TÓBIÁS ANYAGOK

              

KVANTUMUGRÁS SOROZAT:

9. SHOUD: „A tudatosság csábítása” – Tóbiás közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Kérdések és válaszok

                

Elhangzott a Bíbor Körben,

2008. május 2-án

 

www.crimsoncircle.com

 

 

És ez így van.

Shaumbra, elérkezett a kérdések és válaszok ideje. El kell, hogy mondjam, hogy ez az utolsó Shoud, amit természetesen mindannyian együtt hozunk létre, szó szerint könnyekre fakasztotta Dr. Freud-ot. Azok a fantasztikus meglátások, amikre együtt jutunk, az ehhez a munkához való elkötelezettségetek… elkezdett darabjaira hullani, amikor látta, hogyan veszitek fel a testetekbe, az elmétekbe ezt az energiát, ami tényleg nem a tiétek – ezt a csábítási energiát, ami jelenleg a Földön található, vagy egyéb dolgokat, mint a családod tudatosságát, a közösséged tudatosságát, az ellenségeid tudatosságát – mindez a könnyekig meghatotta Dr. Freud-ot, mikor látta, hogyan veszitek magatokra ezeket.

 

Micsoda spiritualitás munkások vagytok, mindezt a hátatokon cipeltétek, de itt most megjelöljük ezt az időpontot  - amit mi szeparációs pontnak nevezünk – ahol is megengeditek magatoknak, hogy érezzetek, kiváltképp a magas intuitív szinteken – és többé nem viszitek ezt be a testetekbe, az elmétekbe, és nem hagyjátok, hogy ez leromboljon titeket.

 

Továbbra is folytatjuk a tudatosság felfedezését, és ti ezt érezni fogjátok, hiszen pontosan ezért vagytok most itt. De ez nem a tiétek, és ennek nem kell ekkora hatást gyakorolnia önmagatok egyéb részeire.

 

Érezni, majd megtapasztalni, átélni azt – ez a lehető leghatalmasabb ajándék mindenek felett. Elengedni mindezt – a saját magadnak adható legnagyobb ajándék.

 

És most következzenek a csábításra vonatkozó kérdések!

 

LINDA: Volna itt egy kérdés, ami nem erről szól.

 

TÓBIÁS: Rendben.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 1: (Linda olvassa fel): Most, hogy ilyen kevés időd maradt hátra, hogy tolmácsold felénk a te speciális üzeneteidet, minek az elérésére vagy beteljesítésére törekszel reményeid szerint? Mi az, aminek a velünk való megosztását reméled, még mielőtt eltávozol?

 

TÓBIÁS: Nos, most arra kérsz, hogy adjam meg neked a búcsú címemet, mikor még van elegendő időm, mielőtt elmennék. Az én elkötelezettségem a Shaumbra felé, mindegyikőtökhöz, kivétel nélkül… személyesen ismerlek titeket, akár Atlantiszból, akár a piramisok időszakából, akár Jeshua idejéből, vagy csak pár évvel ezelőttről. Mi mind együtt dolgoztunk korábban. Az én felétek szóló elkötelezettségem az volt, hogy a tükrötök legyek a fátyol felénk eső oldaláról, hogy a tudatosság és a felismerés hangja legyek. Miközben ti ott lent vagytok, vagy ahogy ezt mi szoktuk mondani „ott kint a hidegben”, mi itt ücsörgünk fenséges, komfortos, meleg házikóinkban, és bizony finomabb borokat kortyolgatunk, mint ti (nevetés), miközben a legfantasztikusabb szivarokat szívjuk. A miénk volt a könnyű munka. Tehát az én munkám, az én felétek való elkötelezettségem az volt, hogy ott sétáljak mellettetek. Ilyen egyszerűen. Köszönöm, hogy feltetted ezt a kérdést.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 2: (egy nő áll a mikrofon előtt): Barbara vagyok, és itt voltam a múlt hónapban.

 

TÓBIÁS: Szia Barbara! Tóbiás vagyok! Már több száz hónapja itt vagyok! (nevetés)

 

SHAUMBRA 2: Mindenesetre te kértél meg arra, hogy visszajöjjek ide ebben a hónapban, és most itt vagyok.

 

TÓBIÁS: Valóban, valóban. És hogy telt a hónap?

 

SHAUMBRA 2: Nagyon eseménydús volt. Rengeteg segítséget kaptam mindenfelől, fizikai és nem fizikai értelemben egyaránt.

 

TÓBIÁS: És Barbara, mit tudnál most, ezen a ponton mondani a többi Shaumbrának?    

 

SHAUMBRA 2: Azt, hogy nagyon sok segítség áll rendelkezésre mindenhonnan, és hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnunk.

 

TÓBIÁS: Csodás! Csodás, gyönyörűséges kijelentés! És most hogyan érzel a szakadék szélén való élet kapcsán, azaz annak kapcsán, hogy ez a csábító energia arra vett rá téged, hogy a határokat súrold?

 

SHAUMBRA 2: Nos, ez már a múlté.

 

TÓBIÁS: Jó. És mi a különbség a között az energia között, mikor a szakadék széléig merészkedsz, arra törekedve, hogy le ne ess, és a mai tudatosságod között?

 

SHAUMBRA 2: Nos a segítségek jóvoltából, ahogy ezt már korábban is észrevettem, nem kapcsolódom eléggé a lelkemhez és a testemhez. Ezért ma már mindennap tudatosan teszem mindezt. Vagyis nem habozok most már azok miatt a dolgok miatt, amik megtörténtek velem ebben, vagy egy másik életemben, legalábbis remélem.

 

TÓBIÁS: Valóban.

 

SHAUMBRA 2: Amennyire ez csak lehetséges, teljesen a testemben vagyok, és teljesebben elfogadom azt is, Aki Vagyok.

 

TÓBIÁS: És nem azért, hogy a szádba adjam a szavakat, de ez azt jelenti, hogy az életet választod?

 

SHAUMBRA 2: Igen, hm…

 

TÓBIÁS: Hm! (kuncog) És néha bizony némi időt igényel a dolgok kibontakozása, de amikor valóban az életet választod, és megérted, hogy ez a tömérdek probléma tényleg nem a tiéd – beszéltünk ma a csábításról – hanem valahonnan máshonnan származik. De amikor az életet választod, rájössz, hogy nem kell tesztelned az életet. Nem kell elmenni a határokig, csak hogy érezd, hogy életben vagy, mivel az rögvest beáramlik. Nem unalmas, nem pusztán semleges, hanem beteljesülést hozó, méghozzá oly módon, amit képtelenség megélni abban az esetben, ha a szakadék szélén táncolsz.

 

SHAUMBRA: Én nem a szakadék szélén éltem, hanem belenéztem.

 

TÓBIÁS: Abszolút, és ennek részeként egy szűnni nem akaró érzés gyötört, az, hogy emlékezned kell arra, hogy életben vagy, mégpedig úgy, hogy folyamatosan a határokat súroltad, miközben azon tűnődtél, hogy vajon még mindig itt vagy-e, ezért aztán bedugtad a lábadat a – hogy is mondjam csak – a sötétségbe, azaz a szélsőségekbe. Ez arra emlékeztetett téged, hogy életben vagy, de most, amikor azt mondod, hogy teljesen jelen vagy, itt vagy, nem kell erre emlékeztetned magad.

 

SHAUMBRA 2: Nem. Nem. Nem, most egy kalanddá vált az élet, amit érdemes élni, és minden egyes pillanatát élvezni.

 

TÓBIÁS: Igen. És ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek olyan tényezők, amik megpróbálnak majd téged onnan kirántani. Ez ki fog bontakozni azalatt, amit te időnek nevezel – de a lényegi tapasztalás arról szól, hogy igazán lehetővé teszed  magadnak, hogy a testedben légy. De lesznek olyan időszakok, amikor úgy érzed majd, hogy megint nem vagy benne, amikor majd kívülről szélsőséges szituációk érnek. De emlékezz mindarra, amiről itt ma beszéltünk. Ez a csábítás. Nem a tiéd.

 

SHAUMBRA 2: Ébernek kell lennem.  

 

TÓBIÁS: Vagy lélegezz sokat!

 

SHAUMBRA 2: Igen, ez segít. Köszönöm.

 

TÓBIÁS: Nagyon köszönöm, hogy megosztottad mindezt a Shaumbrával! (a közönség tapsol)

 

LINDA:  Mondtam neki, hogy igazán szép tőle, hogy visszajött.

 

TÓBIÁS: Valóban.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 3: (Linda olvassa fel az internetről): Múlt hónapban Tóbiás azt mondta, hogy a tiszta víz ivása segíti a tisztulási folyamatot. Azt is említette, hogy ennek olyan víznek kell lenni, ami nem desztillált, hanem legyen forrásvíz vagy esővíz. Azt is mondta, hogy ne legyen mesterségesen kezelve. A palackozott forrásvíz megfelelő-e erre? És mi a helyzet azzal a lúgos kémhatású vízzel, amit egy japán 5000 dolláros szerkezettel állítanak elő, és ami állítólag mindent meggyógyít? Mi a legjobb és legdrágább tiszta víz forrásunk?

 

TÓBIÁS: (nevetés, Tóbiás kuncog) Saint-Germain felajánlotta a megjegyzését, amit én most nem fogok elismételni a csoport előtt. (még több nevetés) Shaumbra, mi azt próbáljuk itt világossá tenni számotokra, hogy az legyen egyszerűen „természetes”. Most nem kellene itt abba beleragadni, hogy a természetes az hogyan természetes, vagy hogy miféle eljárás teszi azt még természetesebbé. Azt próbáljuk közölni veletek, hogy legyen Földből eredő víz – természetesebb a mélyebb szintekről jövő, mivel az szűrtebb – illetve, ahogy mondtuk is, esővíz. De ne ragadjatok bele abba, hogy elkezdjetek azon silabizálni, hogy az milyen vegyi és egyéb anyagokat tartalmaz.

 

Meglátásunk egyszerű volt. Tiszta víz, amennyiben ez lehetséges. Bármilyen víz megfelelő erre, csak tiszta legyen, amennyiben ez lehetséges. Itt és most elmondjuk neked, hogy jelenleg ezen a bolygón se, továbbá az idegen bolygókon se, sőt sehol máshol sem létezik olyan szerkezet (nevetés), ami képes lenne megtisztítani a vizet, és mindent meggyógyítani – ez alól a saját biológiai tested a kivétel. Ez az 5.000 dolláros gép. A saját tested.

 

Namost, eszünk agában sem áll azt javasolni, hogy miután megittad a vizet, és az ki is ürült, elkezdd azt árulni, miután az a lehető legszentebb tisztulási rendszeren ment keresztül, bár vannak olyanok, akik elég hiszékenyek ahhoz, hogy azt megvegyék! (nevetés) Nos… szó szerint ezt mondta Saint-Germain. Azt mondta, pisilj bele egy üvegbe, majd áruld, ha akarod! (nevetés) De én nem akartam ezt mondani. (nagy nevetés, valaki a közönségben felkiált: „Juhé!”)   

 

LINDA: Szép. Szép. Ez egy családi show!

 

TÓBIÁS: (nevetve): Az én családom szokott pisilni, a tiédről fogalmam sincs. (nagy nevetés)

 

LINDA: (nevetve) Igazán szép.

 

TÓBIÁS: Ezen semmi szégyellnivaló sincs. Saint-Germain viccesen azt mondta, hogy biztos vannak olyan hiszékeny emberek, akik azt meg is vennék! Mindezek a mesterségesen előállított dolgok, amikről hallani lehet, mindössze elterelésre valók. És vannak olyan emberek, akiknek ez csodálatos, de mi megpróbálnánk a Shaumbrát távol tartani ezektől az elterelésektől. Ti magatok vagytok a templom. Te magad vagy az, és amikor ezt felismered, tudod mi történik? Tested elkezd majd erre reagálni a saját természetes képességei által. Elméd egy fantasztikus szerszám, de jelenleg nem a megfelelő módon van használva. Amikor azt mondod: Vagyok, Aki Vagyok, és nincs szükséges arra, hogy megvásároljak egy 5. 000 dolláros gépet” – akkor a tested elkezd erre természetesen felelni: -„Igen, Én Vagyok!” A tested egy aspektusod. Részedet képezi, és szolgálni akar téged. Az energia szolgálni akar téged, de amikor elterelődsz, képtelen erre.

 

LINDA: Szép, köszönöm.

 

TÓBIÁS: Köszönöm.(kuncog) Szinte már látom, ahogy egy pár Shaumbra művész éppen a cimkéjét tervezi a saját speciális… hm… vize számára. (nagy nevetés)

LINDA: Pisi a Földön? (nevetés)      

 

TÓBIÁS: Igen.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 4: (egy nő áll a mikrofonnál): Drága Tóbiás! Körülbelül hét évvel ezelőtt feltettem neked egy kérdést, amit Linda olvasott fel, és a válaszod az volt, hogy tudom a választ. Akkor ott ültem a közönség soraiban. Még most sem tudom a választ. Azt gondoltam, hogy talán most megadhatnád a választ. (nagy nevetés a közönség és Tóbiás részéről) Nos, ez fontos. A kérdés úgy szólt, hogy a barátnőmmel együtt láttuk ezt a férfit a saját szemünkkel, aki – ez egy hosszú történet - egyszerre csak eltűnt a szemünk elől. Dematerializálódott. Különös volt. (Valaki a közönségből azt kérdezi: Saint-Germain volt az? Shaumbra 4 erre adott válasza: -Elképzelhető) Elképesztő szemei voltak, egészen fantasztikus volt az egész. Kérdésem az, hogy mi volt ez az egész? A másik kérdésem pedig az, hogy az akkori válaszod erre az volt, hogy az egy hologram volt, egy nagyon jó hologram. A kérdésem tehát az, hogy ki küldi ezeket a hologramokat? Érted, mit akarok kérdezni?

 

TÓBIÁS: Mit is mondtam akkor, ki az, aki tudja a választ?

 

SHAUMBRA 4: Azt mondtad, hogy én.

 

TÓBIÁS: Ki küldené a hologramot?

 

SHAUMBRA 4: Ó, nem voltam én olyan okos.

 

TÓBIÁS: (nevetve) Hét év még nem garantálja az okosságodat! (nagy nevetés)

 

SHAUMBRA 4: Rendben, az a kérdésem, hogy miért küldtem volna magamnak azt a hologramot? 

 

TÓBIÁS: Nos, hát több okból kifolyólag is. Ez folyamatosan történik, mindössze ez egy olyan alkalom volt, amikor fel is ismerted ezt. Állandóan vezettetést és segítséget küldesz magadnak a többi birodalomból, és itt mindössze az történt, hogy ez fizikai forma megjelenésében manifesztálódott, mivel érzékeid ezt képesek a leginkább észlelni. Tehát elküldted magadnak ezt a hologramot. Ez egyfajta megerősítésül szolgált: -„Minden rendben van. Jó állapotban vagy!” Ez egy önszeretet volt. Továbbá, ha még emlékszel erre a teremtés hologramodra, az egy nagyon mély bölcsesség volt, ami arra a részedre próbált emlékeztetni, amelyik nem annyira… rendetlen, vagy egyensúlytalan (Shaumbra 4 nevet), vagyis az elképesztően bölcs részedre. Fogalmazzunk úgy, hogy ez egy olyan aspektusod volt, akit szó szerint te hoztál létre a többi birodalomban – tudom, hogy itt most nagy szavakat használunk erre-  itt pedig kissé kinyitottad az ajtót, hogy lehetővé tedd magadnak, hogy meglásd őt – aki aztán egyszerre csak fogta magát, és eltűnt. Elképesztően kreatív és bölcs vagy.

 

SHAUMBRA 4: Hm.

 

TÓBIÁS: Hm.

 

SHAUMBRA 4: Köszönöm. (valaki a közönségből azt mondja: „és nem olyan rendetlen”)

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 5. (Linda olvassa fel az internetről): Azt hallottuk, hogy Gaia eltávozott Vespa Istennőhöz, aki a fény istennője. Mit tudnál erről mondani? Köszönöm.

 

TÓBIÁS: Akarod hallani, ahogy egy rakás angyal éppen fetreng a röhögéstől?! (nevetés)

 

LINDA: Jól szórakozol ma?

 

TÓBIÁS: Nos, itt van velünk Kuthumi, Saint-Germain és Quan Yin, akik most épp a földön fetrengenek. Tovább megyünk a következő kérdésre, ha képtelen vagy rájönni a válaszra. Amennyiben nem hallod a nevetésüket, akkor megválaszolom.

 

Gaia lassacskán távozóban van egy nagyon is kiegyensúlyozott módon. Ez nem egyetlen éjszaka leforgása alatt fog bekövetkezni. És kizárólag azok fogják átvenni tőle a Föld iránti felelősséget, akik benépesítik azt, azaz a Földön élő emberek. A szellemük be fog menni a földbe, a levegőbe, a tudatosságba. Nem Vespa, és nem más, hanem kizárólag az emberi tudatosság. Amennyiben az emberek nem vállalják fel a felelősséget a bolygóért az általuk lakott dimenzióban, akkor az pusztán csak eltávozik. Köszönöm.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 6: (egy nő van a mikrofonnál): Szia Tóbiás! Az elmúlt pár hónapban sok gondot okozott nekem a döntések meghozatala. Sok döntést hozok arra vonatkozóan, hogy mikor fogok nyugdíjba menni, és hogy a jelenlegi otthonomba maradjak-e vagy vegyek egy másik házat – és ezt követően, másnap vagy a következő héten ez megy: -„nos, ez nem volt jó választás.” Meggondolom magam. Hozok egy másik választást, és ez egyre csak így folytatódik megállás nélkül. Beszéltem ma olyan emberekkel, akik szintén ugyanígy vannak ezzel. Miért nem vagyok képes hozni egy döntést, és ahhoz tartani magam?

 

TÓBIÁS: Valóban. Ez egy kitűnő kérdés, és erre Dr. Freud is egy kicsit közelebb húzódik. Az új típusú pszichológiát tanulmányozza itt, és nem fogja ezt az anyádra kenni. (nevetés a közönség és Tóbiás részéről)

 

Érdekes jelenség. Az összes Shaumbra változó energiában van. Esszenciád tudja, hogy állandó áramlás van. Emberi éned ezt még nem igazán érti. A hatalmas változással van elfoglalva, ami nem túl kényelmes a számára. Lehetővé teszed magadnak, hogy az emberi mentális szinten gyakorold a választások meghozatalát, és ez csodálatos, mivel legalább megmutatja neked a saját rugalmasságodat, megmutatja neked, hogy valóban sok különböző választást hozhatsz. Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy semmibe nem kell bezárnod magad. Többé már nem a lineáris ösvényen élsz.

 

Hoztál egy nagyon érdekes döntést mondjuk a nyugdíjazásodra vonatkozóan, de te úgy tekintesz a nyugdíjazásra, mint ami az időben egy bizonyos ponton következik be, egy nagyon is lineáris naptári időben. Az elmédben később meggondolod magad, lényegében nem az elmédben, hanem a perspektívádat változtatod meg, mivel egy részed felismeri, hogy ez olyan idejétmúlt, olyan tegnapi volt. És most az összes gyors változás által felismered, hogy talán valami mást akarsz tenni. Megadod magadnak a változás és a választás szabadságának a bölcsességét, ami rendkívül lényeges. Lehántod magadról az összes megszorítást.

 

Ez egy másik szinten arra kényszerít… na nem kényszerít, hanem arra bátorít téged, hogy a szellemed vagy a szíved szerinti döntéseket hozzál, nem pedig pusztán az elméd vagy az emberi részed szerintit. Eleinte hajlamosak vagytok a nagyon is kézzelfogható, és az emberi komforthoz nagyon is alkalmazható választásokra fókuszálni – mint amilyen a bőség, az egészség, és a nagyon, de nagyon háromdimenziós dolgok. De ahogy játszotok a választásokkal, eljutsz egy szintre, amikor majd elkezded a tudat és a szellem döntéseit meghozni. Azon a ponton felismered, hogy többé nem kell emberi természetű választásokat hoznod – az élelemre, a ruházkodásra, valamint az emberi éned védelmére és fenntartására vonatkozóan – mivel ezek meglehetősen mellékesek lesznek. A magasabb szinten meghozott döntéseid automatikusan gondot fognak viselni mindarra, amit mi alacsonyabb szintű szükségleteknek nevezünk

 

Mindez arra jó, hogy beindítson téged, illetve, hogy feljebb mozdítson a nagyon széles tudatos választásokhoz. Lényegében a megfelelő ösvényen vagy, hogy úgy mondjam.

 

SHAUMBRA 6: Köszönöm.

 

TÓBIÁS: Igen. Ne ragadj bele az elmédbe annak kapcsán, hogy van, hogy meggondolod magad. Ez tulajdonképpen egy csodálatos dolog.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 7: (Linda olvassa fel az internetről): Egy csoportnyi Shaumbra, akik Venezuelában élnek, nagyon nehéz és durva energiákat figyelnek meg és éreznek. Van valami esetleg, amit mondani tudnál erről annak érdekében, hogy képesek legyünk jobban kezelni ezt a szituációt? Tudunk-e a jelenleginél többet tenni? Sok szeretet a Venezuelában élő Shaumbra csoporttól!

 

TÓBIÁS: Valóban. Jelenleg egy kihívásokkal teli tudatosságban éltek, ami már igen hosszú ideje a részét képezi az ottani kultúrának, és az ott élő Shaumbrákkal pedig az történik, hogy lehetővé teszitek magatoknak, hogy felébredjetek, és újra érezzetek. Magatok körül mindenhol érzitek a feszültséget és az összes dualista energiát. Ennek a feszültségnek egy része a szellem szabadságának, az egyén szabadságának a mag értékeiből fakad, ami most lassan előtérbe kerül.

 

Továbbá meglehetősen nyilvánvalóan, ahogy ezzel ti magatok is tisztában vagytok, ez a szó szoros értelmében metaforikusan magában foglalja az energia helyzetét. Venezuela rendelkezik a bőség energiájával, ugyanakkor az nem kerül megfelelő módon elosztásra azok között, akik ott élnek. Ennek következtében ott ez az összes politikai, valamint tudatossági káosz zűrzavar, amit megtetéz ez az egész csábítási energia, ami jelenleg mindenhol megtalálható a Földön, és ti ezt mind érzitek.

 

Emlékezzetek arra, hogy ez nem a tiétek. Emlékezzetek, hogy ne testesítsétek ezt meg a fizikai énetekben, illetve a mentális énetekben. Engedjétek meg magatoknak, hogy totálisan érezzetek mindent. Most elképesztő lehetőségetek van az extrém érzések megtapasztalására, de ne tekintsétek azt sajátotoknak! Jelenleg azért vagytok Venezuelában, hogy segítsetek azoknak, akik be akarnak lépni a magasabb tudatosságba, és ezt nem feltétlenül csak akkor teszitek, amikor az emberek személyesen ott vannak előttetek, hanem nem fizikai szinten is.

 

Azt javasolnánk nektek, valamint az összes Shaumbrának a világon, hogy ne vegyétek ezt személyesen magatokra. Ez nem a tiétek. Amit a testetekben és az elmétekben éreztek, az csak azért van, mert az érzékeitek ébredeznek. Érezzetek! Ne tekintsétek azt sajátotoknak! Köszönöm.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 8: (egy nő áll a mikrofonnál): Hello! Szeretném a tanácsodat, javaslatodat, visszacsatolásodat, ötletedet kérni a Breckenridgben most nyíló üzletem kapcsán, és köszönöm Kuthuminak, hogy játszott velem.

 

TÓBIÁS: Valóban. Több javaslatunk is van – de előbb leellenőrzöm ezt most Cauldre-vel és Lindával természetesen – hogy milyen csodás dolog is ott megtartani egy Shaumbra összejövetelt. Tudjuk, hogy nagyon hamar elmegyünk oda.

 

LINDA: Ez már felmerült bennem. Hogy te milyen okos vagy! (Tóbiás kuncog)

 

TÓBIÁS: És szeretnénk ott csatornázni egyet, és szeretnénk, ha a Shaumbra ott lenne. Ez már önmagában csodálatos, gyönyörűséges energiákat fog ott létrehozni, ami majd ott marad az üzletben, és be fogja vonzani az utcáról az embereket, akik nem is igazán lesznek azzal tisztában, hogy miért is mennek be oda – természetesen csak abban az esetben lesz ez így, amennyiben te ezt megengeded. Mert ez be fogja hozni az Új Energiát. Már eddig is ezt tetted, de el tudod képzelni mi lesz akkor, ha egy egész csoport Shaumbra elmegy oda? Persze csak abban az esetben, ha te állod a bort! (nevetés)  

 

SHAUMBRA 8: Van valami javaslatod az árukra vonatkozóan? Különféle dolgok legyenek? Legyen több Shaumbra árucikk?

 

TÓBIÁS: Azt akarjuk, hogy te érezd ezt! Ne ragadj bele a fejedbe azoknak a dolgoknak a kapcsán, amiket a múltban megtanultál, és amikről azt gondolod, hogy azoknak úgy kell lenniük. De lényegében – megpróbáljuk ezt rövidre fogni – Shaumbra, azoknak mondom ezt közületek, akik termékekkel foglalkoztok, vagy akik, akárcsak ebben az esetben, egy többféle termékeket árusító üzlettel rendelkeztek. Nektek lényegében ki kell dobnotok a termék forgalmával, az árukészlettel, a termékek társításával, és az efféle dolgokkal kapcsolatos régi szabályaitokat. Ezek nem alkalmazhatóak túl jól az Új Energiában. Legyetek hát – van itt erre egy remek szó – nagyon bátrak és merészek azoknak az árucikkeknek a kapcsán, amit árusítani fogtok, és ne ragadjatok bele a régi árukészlettel kapcsolatos elképzeléseitekbe! Köszönöm.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 9: (Linda olvassa az internetről): Két kérdés. Kérlek, mondj valamit a nyaki fájdalmamról!(Linda azt mondja: „Ez nem én vagyok.” – Linda és Tóbiás nevetnek)

 

TÓBIÁS: Linda, nem lenne szabad feltenned a saját kérdéseidet! (még több nevetés)

 

LINDA: (nevetve): Azt akarod, hogy a valódi kérdést olvassam fel?

 

TÓBIÁS: Igen.

 

SHAUMBRA 9: (Linda folytatja) Kérlek, mondj valamit a nyakamban, a vállamban, a derekamban lévő fájdalomról, valamint arról, hogy miért nem tudok aludni? Túlzásba vittem volna a Szabvány Technológiát, vagy túl régóta csinálom azt – 2006. júliusa óta?

 

TÓBIÁS: Most, hogy mindannyian felébredtek, ahogy erről ma is beszéltünk, úgy fogtok érezni, mint korábban még soha. Megpróbáltatok ezelől elfutni, de ez nem lehetséges. Nem is akartok. Azt akarjátok, hogy képesek legyetek mindent érezni! Most azt akarjátok érezni, hogy egyfajta aktivitás zajlik éppen a Föld magjában, amire eddig még nem akadt példa. Nem csak szeizmikus értelemben véve, hanem vibrációs aktivitások zajlanak most a Föld magjában, és ezt a testetek érzi. Az áldás az, hogy érezhetitek ezt.

 

Ne őrizgessétek ezt a testetekben! Ahogy tovább lépünk az érzésre való képesség következő szintjére, nem kell majd olyan durva rendszereket használnotok, mint amilyen a biológia vagy az elme. Be fogunk lépni a jóval magasabb rendszerekbe – amik nagyon fejlettek – aminek a következtében a testeteknek többé nem kell nyak vagy hát fájástól, illetve az állkapcsot és a fogakat, továbbá az összes többi részt érintő fájdalmaktól szenvednie.

 

SHAUMBRA 9: Köszönöm.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 10: (egy férfi a kérdező): Hello, mi újság Tóbiás? Jó ideje nem jártam már itt, és most egyszerre csak rám tört az idegesség. A hálámat szeretném kifejezni mindazért a munkáért, amit együtt végzünk, és köszönöm a mindannyiunkkal végzett munkádat. Hatalmas öröm ez számomra, hogy itt lehetek, és mindezt csinálhatom.

 

TÓBIÁS. Köszönöm. Jó téged újra itt látni a színpadon!

 

SHAUMBRA 10: Hát, igen, jó ideje nem jártam már itt. Volna egy kérdésem, amit már hosszú ideje megkérdeztem a geometriai mintákra vonatkozóan, és feladtam a velük való munkát. Nagyon, de nagyon beragadtam, ezért fogtam, és elengedtem azt. És mostanában, volt egy szinkronisztikus pillanatom, amikor úgy éreztem, hogy talán mégiscsak folytatnom kellene az ezzel való munkát. Talán ez lehetne a bőségnek vagy bárminek, a szabadságnak egy forrása. És lényegében akkor azt mondtad nekem, hogy a munkám alapja az ötágú csillag legyen, és én tudatában voltam ennek pár változatának. Azt mondtad, hogy fogjam az íveket, majd kössem azokat a pontokkal, a vonalakkal és a körökkel. És akkor megkapom a 12 egymásban záródó csillagot – ez egy kissé bonyolult – de ez számomra könnyű volt, és ez létrehozott néhány valóban csodálatos és új ideát, azzal, hogy az íveket és a köröket használtam, - valami újat és mást, amivel nem igen dolgoznak az emberek.

 

De ezután mondtál valamit a minden egyes íven fellelhető hét pontról, és úgy gondolom, hogy abból a hét pontból vonalak futnak a többi megfelelő csillaghoz, és az egész együtt áramlik párhuzamosan, ahol egyre csak ismétlik azt a mintát, és akkor, tudod… a másik gondolatom az volt, hogy ezek a vonalak mind különböző irányokba futnak, de ebbe jól bele is zavarodtam… (Tóbiás nevet). Tehát lényegében tudnál beszélni erről – az íveken található pontokról, az ívek tágasságáról, és hogy ez hogyan működik, valamint a csillag geometria további variációiról, és hogy van-e valami más is az öt-pontú csillag geometria munkán túlmenően?

 

TÓBIÁS: Tudjuk, hogy egy hosszadalmas megbeszélésbe bonyolódhatnánk most bele ennek kapcsán, és Saint-Germain rendkívül élvezne egy jó hosszú és mély beszélgetést veled erről a témáról. A kérdés és a válasz miatt ezt egy másik alkalomra tennénk át. Ami számodra jelenleg fontos, kérdésed lényege az, hogy milyen irányt vessen a munkád.

 

Jó ideje nem foglalkoztál már ezzel. Mentálisan kiégtél. Jó sok szinten megpróbáltál ezekre a dolgokra rájönni, de végig mentális maradtál. Nagyon mély tudással rendelkezel a szakrális geometriáról, a Feng Shui formákról és az energia mozgásokról. Miután egy időre megszakítottad az ezzel való munkát, azt javasolnánk számodra, térjél erre vissza, de ne oda, ahol előzőleg jártál, hanem az energia mozgásának, továbbá az ennek eredményeképpen felvett formák és alakzatok új kifejezéséhez.

 

Azt javasolnánk számodra, hogy ne feltétlenül térj vissza ahhoz a munkához, amit a rézzel végeztél. Ez lényegében lekorlátozott téged és több más problémát is okozott. Kezdj el egy másik anyaggal dolgozni, és nem mondjuk el neked pontosan, hogy mi ez, mert azt akarjuk, hogy játssz ezzel! Azért egy kis nyomravezető jelet adunk hozzá: egy darabig ne dolgozz fémekkel!

 

Engedd meg, hogy természetes kreativitásod és megnyilvánulásod felbukkanhasson. Már most is rendelkezel a geometria alapvető megértésével, és annak racionális részével, de most hozd be mellé a kreatív részét is, és kezdj el ezzel játszani! Ez hiányzott korábban! Túlságosan racionális voltál. Amikor lehetővé teszed, hogy a kreatív természet játékba kezdjen ezzel, akkor rá fogsz jönni arra, hogy a saját önbeteljesülésed – önértékelésed – rohamosan megnövekszik. Ahelyett, hogy frusztrált lennél a réz burkolat miatt, képes leszel egy egészen másfajta módon megnyilvánulni.

 

Arra is rá fogsz jönni, hogy a nagyon nyitottan és szabadon megnyilvánulásra vagy kifejezésre juttatott kreativitás másokat is odavonz majd. Olyanok is vonzódni fognak a teremtéseidhez, akik nem vonzódtak a többi munkádhoz, hiszen ez önmagad teljes megnyilvánulása lesz, és nem arról fog szólni, hogy túl sok mentális dolgot próbálj meg kiötölni. És ezt érezni fogják a munkádban.

 

Te természetedből adódóan egy művész vagy, habár te ezt nem így gondolod, és nagyon magas szinten érted az energia mozgását. Nézd csak meg, hogy ezek hogyan működnek együtt! És ne gyere nekem kifogásokkal arra vonatkozóan, hogy miért nem tudod ezt megtenni. Szóval, se a pénzt, se az időt, se pedig a tehetséget ne használd kifogásként, hiszen ez a régi éned volt. Az a régi megnyilvánulás volt. Az új megnyilvánulás engedi, hogy az energiája tovább áramoljon, hagyja, hogy kibontakozzon, kiterjedjen és megnyíljon! A házi feladatod tehát az, hogy menj, és dolgozz ezekkel! Egy másik alkalommal hozunk majd némi információt Saint-Germain-től, de szeretnénk, ha nem több mint hat hónapon belül újra itt üdvözölhetnénk téged, hogy beszélgessünk egy kicsit a szabad kifejeződésről! Köszönöm.

 

SHAUMBRA 10: Nagyon szépen köszönöm.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 11: (Linda olvassa az internetről): Három évvel ezelőtt azt választottam, hogy teremtek egy kapcsolatot, ami életem legnagyobb szerelme lesz. Egy év múlva találkoztam egy csodálatos férfivel, és együtt éltünk egy éven keresztül. De nem az lett belőle, legalábbis tudatos tudásom szerint – amit választottam. Akkoriban azt éreztem, hogy minden szinten tudatosan hoztam meg ezt a választást, lényem minden egyes aspektusából, a lelkemből. Hol vallottam kudarcot? Ez fájdalmas. Köszönöm.

 

TÓBIÁS: Valóban kudarcot vallottál abban az értelemben, hogy kudarcnak ítélted ezt meg! Ez egy tapasztalás volt! Megteremtettél valamit, megtapasztaltad azt, és most továbblépsz! Ez a kemény ítélkezés a párkapcsolatokról – ismételten nagyon régi energiás – mármint az, hogy neked együtt kell maradnod valakivel egy bizonyos időn keresztül. Shaumbra, mindannyiótokat arra bátorítalak, hogy jobb egy nagyon intenzív szerető kapcsolat, ami mindössze egy éjszakán át tart, mint egy zavaros kapcsolat, ami 10, 20, vagy még ennél is több éven keresztül tart. Ne helyezz ilyen értékítéletet erre! Megpróbáltad, megtapasztaltad azt, majd tovább léptél. Engedd el ezt a kudarc dolgot!

 

A probléma része az is – még egy megjegyzést fűznék ehhez – hogy a párkapcsolatok jelenleg az összes Shaumbra számára nehezek, hiszen ti, hogy mértékegységet használjunk, 3000-es tudatossági szinten vagytok. A legtöbb ember pedig 2000-es tudatossági szinten van. Nagyon nehézzé válik fenntartani egy hosszú távú párkapcsolatot, hiszen alapvetően óriási különbség van a tudatosságban, hacsak nem annyira szeretetteljesek és együttérzőek, bár akkor egy szinten lennének veletek! Tehát ragadjátok meg a nappalt… vagy az éjszakát!

 

LINDA: (nevetve): Szép, szép!

 

TÓBIÁS: Cauldre pedig azt fűzné ehhez hozzá, hogy ezek nem feltétlenül egyeznek meg Cauldre gondolataival, szavaival, vagy hiedelmeivel. (nevetés)

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 12: (egy nő áll a mikrofonnál): Szia Tóbiás, köszönöm. Most vagyok itt először, tehát köszönöm. Számomra fontos, hogy megosszam veled, hogy hol tartok. Úgy érzem, hogy keresztül jutottam a Halál Völgyén, hogy így fogalmazzak, ahol a vezetőm is velem volt, és nagyon komoly beavatásokon mentem keresztül. És látom, ahogy ennek a végére érek, és kétlépésnyire tőlem kitárulnak ezek a hatalmas arany ajtók, ahol ősi lélek családom szólít az angyali birodalmakból, akik ott állnak. Olyasmi volt ez, mintha az egyik lábam felment volna azokon a lépcsőkön, a másik pedig ott maradt volna az általad csábítónak nevezett tudatosságban. Ez azzal az érzéssel is járt, mintha eljött volna az ideje annak, hogy túladjak azon a helyen a házban, ahol jelenleg vagyok. Továbbá az is elszomorít – bárcsak ne kellene közben sírnom – hogy el kellett engednem a kutyámat. Még életben van ugyan, de jelenleg Utahban él, és ez fájdalmat okoz nekem. Tehát abban szeretném a segítségedet kérni, hogy képes legyek keresztül menni azon az ajtón, tudván, hogy megérdemlem azt, anélkül, hogy a hátsó ajtó folyton azt ismételné:-„Gyere vissza, gyere vissza, gyere vissza!” Tudnál ebben segíteni nekem?

 

TÓBIÁS: Valóban! Először is azt szeretnénk elmondani neked, hogy ne lépj be azokon az ajtókon, hacsak nem akarod, hogy az legyen az utolsó lélegzetvételed ezen a Földön. Az ajtók a Virágok Hídját reprezentálják, a te angyali családod otthonát, ami igen vonzó, hiszen ők azok, akik nagyon szeretnek téged.

 

Mindannyian egy angyali családból származtok, és ők – ha úgy tetszik - egy másik dimenzióban vannak. Titeket várnak. Arra várnak, hogy lássák, hogy mi történik veled, aki eljöttél a Földre, és magadra vettél számtalan életet, és megtanultál teremtőként tekinteni önmagadra. Tehát ők mind ott vannak a mögött az ajtó mögött, és tudni akarják, hogy mi van veled. Mikor fogod felfedezni, hogy te vagy a teremtő? Mikor fogod felfedezni, hogy nem létezik nálad hatalmasabb létező? Mikor fogod felfedezni, hogy szuverén vagy?

 

Namost, ők hajlandóak téged visszafogadni a legtisztább, legmélyebb szeretettel bármikor, de amit te itt szimbolikusan láttál, az nem más, mint amikor a fizikai test elengedésre kerül a Földtől, és te visszatérsz oda, amit gyakran az Otthonnak, vagy spirituális családnak neveznek. Azért van két ajtó ebben a forgatókönyvben, mert ez a választásokról szól, a választás tárgya pedig az, hogy itt maradsz-e a Földön most? Szó szerint minden erről szól most az életedben. Még a kutyád elvesztése, és a többi dolog elvesztése is, amiről most nem beszéltél hangosan – mindezeknek a dolgoknak ahhoz van közük, hogy kitisztítsák az utat a távozásodhoz, és te nem vagy abban biztos, hogy melyik választást hozd meg!

 

Mindezek a dolgok bejönnek most a képbe, hogy megkérdezzék tőled, mit akarsz tenni? Továbbra is itt akarsz maradni? Vissza akarsz térni a többi birodalomba? Hogy egészen őszinte legyek, itt minden csodálatos. Vagy folytatni akarod azt a munkát, amit hosszú idővel ezelőtt kezdtél el, miközben a Földön tartózkodsz?

 

Miközben ebben a folyamatban tartózkodsz, hogy meghozd ezt a döntést, a dolgok kitisztulnak az életedből. Eltávoznak. Szétesnek, és ami marad, az te vagy – az istenember, aki időnként össze van zavarodva, van, hogy elveszett, néha telve van szeretettel és izgalommal – de ami marad, az te vagy. Ez lehet magányos, elhagyatott, sőt zavaros érzés.

 

Amikor egyedül vagy, legalábbis a te észlelésed szempontjából nézve, nos ilyenkor a csábítás energiája nagyon erős tud lenni. Ez elhívhat téged más helyekre. Azt mondhatja neked, hogy gyere ide, vagy menj oda. Amikor egyedül vagy így, mint most, ez a lehető legnagyszerűbb lehetőség a lélek számára önmaga felfedezésére, ugyanakkor ez az egyik legnehezebb alkalmak egyike is egyben.

 

Ahogy végigmész ezen a folyamaton, valami nagyon csodálatosra fogsz rájönni. Fel fogod ismerni, hogy ki vagy. Fel fogod ismerni, hogy valójában mivel is rendelkezel. Ebben a folyamatban arra is rá fogsz jönni, ahogy egyre inkább önmagadba tartasz, hogy nem voltál egyedül. Körülvettünk téged a fátyol felénk eső oldaláról, erről a szintről, továbbá a spirituális családod, és az emberi szinteden. Volt egy rövid időszak, amikor egyedül voltál. És ez minden Shaumbrára igaz, de ez egy nagyon rövid időszak. Az összes többi idő alatt soha nem vagy egyedül. Tudom, hogy túlmentem azon, mint ahova te akartál itt eljutni, de ez fontos volt.

 

SHAUMBRA 12: Nem. Van valami javaslatod, eszközöd vagy meditációd, amit ajánlani tudnál?

 

TÓBIÁS: Nincs meditáció. Nincsenek eszközök, nincsenek imák, nincs semmi. Ezeket gyakran elterelésre használják, és ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezek rosszak vagy negatívak, ugyanakkor az összes Shaumbrát arra kérjük ezennel, hogy lélegezzen, válassza az életet és érezzen! És ha ezt teszi, és közben semmilyen más eszköz vagy fegyelmezés sem tereli el, akkor az arról szól, hogy hosszú idő óta most először valóban teljesen, tisztán és igazul élsz a Földön. Ez arról szól, hogy elfogadod önmagad, minden egyes részedet, a legteljesebb módon. És ez a legnagyobb kihívás, amivel egy angyal egyáltalán valaha is szembe nézhet.

 

SHAUMBRA 12: Nagyon szépen köszönöm.

 

TÓBIÁS: Valóban.

 

LINDA: Én ezt tudtam! (Tóbiás kuncog) Köszönöm.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 13: (egy férfi áll a mikrofonnál): Nekem kellett volna az előttem lévőnek lenni, mivel számomra a szűkszavúság és a tömörség problémát vagy kihívást jelent – de mindenestre gyors leszek.

 

LINDA: El fogom kapni a mikrofont.

 

SHAUMBRA 13: Kapd el a mikrofont, én attól itt fogok maradni. Jól érzem magam saját magammal, bár ez nincs mindig így, és kezdem ezt tényleg érezni és megérteni, és szeretném ezt itt most elismerni, ahelyett, hogy idejönnék, és sírva fakadnék.

 

TÓBIÁS: A sírás is jó.

 

SHAUMBRA 13: Néha sírni akarok, de…

 

            TÓBIÁS:  Saint-Germain könnyekre fakaszthat.(nevetés)

 

            SHAUMBRA 13: Igen, ebben biztos vagyok. Megadni magam az aspektusaimnak –jelenleg azzal a kihívással vagy problémával nézek szembe, hogy visszacsábulok a munka világába, konkrétan az iskola építészeti felügyelő munkába, ahelyett, hogy a művészet világát választanám, vagy azt, amihez kedvem van. Ez mindig a pénz miatt és a hitelkártya miatt történik meg, és ez oda-vissza megy már évek óta. Tudom, hogy ez a kérdés korábban már fel lett téve, de bizonyos aspektusaim azok, akik visszahúznak engem a régi világba?

 

            TÓBIÁS: Nos, megnézve az energiáidat, és most Dr. Freud megint nagyon közel jön hozzád, ha nem bánod, hogy energetikailag körbeszimatol…(nevetés a közönség és Tóbiás részéről) Itt van tehát ez a szituáció – ne vádoljuk emiatt az aspektusokat, hanem vegyük inkább szemügyre a kétséget! Nyilvánvalóan az aspektusok hordoznak kétséget, de van egy olyan részed, aki kételkedik abban, hogy vajon képes vagy-e ezt megtenni, és ez önmagában visszaránt ahhoz, amiben nem kételkedsz, amiről tudod, hogy abban jó vagy. Ez egy nagyon is belső csábítás, ami nálad zajlik. És ez most nagyon egyértelmű lesz – ez arról szól, hogy hozd meg a választást olyan mélyen, hogy azt mondod, és tudod, hogy ez fontosabb neked még az életnél vagy a halálnál is – és ez az, amit választasz – és ez majd véget vet annak, hogy a kerítésen ücsörögsz a kétségeddel, az összes kellene meg nem kellenével és a pénzzel együtt.

 

            Azt kell, hogy mondjuk, hogy a pénz –olyan sok energia fókuszálódik a pénzre, hogy hamarosan újra beszélni fogunk erről – a pénz rossz kifogás arra, hogy nem az vagy, aki vagy. És ha téged valóban érdekelne a művészet, akkor egy kartondobozban élnél, és a városi parkba járnál mosakodni, mert ez… (Tóbiás és a közönség nevet, Linda pedig nevetve ismételgeti, hogy: ez szép!) De akkor megtanulnál hinni magadban, és ha hiszel magadban, akkor a bőség… a bőség is bejön. Olyan sokan be vagytok ragadva a pénzbe, úgyhogy ezt hamarosan újra tárgyaljuk, de ne hagyd, hogy ez a rossz viselkedésre adott olcsó kifogás legyen. (nevetés és taps)

 

            LINDA. Jó kérdés.

 

            SHAUMBRA 14: (egy férfi áll a mikrofonnál): Nagyon hálás vagyok azért, hogy ma itt lehetek, a befogadás kegyelmében. Hálás vagyok jelenlegi leckémért, ami arra tanít meg engem, hogyan kezeljem a férfi fennhatósággal kapcsolatos problémáimat. Egy ír katolikus családból származom. Hat goromba fiútestvérrel és apával nőttem fel. 18 évig voltam egy spirituális csoport tagja. Azóta eljöttem onnan, de peres eljárást kellett indítanom a vezető ellen, a közösen vásárolt otthon miatt. Ő és a családja jelenleg ugyanabban a házban lakik, ahol én, és ez igen nagy stresszel jár. Mennyi időt vesz még igénybe, amíg ez megoldódik, és várnak-e rám még más leckék, amiket meg kell tanulnom? 

 

TÓBIÁS: Igen, várnak. Most nézzük… és kérlek, értsd meg, hogy Dr. Freud teljesen el van ámulva. Ő soha… éppen most mondja, hogy a kanapéja micsoda egyszerű hely is volt. Nagyon unalmas volt mindehhez képest. Ez jó! (nevetés) A kérdések, és természetesen a válaszok. Nagyon egyszerűen fogom ez neked elmondani, miközben tudjuk, hogy már tudod, hogy mit kell tenned. Mi ketten már megbeszéltük ezt, sőt már számtalanszor körbejártuk ezt a dolgot. Ennek az egésznek olyan régi – nem szeretem már a karma szó használatát – de olyam régi tapasztalásokhoz van köze, amiknek az energia lenyomata még teljes egészében rajtad van.

 

Lényegében az ettől a csoporttól és annak a vezetőjétől kinyúló csápok még mindig nagyon mélyen benned vannak, még mindig nagyon erősen kapcsolódnak. Olyan ez… képzelj csak el egy polipot, akiből csápok nyúlnak ki, és ezek a karok beléd hatolnak, és ott tartanak téged. Te ebben nagy komfortot találsz, és arra lettél beprogramozva, hogy ezt elfogadd.

 

Próbáljuk ezt finoman megfogalmazni számodra, de ó, Saint-Germain most mondja, hogy mondjam csak – téged ezek hipnotizálnak. A kontrolluk alatt vagy, és te visszautasítod azt, hogy elengedd magad ettől. A kulcs a te kezedben van – annak a kulcsa, hogy kioldd magadból az összes csápot, a kontrollt és a hipnózist.  De pedig ott ülsz, a kulcsot bámulva, és azt kérdezed: -„Vajon mit kellene tennem? Vajon hol lehet a válasz?” Hát a válasz a kezedben van, és ez arról szól, hogy mindezt kioldd. Ez arról szól, hogy a képzelőerőd segítségével – engedd el mindezt, valamint az az iránti szükségletedet is engedd el, hogy rendelkezz ezzel a kontrollal az életedben. Te mondtad magadnak – kontroll. Ez egy probléma. És bizonyos okokból kifolyólag te szerelmes vagy a kontrollba. Téged elcsábít a kontroll, lekorlátoz a kontroll, ugyanakkor imádsz a kontrollal játszadozni.

 

Engedd el az az iránti szükségletedet, hogy bárki is kontrollt gyakoroljon feletted, mert máskülönben azonnal be fogsz ugrani egy másik szituációba, ahogy erről már beszélgettünk, és én figyelmeztettelek, hogy az ugyanezekkel a kontroll elemekkel bír, arról, hogy feladd magad.

 

Ha megteszed, a legeslegrémisztőbb dologgal fogod magad szembetalálni. Ez pedig te magad vagy (nevetés), az a létező, aki te vagy. Elzártad magad tőle már jó ideje, elzártad magad ettől a csodálatos, hihetetlen, szeretetteljes, együttérző, tehetséges, és néha már-már kissé túl okos embertől, mivel hagyod, hogy mások megállítsanak téged. Akkor most fejezd be ezt a játékot! A kontroll a végén úgyis egy nagyon unalmas játékká válik. Ez még csak nem is arról szól, hogy energiát lopjanak tőled, vagy az ehhez hasonlókról, hanem arról, hogy hagyod, hogy kontroll chippeket és kontroll csápokat helyezzenek beléd, és most már fejezd be ezt a játékot!

 

Mivel bátor voltál, és kiálltál ide, az lesz a házi feladatod, hogy szeretnénk, ha három hónap múlva visszajönnél ide, miután elengedted a kontrollt. Amennyiben addig nem engedted el, úgy ne gyere vissza! Három hónap, és meséld el nekünk, hogy milyen nyomorúságos is most hagyni, hogy mások abbahagyják a feletted való kontrollt! Megkötöttük az alkut?

 

SHAUMBRA 14: Igen.

 

TÓBIÁS: Jó.

 

SHAUMBRA 14:  Köszönöm. (A közönség tapsol)

LINDA: Még egy gyors kérdés. Egy utolsó gyors kérdés.

 

KÉRDÉS SHAUMBRA 15: (egy férfi van a mikrofonnál): Oké, két gyors kérdés.

 

LINDA: Nem, csak egy! (nevetés)

 

SHAUMBRA 15: Az első az, hogy a fiaink egy hónapja születtek.

 

TÓBIÁS: Igen. (A közönség tapsol)

 

SHAUMBRA 15: Köszönöm. Tehát most azon tűnődtünk, hogy jól értettük-e a nevüket, vagy esetleg szeretnének-e velünk valamit közölni ezzel kapcsolatosan?

 

TÓBIÁS: Ez egy nagyon érdekes szituáció, egy csodás, briliáns helyzet, ugyanakkor rendkívül érdekes. Az egyik Kristály, a másik nem. Nem mintha ebben bármiféle ítélkezés lenne, hiszen ők ketten ki fogják egyensúlyozni egymást. Részükről egészen briliáns volt ennek megtétele, mivel nagyon nehéz úgy bejönni, hogy az egyik tiszta Kristály, míg a másik, egy kissé öregecske, hiszen már rengeteg inkarnációt megélt itt. És amikor így alkotnak párt, mint ők ketten tették, akkor ennek hihetetlen fenséges példáját fogjátok látni – nem csak ti, hanem az összes Shaumbra, mindenki – annak, hogy ez nagyon jól tud működni. Ez nagyon jól meg lett tervezve.

 

SHAUMBRA 15: Igen.

 

TÓBIÁS: Nevek – úgyis meg fogják majd változtatni a nevüket, úgy hogy emiatt ne aggódj! (nevetés)

 

SHAUMBRA: Rendben. Ez nagyszerű! OK. És a második, nagyon röviden.

 

LINDA: Igyekezz!

 

SHAUMBRA 15: Azt választom, hogy belekezdek a saját üzletembe, és végül megértettem, hogy mit értettél azalatt, amikor azt mondtad, hogy már régóta lekorlátoztam magam. Itt, Amerikában szeretném ezt csinálni, de többé nem engedem, hogy ez lekorlátozzon. Mindössze arra lennék kíváncsi, hogy ésszerű-e részemről arra számítani, hogy ez hamarosan összejön, vagy pedig menjek inkább külföldre?

 

TÓBIÁS: Hát először is ez a te választásodon múlik. MI itt csak az energiát nézzük meg. Azt mondjuk, hogy ez… minden amellett szól, hogy jobb ezt itt elindítani, de aláhúznám az elindítani szót. Köszönöm.

 

SHAUMBRA 15: Köszönöm. (a közönség tapsol)

 

És ezzel Shaumbra, micsoda nap volt ez! Újra összegyűltünk együtt, hogy vessünk egy pillantást arra, hogy hol tartotok, hol tart a világ, miért vagytok itt, valamint az élet tiszta élvezetére, és arra, hogy az új tudatosság tanítói vagytok!

 

És ez így van!

 

(Fordította: Telegdi Ildikó)


A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradoi Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán (Http://www.crimsoncircle.com). A Tóbiás anyagok térítés mentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999 augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint százezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle web szájtra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradoban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és vissza-tolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból. A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád. Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérlek terjeszd szabadon ezt a szöveget nem kereskedelmi alapon, térítés mentesen. Kérlek csatold ezt az információt egészében, beleértve ezen lábjegyzetet is. Minden egyéb felhasználás jóváhagyandó Geoffrey Hoppe-val. Lásd a kontakt oldalt a www.crimsoncircle.com oldalon.

Copyright 2006 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403 


Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:

Telegdi Ildikó OTP BANK Rt. 11773339-00984762

Minden felajánlást előre is megköszönve: Telegdi Ildikó