt ültök és a Most biztonságos helyén ültök, nekik nem kell, hogy ezt tegyék.


Az elkezd közvetlenül hatni másokra körülöttetek. Ó, volt egy időszak valóban, amikor-hogy is mondjam- úgy éreztétek, hogy azok eltávoznak az életetekből. Egy távolságot és egy elkülönülést éreztetek közöttetek és a család között, és a szeretteitek között. De most, hogy minden pillanatot a biztonságos helyen kezdtek, ők is elkezdik ezt érezni. Az megváltoztatja a velük való kapcsolatotokat. Az megváltoztatja őket, ha ők azt a lehetőséget választják, melyet ti most belülről kisugároztok. Ti mindezt csendben teszitek. Prédikálás nélkül teszitek. Ti ezt anélkül teszitek, hogy a kezeitekkel mozgatnátok az energiát. Ti egyszerűen csak léteztek. Ti abban a biztonságos energiában vagytok.


Minden, bizonyos értelemben, nem biztonságossá lehet körülöttetek, mert az emberek még mindig játsszák a játékaikat a dualitásban. Lehetnek háborúk és bűntények körülöttetek. De az nem ti vagytok... az nem ti vagytok. Tehát, azt mondjátok: "De ha én egy biztonságos energiában vagyok, hogyan olvashatok az újságban és láthatok ilyen dolgokat? Nem kell aggódnom? Nem kell, hogy aggódjam mindezen szörnyű dolgok miatt? "


Nem, Shaumbrák, ez most már más, és ti is mások vagytok. Lehet zűrzavar mindenütt. Az energiátok biztonságos. Az energiátok kiegyensúlyozott, szó szerint besétál egy Új Energiába. Meg fogjátok látni, ha folytatni fogjátok ezen dolgok megtételét, hogy hogyan változik minden körülöttetek és hogy egy rövid idő után ez a zűrzavar, mely mindenütt körben létezik, eltűnik.


A BIZTONSÁGOS ENERGIA AZ IMAGINÁCIÓ ALAPJA. Amikor érzitek és megengeditek magatoknak, hogy biztonságos energiákban legyetek, akkor az imagináció igazán ki tud fejeződni, és játszani, és felnyílni. Tehát, mi szólunk a biztonságról és dolgokról körülöttetek a fizikai valóságotokban és arról a tényről, hogy biztonságban lehettek és azok a dolgok nem hatnak rátok.


De most haladjunk a belsőtök felé. Ah... olykor még úgy érzitek, hogy kevésbé biztonságos itt belül (néhányan nevetnek), mint kívül. Ez az, amiért oly sok energiát töltötök kívül, megpróbálva tevékenynek maradni, megpróbálva birtokolni a pillanatot, mert nem feltétlenül akartok befelé menni. Arra kérünk, hogy érezzétek ezt egy pillanatra.


Tudjuk, oly sokszor érzitek kevésbé biztonságosnak belül, a csaták, melyek az elmétekben zajlanak, még a létezés is veszélyes ebben a fizikai testben, azon tűnődve, amikor az ki fog meríteni titeket, amikor az cserben fog hagyni benneteket. Bizonyos értelemben, elrejtettétek magatokat a bensőtökben, mert az úgy érezte, hogy itt nagyon veszélyes, a démonok, az energiák, melyek úgy tűnnek, hogy nagyon veszélyesek a belsőre, bizonyos értelemben, a boszorka jelképezte és a katonái, nagyon veszélyes itt.


Nos, Shaumbrák, hogyan hozzátok vissza a biztonságot belülre, hogy kiegyensúlyozottságot érezzetek magatokon belül? Először, ez egyszerűen arról szól, hogy lélegezzétek azt át. Valóban, csodákra képes. Másodszor, arról van szó, hogy ne próbáljátok többé megsemmisíteni azt, amit ti sötétségnek vagy kiegyensúlyozatlanságnak hívtok. Az okozta a problémát oly sokotok számára, akik kiegyensúlyozatlanok voltak a fénnyel kapcsolatban például. Mindennek fénynek kellett lennie és a sötétséget nem ismertétek el. Azok együtt működnek. Ezt fedeztétek fel a II. világháborútokban. Azok együtt működnek.


Ez annak az elismerése, hogy az mind a ti részetek. Ez annak a ténynek az elismerése, drága barátaim, hogy ez a gonoszság, mely miatt oly sokszor aggódtatok az életetekben-nem létezik kívül gonosz, de a belül lévő rossz, a sötétség belül-nem fog elpusztítani benneteket. Az nem fog elpusztítani titeket. És nem is akar elpusztítani benneteket. És képtelen is rá. Az a ti részetek. Az veletek együtt akar eljutni ezen Új Energiába. Oly nagyon vágyik rá, hogy ott legyen, mint ahogy a könnyedség e bensőtökben, értsétek meg. Nem tudjátok azt magatok mögött hagyni.


Ez a megértésről és az érzésről szól, mely oly biztonságos a bensőtökben, hogy leengedhetitek az összes korlátaitokat és falaitokat, az összes kis elmebeli dolgaitokat, melyet teremtettetek, az összes kicsi trükköt, melyet a bensőtökben tettetek, hogy elhárítsátok a démonokat és az ördögi lényeket a bensőből. Néhány belül, úgy néztek ki, mint ezek az erődök mindenféle felépített falakkal és fegyverzettel, elhárítva az energiákat. És, azok a ti saját energiáitok. Az mind belül van. Néhányan annyira elszigeteltétek magatokat önmagatoktól belül-nem félve attól, ami kívül van-de rettegve attól, ami belül található. Most egy biztonságos energiában lehettek és behívhatjátok minden részeteket oda. Nem kellenek többé az elmebeli csatározások.


Néhányan közületek szó szerint az őrületbe kergettétek magatokat... szó szerint. És akkor felkértetek bennünket, vagy a Szellemet. Felkértetek bennünket, hogy jöjjünk ide. És volt egy időszak, egy rövid pillanat, amikor ténylegesen hallottatok, mert annyira el voltatok keseredve (néhányan nevetnek). De azután többet és többet hallottatok. És elkezdtetek magatokra hallgatni. Egy kicsivel jobban kezdtetek önmagatokban bízni.


Itt az ideje, hogy érezzétek, hogy oly biztonságos a belső lényetekben, hogy még az Isteni is át tud jönni. Az nem valami olyan részetek, mint egy vámpír, démon vagy egy szörny, nem olyan rész a bensőtökben, mely meg fog szállni benneteket. Az mind ti vagytok. Az mind isteni. Az mind dicsőséges.


Tudjuk, néhányan nagyon óvakodva fogadjátok, amikor elkezdünk ilyenekről beszélni. Az életetek oly nagy részét töltöttétek-és sok elmúlt életet -elbarikádozva önmagatokat a saját bensőtökben, rettegve saját magatok legsötétebb aspektusaitól. Itt az ideje, hogy azt hagyjátok elmenni. Itt az ideje, hogy érezzétek a nyitottságot és a biztonságot és a bizalmat, hogy mindazt most letehetitek. Megszabadulhattok a falaktól. Megszabadulhattok minden fegyvertől, melyet teremtettetek, az elmebeli fegyverektől, értsétek meg, melyek azért voltak, hogy kívül tartsátok a belső sötétséget.


Néhány csodálatos cselt is eljátszottatok magatokkal... darabokra törtétek magatokat... titkos átjárókat teremtettetek magatokon belül... az energiák egy egész sor bonyolult kódját hoztátok létre... átjárókat... ajtókat... korlátokat... cseleket... és trükköket magatokon belül, hogy ne kelljen szembenéznetek ezzel a sötétséggel. Sőt ti ezt még valamilyen kívülről jövő dolognak tulajdonítottátok. Oly gyakran okoltátok a kívül lévő világot.


Drága barátaim, számotokra játszottuk azt a zenét, melyet most újra megidéztünk. Mi teremtettük , hogy érezhessetek egy energiát itt és most. És érezhessétek, hogy oly biztonságos belül önmagatokban, elég biztonságos ahhoz, hogy felhagyjatok a védekezéssel, biztonságos ahhoz, hogy elengedjétek azon Régi elmebeli játszmákat, melyeket magatokkal játszottatok.


Amikor kívül és belül erre a biztonságos helyre jöttök, egy energia, mely megengedi nektek, hogy legyetek minden, ami vagytok -minden, ami vagytok- ez az, amikor az imagináció igazán, igazán színre lép, hogy szerepeljen, amikor ti fel tudtok nyílni és képesek vagytok megengedni, hogy mindezen energiák belépjenek. Ez az, ahol az imagináció szárnyra kap és repülni tud. Ez egy csodálatos dolog. Ez az, ahol most fel tudtok nyílni.


Engedjétek meg, hogy egy pillanat erejéig szóljunk az imaginációról. Tudjuk, néhányotok még mindig ámulnak ezen, megpróbálják kitalálni, dolgoznak vele, de nem biztosak eléggé benne. Mi az imagináció? Mi az elme? Mik az álmok? Mi a valóság? Az imagináció nem határolható be a testetek egyetlen részére. Ez egy aspektusa annak, akik vagytok, ami mindig is ott volt. Az oly hosszú ideje le volt zárva.


Újra elmondjuk, ahogy már említettük, azt mondták nektek, hogy ne álmodozzatok. Azt mondták, hogy az elképzeléseitek őrültségek. Egyáltalán nem, Shaumbrák! Csupán az elképzeléseitek meghaladta az ő idejüket. Az álmodozás része volt a teljes folyamatnak ebben az ébredésben, melyen átmentetek. Fontos volt, hogy ezt tegyétek. Az imagináció ezen teljes területe az isteni energia bejövetele. Ez azon aspektusotok, mely szárnyakkal bír, tehát elmehet és felfedezheti a lehetőségeket.


Engedjétek meg, hogy egy példával éljünk. Mondjuk azt, ültök és nézitek a televíziót. Képzeljétek el magatokat, ültök a székben, vagy a kanapén és nézitek a televíziót. Most a televízión nincs kép. Nincs rajta semmi. Nincsenek képek, amíg be nem kapcsoljátok. Tehát, azt mondjátok, hogy nincs benne semmi. csak egy készülék. Ah... de vajon az? Tényleg az, Shaumbrák?


Értsétek meg... ez egy 3 dimenziós látásmód, mert azon a dobozon belül-mielőtt még az be lenne kapcsolva a ti távoli irányításotokkal -száz- és százezer lehetőség vár kiválasztásra. Tehát, bekapcsoljátok a tévéteket. Néhányan közületek csupán néhány csatornához férnek hozzá, néhányan száz meg száz csatornához... majdnem kész őrület a választék, mellyel rendelkeztek.


De, ti rögtön rákapcsoltok a kedvenc csatornátokra. És azt mondjátok magatoknak: "Nos, van egy dolog ezen a képernyőn. Van egy dolog, ami jön a televíziómból, a showműsor, amit szeretek nézni. "Vagy tényleg ott van?

Ott van? Ez csupán egy olyan valóság, amelyet kiválasztottatok a képzeletből, az, amelyiket behoztátok? Mert közvetlenül mögötte más programok százai vannak... azok ott vannak. Azok ott vannak. Te nem látod azokat. Azokat nem tartalmazza belül az a doboz, amit nézel, de azok ott vannak.


Próbáljátok ki ezt... ahelyett, hogy legyen egy televíziókészüléketek, tegyetek egy tucat tévékészüléket ugyanabba a szobába. Állítsátok be mindegyiket más programra. Most azt mondjátok: "De, Tóbiás, ez elég zavarbaejtően hangzik. Mi mindannyian birtokoljuk ezt a zajt és ezeket az elképzeléseket. Hogy tudnék esetlegesen mindegyikhez kapcsolódni? " Ah... Régi Energiájú korlátozott gondolkodás, mert szó szerint és átvitt értelemben is ti hozzá tudtok kapcsolódni mindehhez egyidőben.


Ez egy kis -hogy is mondjam- példája annak, hogyan működik az imagináció, hogy mikor elengeditek a tévétek korlátozásait, az többé már nem egy tévékészülék. Az egy eszköz a show-k mindazon lehetőségeire, melyek behozhatók, száz meg száz különböző program hozható be azon a dobozon keresztül, nem csak egy, de több száz. Azok egyidejűleg léteznek a Most pillanatában, bármelyik készen áll arra, hogy kiválasszátok. De nem kell csupán egyet kiválasztanotok. Többet is választhattok. A figyelmetek, a fókuszotok és az energiátok képesek érezni és érzékelni több show-t is egyidőben, sok-sok lehetőséget.


Amit mi most itt mondunk, Shaumbrák az az: NE KORLÁTOZZÁTOK MAGATOKAT: Engedjétek meg a képzeleteteknek, hogy szárnyra kapjon. Engedjétek meg a valóságotoknak, hogy most túllépje a határait, hogy átlépjem a szivárványon túlra. Ez nem csupán egy programról szól vagy egy valóságról, mely éppen most játszódik előttetek. Ti csak egyet láttok. Annyira hozzá vagytok szokva, annyira bele vagytok záródva, hogy csak egyet láttok.


De hozzáadva ehhez a valósághoz most majdnem végtelen számút, de engedjétek meg, hogy azt mondjuk inkább, hogy ezer meg ezer más valóságot, mely itt most éppen létezik... értsétek meg. Ez az, ahol mi megengedjük, hogy a figyelmünk elhelyezkedjen. És ez az, ahogy mi érzékeljük őket. Néhány azon valóságok közül nem lesz érzékelhető azon normális emberi értelemben, ahogy hozzá vagytok szokva.


Amíg mi lejátszottuk a számotokra a zenét előtte, hallottatok valamit, igen. Szavakat hallottatok. Hallottátok a zenét, talán még a zene rezgéseit is éreztétek. De ugyanakkor egyidőben százféle különböző energia munkálkodott, energiák, melyek talán nem érzékelhetők szemmel, füllel és bőrrel. De azok ott voltak. Ti helyeztétek azokat oda, és mi tettük oda őket, hogy elmondjuk ezt a példát, energiák, melyek körülöttetek örvénylettek, melyek be tudtak kapcsolódni.


Nem kell, hogy csak itt üljetek. Felnyílhattok minden más valóságra, ami ugyanabban az időben létezik. Zavarbaejtően hangzik, drága barátaim? Ez azért van csak, mert még nem vagytok hozzászokva. De hozzá tudtok majd férni. Sokrétű valóságokat birtokolhattok és lehetőségeket egyidejűleg létezve a Most pillanatában.


Az egy másik félreértelmezés, hogy egy másik valóságba kell kilépnetek. Nem, inkább az jön el hozzátok. Abba a Kiterjesztett Mostba jön el hozzátok, amelyben vagytok. Ez az, ahol kapcsolódtok velünk most. Ti egy ember vagytok, aki ül a székben, vagy a kanapétokon, vagy néhányan a padlón fekszetek. De van egy másik valóság , mely ott létezik, ahol ti is a Sananda Család energiájában vagytok. Ti velünk vagytok. Most egy másik beszélgetést is folytatunk, egy belső másfajta beszélgetés is hozzácsatlakozhat.


Néhányan most itt újra rálépnek a fékre. Azt mondjátok:"De, Tóbiás, ez úgy hangzik, hogy meg fogok bolondulni mindezen dolgoktól! "Emlékezzetek... ti egy biztonságos energiában vagytok. Ti egy biztonságos energiában vagytok belül és rajtatok kívül. És, folytatni fogjuk a munkát veletek, hogy támogassuk azt. Valóban, a biztonságos energia alapja fontos itt. Ez az, amiért mi ezt hangsúlyoztuk egy ideje. Ez az, amiért mi törekszünk erre, hogy öleljétek át az életet, azzal a választással kapcsolatban, hogy itt legyetek vagy sem.


Nos, ti egy biztonságos energiában vagytok, és elkezdhettek felnyílni ezekbe a más birodalmakba. Többszintű valósággal birtok, melyek ugyanabban az időben léteznek. A képzeleteteknek szárnyai vannak. Az szárnyalni tud, de az visszahozza az energiákat hozzátok. Az ezeknek a belélegzéséről szól. Ez arról szól, hogy oly biztonságos, hogy ezek a dolgok elkezdjenek megtörténni az életetekben és oly nyugodt, jóllehet minden emberi formában van a Most pillanatában. Ez nem az emberi lét megtagadásáról szól. Ez az emberi lét kiterjesztéséről, mindenről ugyanabban az időben.


Amint megengeditek az imaginációnak, hogy szárnyaljon, az elkezdi vonzani a dolgok teljesen új sorozatát hozzátok-emberek... lehetőségek... források... és energia. Amikor csak a harmadik dimenzióra koncentráltatok, korlátozottak vagytok abban, amit elhoztatok magatoknak energetikailag. De most amint más birodalmakra nyíltok fel, több tud eljönni hozzátok.


Az imagináció nem próbálkozik-hogy is mondjam-mi nem próbálunk meg különlegesek lenni itt. Néhányan ti küszködtetek ezekkel az elmúlt néhány hónapban. Ti vizualizáltatok és nem elképzeltetek. A vizualizáció olyasvalami, ami az elméből származik. Az egy mentális gyakorlat. Megpróbáltatok vizualizálni valamit. És, mi tudjuk, van egy finom vonal a kettő között.


Az imagináció megengedi az energiátoknak, hogy kilépjenek és szárnyaljanak, repüljenek, hogy lássátok és érezzétek a lehetőségeket, melyek léteznek. Lépjetek be, hogy érezzétek a sötét lehetőségeket, például, vagy amit ti a valóság negatív lehetőségeinek neveznétek. De a pozitív álláspontot is. Engedjétek meg magatoknak, hogy szárnyaljon és érezzetek minden más forgatókönyvet is. És akkor válasszatok ki egyet... vagy kettőt... vagy hármat... vagy négyet... értsétek meg. Azután, lélegezzétek azokat vissza a Mostotok pillanatába.


Amikor mi azt mondjuk, nem kell különlegességre törekednetek, nem kell elképzelnetek egy új házat. Az vizualizáció. Ti képzeljétek el. Érezzetek egy életet, ahol az összes anyagi dolog biztosítva van számotokra... értsétek meg. Ez egyszerű. Ti megpróbáljátok azt túl bonyolulttá tenni.


Amikor elképzeltek... képzeljetek el egy pillanatra itt velünk. Álmodjatok egy pillanatra, hogy milyen lenne, amikor minden anyagi dolog rendelkezésetekre állna az életetekben... az autó ott lenne... az otthon ott lenne... a számlák is kifizetve... mind, azon dolgok közül. Képzeljétek el ezt. Álmodjátok azt. Ah... micsoda megkönnyebbülés! Ah... a megkönnyebbülés energiája jön ide, hogy nektek ne kelljen aggódnotok azzal kapcsolatban. Az a rendelkezésetekre áll.


Nem kell ragaszkodnotok sem hozzá. Az ott van. Nem fog elmenni. Nem kell befognotok vagy bekerítenetek azt. Csak képzeljétek el... képzeljétek el, hogy az energia belép. Lélegezzétek azt be a valóságotokba és engedjétek meg neki, hogy megnyilvánuljon. Ne vegyétek szó szerint vagy ellenőrzés alá. Engedjétek meg, hogy megnyilvánuljon.


Lélegezzétek be a biológiátok energiáját, mely erős és egészséges, egy olyan biológiát, mellyel kapcsolatban vagytok. És képzeljétek el azt a lehetőséget. Értsétek meg... oly sokan közületek... aggódtok amiatt, hogy öregszetek... mind ezt halljátok... azt halljátok, ha még vizet is isztok mostanság, meg fogtok halni. Féltek az élettől egy biológiai szempontból. Nos, mi történik? Az imagináció, alapértelmezése által, odamegy. Az a lehetőség kerül kiválasztásra. Az jön el hozzátok... közvetlenül az életetekbe.


És mi van azon biológiai testről szóló imaginációval, mely szolgál benneteket, amely erős és egészséges? Ne menjetek bele a részletekbe itt. Nem kell aggódnotok a koleszterinszintetek miatt, vagy bármi ilyesmi miatt most. Ez annak a valóságnak a kiválasztásáról, annak a lehetőségnek a kiválasztásáról, belélegzéséről szól és arról, hogy érezzétek egy olyan biztonságos helyen magatokat belül, hogy az megnyilvánul. Az létrejön bennetek. Amint ilyen módon elképzelitek, amint elképzelitek, amit választotok, annak az ÉRZÉSE, amit választotok az életetekben, az eljön hozzátok.


Vannak még mindig dolgok, melyeket majd meg kell tennetek az időbeli létezés miatt, dolgok, melyeket a fizikai testnek meg kell tennie, hogy a dolgok megtörténjenek. Még mindig be kell ülnötök a kormány mögé, hogy autót vezethessetek. Még mindig-hogy is mondjam-meg kell tennetek fizikai, lehet evilági dolgokat. Valóban, az változni fog. De most még mindig léteznek azok a dolgok. Ám ti használhatjátok az imaginációt, hogy elhozzátok mindezen dolgokat az életetekbe.


Ez csak a kezdet. Ez csupán az alapvető emberi szükségleteket szolgálja. Azután az imagináció elkezdhet működni. Dolgozhattok vele, hogy a -hogy is mondjam- birodalmakba való új felfedezések sorozatába kezdhessetek, olyan birodalmakba, melyeket azelőtt meg sem érinthettetek, egy teljesen új-hogy is mondjam- megértésbe, mely meghalad bármiféle földi szükségletet, bármiféle érzelmi szükségletet és fizikait. Most, elkezdhettek -hogy is mondjam-olyan energiákat behozni az életetekbe, mely tele van kreativitással, megértéssel, mely ezt a 3 dimenziós életet oly nagyon kicsinek és korlátozottnak tünteti fel. Több dimenziósan kezdhettek megélni mindent Most pillanatában.


De először az a biztonságos hely megteremtéséről szól, annak az energiának a megteremtéséről, ahol biztonságos kívül is. Nem aggódtok a külvilág miatt többé, és különösen biztonságos belül.


Tehát egyesítjük ezeket az energiákat ezen a napon veletek. Igen, szavakkal szólunk hozzátok, de ti vagytok az, aki megengedi nektek, hogy érezzetek minden mást, amit mi itt csinálunk. Egyesítitek a biztonság energiáit az imagináció energiáival ma, megengedve nektek, hogy felnyíljatok ezen más birodalmak felé.


Nos, drága Shaumbrák, menjetek ezen szavak mögé. Engedjétek meg az imaginációnak, hogy szárnyra keljen. Engedjétek meg magatoknak, hogy kiterjedjetek és elkezdjetek élni, nem csupán úgy mint egy ember, de úgy, mint egy több valóságú Istenember. Lesz majd-hogy is mondjam-néhány nagyon érdekes dolog ebben a következő hónapban, néhány-hogy is mondjam- esemény és változás az életetekben, abban az értelemben, hogy képesek lesztek más szintekhez hozzáférni. Elkezditek látni egyszerűen a szükségletet, mivel az emberi szükségletek... nem olyan fontosak többé. Képesek vagytok elutazni ezen más helyekre és visszahozni azokat hozzátok.


Mindez belekapcsolódik abba, ami éppen most zajlik az Új Földön. Minden, amit segítetek most megteremteni ott, ide is visszatudjátok hozni. Ti vissza tudtok jönni a szivárványon át.


Az Új Földön nincsenek emberi típusú problémák, melyekkel itt a Régi Földön szembesültetek. Az Új Földön nincsenek fizikai korlátok, melyek itt léteznek számotokra a Régi Földön. Az Új Földön az imaginációnak meg van engedve, hogy nyitottan fejezze ki önmagát félelem nélkül. Az imaginációnak meg van engedve, hogy új szintek felé szárnyaljon.


Az Új Föld egy biztonságos hely mindenki számára, aki ott van, mindenki számára, aki oda látogat. Az egy kiegyensúlyozott energia. Nincs ellentmondásban. Nincs dualitásról szó. Az Új Föld az, ahol minden földinek számító dolog, amit ti úgy hívnátok-hogy is mondjam- hogy alapvető dolgok, azok rendelkezésre állnak. Az lehetővé teszi mindenkinek, aki ott van, hogy bejusson más birodalmakba, hogy megtanulja a Teremtő energiákat egy teljesen új és más módon használni.


Lehetséges most mindezt áthidalni, visszahozni azt ebbe a valóságba, és elkezdhettek vele itt dolgozni. Ez az, amiért mi most ezen a teljesen új területen vagyunk, az imaginációról beszélgetve, az Új Energiákról szólva és mindezt egyesítve. Nem kell, hogy elmenjetek... elhagyjátok a fizikai testeteket, hogy az Új Földre menjetek. Ti elkezdhetitek visszahozni azokat az energiákat most. Azokat ti most visszahozhatjátok. Ez lehetséges. Ez nem volt lehető egy évvel ezelőtt vagy öt évvel ezelőtt. Ez annak az életetekbe való beengedéséről szól, annak az visszatükrözéséről az életetekbe, drága Shaumbrák.


Nemsokára-hogy is mondjam-közeleg a ti éves Shaumbra találkozótok, mostantól számítva néhány hónap. Összegyűltök ezen a helyen Santa Fében. A részletek-az emberi részletek-éppen most vannak kidolgozás alatt, de több, mint bármi, a részletek a mi oldalunkon menet közben alakulnak. És van néhány dolog itt, amit ajánlani fogunk a mi oldalunkról erre.


Ez a megbeszélés a biztonságos energiáról kellene, hogy szóljon, a biztonságos Új Energiáról. Ez a megbeszélés egy olyan biztonságos hely megteremtéséről kellene, hogy szóljon, hogy a Shaumbrákkal együtt mi igazán, igazán áttörjünk a falakon, hogy az imaginációt egy teljesen új módon nyissuk fel, hogy-amit ti úgy hívnátok- ámulatba ejtő és beható felfedezések legyenek, utazások és Új megértések itt, hogy többé ne ezekről a-hogy is mondjam- ezekről a Régi emberi dolgokról szóljon, melyeken ti keresztül mentetek, a küzdelmekről és a szenvedésről. Mi most Új birodalmakba megyünk.


Nos, a néhány hónap múlva Santa Fében tartandó összejövetelünkön a biztonságos energiáról lesz újra szó, az imaginációról, az Új Szintekre való szárnyalásról. Oly sok energiát fogunk idehozni a mi oldalunkról. És megkérünk mindenkit, aki elvégzi és bemutatja az imaginációjuk felnyitását ott, segítsen megteremteni ezt a biztonságos energiájú helyet. Mi ezt úgy fogjuk használni, mint-hogy is mondjam- egy valódi indítási pontot az új munkára, melyet mi mindannyian együtt fogunk végezni.


Nos, drága Shaumbrák, eljöttetek ide messze. Most, itt az ideje, hogy használjátok a képzeleti energiákat, egy biztonságos helyről érkezvén, hogy lehetővé tegye minden alapvető emberi szükségletnek, hogy a rendelkezésetekre álljon most. Nincs értelme, hogy oly sok energiát pazaroljatok ezekre a dolgokra. Engedjétek meg az imaginációnak, hogy kiválassza a lehetőséget és vissza behozza azt... hogy kiválassza ezt a teljes energiát, amikor birtokoljátok mindezen alapvető dolgokat, melyek rendelkezésetekre állhatnak. A mód, ahogyan mi dolgozhatunk oly szorosan együtt haladva az Új birodalmakba, a Föld igazi Új Energiájába.


Öröm volt újra veletek dolgozni, nem csak megosztani a szavainkat, de megosztani minden másféle tevékenységet is. Mi annyira kérünk mindenkit, hogy a következő hónapban nézzétek meg újra ezt a csodálatos filmet, amiről szóltunk. Olyasvalaki teremtette, aki nagyon is tisztán látó volt, és az L. Frank Baum nevet viselte, aki Shaumbra volt, valóban, aki hatalmas megértéssel bírt az Új Energiával és az Új Korral kapcsolatban, aki segített megírni ezt az "Óz, a csodák csodája" című könyvet, és sok másikat is. De valóban, ez az "Óz, a csodák csodája könyv, melyet ő írt, segített nektek áthozni egy Új Energiát, és segített megteremteni ezen egész dolognak a képét, amit Új Földnek hívtok.


Nos, ezzel mi megkérünk mindannyiótokat most, hogy értsétek meg, megengedhetitek, hogy az imagináció szárnyaljon. Ti most azt belélegezhetitek. Lélegezzétek azt egy biztonságos helyre be és körétek. Tudassátok az imaginációval, hogy most már biztonságos játszani, belül és rajtatok kívül is, mindenütt körülöttetek.


Tehát a Sananda energiái itt vannak, hogy támogassanak benneteket mindenben, amit tesztek, mindenhol, ahová csak megyünk erről a pontról előre.


És ez így van!


Fordította: Halász Andrea



vissza az előző lapra