SHAUMBRA ANYAGOK

 

MESTEREK SOROZAT:

 

1. SHOUD: „Az út minden egyes lépésénél ” – Adamus közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában

             

Elhangzott a Bíbor Körben,

2009. szeptember 5-én

 

www.crimsoncircle.com

 

 

(Adamus nevet, mielőtt megszólalna) Vagyok, Aki Vagyok, a Szuverén Birodalom Adamusa. (a közönség nevet) Újra üdvözöllek titeket Shaumbra, Üdvözöllek titeket a Föld, a Teremtés, és a ti gyönyörűséges energiátokban! Ahogy bejöttem most ide közétek, az itt lévő energiát olyan frissnek és illatosnak éreztem, mint eső után. Ismeritek milyen az, amikor közvetlenül eső után teszel egy sétát az erdőben, a réten: minden friss, tiszta, vibráló és növekedésben lévő. Ma pontosan ilyen illatú az energiátok.

 

              Sok-sok létidő kihívásain vagytok túl. Túl vagytok 10 éven, ahol spirituális értelemben végigjártátok az általános iskolát, amit a középiskola, majd pedig a főiskola követett. És most készen álltok a Mester Kurzusra.

 

              Készen állunk arra, hogy újrafolytassuk a Misztérium Iskolát. Több, mint 300 éve már annak, hogy a Misztérium Iskoláink be lettek rekesztve. Azt mondtuk, szüneteltetjük őket az akkoriban jellemző hatalmas szociális és politikai nyomás hatására. Ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy arra várunk, hogy ez az Új Energiás komponens is végre bejöhessen, és amíg ez nem történt meg, addig nem tudtuk folytatni azt. És tessék, most itt ülünk.

 

              Micsoda öröm újra együtt lenni veletek, de már egy más módon! A mai napon a Bíbor Tanács összes tagjának kíséretében jöttem ide közétek erre az eseményre – hiszen ti tényleg végzősök vagytok, egyenként mindannyian mesterek vagytok a saját jogotokon – felkészülve arra, hogy hihetetlen utazásunk következő részébe belevágjatok. És ennek az utazásnak a következő része másmilyen lesz. Más lesz. Mindjárt rátérek erre.

 

              Köszönet Tóbiásnak

 

              De most szeretném felkínálni szívből jövő köszönetemet és megbecsülésemet, tiszteletemet To-Bi-Wah energiájának, annak, akit ti Tóbiásként vagy Muirként ismertek a tíz év szolgálatáért – ami lényegében sokkal több volt tíz évnél – de ti ennek a tíz évnek vagytok a leginkább tudatában, és aki olyan sokáig várt, hogy visszatérjen a Földre, hogy addig is a túloldalon tartózkodva vezettetéssel szolgáljon számotokra, társaságot nyújtson nektek, hogy felszárítsa a könnyeiteket, hogy meghallgassa a történeteiteket, hogy meghallgassa a történeteiteket, hogy meghallgassa a történeteiteket. (nevetés) Ó, azt hiszem Tóbiásnak talán több türelme volt, mint nekem. Én egyszer fogom azt meghallgatni. (még több nevetés)       

 

              Tóbiás jó sokáig várt arra, hogy visszatérhessen, és együtt lehessen veletek. Egy szülőhöz hasonlatosan, mint aki biztonságban akarja tudni a szeretteit, tudván, hogy minden áramlik, és hogy képesek kezelni életük eseményeit. Tehát Tóbiás csak várt és várt, hogy visszatérhessen. Majd ezt követően, nem sokkal ezelőtt elengedte ezt. Azt mondta: -„Oszlassuk fel ezt a Tóbiás energiát! Ti visszaveszitek a saját részeteket, én pedig visszaveszem az én részemet. Visszatérek a Földre, hogy csatlakozzam hozzátok, és egy nap talán majd pont a te szemedbe nézek bele!”

 

              Tehát a Tóbiás iránt érzett szeretetből, megbecsülésből és tiszteletből, a Bíbor Tanács összes tagja csatlakozik ma hozzátok ezen a példa nélküli eseményen, mikor is ti, a Bíbor Kör a Földön készen álltok a következő lépés megtételére.

 

              A következő lépés

 

              A legtöbbetekkel  - nem mindannyiótokkal, de a legtöbbetekkel – együtt dolgoztam a múltban a Misztérium Iskolákban. Azért jutottatok el a Misztérium Iskolákba, mert az életeteknek egy olyan pontjára érkeztetek, amikor tudtátok, hogy abba kell, hogy hagyjátok azt, hogy ti mindössze egysíkú emberek vagytok. Elérkezett az ideje annak, hogy ember, spirituális, és mindaz légy, aki vagy. Tudtad, hogy nem csak azzal akarod tölteni a következő létidődet, hogy valakinek az anyja légy, hogy kőműves légy, vagy olyan valaki, aki feltakarítja a lovak által hátrahagyottakat… megpróbálok most udvarias lenni egy pillanatra. Nem akartál még egy újabb létidőt pusztán azzal tölteni, hogy mindössze egy földbirtokos vagy királyi méltóság légy. Ennél sokkal többre vágytál. Rengeteg, elképesztően sok létidőt éltél le pusztán emberként – legalábbis emberi álruhát öltve – és eljutottál a Misztérium Iskolákba, amik sok-sok helyen fellelhetőek voltak szerte az egész világban, hogy elkezdd az utadat, és kibontakozz spirituális létezőként.

 

              Ezért aztán energiám nagyon is ismerős a számodra. Igen, tudok esetenként feladatokat kiosztó mester lenni. Máskor tudok csodálatos barát lenni. De ahogy azt ti is értitek, egy barát pontosan el fogja neked mondani, hogyan látja a dolgokat. Egy barát el fogja neked mondani, ha úgy érzi, hogy becsapod magad. Egy barát nem azt fogja neked elmondani, amit te hallani akarsz, hanem ami érzésük szerint a legjobb neked.

 

              Tehát drága Shaumbra, készen állunk a következő lépésünk megtételére. Már most, a legeslegelején arra kérnélek titeket, hogy tegyetek meg nekem egy szívességet! Engedjetek el mindent, amit tudtok rólam, mert én nem a múlt vagyok, aki most visszatér, hogy tovább folytassa a múltat. Az energiám most Adamus. Eresszétek szélnek az összes szóbeszédet, amit hallottatok rólam – és azokat a mendemondákat, amiket ti kezdtetek el rólam terjeszteni. (nevetés)

 

              Drága Shaumbra, én szeretek szerepelni, és az egyik dolog, amire bátorítani foglak egyenként mindannyiótokat az az, hogy játsszatok szerepeket! Ez a különbség – az alapvető különbség – köztetek és köztem. Én tudok szerepeket játszani, és nem félek ettől. Nem félek magamra ölteni különböző jellemeket, mert pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mindegyik az én részem, és biztonságban, könnyedén vissza fognak térni hozzám. Tehát egyáltalán nem félek attól, hogy megteremtsem az egyéniségem egy megnyilvánulását a pillanat és a tapasztalás kedvéért, legyen szó bármiről is.

 

              Néhányan negatív szóként tekintetek a szerepjátszásra, és azt mondjátok: - Nos, ez nem igazán én vagyok. – Pedig dehogynem! Ez a te egyik megnyilvánulásod. És ahogy belejössz a szerepjátszásba, játszol vele és élvezed azt, akkor rá fogsz jönni, hogy ez az egyik legnagyszerűbb ajándék, amit magadnak adhatsz.

 

              A köztetek és köztem lévő különbség abban rejlik, hogy ti egy egysíkú valóságához ragaszkodtok, ami egy szorosan megkötött, összepréselt és korlátozott valósága önmagadnak, és te pedig félsz ezt elengedni. Miért féltek azt elengedni? Attól féltek, hogy a többi kifejeződéseitek majd átveszik ennek a helyét? Nos, talán nem is ártana! Úgy érzed, hogy el fogod veszíteni a kontrollt, de hát abszolút el kell, hogy veszítsd a kontrollt! Azt hiszed, hogy mindezek az energiák, a sötétség, meg minden más maga alá gyűr majd téged? Ez egy réges régi hiedelem. Nincs sötétség, ami majd átvenné fölötted a hatalmat, egyáltalán semmi ilyesmi nincs, hacsak nem szeretsz játszadozni a sötétséggel.

 

              Tehát az egyik dolog, amire bátorítalak benneteket, ahogy tovább haladunk, az a szerepjáték. És ne érezzétek zavarba magatokat emiatt! Ne fogjátok vissza magatokat! Szerepeljetek! Őrüljetek meg egy kicsit! Ez jót fog tenni nektek! Meg fogja nyitni az energetikai határaitokat! Játszadozzatok önmagatok különféle karaktereivel! Hogy lássátok, melyek azok, amiket kedveltek és tényleg élveztek! Hogy lássátok melyek azok, amik nem illenek túl jól hozzátok! Ne aggódjatok már azon, hogy mások mit fognak ehhez szólni! Tulajdonképpen elég jól fognak szórakozni önmagad különféle jellemein, mert végre már nem mindig csak ugyanazt az egysíkú, időnként unalmas és esetenként fárasztó énedet fogják látni.

 

              Szeretem eljátszani a feladatokat kiosztó mester szerepét, vagy ahogy ezt egy páran mondogattátok mostanában, azt, aki majd jön, és fenékbe rúg benneteket. Jut eszembe, nem kell nekem fenékbe rúgnom benneteket, megteszitek ezt ti magatokkal éppen eleget. Olyan van, hogy néha segítek megtalálni azt a megfelelő helyet, hogy a lábatokat hova is irányítsátok rúgás közben, mert előfordul, hogy máskülönben elvétenétek az irányt! (nevetés) De drága Shaumbra, én nem úgy jövök el ide hozzátok – ehhez a Shaumbra csoporthoz – mint az Ibolya Láng, vagy mint a mester, akiként valaha ismertetek engem. Adamus Vagyok. Saint-Germain-ből származom, de most Adamus Vagyok, kivétel nélkül mindegyikőtök számára. És közösen fel fogjuk fedezni az Új Energiát.

 

              Az Új Energia felfedezése

 

              Az Új Energia itt van. Korábbi Shoudjainkban rengeteget beszéltünk már erről. Itt van, ez egy olyan energia, ami az Otthonon kívül került megteremtésre, és ezt ti alkottátok meg. Ennek fizikája és jellemzői nagymértékben különböznek a régi vibrációs energiától, amivel ezidáig dolgoztatok. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy teljesen meg fogjuk semmisíteni a vibrációs energiát az életetekben – egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról, hogy elkezdjük beintegrálni ezt a dolgot, amit Új Energiának nevezünk.

 

              Egészen őszintén szólva, sem én, Adamus, sem Tóbiás, sem pedig a többi Felemelkedett Mester sem érti igazán, hogy ez hogyan is működik. Vannak elméleteink. Vannak ideáink, különösen azoknak közülünk, akiknek voltak az utóbbi időkben életeink itt a Földön. Rendelkezünk némi általános ideával annak kapcsán, hogy ez hogyan fog működni az életetekben. Együtt fogunk dolgozni veletek annak érdekében, hogy megértsétek, hogyan lehet behozni az Új Energiát.

 

              Esetenként ez talán kihívásokat állít majd eléd, összezavar majd, mert egy dolgot tudunk az Új Energiáról – az nem rendezi mintákba magát, mint a régi energia. A Régi Energia a kitaposott kerékvágásban halad. Hajlamos ismételni magát újra meg újra, egészen addig, amíg egy hatalmas adag külső erő vagy stimulus ki nem billenti azt abból a régi mintájából. És ez az, amin sokan keresztül mentetek életetek elmúlt pár évében, amikor is megpróbáltatok kiszállni ezekből a Régi Energiás mintákból. Ehhez némi infúzióra volt szükségetek, amit ti magatok teremtettetek, tehát egy energia infúzió kellett ehhez, ami létrehozott egy történést az életetekben, néha igen traumatikusat – általában ez traumatikus – hogy az kiszedjen titeket abból a Régi Energiás mintából.

 

              Az Új Energia teljesen másképpen működik, és mi sem tudjuk biztosan, hogyan is. Alapvetően beleegyeztetek abba, hogy a részét képezitek ennek a felfedezésnek. Hozzájárultatok ahhoz, hogy az úttörőség következő szintjeivé váltok a Földön, hogy megértsétek, hogyan lehet azt behozni, és hogy az hogyan működik. Beleegyeztetek abba, hogy beengeditek ezt az Új Energiát, amit ti teremtettetek, jut eszembe. Ez a tiétek. Ez nem Isten ajándéka, mint a régi vibrációs energia. Azt a Szellem ajándékozta nektek. Ez pedig a ti ajándékotok magatoknak. Ez nem egyforma mintákba rendezi magát. Minden egyes alkalmazása során másképpen reagál.

 

              Ütőképes. Tudjuk, hogy előfordult, hogy nagyon befrusztráltátok magatokat a Régi Energiával, ami időnként gyengének tűnt, és ezért megpróbáltatok minél több Régi Energiát felhalmozni. El kellett tárolnotok a Régi Energiát a pénz, az erő vagy hatalom és az ehhez hasonló dolgok képében. Egy raktárat kellett építenetek a Régi Energiában, mert az időnként nagyon lassan működött. Fárasztó, munkás volt. Türelmetlenségetek vagy aggodalmatok egy része nemrégiben abból adódott, hogy : „Lennie kell egy jobb útnak. Lennie kell valaminek, amivel másképpen lehet mindezt megtenni!” – és van is, és pontosan ezért vagytok itt. Ezért vagyok én is itt.

 

              Fel fogjuk fedezni, hogyan lehet ezt behozni, mert ez jelenleg egy olyan területen létezik bennetek és körülöttetek, ami közel van az emberi energia mezőtökhöz ugyan, de még nem hatotta azt át teljesen. Ennek részben az az oka, hogy nem volt megfelelő az időzítés. Annyira el voltatok foglalva a saját rengeteg problémátokkal és a folyamataitokkal, hogy ez nem lett volna megfelelő a bejövetelére. Kivágott volna jó pár biztosítékot! Egy kicsit pancsoltatok benne! Ó, közösen pancsolgattunk ebben a többi dimenzióban való éjszakai kirándulásaink alkalmával! Mindössze az ujjatok hegyét mártottátok bele, éppen csak, hogy belekóstoltatok, de most be fogjuk ezt hozni az életünkbe! 

             

              Az egyik legfontosabb dolog, amit ez a Shaumbra csoport meg fog tenni az, hogy megengeditek, hogy az bejöjjön a ti személyes életetekbe. És máris megemlíteném, hogy nincs mitől félnetek! Nincs mitől félni az Új Energiában! Néha a régi vibrációs energiában van, mert az a sötétség, a félelem, a történetetek és a kihívásaitok elemeit tartalmazza! Ezért néha, mikor azt látjátok, hogy egy Régi Energiás hullám közelít az életetekben, akkor kissé aggódni kezdtek emiatt, mert az bizony egy nagy adag régi cuccot tartalmaz – emlékeket, energia mintákat. Ezért hát nyilvánvalóan egy kissé aggódni kezdtek annak bejövetele kapcsán.

 

              Az Új Energia annak makulátlan tiszta állapotában van jelenleg. Egy rendkívül egyszerű létállapotban. Készen áll arra, hogy bejöjjön. Ahol ez az egész trükkös lesz nektek, sőt még nekünk is, az az, hogy ennek válaszai és mintái teljesen másképpen működnek, és ütőképessége meglehetősen ismeretlen.

 

             

Új Energia és az elme

 

Egy dolgot elmondhatok nektek a saját tapasztalatomból, és abból, hogy néhányatokkal szintén elég intenzíven dolgozom – ez nagyon, rendkívül ütőképes, hathatós. És elképesztően, makulátlanul tiszta. És képes arra – azt kell, hogy mondjam – hogy kiüsse az elméteket. Nem működik túl jól együtt az elmével. Erre már rájöttünk, ez biztos. És ha ezt megnézitek, ez teljességgel logikus is, vagy ahogy ezt én mondanám, természetes, hogy nem működik túl jól együtt az elmével. Az elmétek egy régi energiás eszköz. Ó, ismételten rengeteget beszéltünk már a korábbi Shoudokban az elméről, ugyanis az elmétek magára vette a vibrációs energiát, és gondosan együtt dolgozott annak mintáival. És az elmétek ennek megfelelően bemintázódott.

 

Az Új Energia egyáltalán nem működik jól együtt az elmével. Az egyik kihívásotok abban fog állni, hogy megbízz magadban annyira, hogy túllépj az elméden. Ez az, amikor belemegyünk azokba az isteni alapelvekbe, amikről több ezer éven keresztül beszéltünk a Misztérium Iskolákban, és a közösen végzett munkáink során. Túl fogunk lépni az emberi elmén, be fogunk lépni az isteni elmébe. Ez teljesen másképpen működik. Nem ítélkezik, nem használ analízist, és az egyértelmű logikát is nélkülözi.

 

Az isteni elme egy együttérző, megbecsülő, egyszerű rendszer, miközben az emberi elme hajlamos nagyon bonyolult lenni. Büszkeséggel tölti el a saját bonyolultsága. Az okos emberek nagyon bonyolultak szoktak lenni, de előbb vagy utóbb nagyon buta, tompa, hatástalan emberek válnak belőlük.

 

Tehát itt az lesz a kihívásotok, amibe ti magatok egyeztetek bele, hogy elkezdjetek az isteni intelligenciával, az isteni elmével dolgozni – vagy nevezzétek ezt bárminek is tetszésetek szerint. De ez a tiétek. Ez túlszárnyalja az emberi intelligenciát. Ez nem egy adatbázis, nem a múlt alapján becsüli fel magát, miközben a jövőbe tekint. Az isteni soha nem tesz ilyet. Az isteni megértéssel bír egy rémesen egyszerű alapelv felől: Minden jól van a teremtés egészében.

 

Tehát az isteni elme egy bizalmi elme. Megérti – hogy Tóbiás szavait idézzem, hogy – „Ez nem számít”. A felfedezést keresi, és nem a védekezést vagy védelmet, és ez kihívás lesz néhányatok számára. Miközben az emberi állapotod és az elme a védelmet, a biztonságot és a biztosítékot keresi, az isteni az Új Energiával kombinálva nem igazán törődik ezzel. Ezért lesznek olyan időszakok, amikor az emberi én prüszkölni és hangosan ordítani, visítani fog: „Védj meg engem!”

 

Azonnal értsétek meg, hogy az isteni ezzel nem törődik. Nincs szüksége arra, hogy bármit is megvédjen. Ez egy mesterséges hiedelem. Megvédeni téged, ugyan mitől? Attól a szeretettől, ami már benned van? A felemelkedett státusztól, amiben már tényleg benne vagy, mindössze csak megtapasztalod az odajutásodat? Attól a ténytől, hogy minden a maga tökéletes létállapotában van? Éppen itt az ideje, hogy túllépjetek ezen az egész hitrendszeren, ami már hosszú ideje belétek lett ültetve, miszerint a sötétség vagy egy másik erő átveheti felettetek a hatalmat. Ez nem működik. Voltak rá kísérletek – te is megtetted másokkal, mások is megtették veled – de ez nem működik.

 

Senki nem tud téged elpusztítani, bekebelezni. Nem tudsz egy valóság csapdájába esni. Ti tényleg szuverén létezők vagytok. Tehát egyáltalán semmi miatt sem kell aggódnotok, és ez az egész védekezés, megerősítés és megőrzés, fenntartás elmélet az, ami több nehézséghez, frusztrációhoz és kihíváshoz vezetett titeket, mint ami valaha is megérte volna.

 

Továbblépés

 

Fel fogjuk fedezni a Szellem szabad természetét, miközben itt vagyunk a Földön. Namost, ez az egyik dolog, ami meglehetősen különbözni fog a régi Misztérium Iskoláktól innentől kezdve. A múlt Misztérium Iskoláiban azt kerestük, hogy kinyissunk néhány belső ajtót – olyan ajtókat, amik már Atlantisz óta le voltak zárva. Egy belső pillantást akartunk vetni magunkra, a spiritualitásunkra, és a rejtelmeinkbe. De általában ezt egy erre elkülönített helyen tettük meg – ahol titokban tevékenykedtünk – és jellemzően ezt azáltal tettük meg, hogy túlléptünk vagy kiléptünk az emberi állapotokból.

 

Ez lehetővé tette mindannyiótok számára, hogy kinyissátok az ajtókat, de ahogy kinyitottatok egy-két belülre nyíló ajtót, maga alá gyűrtek benneteket az ott tanyázó démonok. Sokatoknak voltak traumatikus élményeitek a múlt Misztérium Iskoláiban, amikor is szembenéztetek a démonjaitokkal, a sötétségetekkel, és azzal, amit a régi karmátoknak neveznétek, vagyis az általatok megtett dolgokkal.

 

És tettetek szépséges dolgokat is. Végezetül néhány ajtót megnyitottatok. Végül megértettétek, hogy létezik egy misztikus oldalatok, és jóval, de jóval többek vagytok, mint pusztán egy emberi létező. Nem próbáltok semmiféle létrát megmászni, nem próbáljátok kiérdemelni az Isten kegyelmébe visszavezető utatokat. Elkezdtétek megérteni, hogy jóval többről szól ám a Földi élet a mindennapos megszokásoknál és rutin tevékenységeknél.

 

Tehát hatalmas előnyötökre szolgált a Misztérium Iskolákban végzett munkátok. Ez most teljesen más lesz, mert folytatni fogjuk ezeknek a belső ajtóknak a megnyitását. De nem a csakrák nyitogatásával fogjuk ezt megtenni, nem is a belső portálok megnyitásával, és édes Istenem, határozottan nem a világban található energia portálok megnyitásával! Ezt hagyjátok a spirituális amatőrökre! (nevetés) Mi tényleg….imádlak nógatni benneteket! (Adamus kuncog)

 

Jut eszembe, hosszasan el kellett beszélgettem Cauldre-vel és Lindával. Igen, nyomogatni fogom a komfort szintjeiket. Nyilvánvalóan az övékét! Ó, hát volna egy pár kérésem, ami minden bizonnyal, határozottan feszülést fog okozni – Cauldrének, nem Lindának.

 

És most drága Shaumbra, ez az új időszak a Földön a lehető legizgalmasabb! Ezt mindenhol láthatjátok a világban! Fel fogjuk fedezni, milyen behozni az Új Energiát, milyen túllépni az elmén, milyen isteninek és misztikusnak lenni, miközben emberi alakban tartózkodtok. Nos, ez nem valami Jézus Krisztus féle dolog lesz, ahol vízen fogsz sétálni. Néhányan rendelkeztek ezzel a fajta beépített archetipikus energiával. Krisztushoz hasonlatosak akartok lenni! Le akarjátok ezzel nyűgözni a barátaitokat, a szomszédaitokat, a rokonokat, és a tanítványokat. (nevetés) De nézzétek csak meg hova jutatta ez Jeshuát! (még több nevetés) Nem valami jó dolog.

 

Tehát mi nem azzal foglalkozunk, hogy lenyűgözzünk és elkápráztassunk másokat, de egy fura módon mégiscsak igen, mert meg fognak látni benned valami nagyon mást. Már most is látnak valamit, de túl fognak lépni ezen a jelenlegi gúnyolódásukon és szkepticizmusukon! (nevetés) Nos, tudjátok, lényegében értik ők, hogy ti éppen átalakulóban vagytok. Hogy mások vagytok. És ez nem tetszik nekik. Az emberiség ezt nem kedveli. Az emberek… egyénileg, és kollektíven is azt szeretik, amikor mindig minden ugyanabban a megszokott tempóban és mintában halad. Az emberek imádják a rutint. Imádják a korlátokat. Nem szeretik azt látni, ha valaki nagyon előttük jár – éppen csak annyira, hogy őt egyék meg elsőként, (nevetés) de azt már nem, ha annyira előttük jár, hogy túllép mindenki máson.

 

És ott az emberi elme, az emberi állapot, ami nagyon programozott, elképesztően, roppantul be van programozva. A programozás, ahogy ezzel ti is tisztában vagytok, az Atlantiszi időszakból származik, és jelenleg is folytatódik. De mi ezt meg fogjuk haladni, és túl fogunk lépni azon, ami egyértelmű. Látjátok, jelenleg behálózza a Földet az a réteg vagy hitrendszer, hogy ne legyél teremtő. Az emberek, a kormányok, a cégek nem szeretik a teremtőket. Talán nagy ritkán elhagyja a szájukat ez a szó, de valójában nem szeretik őket. A követőket és a konformistákat vagy alkalmazkodókat kedvelik. Mi pedig, drága Shaumbra, lázadók leszünk!

 

Új Energiás Úttörők

 

Természetesen nem fogunk kiállni egy idióta utcasarokra transzparensekkel a kezünkben a híradó számára. Nem fogunk felkeléseket szítani, autókat sem fogunk borogatni és felgyújtani – semmi ilyesmit sem fogunk tenni. Ez nagyon, nagyon Régi Energiás, és dualista. Csak még több konfliktust és drámát okoz. Lázadni fogunk abban az értelemben, hogy mi teremtők leszünk! Az Új Energia kísérletezői és tudósai leszünk. Be fogjuk azt integrálni az életünkbe! Használni fogjuk. Nem csak beszélni fogunk róla, hanem használatba is vesszük. És az egyik lényeges dolog a továbbiakban az lesz, hogy az összes Shaumbra ossza meg a tapasztalásait egymással.

 

A stábotok, azok, akik mindennapos alapon szolgálnak titeket, megértik azt a technológiát, ami ezt lehetővé fogja tenni. Lesz új technológia, ami bejön és dolgozni fog ezen veletek. De ami nagyon fontos dolog, hogy ne maradj egy magányos sziget egyedül; ami sok esetben nem is akarsz lenni.

 

Ó, természetesen lesznek olyan időszakok, amikor arra lesz szükséged, hogy egyedül légy. Ez kívánalom. Ez az egyik kívánalom a továbblépés kapcsán. Bizonyára észrevetted, különösen mostanában, hogy ha nem szentelsz időt arra, hogy egyedül légy, amikor pedig intuitíven tudod, hogy most ezt kellene tenned, akkor a dolgok tényleg kezdenek felgyülemleni. A dolgok kezdenek rosszra fordulni, mert kezdtél belemenni egy nagyon megviselt energiába. Szükséged lesz a magaddal egyedül töltött időre, és arra foglak kérni, hogy ezt tedd meg. Ugyanakkor olyan időszakok is lesznek, amikor annak lesz ott az ideje, hogy megoszd más Shaumbrákkal az Új Energiás tapasztalásaidat.         

 

      

              Ők a legtöbb esetben – az esetek túlnyomó részében – megértik, hogy min mész keresztül. Hiszen ők is ezen mennek át. Nagyon egyéniek vagyunk mind, ugyanakkor csoportként nagyon is össze vagyunk kapcsolva. Temérdek munkát végzünk éjjelente közösen. Kifejezetten ebben az elmúlt hat hétben, ha nem vettétek volna észre, nagyon intenzív újrahuzalozást, újraprogramozást és újrairányozást végeztünk a más birodalmakban. Ez nem annyira magáról az alvási mintádról szól, hanem arról, amit ezalatt az idő alatt tettünk. Távol maradtunk a Shaumbra Szerviz Központtól, távol maradtunk mindenféle egyéb dolgoktól, és magunkkal töltöttünk időt. És bizonyos értelemben véve azt is mondhatjuk, hogy újrahuzaloztuk Cauldre-t, Lindát, és egyenként mindannyiótokat.

 

Beállítottuk a potenciálok kezelésének egy új módját, és ahogy belekezdünk a közös munkánkba, azt szeretném, ha megosztanátok egymással az élményeiteket – a fórumon, vagy más technológia által, amiről majd beszélni fogunk, és amivel majd a stáb elő fog állni – de fontos lesz számotokra, hogy tudjátok, hogy más Shaumbrák min mennek keresztül, hogy meghallgasd az élményeiket. És ez nem minden esetben fogja azt jelenti, amit ti sikernek neveztek minden egyes Új Energiás kezdeményezésetek kapcsán. Ugyanakkor a siker egy Régi Energiás elme beállítás. Nem létezik se siker, se kudarc, ha a lényeget érinted, mindössze tapasztalás létezik, valamint hogy hogyan élted meg a tapasztalásaidat.  

 

 

              Kommunikáljatok egymással az egyéni élményeitekről, különösen, ahogy belemegyünk ezekbe a Shoudokba az előttünk álló úgy egy évben. Nagyon meghatározott házi feladataitok lesznek, és nem árt, ha együtt megbeszélitek ezeket és közösen tanultok. Ahogy már említettem, tényleg ti vagytok az Új Energia tudósai, úttörői, kifejlesztői és integrálói. Együtt megyünk ezen végig.             

 

              Arra az esetre, ha tudni szeretnétek: - Ez meg fogja változtatni az életemet? – Abszolút. Abszolút. A legtöbben keresztül mentetek életetekben a főbb újraszerveződéseken, azokon a nehéz, és kihívást jelentő dolgokon a munkátokkal, a családotokkal és az egészségetekkel kapcsolatosan. Ez része volt az elmúlt 10 évnek. Az elmúlt 10 évben rengeteg folyamaton mentetek keresztül. Azt kell, hogy mondjam, hogy sokan nagyon el voltatok foglalva magatokkal ebben az elmúlt tíz évben. Ez csodálatos volt, mert belevitt egy rakás beragadt energiába önmagad kapcsán.

 

              De innentől kezdve nem lesztek ennyire elfoglaltak az énetekkel. Önmagatokká fogtok válni, magatokhoz ölelitek az Isten Éneteket, magatokhoz ölelitek a szociális Éneteket – azt a részeteket, ami integrálódik a többi emberrel a Földön – és univerzális Énné váltok majd –ami pedig az a részed, ami összekapcsolódik az összes dimenzionális energiával. De már nem az énetekkel lesztek elfoglalva. Ezen túl vagyunk. Túl vagyunk a folyamatokon.

 

              Tóbiás megengedte a folyamatokat. Talán úgy érezte, hogy szükség van erre. Talán ez így is volt. Megengedte nektek, hogy belemenjetek a problémáitokba. Temérdek könnyet megengedett. Megengedte a sok beszédet. Ezen túl fogunk lépni.

 

              Ez nem azt jelenti, hogy én, Adamus, vagy a többiek nem törődnénk veled, hanem azt, hogy ez egy ponton ellened fordulhat. Meg fogod ezt érteni, ahogy túllépsz ezen, hogy folyton az énedbe vagy mélyedve. Látni fogod, hogy kezdetben ez hasznodra vált, ha magadba néztél, amikor a problémák elengedésén dolgoztál, de ez nagyon trükkös dolog ám, mert mindig többet akar. Többet akarsz belőle. Több folyamatot. Ez jó érzést nyújt. Ez energia táplálkozás. Azért akarsz többet ebből, mert az megerősíti az áldozati energiát. Azért akarsz még többet ebből, mert ezt használod kifogásként reggel, délben és este is arra, hogy valamit ne tegyél meg. És nagyon hasonlatos ez ám a cementhez, ami helyhez rögzít téged, és egy remek kifogássá növi ki magát arra vonatkozóan, hogy ne nézz szembe az elkerülhetetlennel. Te is Isten Vagy. Teremtő vagy. Te teremtetted ezt az univerzumot, ezt a Földet, a létidőidet. De eltértél ettől a teremtői mivoltodtól.

 

              Ez részben ki lett programozva belőled, vagy talán inkább úgy kellene fogalmaznom, hogy megengedted, hogy kiprogramozzák ezt belőled. Másrészt pedig rendkívüli módon beleszoktál a mundán, normál, hétköznapi rutin, megszokás mintákon alapuló életbe. És ez nagyon csábító. Magába húz, és ott is tart téged. Mindent igénybe vesz az, hogy kiszállj ebből. Ugyanakkor másrészről, minél inkább ki akarod boxolni magad belőle, minél inkább harcolsz és küzdesz, az annál inkább magában tart.

 

              Tehát akkor mi történik? Az, hogy elengeded. Kioldjuk. Túllépünk ezen. Ez talán sokkal rémisztőbb és nehezebb, mint kiverekedni magad onnan, amikor is brutális erő használatával akarsz kilépni a normalitásból, hogy mindazzá válj, aki vagy.

 

              Akkor most Shaumbra vegyünk egy mély lélegzetet, ahogy belépünk az Új Energiás Misztérium Iskolákba.

 

              A túllépés

 

              Olyan dolgokat fogunk tenni, amik ellenszegülnek a logikának és az elmének. Olyan dolgokat fogunk tenni, amivel túllépünk minden határt – nem csak a határig megyünk, de túl is lépünk rajta. Olyan területekre fogunk belépni, ami azt igényli, hogy a végsőkig megbízz magadban. Ne bennem bízz, hanem magadban. Amikor azt a bizalmat megpróbálod belém helyezni, akkor én hagyni fogom, hogy lezuhanj annak érdekében, hogy megtanulj megbízni magadban.

 

              Meg fogsz tanulni megbízni magadban, és úgy fogod szeretni magad, amit most még el sem tudsz képzelni. Azt fogjuk tenni, hogy azáltal, hogy túllépünk az elmén és a régi emberi programozottságon, be fogunk lépni a tapasztalásba. A tapasztalásba.

 

              Sokan keresitek a Szellemet, Istent, Magatokat, vagy isten tudja mit már jó hosszú ideje. És mindezt az elmétekkel tettétek. Analizáltatok. Tanulmányokat folytattatok. Te jó ég, tegyétek félre az összes könyvet! Vigyétek el valahová máshová! Már eleget tanulmányoztátok őket. Soha nem fogod megérteni a Szellemet vagy magadat! Mindössze megtapasztalni vagy képes a Szellemet, és pontosan ezt fogod tenni.

 

              Túl fogsz lépni ezen a szónoklaton, a beszéden. Tudod, beszélhetsz te a szeretetről. Elemzés alá vetheted a szeretetet. Írhatsz róla, sőt énekelhetsz is róla. Pedig az csak akkor válik szeretetté, ha azt meg is tapasztalod végre. Egészen addig csak egy elmélet marad.

 

              Naphosszat beszélhetsz Istenről! Hallottalak néhányatokat, sajnálatos módon, ahogy éppen szónoklatot tartottatok másoknak Istenről vég nélkül. Nem vettétek észre, hogy elaludtak rajta? Hallottam néhányatok nagyszerű elméleteit Istenről. Szabaduljatok meg ezektől most rögtön! Mi meg fogjuk tapasztalni Istent! Meg fogjátok tapasztalni Istent az életetekben. Soha, egyetlen szó sem lesz képes arra, hogy meghatározza Isten átélését – az élet átélését.

 

              Beszéltek az életről, beszéltek az Új Energiáról – engedjétek el az összes szövegeléseteket az Új Energiáról! Látom, ahogy egy páran megpróbáljátok megfogalmazni,  mi az Új Energia és mi a Régi Energia, és kritizáltok valamit annak régi energiás volta miatt. Ezt mind engedjétek el, mert ezek mind csak szavak! Ez mind csak szónoklat! Itt az ideje, hogy megéld, megtapasztald azt. Meg fogod tapasztalni az Új Energiát az életedben, és akkor majd magát az Új Energia megnevezést is el fogod engedni, mert értelmetlenné fog válni. Meg fogod tapasztalni az integrációt, a beteljesülést, a teljességet – illesd bármilyen szóval is, egyik sem kielégítő.  

 

              Az Új Energiában egyszer s mindenkorra meg fogod tapasztalni a teremtésedet, és akkor majd megérted ezeket a szavakat: -Te is Isten Vagy! A szavak értelmetlenné fognak válni, és a tapasztalás lesz az, ami számít. És az a tapasztalás beragyogja majd minden részedet. A tapasztalás lesz az, ami majd hozzád vonzza a tanítványokat, az lesz az, ami majd lehetővé teszi számodra, hogy Szabvánnyá válj. A tapasztalás, az élmény teszi mindezt, és nem pedig az intellektualizálás, nem pedig az analízis. A tapasztalás lesz az, ami megváltoztatja az energia dinamikádat.

 

              Ebben az elmúlt hat hétben, ha nem is egy újraprogramozáson, de alapvetően azon dolgoztunk, hogy megnyissuk az energetikai rendszereiteket, ami majd lehetővé teszi, hogy ez az Új Energia bejöhessen. Rengeteg dolog elengedésén dolgoztunk, amik ott voltak, sok régi huzalozáson, hogy lehetővé váljon számotokra az Új Energia, a Szellem, az Egész, a Teljesség megtapasztalása. Hogy többé ne emésszen a szükség, az akarás. Hogy többé ne tarts az orrod előtt répákat, ami csak arra jó sokszor, hogy ne állj meg. Mindezeken túl fogunk lépni.

 

              Itt most egy nagyon merész állítást fogok tenni, miközben Cauldre egy korty víz mögé rejtőzik. (Nevetés, ahogy Cauldre kortyol egyet a vízből) Garantálom nektek azt, amit emberi kifejezésetekkel boldogságnak, teljességnek neveztek. Tudom, hogy képes vagyok rá. Tudom, megmondhatom nektek, hogy amennyiben lehetővé teszed a teljes önmagadba vetett bizalmadat, ha együtt dolgozol a Shaumbrával, ha valóban integrálod magad és megengeded magadnak, hogy részt vegyél a Misztérium Iskolákban, akkor a tiéd lesz ez a dolog, ami már jó hosszú ideje elkerült téged – a boldogság. A békesség, vagy nevezd, ahogy akarod. A teljesség. A Mesterlét a Földön. A felemelkedett státusz, ahol majd felemelkedett létezőként fogsz járni, annak megtapasztalása közepette, annak realizálásában, ezerötszázvalamennyi másik felemelkedett létezővel együtt, akik itt lesznek a Földön.

 

              Nem szeretném, ha máris elkezdenétek ezen töprengeni, hogy akkor majd vajon látni fogjátok az aurát? Az a gyermekek játéka. (nevetés) Azonnali gyógyítást viszel majd végbe másokon? A pokolba is, nem! Hagyd meg nekik a szenvedésüket! (nevetés, és némi taps) Ez így igaz. Jóval több igazság van ebben, mint azt most el tudnátok képzelni! Tudjátok, ez nagyon egoisztikus dolog. Figyeltelek néhányatokat! Megpróbáltok azonnali gyógyulást eszközölni másokon! Szégyelljétek magatokat! Komolyan mondom, mert ezt magatokért teszitek. Láttalak ám benneteket! Azért teszitek, mert be akarjátok bizonyítani, hogy ti valamiféle Jézus vagytok, aki visszatért a Földre.

 

              Mi egy egészen más megközelítést fogunk alkalmazni. Kihívást állítok elétek ennek kapcsán. Egy csomó dolgot ki fogok hajítani! Látom ám, hogy sokan egy rakás elmélethez milyen szorosan ragaszkodtok! – De hogyan is lennék képes – gondoljátok most magatokban – elengedni ezeket a dolgokat? Nos, el fogjátok, előbb vagy utóbb. Az lehet, hogy rúgkapálva, prüszkölve és visítozva, vagy talán teljes megengedésben.

 

              Ez az Új Energia. És nem úgy működik, mint a Régi. Jelenleg drága Shaumbra az intuitív érzés érzékelőiteknek egy szintje kezd bejönni. Éreztek egy másmilyen energiát – amit nagyon nehéz meghatározni. Egy részetek félretolja azt. Egy másik részeteket pedig kíváncsivá, izgatottá teszi. Ez az Új Energia – csak egy kis ízelítő belőle – ami most beérkezik. És ezzel elkezdünk dolgozni.

 

              Nem tudom hány hónapot, évet vagy évtizedet fogunk együtt tölteni, de én együtt fogok dolgozni veletek. És elkötelezem magam nektek, elsősorban arra, hogy meg fogjátok találni a boldogságotokat – a boldogságotokat, a teljességeteket, a beteljesüléseteket, vagy nevezzétek ezt tetszésetek szerint. Közvetlenül azelőtt, mielőtt megtalálnátok azt, agyon fogtok engem átkozni. (nevetés) Pont mielőtt megtalálnátok azt, úgy fog tűnni, mintha egy teljes összeomlásban vagy zűrzavarban lennétek, de ez egy nagyon-nagyon múló pillanat lesz.

 

              Tudom, hogy kijelenthetem ezt, mert tisztában vagyok azzal, hogy kik vagytok. Tudom, hogy mivel dolgozunk, és azt is tudom, ha ránézek az energiátokra, hogy tényleg ott vagytok. Már csak az utolsó korty hiányzik ahhoz, hogy hagyd, hogy a tapasztalás bejöhessem most már, hogy az realizálódjon az itteni Földi életedben.

 

              Nem leszünk elképesztően ezoterikusak a dolgok kapcsán. Nem leszek filozofikus veletek. Lesznek olyan napok, amikor együtt leszünk, és úgy érezheted majd, hogy semmi sem történt, csak azért, hogy később majd rádöbbenj, hogy valami óriási dolog történt. Így működik az Új Energia. Lesznek olyan időszakok, amikor azt gondolod majd, hogy semmit sem haladtál, de csak azért, hogy hirtelenjében felfogd, hogy a haladás csupán illúzió volt, és hogy nagyon is jól állsz.

 

              A múlt megnyitása

 

              Fel fogunk fedezni valami olyat, ami engem személyesen érdekel. Fel fogjuk fedezni a múlt elzárt vagy elrejtett potenciáljait. A múlt elképesztő mennyiségű szeretetet tartalmaz. A múlt próbál összekapcsolódni ezzel a dologgal, amit Új Energiának neveznek, ugyanakkor a múlt nagy része be lett zárva hitrendszerekbe és történetekbe. Apropó a történelem… a történelmet is kihajíthatjátok, mivel az egy nagyon is lineáris módon került megírásra. Ez igaz a ti történelmetekre is. Visszanézel és azt mondod: - Micsoda, Adamus, nekem nagyon is egyértelműen meghatározott a múltam, ha csak ezt az életemet veszem figyelembe!” – Egyáltalán nem így van. Erre azt mondod: - „De Adamus, fényképekkel is tudom ezt bizonyítani. Megmutathatom őket onnantól kezdve, hogy megszülettem egészen mostanáig, és ez teljesen egyértelműen meghatározott.” A múltadnak, a történetednek mindössze egy szeletét látod.

 

              Amik történtek, azok a múlt potenciáljai, amik el lettek zárva. El lettek bújtatva nagyon okosan, hogy azt gondold, hogy az vagy, aki vagy, ahelyett, aki valóban voltál. Elzártad őket, megengedted, hogy mások elzárják őket, és egy nagyon szűk spektrumon határoztad meg magad. De ez egyáltalán nem az, aki vagy.

 

              Belemenni a múltba, és kinyitni annak potenciáljait, és annak alternatív valóságait – amik egyáltalán nem alternatívak, mivel ténylegesen léteztek; mindössze azt választottad, hogy nem veszel róluk tudomást – de belemenni a múltba egy rendkívül veszélyes dolog. Sárkányok és démonok őrzik a múlt ajtajait. Te tetted azokat oda részben a saját biztonsági intézkedésedként, részben pedig az illúziód kedvéért. Most vissza fogunk menni a múltba, és kinyitjuk azokat a potenciálokat. Ez meg fogja változtatni a múltadat. Ez nem feltétlenül fogja megváltoztatni valaki másét, de a tiédet meg fogja változtatni. Készen állsz erre? (a közönség reagál) Hm, ne mondj addig igent, amíg el nem olvasod az apró betűs részeket. (nevetés)

 

              Meg fogjátok érteni, hogy az a személy, akit a tükörben látsz, vagy az az ember, aki most itt ül, egyáltalán nem jó képviselője annak, aki valójában vagy. Ugyanakkor, ahogy bemegyünk a múltba, látni fogtok olyan dolgokat, amiket talán nem akartok látni – annak az embernek a szemein keresztül, akik mindezidáig voltatok. Más szavakkal, nem lettél volna kész erre még egy vagy két évvel ezelőtt, de most már készen állsz rá.

 

              Minden nappal és minden éjjel minden egyes áldott pillanatában veled leszek. Ez az én ígéretem kivétel nélkül mindannyiótoknak. Mindig ott leszek.

 

              Van egy kíséret, akik együtt dolgoznak velem, vannak Felemelkedett Mesterek, akik visszatérnek a Földre most, és akikkel össze vagyunk kapcsolódva; vannak olyan aspektusaitok, akikkel folyamatosan kapcsolatban állunk és kommunikálunk. Veletek leszek az út minden egyes lépésénél. Ne kérjetek meg arra, hogy megtegyem azt helyettetek, ne tőlem kérjétek a választ, de ott leszek melletted megbecsülve téged.

 

              Ne menekülj és ne rejtőzz el előlem, de tudom, hogy ezt fogod tenni. Lesznek olyan időszakok, amikor annyira zavarba jöttök önmagatok és a cselekedeteitek kapcsán, hogy azt fogod kívánni, bárcsak ne lennék ott. Úgy fogsz majd tenni, mintha nem lennék ott, és ezért számodra nem is leszek ott. De attól én még persze ott leszek. (nevetés)

 

              Drága Shaumbra, be fogunk menni a múltba, hogy valójában felfedezzük a jövőnket. Bemegyünk a múltba, hogy kinyissunk egy rendkívül dinamikus, szeretetteljes, bár időnként ijesztő energiát annak érdekében, hogy ne legyetek bepréselve a meghatározottságba; ne legyetek a saját kristályotokban. Nevettetek, amikor elmeséltem nektek, hogy százezer évig benne voltam a kristályban. Tudjátok, hogy ti milyen régóta benne vagytok a saját kristályotokban? Hát régebben, mint százezer éve. A kristály a te múltad, és te be vagy ebbe zárva. Ugyanakkor el is voltál tőle szigetelődve. Bele fogunk menni, és ki fogjuk azt nyitni.

 

              Abba most nem fogok belemenni, hogy hogyan fogjuk ezt megtenni. Erről majd az iskoláinkban esik szó. De meg fogjátok érteni, hogy micsoda elengedés ez; hogy milyen sok energia gyülemlett fel; hogy mekkora teher, súly nehezedett rátok. Olyan ez, mintha véges végig a föld alá lettél volna temetve. Amikor bemész a múltba, és kinyitod annak minden egyes részét, az megváltoztatja a jelent. Megváltoztatja a múltat. Megváltoztatja történelmed egész menetét. Mindent megváltoztat. Olyan dolgokat fogsz felfedezni magadról, amik bámulatba ejtenek téged.

 

              A jövő és a most

 

              Együtt bele fogunk menni a jövőbe, és annak potenciáljaiba. Nem fogjuk felépíteni az emberiség jövőjét, hanem bele fogunk nézni a potenciálokba. Előrejelzők leszünk. Meg fogjuk nézni azt az irányt, amerre az emberiség tart. Meg fogjuk nézni a saját teremtés készleteiteket, amik ott kint ücsörögnek a jövőben. Ezek most vannak. Már várom, hogy kisétáljak oda veletek, ahol is tudatosak lesztek annak kapcsán, ami kint van a jövőtökben.

 

              Néhányatoknak egy szeméttelep van már most ott kint. Egy páratoknak meg annyi félelem van ott, hogy a jövő gyakorlatilag leáll, majd egy látó szemügyre veszi az életeteket, és nyel egyet. Azt mondja: „Hát ez nem sokáig folytatódik.” – Pedig folytatódik, csak az egész körbe van bástyázva a félelem falaival.

 

              Néhányan fogtátok a múltatok legrosszabb részeit, és belehelyeztétek azt a jövőtökbe, hogy ismételjétek magatokat. Hogy miért? Nos, azt hiszitek, hogyha folyton folyvást csak ismételtek – hogy a könyvedből idézzek Cathy – akkor másféle eredményre juttok? (Cathy Archerre, és a könyvére hivatkozik, ami aznap korábban került bemutatásra) De ez nem így van. Mindig ugyanazt az eredményt fogjátok kapni, amennyiben ugyanazokat a cselekedeteket és elmemintákat ismétlitek. Tehát fogtátok a sírotokat a múltból, és bele raktátok azt a jövőtökbe. És akkor arra vagy rendeltetve, hogy ismételd önmagad.

 

              Ki fogunk menni a jövőbe. Fel fogjuk fedni némely részét. Először is tudatába kerülünk annak, hogy mi van ott kint, és ezután fel fogjuk ezt fedni. Néhányatoknak semmi sincs a jövőtökben. Féltek tervezni… féltek teremteni, azt kell, hogy mondjam a jövőben. Attól féltek, hogy az lehet, hogy a rossz dolog, ezért inkább semmit nem raktok oda. És ilyenkor mi történik veletek? Nos, ekkor tényleg ki lesztek szolgáltatva a sorsnak és mindenki más hóbortjának. Mivel nem teremtetted meg magadnak, ezért aztán mások majd megteremtik azt neked. Néhányan elég jól elvagytok ezzel. Mert így majd őket vádolhatjátok, ahelyett, hogy teremtők lennétek a saját jogotokon.

 

              Szemügyre fogjuk venni a múltat, a jövőt, és mindezt be fogjuk hozni a jelen pillanatba – a jelen pillanat az, ahol ez aktualizálódik, realizálódik és materializálódik, ahol végeredményben megtapasztalásra kerül. Jut eszembe, olyan mértékben, mint a Mostban – a múltban vagy a jövőben nem tudsz tapasztalni. A tapasztalás jelzéseit kapod a múltban vagy a jövőben, de a teljes megtapasztalás itt és most történik. Ez az oka annak, hogy a Most megteremtésre került, ez az egyetlen oka annak, hogy a Most meg lett alkotva. Másképpen az általad ismert valóság mindössze a múltból és a jövőből állna. Emögött tulajdonképpen egy csodálatos elmélet vagy formula, és egy szépséges fizika húzódik meg. De eléggé ragyogóak voltatok ahhoz, hogy megteremtsétek a jelen pillanatot a tapasztalás érdekében. Hiszen pontosan ezért létezik.

 

              Időnként roppant intenzívek leszünk. Néhányan ebben a pillanatban lekapcsoljátok a számítógépeiteket, és búcsút intetek nekünk. És ez rendben is van. Bármikor visszajöhettek! Jómagam – akként a megnyilvánulásként, amit létrehoztam – nem fogok ám kertelni! Ha úgy látom, hogy az elmédben vagy, akkor hatalmazz fel arra, hogy ezt a tudtodra adjam. HA úgy látom, hogy belőlem, vagy netán valaki másból táplálkozol, engedd meg, hogy elmondjam ezt neked. Ha úgy látom, hogy tele vagy egy rakás szeméttel (nevetés), akkor engedd meg, hogy ezt a tudtodra adjam, mert teljes megbecsüléssel fogom ezt tenni.

 

              Ahogy tovább haladunk közös munkánkban, több dolgot is fogok majd kérni tőletek. Először is, ahogy ezt már említettem, fogd fel, hogy minden egyes lépésnél, minden egyes pillanatban ott leszek veled. Amikor magánszférát kérsz, akkor megadom azt neked, de attól még ott leszek. (nevetés) Nem leszek tolakodó, mindössze enyhén hátat fordítok neked.

 

              Jegyezd fel, és oszd meg az élményeidet

 

              Arra kérnélek benneteket, hogy kövessétek nyomon a tapasztalásaitokat. Ez történhet egy napló vagy egy blog formájában, ennek nem kell hosszúnak lennie, és nem kell naponta vezetned. Együtt új területekre vonulunk be. Be fogtok menni az Új Világba, de ez alkalommal ez az Új Világ nem csak egy darabnyi földterület lesz Európa másik oldalán. Az Új Világ az új tudatosság, az Új Energia.

 

              Vezessetek naplót! Szükségetek lesz rá. Akarni fogjátok majd. A különösen nehéznek bizonyuló napok során segíteni fogja majd a megértésedet, hogyan jutottál el az egyik pontról a másikra. Amikor azt mondom, hogy „nehéz”, akkor nem a régi módon értem ezt, hanem olyan értelemben nehéz, hogy kisiklik az elme kezei közül, és egyáltalán semmi értelme sem lesz.

 

              Ez egy másik dolog, amiről beszélnék, hogy lesznek olyan dolgok, amiknek az égegyadta világon semmi értelmük sem lesz. Arra kérnélek titeket, hogy ezzel békéljetek meg. Egy részed abban a pillanatban be akar majd ugrani és analizálni akar, meg ki akarja azt majd logikázni, de ekkor nagyon kellemetlenül fogod magad érezni, amikor rájössz, hogy ebben semmi logika sincs, mivel ez ellentmond a logikának és a fizikának. És akkor majd tényleg nagyon kísértetiesnek fogod majd érezni. Úgy érzed majd, mintha kicsúszott volna a kezedből az irányítás. Úgy fogod majd érezni, mint aki vissza akar menekülni a Régi Energia Biztonságába.

 

              Ez annak az ideje, hogy megállj és vegyél egy mély lélegzetet, és tapasztald meg, milyen is ez. Engedd el mindezt! Néhányan azt fogjátok majd érezni, hogy beleszédültök, hogy elveszítitek az eszeteket sokkal jobban, mint eddig, lesznek szédülések, szem problémák, és mindenféle egyéb dolgok. Engedjétek ezt el! Ez része annak a tapasztalásnak, hogy beintegráljátok az Új Energiát, ez része a közös utazásunknak, hogy mi vagyunk az úttörők!

 

              Vezessetek feljegyzéseteket! Ez abban is segíteni fog titeket, hogy megosszátok azt más Shaumbrákkal, mert a megosztásban nagy szépség rejlik – amikor megosztod a történetedet, a zavarodat valakivel. És most arra kérnélek titeket, hogy osszátok meg a történeteteket! A többiek pedig, akik olvassák vagy hallgatják ezeket, ne nagyképűsködjenek! Ne kezdjenek egy halom kéretlen tanács osztogatásába, hacsak a megosztás alján nem az áll: „Szívesen fogadnám a tanácsodat!” Ne kezdjétek senkinek sem mondogatni, hogy mit tettek jól vagy rosszul.

 

              Ez az egész elképzelés – amit Tóbiás vetett fel nemrégiben – az, hogy semmit sem tettél rosszul. Képtelen vagy rosszat tenni. Bízz bennem! Lehet részed temérdek sok valóban rossz tapasztalásban, de semmit sem tudsz rosszul tenni.

 

              Nem akarom, hogy bárki is kritizáljon valaki mást a tapasztalata miatt, vagy hogy túlságosan analizálni kezdje azt! Azt akarom, hogy tartsátok azt tiszteletben és megbecsülésben! A megosztásnak részben az az oka, hogy az megbecsülésnek örvendhessen, és hogy mások tanulhassanak belőle. Nem akarom, hogy bárki is leereszkedően beszéljen róla. Nem akarom, hogy valaha is zavarban érezd magad amiatt, hogy megosztod a történetedet – kivéve, amikor engem kérdezel a kérdés-válasz részben. (nevetés) Tehát akkor Shaumbra, osszátok meg a történeteiteket!

 

 

              Részvétel

 

              Most akkor volna egy másik dolog is, ahogy belevágunk utazásunk következő részébe. Arra kérnélek titeket, hogy teljes mértékben vegyetek részt ebben! Nem lesznek többé olyanok, akik meghúzódnak a másodállásban, ahogy az az elmúlt tíz év alatt volt. Tudom, hogy néhányatoknak szükségetek volt erre az oldalvonalra, mielőtt beléptetek volna a játéktérbe. De amennyiben részt akartok venni ezeken az összejöveteleken, akkor a játéktérben kell, hogy tartózkodjatok.

 

              Ami azt jelenti, hogy vegyetek részt ebben! Nem csak ott kell ácsorogni az oldalvonalon, és onnan kritizálni az edzőt meg a játékosokat! Legyél benne! Nem csak, hogy tanulsz tőlük, de velük együtt tanulsz. Nem csak a későbbi felhasználás céljából készítesz jegyzeteket, hanem itt és most használod azokat. Legyetek aktívak, vállaljatok részt ebben! Legyetek a Shoudok részei! Ezek a tiétek, és nem az enyém. Váljatok a részükké! Olvassátok őket, hallgassátok meg őket, érintsétek meg őket! Nem érdekel mit tesztek velük, de váljatok a részükké!

 

              Itt többé nincs helyük a kényelmes nézelődőknek! Innentől nincs helye a kritikáknak, az ítélkezéseknek! Mi ebben mind együtt vagyunk, és ez egy komoly és egyben örömteli munka. Ez egy bámulatos és hathatós munka, de itt nincs helye azoknak, akik mindössze a lábujjukat mártják ebbe bele!

 

              Kivétel nélkül mindannyian, akik azt választjátok, hogy itt maradtok, és tovább jöttök velünk az Új Energia felfedezésébe a Földön… (mobil telefon csengés hallatszik) Az egyik dolog, amit nem tolerálok, az a mobil telefon megszólalása a megbeszélésem közepette. Arra kérlek, hogy azonnal kapcsold ki! Köszönöm.

 

              Ahogy tovább haladunk, azt akarom, hogy adjátok hozzá az energiátokat a Bíbor Körhöz és a Shaumbrához! Az energiád hozzáadása önkéntes segítséget jelent ilyen vagy olyan módon. Ez többé már semmiféleképpen nem egy ingyenes utazás! Mi mindannyian átadjuk magunkat – mindannyian a Bíbor Tanácsból – példa nélküli módokon. Nagyon, de nagyon intenzíven fogunk támogatni és bátorítani titeket, együtt dolgozni veletek. De ehhez nektek is hozzá kell járulnotok valamivel! Meg kell, hogy mutassátok a szándékotokat az Új Energiára vonatkozóan. Máskülönben az Új Energia olyan módokon hajlamos együttműködni veletek, amit nehéz lenne megérteni.

 

              Azt akarom ezzel mondani, hogy amennyiben részt vesztek ebben, belehelyezitek ebbe az energiátokat, akkor benne lesztek ebben az energia áramlásban mindannyiunkkal egyetemben, az összes többi Shaumbrával egyetemben, és megtapasztaljuk az ÚJ Energiát! Amennyiben azt gondoljátok, hogy ez egy ingyenes utazás lesz, akkor az nem ugyanúgy fog nektek dolgozni! Segítsetek önként! Tegyetek valamit! Járuljatok hozzá!

 

              Rettenetesen aggódom Linda, Cauldre és a Bíbor Kör stábja miatt, mert túl sokat aggódnak a ti jóllétetek miatt, azon, hogy mi lenne hasznos a számotokra, és ezért túl sok mindent adnak oda nektek ingyen, miközben azon aggodalmaskodnak, hogyan működtessék ezt a szervezetet, ami titeket hivatott szolgálni. A józan észt felülmúló mértékű időt töltenek el aggodalommal, ahelyett, hogy a felfedezéssel és az úttörőséggel töltenék azt az időt. Akár időt szenteltek ennek, akár pénzzel járultok hozzá, akár minden egyes nap egy áldást küldtök nekik – nem azt mondom, hogy nagy ritkán küldtök nekik egy áldást, hanem egy olyat, ami el is ér hozzájuk, mert ez is nagyon segít, és segíti őket abban, hogy titeket szolgáljanak.

 

              A mondandóm miatt Cauldre most zavarban van, és kellemetlenül feszeng, és egy bizonyos fokig Linda is, mert ők igenis szolgálni akarnak, ahogy Aandrah vagy Norma és Garret is, csakúgy, mint a Bíbor Kör stábja, akik nagyon keményen dolgoznak. Most szükségük van a támogatásotokra.

 

              Ez nem egy pénzgyűjtési akció. Ha meghallom, hogy bárki is azt merészeli mondani, hogy ez arról szól, hogy több adományt adjatok, azt én magam fogom kipenderíteni. Erre az energiára itt semmi szükség, amennyiben ebbe az irányba tartotok. Amennyiben nem értitek meg azt a szükségletet, hogy ehhez energetikailag, tudatossággal, anyagilag, önkéntes segítséggel vagy bármi mással hozzájáruljatok, akkor semmi szükségetek arra, hogy tovább menjetek. Nem fogjuk a lemaradottakat és a részt nem vállalókat magunkkal vinni. Remélem elég világosan szóltam!

 

              Voltak hosszas elbeszélgetéseim a stábbal, Lindával és Cauldrevel mostanság, és arra bátorítottam őket, hogy tegyenek meg bizonyos dolgokat, például azt, hogy kérjenek több pénzt, hogy magasabb bevételre tegyenek szert az általuk nyújtott szolgáltatásaikért. Nem voltak erre hajlandóak, talán a jó szívük következtében, ahogy ezt ti mondanátok. De akkor arra kérnélek titeket, hogy lépjetek ti elő nélkülük, és kérjetek pénzt a Shoud internetes közvetítéséért, ahogy ez meg is lett beszélve velük, de mégsem tették meg. Nemet mondtak rá. Azt akarják, hogy a Shaumbrák ebben anyagi megszorítások nélkül vehessenek részt, azokra való tekintettel, akik nem tudják ezt megengedni maguknak.

 

              De én azt mondom kedves Shaumbra, hogy ha ezt most hallgatod, hogy vagy vállalj önkéntes munkát, vagy járulj hozzá ehhez, vagy pedig a szívedből küldd el az áldásodat. Mindezek a dolgok fogják lehetővé tenni számunkra, hogy a továbbiakban is folytathassuk a közösen megkezdett munkánkat.

 

              Segítség és támogatás

 

              Lesz segítség, és lesz szolgáltatás, ami teljesen ismeretlen helyekről jön el hozzátok, miközben együtt dolgozunk. Itt most nem csak az angyali létezőkről beszélek, hanem Földi létezőkről, akik fel fognak bukkanni. Most valami olyasmiről beszélek nektek, amit majd egy későbbi megbeszélésünk során fogok elmagyarázni nektek, de ezek olyan Új Energiás létezők, akik a szó szoros értelmében azért lettek megalkotva és megformálva, hogy bejöjjenek és titeket szolgáljanak. Ez a munka kivételes, és ezért kivételes szolgálat is jár mellé, kivételes forrásokkal, amik kivétel nélkül mindannyiótokhoz el fognak érkezni.

 

              Ahogy ezt már ti magatok is elmondhatjátok mostanra, az nem fog titeket beképzelt emberekké tenni. Nem fogja megoldani azt a pár régi problémádat. Ez annak a realizációja lesz, amit már eonnyi idők óta tanulmányoztatok és dolgoztatok. És ez most itt van. Itt és most.

 

              Az eddigiekhez hasonlóan szeretném folytatni a havi összejöveteleinket. Ezek rendkívül lényegesek, mert a dolgok fel fognak gyorsulni. Szükségetek lesz erre az időre, amit együtt töltünk. Beszélni fogunk a világ energiáinak az irányáról. Beszélni fogunk a politikáról a kedvencek megtárgyalása nélkül, ugyanakkor beszélni dogunk a pénzügyek dinamikáiról – a világ pénzügyeiről – az időjárásról, a politikáról, a tudatosságról, és magáról Gaiaról. Meg fogjuk nézni, hogy a Föld merre tart, és ezért is mondtam azt, hogy előrejelzők leszünk. Nagyon erős intuitív érzésetek lesz annak kapcsán, hogy mi fog következőleg történni, mivel ti segítetek azt megteremteni.

 

              Akkor most közösen vegyünk egy mély lélegzetet!

 

 

              Változások

 

              Nem leszek itt minden hónapban. Lesznek olyan hónapok, amikor majd mások jönnek el, hogy veletek beszéljenek. A beszédük sokkal inkább helyénvaló lesz, mint az enyém. Kuthumi gyakrabban lesz itt. Újak is fognak jönni. Egyébként Samről is fogunk helyzetjelentéseket adni.

 

              Nem minden alkalommal lesznek kérdések és válaszok. Például a mai nap nem a kérdések és válaszok napja, egyetlen egy kivételtől eltekintve, amire máris rátérek.

 

              Lesznek olyan időszakok közvetlenül a közös Shoud után, egy rövidke szünetet követően, ahol is magatok között fogtok beszélgetni, esetleg Normával, Garrettel, Lindával, Cauldrével, és még másokkal, akik majd vezetik ezeket a beszélgetéseket. Beszélgettek majd arról, hogy mi zajlik az életetekben, beszélgettek magáról a Shoudról, mivel ti magatok segítetek azt megteremteni. Beszélgettek majd arról, hogy mi fog legközelebb történni, továbbá beszélgettek majd a tapasztaltakról. Nincs szükségünk az összes kérdés-válaszra. Ezek többnyire teljesen egyformák – de lesznek olyan alkalmak, amikor majd szeretném fogadni a kérdéseket. Ahogy egy kicsit jobban megérünk, szeretném fogadni az Új Energiával kapcsolatos kérdéseiteket és tapasztalásaitokat, hogy mások is hallják azokat. Tehát lesznek olyan hónapok, amikor lesznek kérdések, és lesznek olyanok is, amikor nem.

 

              Az intenzívebb és mélyebb munka az aktuális Misztérium Iskolákban fog zajlani, ahol korlátozzuk az emberek számát, és ahol belemehetünk a nagyon mély energiákba. Amennyiben részt akartok venni ezeken a hétvégi Misztérium Iskolákban, akkor értsétek meg, hogy ennek ára van, pénzt kell értük kérni. Néhányan azt mondjátok: - Én részt szeretnék venni ezen, de nincs rá pénzem.” Vagy pedig azért panaszkodtok, hogy ezeknek ingyenesnek kellene lenniük. Miért? Ha pénzt akarsz, teremtsd meg a pénzt! És akkor majd ott lesz!

 

              Ahogy tovább haladunk ebben a munkában, nem lesz helye az áldozati energiának. Egyáltalán semmi helye sem lesz! Ez arról szól, hogy teremtők vagyunk. Hogy kísérletezők vagyunk. Arról szól, hogy felfedjük a múltat, megnyitjuk a jövőt, és ezt itt és Most megtapasztaljuk.

 

              Megbecsülés

 

              Négy pontot szeretnék megbeszélni veletek. Ezt újra és újra hallani fogjátok tőlem és a testvéreimtől is, és ez nem más, mint a megbecsülés szó. Megbecsülés. Ez nagyon lényeges. Mi mindannyiótokat egytől egyig megbecsülünk, bármi is történjék. Mindent megbecsülünk, amit tesztek, mindazt, amik vagytok. Nincs ítélkezés.

 

              Titeket is ugyanerre kérnélek innentől kezdve. Becsüljetek meg mindenki mást! Becsüljétek meg azokat az embereket, akiket nem kedveltek! Becsüljétek meg azokat, akik felbosszantanak benneteket! Becsüljétek meg azokat, akikkel együtt dolgoztok! Becsüljétek meg azokat, akikkel a fórumon keresztül kommunikáltok, amiről nagyon remélem, hogy megtisztul. Nagyon csekély megbecsülés van ott jelen. Rengeteg dráma az van, de megbecsülés csak nyomokban.

 

              A megbecsülés azt jelenti, hogy tiszteled a másikat, akár egyetértesz vele, akár nem, de megbecsülöd azt, ahol jelenleg tart. Hogy ezt a tapasztalatot választotta.

 

              Továbbra is erősíteni fogjuk a megbecsülést. A megbecsülés megegyezik az együttérzéssel. Tóbiás sokat beszélt a szeretetről, és ez jó is volt. Ez annak az ideje volt, amikor szükségetek volt a szeretetre, amikor szükség volt arra, hogy megbeszéljük a szeretetet, de most ez már a megbecsülésről szól – arról, hogy mindenki mást megbecsülj! Tudom, hogy sokan kritikusak vagytok másokkal kapcsolatosan! Akkor most kezdjétek el megbecsülni őket! Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell, hogy értsetek velük, hanem azt, hogy tanúsítsatok megbecsülést irántuk!

 

              Amikor megbecsülést tanúsítasz, akkor meg fogod majd érteni, hogyan jutottak el oda, ahol éppen tartanak. Meg fogod érteni, hogy te magad hogyan jutottál el oda, ahol éppen tartasz. Meg fogod érteni, hogy ez a világ abszolút tökéletes. Amikor nem a megbecsülésben tartózkodsz, akkor a hiányosságait fogod meglátni, legalábbis azt, amit te magad hibának gondolsz, mert az ítélkezés szemein keresztül tekintesz a helyzetre. Lényegében a félelem szemein keresztül. Amikor megbecsülöd a dolgokat, akkor megérted, hogy pontosan ott vannak, ahol lenniük kell.

 

              Amikor megbecsülöd önmagad, nincs szükséged több folyamatra. Ezt most alá fogom húzni a táblámon. Amikor megbecsülöd magad, akkor nincs szükséged több folyamatra. Amikor megbecsülöd magad, soha nem vagy áldozat. Újra és újra ismételgetni fogjuk a megbecsülés szót, amíg ez tényleg belétek nem ül.

 

              Szereplés, színjátszás

 

              Egy másik fontos dolog, ahogy ezt már említettem a megbeszélésünk elején, én imádok színészkedni. Tehát lesznek olyan Shoudok és tanfolyamok, amikor nem olyan leszek, mint amilyen Adamus szokott lenni, de mégis én leszek az. Különféleképpen fogok eljönni hozzátok különböző időkben.

 

              A szerepelés csodálatos. Arra bátorítalak mindannyiótokat, hogy kezdjetek ezzel játszani! Ezek mindössze önmagad aspektusai, de olyanok, akik szeretnek téged és te is szereted őket, és visszatérnek hozzád. Kezdjétek el megalkotni ezeket az én karaktereit, és ismerjétek fel, hogy mennyire folyékony is az energia a teremtésben valójában. De amikor beragadsz önmagadnak abba a szorosan meghatározott karakterébe, és félsz azt elengedni, akkor folyton csak ismételgetni fogod a mintáidat újra meg újra.

 

              Teremts!

 

              Még egy dolog, ami nagyon fontos lesz – rendkívül fontos lesz – hogy teremts valamit, bármit! A teremtés a belső Isten természetes megnyilvánulása. Az emberek arra lettek kondicionálva, hogy ne legyenek teremtők, és, hogy a rutint, a megszokást kövessék. A rutinok beállítások, amik helyhez kötnek, és neked követned kell azokat. Ezért is van az, hogy az energiátok annyira nagyon tompa és állott lett.

 

              Amikor egy ember nem teremt valamit, akkor depresszióssá válik. Aggodalmaskodóvá válik. Elszomorodik. Olyan lesz, akár egy ketrecbe zárt állat. Ezért arra kérnélek benneteket, hogy kezdjetek el valamit megteremteni. Bármit.

 

              Láthattátok ma, hogy vannak, akik könyveket teremtettek. Hallottatok zenét, amit megalkottak. Alkoss egy sziklafalat, ha éppen erre esik a választásod! (nevetés) Vegyél egy halakkal teli akváriumot, és csinálj egy akváriumot a házadban! Alkossatok valamit Shaumbra!  Azt szeretném Shaumbra, ha elkezdenétek tudatára ébredni annak, hogy a napotok hány százalékát töltitek el kreativitás nélkül, amikor is a megszokást követitek.

 

              Főzés – micsoda nagyszerű módja ez a kreativitásnak, amit a hasatok és a testetek is szeret! Az, hogy kreatív vagy, azt is jelentheti, hogy fogod magad, bevágódsz az autódba, és elindulsz valamerre, anélkül, hogy tudnád, hogy merre. Csak nekivágsz egy hosszú utazásnak, ahelyett, hogy a régi, megszokott rutint követnéd.

 

              Akik most bekapcsolódtok hozzánk, többeteknek támadt csodálatos ötletetek játékokra – társasjátékokra vonatkozóan. Teremtsétek meg azokat, és ne gyártsatok kifogásokat többé annak kapcsán, hogy miért nem teszitek ezt.

 

              Az egyik kívánalom abban, hogy továbblépj ezzel a Shaumbra energiával az, hogy teremts! Téged foglak felelősnek tartani abban az esetben, ha nem teremtesz. Nem kell ennek grandiózusnak lennie. Nem kell, hogy megváltsa a világot! Ez lehet rendkívül egyszerű. Horgolj valamit! Bármit. Fess valamit! Énekelj el egy dalt! Írj verset! Nem számít. Nem kell művészinek lennie, mindössze valami olyannak kell lennie, amit te alkotsz meg. Bármit. Ékszert. Egy filmet. Bármit.

 

              Ezek fel fogják szabadítani benned ezeket a roppant nehéz rétegeket, és annak egy részét, amit depressziónak neveztek. Az egyáltalán nem az. Ez stagnálás, ami hatással van rád. Ó, és te meg nézed azokat a TV reklámokat, amik azt mondják: -„Ha depressziósnak érzed magad, ha úgy érzed, mintha senki sem szeretne téged, mintha nem lenne energiád, ha fáradtnak érzed magad, vedd be ezeket a tablettákat!” – Ne, ne vegyél be tablettákat! Legyél kreatív! Csinálj bármit!

 

              Erről újra meg újra beszélni fogunk, és lesznek olyan alkalmak is, amikor fel fogok állni, ki fogom nyitni a szemem, és oda fogok sétálni a közönséghez, és kérdezgetni foglak titeket a teremtéseitekről. Szóval, kérlek benneteket, készüljetek fel erre! (nevetés)

 

              Ó, még egy dolgot meg kell említenem! Cauldre nem szereti ezt a nyitott szem dolgot! De már most megmondhatom neked Cauldre, hogy igen, a közönség között fogok sétálgatni. Ha te ezt csukott szemmel akarod megtenni, ez rajtad áll! (nevetés) De azt máris elárulhatom, hogy nyitott szemmel könnyebb lesz.

 

              Totem állat

 

              Van itt még egy nagyon érdekes dolog, amivel jól fogunk szórakozni. Azt szeretném, ha teremtenétek a képzeletetekkel egy totem állatot magatoknak. Kezdjétek el már ma! Ennek nagyon alapos oka van. Hadd magyarázzam el! Néhányatoknak nagyon is ismerősek a totem állatok. Ennek tulajdonképpen van egy ősi neve. Ez egy ősi praktika, amit mi most egy Új Energiás módon fogunk használni.

 

              Alkoss meg egy állatot, ami a tiéd. Lesznek közöttetek olyanok, akiknek ez egy medvét fog jelenteni, vagy talán egy baglyot, esetleg egy szépséges sólymot, vagy netalántán egy gyönyörűséges nyulat. Bármi lehet, amit csak akartok, bármilyen állat – de egy olyan állat legyen, ami manapság létezik a Földön. Egy létező állat – egy létező faj – a Földön, és szeretném, ha elkezdenétek ezt elképzelni.

 

              Tegyük fel például, hogy egy rénszarvast választasz a totem állatodként. Szeretném, ha elkezdenéd azt elképzelni egészen addig, amíg el nem kezd valóságos lenni. Ami azt jelenti, hogy többé már nem csak egy homályos kép, hanem szinte már képes vagy érezni is- érezd a bundáját, egészen addig viheted, amíg már szagolni is képes leszel – és a szemébe is képes vagy belenézni.

 

              Ezt az eszközt, ezt a totemet nagyon sok mindenre fogjuk használni hosszú időn keresztül. Ez a tiéd. Nem pedig valaki másé. Nem rajtad kívül létezik, hanem a te részedként.

 

              Együtt fogunk dolgozni ezzel a totemmel, ezzel az állattal, akit te segítettél elképzelni, és ez tőled ered. Része ennek az egész szerepjátszásnak. Ez egy olyan létező, aki a te drága barátod, a szolgád, a háziállatod lesz. Meg fog téged érteni. Képes leszel kiküldeni őt. Amikor el leszel foglalva a normál emberi dolgokkal, akkor képes leszel kiküldeni ezt a részedet, hogy megtegyen számodra dolgokat a múltadban és a jövődben, valamint a többi dimenzióban is.

 

              Ez a totem abban is segíteni fog – a védelem nem a megfelelő szó Cauldre – tudatában fog tartani téged a körülötted lévő energiáknak is. Igen, bizony léteznek nagyon sötét energiák, rendkívül manipulatív energiák a Földön jelenleg, és ezek csak egyre erősödnek. Ezek lényegében szeretnének bejönni és félelmet kelteni benned, mert pontosan ebből táplálkoznak. Tulajdonképpen szeretik egy olyan helyen tartani az energiádat, ahol manipulálni tudják azt. Ezek többnyire nem fizikaiak, de vannak olyan fizikai létezők is, akik még mindig gyakorolják a sötét üzelmeket. Még nem tanulták meg, hogy ezek csak ellenük dolgoznak.

 

              De a ti totemetek folyton a tudatában tart majd benneteket a körülöttetek lévő energiáknak, a közvetlenül körülöttetek lévő dimenziókban és a tőletek messze eső dimenziókban is. Ez lesz a te legjobb barátod az elkövetkezendő közösen töltött pár év során. Most még ne adjatok neki nevet, ezt majd megtesszük később. A mostani és a következő összejövetelünk közötti időszakban azt kérem tőletek, hogy kezdjétek ezt kifejleszteni.

 

              És most, talán egy azonnali reakciótok támadt erre, hogy mondjuk a te totemednek egy mackónak kell lennie, például, mert mindig is imádtad a mackókat. Vagy egy éppen egy teknősnek, mert vonzalmat érzel a teknősök iránt. De ezt most engedd el egy kicsikét! Ez elkezd kifejlődni! Te kezded el kifejleszteni. Aztán ne lepődj meg, ha valami teljesen más sül ki belőle! Ezt követően kezdj el életet lehelni belé! Lélegezz életet bele! Ez te vagy.

 

              Kezdd el elképzelni, hogyan is néz ki, de értsd meg, hogy menet közben változhat is. Fejlődhet. Kezdj beleérezni a tulajdonságaiba, és hogy hogyan képes berepülni vagy átmenni más dimenziókba. Hogyan fedezhet fel neked dolgokat, hogyan állhat a te állandó, éber szolgálatodra.

 

              Szóval ez a házi feladatotok – ez a totem. A követező havi összejövetelünk során többet is fogunk beszélni ennek ősi hátteréről, és arról, hogy hogyan fogjuk őt használni a későbbiekben. De a következő hónapig arra kérnélek, hogy kezdj el ismerkedni ezzel az új részeddel!

 

              Ez lesz a te látó szemű kutyád, vagy látó szemű halad a birodalmakban, vagy bármit is válassz totemedként. És ez nem számít. Ne kezdj el azon gondolkodni, hogy melyik állat erősebb, okosabb vagy gyorsabb, semmi ilyesmin ne gondolkodj. Ez nem számít. Tényleg nem. Ez sokkal inkább az ezzel a részeddel való kapcsolatodról szól, arról a képességedről, hogy kiküldd őt a nevedben, azzal a képességedről, hogy ott legyen, hogy éberen és készülten tartson téged.

 

              Szóval azt mondtam, hogy ma nem lesznek kérdések és válaszok, amik nem is lesznek, de megengedem, mivel tudom, hogy Lindának van egy pár kérdése – megengedek egy párat neki azzal az iránnyal kapcsolatosan, amerre haladni fogunk. Tehát, ha van saját kérdésed jelenleg ezekkel kapcsolatosan kedvesem!

 

              LINDA: (sóhajt): Azt hittem, hogy van, de… azt gondoltam, hogy van, de most tényleg azt hiszem… nem tudom mit kérdezzek, mert azt hiszem felvetettél pár dolgot…

 

              ADAMUS: Azzal kapcsolatban, hogy mit viseljen Cauldre, amikor itt ül a színpadon, ahelyett, amit én csak sétáló öltözetnek szoktam nevezni? Erről például kérdezhetnél! (nevetés)

 

              LINDA: Nos, régebben divat koordinátor voltam. Ha lenne némi tanácsod, azt minden bizonnyal érdekesnek találnám.

 

              ADAMUS: Valóban. Pár nappal ezelőtt mondtam neki, hogy én sokkal, de sokkal jobban kedvelem az öltönyt, ha kérhetném. Nyakkendő nem kell, de én tényleg sokkal elegánsabb öltözethez vagyok hozzászokva, mint…(nevetés, ahogy meghúzkodja Cauldre ingét). Nem mintha ez nem nézne ki jól, csak egyszerűen ez nem nyújtja a megfelelő érzést.

 

              LINDA: Szóval jobban a kedvedre való lenne egy hivatalosabb öltözék!

 

              ADAMUS: Én nem nevezném azt hivatalosnak. Hanem inkább elegánsabbnak! (nevetés)    

 

              LINDA:  Elegáns.

 

              ADAMUS: Igen.

 

              LINDA: Elmondanád nekünk azt is, hogy hogyan szabályozzuk a hőt az elegánsabb öltözék esetében?

 

              ADAMUS: Valóban, teljes mértékben képes vagy szabályozni a tested hőmérsékletét, amennyiben ezt választod. És szeretnék hozzá egy feltűnő inget, nem csak egy alapinget.

 

              LINDA: Tudod, Geoff nem valami nagyon kedveli a merész és feltűnő színű ingeket.

 

              ADAMUS: Tudom. (nagy nevetés és taps) De akkor így a Shaumbra tudni fogja, hogy ez én vagyok. (nevetés)

 

              LINDA. Nem kaptam teljes sokkot, de hogyan segítsünk Geoff-nek ebben az átállási periódusban?

 

              ADAMUS: Vidd el őt a… azt mondja, hogy a Nordstorm-ba. (nevetés) Meg fog vele birkózni.

 

              LINDA: Megtalálja majd annak a módját, hogy megbirkózzon ezzel. Van valami elképzelésed a színek kapcsán esetleg, ami felé tovább kellene inspirálnunk őt?

 

              ADAMUS: Majd segítek a végső kiválasztásoknál, ha majd ott fogunk tartani.

 

              LINDA: Van olyan szín, amit gyűlölsz?

 

              ADAMUS: Én nem gyűlölök semmit. Nem, nincs.

 

              LINDA: Akkor semelyik szín nem okoz neked problémát.

 

              ADAMUS: Nem. Azt hiszem Geoff egy kissé támadva érezné magát a rózsaszínnel, de engem nem egyáltalán nem zavar. (még több nevetés) Az mindössze az ibolyaszínnek egy árnyalata.

 

              LINDA: Még mindig vannak problémák az ékszerekkel és a fémekkel?

 

              ADAMUS: Lényegében már megszokta, hogy leveszi az ékszereit, pedig én szeretném, ha hordana. De az egyik dolog, amit tanulmányozni fogunk, azok az energia jellemzők, amik például az aranyban kifejezetten benne vannak.  Az arany – és erről még sokat fogunk beszélgetni – egy nagyon… nem szeretném, ha odaadnátok az erőtöket az aranynak, de az arany egy alkímiai fém, és rá fogtok jönni, hogy fokozza, erősíti az új Energiával való munkát. Ahogy a gyémánt és néhány drágakő is, de…

 

              LINDA. Ó, ez az a Saint-G, akire már vártam! (nevetés) Megáldalak, ember! Légy áldott! (Linda nevet) Ó, légy áldott!

 

              ADAMUS: Azt máris elmondhatom nektek… hogy mind megtanultátok, hogy ezek a kövek vagy drágakövek nem rendelkeznek erővel. Mégis van egy hajlandóság arra, hogy azt higgyétek, hogy van erejük, mivel valamikor ez valóban így volt a Földön. A Föld eredeti kristályai, az ásványok erővel bírtak. Ez az, ahogy a Föld eredetileg… életre kelt. De ez a kristályokban lévő erő már régen elmúlt, Atlantiszt követően természetesen. Néhányan még mindig kötődtök ehhez és még mindig azzal próbálkoztok, hogy szó szerint energiát nyerjetek ki a kristályokból, amikben ez már rég nem található meg.

 

              Ugyanakkor egy-két kő, drágakő esetében rájuk lehet hangolódni, különösen amikor majd beutazunk a múltbéli potenciáljaitokba, amik el lettek zárva. Értékes segítséget fognak adni nekünk a múlt egy részének a megnyitásában, de nehogy azt gondoljátok, hogy egy gyémánt, vagy egy rubin, egy smaragd több hatalommal rendelkezik, mint te magad.

 

              LINDA: Nem, de amikor milliomosnak érzed magad, akkor milliomosnak érzed magad.

 

              ADAMUS: (nevetve) Valóban.

 

              LINDA: Oké. Én személyesen azt hiszem, hogy mindannyian egy elképesztő személyes folyamaton mentünk keresztül, hogy eljussunk az utazásunknak erre a pontjára, és hogy az elmúlt hat hónapban – ja nem, hat hétben, ami hat hónapnak tűnik – tényleg ezt tapasztaltuk meg. Szóval még azt sem tudom, hogy mit kérdezzek tőled, mert úgy érzem nincs szükségünk erre, mert úgyis érezzük azt.

 

              ADAMUS: Valóban, és azt hiszem, hogy azok, akik maradnak, illetve azok, akik továbblépnek, intuitív szinten megértik majd, hogy pontosan mit is teszünk, hiszen már hosszú ideje erre készülünk. Már újra lettünk erre huzalozva egy jó ideje. És ezzel a totemmel, akit Pakauwah-nak is neveznek, a…

 

              LINDA: Hogy minek?

 

              ADAMUS: A Pakauwah ennek az ősi megnevezése. Ez a te totemállatod – lesz majd vele jó pár bámulatos tapasztalásod. Ahogy ebbe belemegyünk, meg fogjátok érteni, hogy tényleg ez az az időszak, amikor a Földön akartok lenni, amiért ide jöttetek. Nem pedig azért, hogy túl legyetek a létidőiteken, hanem azért, hogy az Új Energiával dolgozzatok. És amikor először, kezdetben közvetett módon elkezdünk együtt dolgozni a többi Felemelkedett Mesterrel, akik most öltenek testet, majd később már fizikailag is, és az ő Pakauwahukkal is, ez az egyik módja annak, hogy megtanuljunk… szóval ők lesznek a ti energia szállító rendszereitek.

 

              Tudjátok, itt van nektek ez az Internet, ami információ csomagokat közvetít. A Pakauwah pedig abban segít nektek, hogy tapasztalást, érzést, érzelmet közvetítsen, és ne nullákat és egyeseket, de… Teszek itt most egy másik merész állítást. A totemekkel és a Pakauwahkkal lényegében el fogjuk indítani az Új Energiás „tudati internetet”, szemben az elektronikus internetetekkel. Lassan fogjuk kezdeni, de fel fogjátok fedezni, hogyan vagytok képesek teljes érzéseket küldeni más embereknek. Nem csak apró kis szöveges üzeneteket vagy képeket, hanem érzéseket. Tehát ez ennek a kezdete.

 

              LINDA: Szerintem éreztük ezt, ahogy elkezdted feltárni ezt a potenciált – ahogy mi elkezdtük megnyitni ezt a potenciált. Azt hiszem lenne egy különleges kérdésem. Vagyunk egy páran, és én nem szeretném ezt feltétlenül bevallani, de vagyunk egy páran, akik nem sokszor voltunk emberek, és…

 

              ADAMUS: Lépj túl ezen. Most az vagy.

 

              LINDA: (nevetve)… szóval a kérdésem az lenne, hogy néha…

 

              ADAMUS: Az én kérdésem Lindához – remélem nem helyezlek ezzel reflektorfénybe, de…

 

              LINDA: De igen

 

              ADAMUS: …mi a francnak jöttél ide?

 

              LINDA: Nem tudom. (nevetés)

 

              ADAMUS: (nevetve) Tudom, hogy csak egy pár életed volt, de ennek biztosan meg van a maga alapos oka. Szeretnék erről értekezni a következő összejövetelünkön.

 

              LINDA: (suttogva) A francba!

 

              ADAMUS: Ó, sokkal interaktívabbak leszünk, mint az elmúlt tíz évben voltunk, szóval…

 

              A másik dolog, amire választ fogok adni, az egy kérdés, ami előjött. Hadd legyek nagyon egyértelmű! Saint-Germain energiájából jövök – Saint-Germain (francia akcentussal ejtve). Abból az energiából jövök. Hozzátok hasonlóan nekem is temérdek létidőm volt a Földön. Mindenféle dolgokat írtak rólam – vannak közöttük igazak, és vannak olyanok is, amik nem annyira igazak. Mindannyiótokkal együtt dolgoztam valamikor, vagy a Misztérium Iskolákban, vagy Atlantiszban, vagy két létidő között a többi birodalmakban. Arról a munkáról vagyok ismert, amit veletek végeztem a Misztérium Iskolákban Saint-Germainként.

 

              Most a Shaumbrához, és kizárólag csak a Shaumbrához  - tehát a Shaumbrához most Adamusként jövök, azaz a Szuverén Birodalom Adamusaként, és azért teszem ezt, hogy nagyon specifikus és intenzív munkát végezzünk. Egy olyan munkát, ami mindannyiunkat örömmel fog eltölteni, és együtt fogjuk ezt megtenni, bár ez a munka kissé hűtlen lehet időnként, és ezt nem azért mondom, hogy bárkibe is félelmet ültessek, hanem azért, mert nagyon új területekre fogunk bemenni.

 

              Ezért is mondom azt, hogy itt nincs helye a lemaradozóknak, az ingyenes letöltőknek, és azoknak sem, akik mindössze másokat akarnak kritizálni. Abszolút semmi helye a táplálkozóknak. Ezt nem fogom tolerálni, ahogy a mobil telefont sem. Abszolút (nevetés)… túl fogunk lépni a mobiltelefonokon kedveseim. Ez az egyik oka annak, hogy bosszantanak.

 

              Arról nem is beszélve, hogy – és ezt már más csoportoknak is elmondtam – hogy vannak olyan elektronikus eszközök, amik nagyon irritáló energiával bírnak. És ezek egyike a mobiltelefon, amit oly közel tartotok az emberi testhez. Namost, ez nem azt jelenti, hogy rákosak lesztek tőle. Mindössze azt, hogy energetikailag kibillentenek. Vagy ott vannak az ezekben a ventilátorokban lévő elektromos motorok. Nagyon nehéz így jelen lennem veletek energetikailag, amikor ezek az elektromos motorok működnek. És esetenként ez igaz a fényekre, a világításra is. Ezek olyan dolgok, amiktől nem kell, hogy féljetek, ugyanakkor nem árt tudatában lennetek annak, hogyan ütik ki az energiát.  

             

              De visszatérve a mondandómra: Adamusként jövök el hozzátok, kizárólag csak a Shaumbrákhoz, annak érdekében, hogy együtt utazzunk el ebbe az Új Energiába. Valakinek, valakiknek a Földön úttörőknek kell lenniük, máskülönben ez az Új Energia csak kint fog ücsörögni a tornácon. Beleegyeztetek abba, hogy ti lesztek azok, akik ezt behozzátok.

 

              Cauldrén keresztül fogom elhozni nektek az üzentemet, akit most Geoffrey-ként ismertek. Semmi vágyam erre, ezért nem is fogok privát üléseket tartani más emberekkel. Túl fogunk lépni ezen az összes folyamaton, akkor meg miért is akarnék privát üléseket tartani? Cauldrét választom – egészen addig, amíg ő hajlandó erre, és amíg tisztán közvetíti az üzenetemet – tehát őt választom arra, hogy ezt behozza, mert nem akarok tíz, tizenöt, húsz különböző üzenet közvetítőt ez alkalommal. Lesz majd olyan idő, amikorra majd más üzenet közvetítők is készen fognak állni, akár egy, akár öt éven belül. Majd tudatom veletek. Én személyesen fogom megerősíteni, érvényesíteni és jóváhagyni a többieket. És nem pedig ők fogják érvényesíteni vagy jóváhagyni saját magukat.

 

              Jelenleg ez az egyféle üzenet lesz, részben azért, mert ebben az előttünk álló évben némi érdekes, és általatok egyensúlytalannak érzékelt területre fogunk lépni, de ez egyáltalán nem az. Mindössze arról van szó, hogy össze fogja zavarni az emberi éneteket. Ezért nem akarom, hogy tíz, húsz vagy harminc másik ember állítsa magáról, hogy Adamust csatornázza. Világos és egyértelmű lesz az üzenetem, és egészen addig, amíg Cauldre és Linda tiszta marad, kívül marad az egón, nem fog energetikailag táplálkozni, rajtuk keresztül fogom elhozni a nektek szóló üzenetemet. 

 

              Ezért kérlek titeket, nem akarok senkiről sem hallani, mint ahogy egy páran már most is teszik, aki azt állítja magáról, hogy Adamust csatornázza. Továbbra is behozhatjátok Saint-Germain üzeneteit. Továbbra is behozhatjátok azt az energiát. Továbbra is elérhető leszek, de egy olyan értelemben, hogy ezáltal mindössze a múlt visszhangjait fogjátok csatornázni. Nem mintha ez rossz lenne, sőt ez nagyon is helyénvaló. Vannak, akiknek még erre van szükségük, vagy vannak, akik Saint-Germaint szeretnék hallani. De a Shaumbra esetében ez egy hangból fog szólni.

 

              Ez most kellemetlenül érinti Cauldre-t, ezért máris hozzáteszem, hogy ez az én személyes kérésem. És nem az övé. Tóbiás nem kérte meg őt erre, és ez nem is annyira számított. Ő megvalósított vagy beteljesített elegendő üzenethozót vagy energia kommunikátort, és ez nem jelentett problémát. De én már most látom, hogy sokan fel vannak sorakozva, mert bele akarnak kerülni ebbe az új dologba. De ez az új dolog nagyon is specifikus. Tehát egyelőre, kizárólag Cauldre hangján keresztül kívánok szólni. Ez az én kérésem, és nem az övé. Remélem világos voltam.

 

              Most egy páran igen csak bosszankodtok, és ez rendben is van. Azon tűnődtök, hogy akkor miért érzitek azt, hogy ez az energia beáramlik? Nos, pontosan ez történik – érzitek az energiámat. Pontosan úgy, ahogy mindenki más is, aki most itt ül Cold Creekben, éreztek engem. Ez azt jelentené, hogy titeket választottalak volna ki az üzeneteim átadására? Csak remélhetitek, hogy nem! (Adamus kuncog) Ugyanis ezzel temérdek felelősség is jár!

 

              Szóval ez volt az egyik kérdés, ami feltételezhető volt. Még valami?

 

              LINDA: Nem, nekem személyesen nincs több kérdésem. Azt hiszem hihetetlen mennyiségű információt adtál át nekünk ma, sok házi feladattal, és elmélkedéssel.

 

              ADAMUS: Valóban, és emlékeztetni szeretnélek titeket egy pár dologra. Szerepeljetek! Szerepeljetek! Kérlek, legyetek játékosak. Szerepeljetek! Legyetek rossz fiúk! Legyél jó fiú! Legyél maszkulin! Legyél feminin! Engedd ezt meg magadnak, mert ez fog neked folyékonyságot adni – energetikai folyékonyságot – ahogy kimegyünk. A merev energia nem fog túl jól működni azokon a helyeken, amelyek felé tartunk.

 

              Megbecsülés. Abszolút becsüld meg magad és mindenki mást is. Ez nem azt jelenti, hogy érts egyet velük. Hanem azt jelenti, hogy becsüld meg azt, ahol éppen tartanak. Azt, hogy éppen ott tartanak. Ennek meg van a maga oka. Lehet, hogy ők a legaljának is a legaljai. Lehet, hogy ez egy olyan valaki, aki abszolút elutasít vagy visszautasít téged, de becsüld meg őt. Ez meg fogja változtatni a világról alkotott észlelésedet!                    

 

              Jelenleg sokan azt gondoljátok, hogy a világ egy nagy és rossz hely, durva energiákkal telítve, és egyáltalán nem biztos, hogy túl fogja ezt élni – de az csak azért van, mert nem becsülöd meg. Ahogy belépünk ebbe az Új Föld forgatókönyvbe, és erről majd egy másik alkalommal kívánok beszélni, mert beszélni fogok a Régi/Új Földről. Mi hozza őket össze? Nem a szeretet. (nevetés) Tudjátok a szeretet szó – egyfajta tudatossággal bír. Ez egy energia méteres tartományban mérhető. A szeretet és a megbecsülés egyáltalán nem felcserélhető energiák. A szeretet egy rossz kifogássá vált a táplálkozás céljából. „Szeretlek” – (Adamus szürcsölő hangot ad ki ennek érzékeltetése céljából). Tehát beszéljünk inkább a megbecsülésről. „Abszolút megbecsüllek azért aki és ami vagy.” És akkor majd később beszélhetünk a szeretetről is. Tehát, megbecsülés.

 

              A következő dolog – alkossatok valamit. Kérlek, kérlek titeket! Sokan még mindig áldozati energiában vagytok. Sokan még mindig a múltat vádoljátok. Ezt nem tehetitek, amennyiben teremteni akartok, amennyiben tényleg teremtetek magatoknak éppen valamit. Amikor úgy érzed, hogy belekerültél az áldozati energiába, akkor fogd magad, és alkoss valamit! Bármit! Apríts fahasábokat! Hord halomba a felvágott fahasábokat! Ez teremtés. Ez abszolút teremtés! Fogd magad és seperd fel a padlót! Ez egy tiszta padlónak a megteremtése! Bármit! Csak legyetek kreatívak!

 

              És kedveseim, feltétlenül dolgozzatok ezzel a totem energiával! Játszani fogunk vele! Ez lesz az egyik legfontosabb elem az életetekben innentől kezdve, ahogy megtanulunk a képzeletünk által teremteni, és azt, hogy ez hogyan szolgálhat minket mindenféle módokon. Bámulatos lesz!

 

              Akkor hát ennek a mai napnak a végére értünk! Ma nincsenek kérdések és válaszok. Szabadon fedezzétek fel az életet, és emlékezzetek drága Shaumbra, hogy minden dolog pontosan úgy van, ahogy lennie kell!

 

              Minden dolog jól van az Univerzumban, és ezért ez annak az oka, hogy Vagyok, Aki Vagyok, Adamus.

 

 

   (Fordította: Telegdi Ildikó – telegdiildi@globonet.hu)

 

    

 

Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:

 

Telegdi Ildikó OTP BANK Rt. 11773339-00984762

Minden eddigi és ezt követő felajánlást előre is szívből köszönök: Telegdi Ildikó  

 

A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradoi Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán (Http://www.crimsoncircle.com). A Tóbiás anyagok térítés mentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999 augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint százezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle web szájtra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradoban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és vissza-tolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból. A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád. Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérlek terjeszd szabadon ezt a szöveget nem kereskedelmi alapon, térítés mentesen. Kérlek csatold ezt az információt egészében, beleértve ezen lábjegyzetet is. Minden egyéb felhasználás jóváhagyandó Geoffrey Hoppe-val. Lásd a kontakt oldalt a www.crimsoncircle.com