TÓBIÁS ANYAGOK

 

Tanítók Sorozat:

4. SHOUD: Ahogy Fent, Úgy Lent – Adamus Saint Germain közreműködésével, Geoffrey Hoppe közvetítésében

Kérdések és válaszok

 

Elhangzott a Bíbor Körben
2006. november 4-én
www.crimsoncircle.com

 

Én vagyok, igen, én vagyok Adamus Saint-Germain. És mielőtt elkezdenénk a mai kérdéseket, néhány megjegyzés az épp átadott anyaggal kapcsolatosan. Először is Shaumbra, szánjatok időt a saját maszkulin és a feminin részeitekre. Adjatok számukra teret, energiát, adjatok nekik szeretetet, hogy újra visszatérhessenek egyesülni. Bizonyos értelemben azt mondhatjátok, hogy megsemmisítitek a megosztottság, szétválasztottság régi fogalmát, hogy behelyettesítsétek egy magasabb tudatossággal – a teljes én kiterjesztett tudatosságával. És amint a megosztottság igényének e teljes felszámolása megtörténik, ugyanakkor elengedi a bennetek lévő dualitást – a fény és a sötét, a jó és a rossz iránti igényt. Felszámolja az igényét még ennek a dolognak is, amit fátyolnak nevezünk.

Nos, akárcsak én a minap, vegyetek ki ti is szabadságot magatoknak. Lehet egy nap, néhány nap, egy hét saját magatokkal. Lehet csupán egy este is. Lehet egy éjszaka a fürdőkádban, vagy csak egy autózás. Ne keressetek kifogásokat, hogy miért nem tehetitek meg. Túl gyakran mondjátok, hogy foglaltak vagytok. Majd elhalasztjátok más alkalomra. Néhányan az gondolhatjátok, hogy nem veletek beszélek, hanem a mellettetek ülővel. Én mindannyitokkal beszélek.

Az újraegyesülés folyamatát mind megtapasztaljátok majd, saját személyes és nagyon szép módon. Ez nem szükségszerűen rögtön történik meg. Több hónapra is kiterjedhet. A maszkulin és a feminin túl sokáig voltak távol egymástól. Szerfölött sok könny hullt már. A vágyakozás, visszatérni az eredeti mag-energiához – de most már egy új módon – olyan erős, hogy önmagában felülkerekedik bármely külső nyomáson. A külső nyomások, melyek megpróbálnak összezavarni benneteket, próbálnak a dualitásban tartani, arra törekszenek, hogy alacsonyrendűnek és érdemtelennek érezzétek magatokat, hogy úgy érezzétek, a maszkulin és feminin inkompatibilisak, amikor mindennapi életetek példáiban látjátok őket. Házas férfi és nő, akik nem boldogulnak együtt. Talán a szüleid, akik nem jönnek ki egymással. Oly sok példátok van arra, hogyan nem működött, hogy féltek kipróbálni önmagatokban. Féltek attól, hogy az egyik megpróbálja uralni a másikat, az egyik szenvedést okoz majd a másiknak. Shaumbra, engedjétek el ezeket a régi fogalmakat, és hagyjátok megtörténni a maszkulin/feminin áldott és szent újraegyesülését és egybeolvadását.

Az egyik dolog, amelyet nagyon fontos lesz személyesen megtenni ebben a folyamatban, hogy döntéseket hozzatok. Az elkülönülés és a zavar energiája ez, ezért nagyon nehéznek és kihívónak találjátok majd bármilyen döntést hozni, és így aztán alapból a döntések számotokra a tömegtudat, a ti régi kísérteteitek és démonjaitok, vagy a rajtatok kívül álló dolgok által lesznek meghozva. Mihelyt szuverén lényekként átveszitek vagy visszaveszitek a saját hatalmatokat és újra döntéseket kezdetek hozni, ez a külső forrásokból származó energia simán átmegy rajtatok. Nem befolyásol titeket. Nem fog kevesebbé tenni titeket egy sem ezek közül az energiák közül, melyek megpróbálják visszatartani/megakadályozni a maszkulin és feminin újraegyesülését.

A Shaumbrával kapcsolatos egyik legnagyobb frusztrációm – azon kívül, hogy nem látjátok, kik vagytok valójában – szóval egyik legnagyobb frusztrációm, hogy belekerültetek ebbe a nem-döntés energiába. A semmibe, nem-létbe mentek. Beléptek ebbe nagyon zavaros energiába, ebbe az elveszett és merengő energiába, és azt gondoljátok, hogy az élet sors, amely éppen odavisz titeket, ahová akar. Ez nem teremtő energia. Ez Régi Energia. Kezdjétek megfigyelni döntésképességeteket. Előttetek vannak minden nap – kisebb és nagyobb döntések. A kisebbekről szólva, elnézlek néhányatokat, amint féltek dönteni, hogy mit egyetek, mert azt halljátok, egyes dolgok jók számotokra, míg bizonyos dolgok rosszak. Így még saját gyomrotokat, saját szíveteket sem követitek. És aztán féltek. Hagyjátok, hogy a döntéseket mások hozzák meg számotokra.

Sokan féltek dönteni, hogy mit tegyetek a kapcsolataitokkal. Féltek megtudni, hogy a szív mit akar tenni. De féltek meghozni azt a döntést. Féltek megadni magatoknak azt a békét, megadni magatoknak azt a szuverenitást és biztosítani magatoknak saját tereteket. Féltek döntéseket hozni a munkahelyekről és a pénzről. Féltek dönteni bármivel kapcsolatban. Odáig juttok, hogy még abban sem döntötök, hogy milyen filmet nézzetek meg. Shaumbra, visszaszerezhetitek saját szuverén hatalmatokat úgy, hogy valami nagyon egyszerű, nagyon könnyű dologgal kezditek. Döntsetek. Bármit. Hagyjátok abba az elbírálást, hogy vajon helyes vagy téves. Amint Tóbiás már elmondta nektek, van bennetek egy önszabályzó vagy energia-kiegyensúlyzó mechanizmus. Még ha helytelen döntést is hoztok, az szándék, indíték. Hajtóerő, lendület, mely aztán átvált arra, ami a nektek megfelelő egyensúly. Ezt ti teszitek. Nem én, Saint-Germain, vagy valaki más. Gyakoroljátok a döntéshozatalt. Egy csodálatos és felhatalmazó dolog.

És megkérdezlek még egyszer, mielőtt rátérnénk a kérdés-válaszokra, és ez egy kiváló és csodálatos alkalom elkezdeni a döntéshozatalt: Készen álltok elfogadni a változást az életetekben és a valóságotokban?

Kezdjük tehát a kérdéseket.

1. SHAUMBRA kérdése (Linda olvassa az internetről): Mi az, amit nem látok a saját bőségemmel kapcsolatban? Mélyen leástam magamban. A pénzügyeim hol jól, hol rosszul állnak, hogy aztán újra pénz nélkül maradjak. Bármilyen bepillantás...

ADAMUS SAINT-GERMAIN: White Eagle kezdje.

WHITE EAGLE: Szükségünk van a (kérdező) nevére.

LINDA: Nincs név.

WHITE EAGLE: Oh, rendben. Lássuk csak. (Szünet, mialatt White Eagle ellenőrzi.) Van benned egy lezárt rész, amelyet féltél felnyitni. Nyitva volt kb. 14 éves korodig, és aztán lezáródott. Ebben a lezáródásban azt mondtad magadnak, nem fogom megkapni, amit akarok. Valami történt, és nem kaptad meg azt, amit szerettél volna, és akkor így önszabotázzsá vált. Amikor közel jutsz, hogy megragadd azt az arany gyűrűt, a ló túl gyorsan vágtat körbe-körbe. És így, kedvesem, ne a pénzt nézd, hanem nézz erre a mélyen lezárt dobozra, mely azt mondja: nem fogom megkapni azt, amit akarok, mert nincs pénz. Annyira közel jutsz és eltűnik az, aztán azt mondod, újra megpróbálom. Annyira közel voltam már és eltűnt. Változtasd meg ezt a döntést. Menj vissza oda, amikor fiatal voltál és áramlotta bőség, és te láttad az áramlást. Most akkor sem látod az áramlást, amikor az áramlik. Köszönöm.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Óriási, White Eagle!! (Nevetés)

WHITE EAGLE: Elég jól ment név nélkül is.

2. SHAUMBRA kérdése (egy nő a mikrofonnál): Hello. Valaki más nevében teszem fel ezt a kérdést. Nagyon szeretnék lefogyni Új Energiás módon – egyszerűen, könnyen és erőltetés és korlátozó diéta nélkül. Több mint 100 fontot (1 font-0,5 kg) kellene leadnom, egészségi és mozgási problémákat okoz, úgy döntöttem, megszabadulok tőlük. Meghallgattam az oslói CD-t arról, hogyan engedjem meg a testemnek, hogy visszaállítsa saját egyensúlyát, és ezzel dolgozom. Ugyanakkor lélegzem, saját magam szeretetére fókuszálok, behívom a gnosztot, hogy a legkreatívabb megoldást nyújtsa, és megkértem a kapcsolattartómat, hogy hozza el számomra az összes hasznos információt. Ezeddig úgy tűnt, hogy egyes élelmiszerek még mindig hatással vannak a testemre, és nem fogytam anélkül, hogy szigorú diétát tartottam volna, ami nagyon elbátortalanít. Nagyon méltányolnám a te nézetedet ezzel kapcsolatban, és bármilyen információt és tanácsot, amit adni tudsz. Köszönöm.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Sok energetikai dolog kapcsolódik ehhez a súlyfölösleghez. Az első dolog, amire figyelned kell, egy sérelem, amelye mostani életed korábbi szakaszában egyfajta szexuális bántalmazás okozott. Ennek nagy része nem fizikai volt. Inkább pszichikai, egyfajta bántalmazás, visszaélés, és emiatt szedted fel magadra ezt a súlyt és tartod ott egyfajta válaszfalként. Ezt pedig megerősítette az, amit tömegtudatnak neveznél, és emiatt hiszed, hogy most szigorú diétát kell tartanod, ami nem más, mint szenvedés. Tehát alapjában véve azt mondod magadnak, hogy ahhoz, hogy túllépj vagy megoldj néhány ilyen régi energetikai sebet és erőszakot, szenvedned kell. Hagytad magad átsiklani ebbe az egész Régi Energiás hitrendszerbe és hipnózisba.

A tested egy szent dolog. Tudja, hogy dolgozza fel a beáramló energiát és tudja, hogy távolítsa el azt, amire már nincs szüksége. Itt az ideje, hogy újra visszaállítsd a kapcsolatot a testeddel és ugyanakkor a maszkulin/femininnel. Amikor benned a maszkulin és feminin energiák egyensúlyban vannak, és amikor szereted a testedet, nem úgy, mint most. Amikor szereted a testedet és kiegyensúlyozod benne az energiákat, olyankor nem lehet súlyfölösleged. Nem lehetsz kövér. A tested nem borítja fel az egyensúlyát súlyfölösleggel, amint az most történt. A testmagasságodnak és testszerkezetednek megfelelő testsúlyt fog megtartani.

Túlságosan az elmédben vagy ezzel kapcsolatban. Csapdába estél az elmédbe. Ezt látjuk mi ebben az energiában. Nem tudod, hogyan szabadulj. Olvastál dolgokat, meghallgattál dolgokat, de mivel ez a korai trauma az életedben ennyire meghatározó, ennyire mély, nagyon nehéz számodra kiszállni az elmédből. És egészen pontosan ez a hely az, ahol a szexuális energia-vírus létezik és ahol lenni akar – az elmédben. Megkérünk, dolgozz együtt egy tanácsadóval, akiben megbízol és meg tudsz nyílni előtte, és megkérünk, lélegezz sokat. És arra kérünk, hogy menj vissza a fizikai és pszichikai szexuális energetikai bántalmazás pillanatába. Rá fogsz jönni, hogy magadat hibáztattad, még akkor is, ha ez nem rólad szólt. Ez egy külső energia volt, mely befolyásolta a te érzelmeidet, a pszichológiai és spirituális egyensúlyodat. Dolgozz együtt egy tanácsadóval, hogy mindezt nyilvánvalóvá tedd, nem a dráma kedvéért, nem is a feldolgozás miatt, hanem az elengedés érdekében.

Néha nem szükséges visszamenni a valódi incidenshez. Csupán a tudása annak, hogy az esemény megtörtént, már elég az elengedéshez. De a tied nagyon mélyen van, és nagyon be van zárva benned. Szükséged van arra, hogy együtt dolgozz valakivel, hogy gyengéden bemehess oda és megnyithasd. De dolgozz valaki olyannal, akiben megbízol, és aki nagyon kiegyensúlyozta már maszkulin és feminin energiáit. Azután majd meglátod, hogy a súlyfölösleg milyen természetesen tűnk el. Ne csinálj belőle versenyfutást. Ne tűzz ki magadnak mindenféle célokat és fix dátumokat, mikorra kell lefogynod. A súlyfölösleged természetes módon fog eltűnni. Köszönjük a kérdést az összes Shaumbra nevében.

WHITE EAGLE: Szeretnénk ez kiegészíteni, mert ez a kérdés sok embert foglalkoztat. Először is, nem lehet lefogyni, csupán vékonyságot lehet nyerni. Ez olyan, mintha megpróbálnád a sötétséget eltűntetni. Nem tűntetheted el a sötétséget, csupán csak több fényt hozhatsz be. És így mindannyian, akik arra fókuszáltatok, hogy lefogyjatok, már elvesztettétek a játszmát. Tehát nyerjetek vékonyságot, nyerjetek egészséget, nyerjetek fittséget, nyerjetek hajlékonyságot. Arra figyeljetek, amit akartok, nem arra, amit nem akartok. A másik nagyon fontos rész, amit bármelyiketek érez... a korlátozásról – ó, nem akarom ezt tenni, mert nem szeretem a diéta korlátozását, vagy hogy végig kell ezt vinnem vagy ezt az egészet. Figyeljétek a haragotokat a korlátozás miatt.

Nos, amikor idevezettetek Coal Creek Canyon-ba vagy bárhová vezettek, megálltok a pirosnál. Akkor indultok, amikor zöld lesz. Megálltok, amikor gyalogosok vannak. Dühösek lesztek ezek miatt a korlátozások miatt? Vagy egyszerűen tudjátok, hogy ezek a korlátozások, melyek akadályozzák a haladásotokat az út közepén, az élet rendjének részei, és elfogadjátok őket harag nélkül. A világ attól működik, hogy elfogadjátok ezeket. Ha dühösek vagytok azért, mert súlyosak vagytok, ha mérgesek vagytok, mert diétáznotok kell vagy nem ehettek csokoládét, önmagában ez a harag – korlátozásról szóló hitrendszeretek – az utatokban áll. Találjatok megoldást arra, hogy semlegesítsétek a korlátozások gyűlöletét, mert ez önmagában már egy korlátozás. Köszönöm.

3. SHAUMBRA kérdése (Linda olvassa az internetről): Standard vagyok és Romániában élek. Elmentem a túloldalon lévő otthonomba. Sokkolt a szépsége. Nagyon tiszta a padlás, és megtaláltam a ládát. Tele van kincsekkel. Elvettem pár dolgot és egy csomó pénzt is. Azt választottam, hogy a következő projektekre használom: a Román Shaumbra folyóirat kiadása, workshopok és képzések szervezése, hogy létrehozzuk a Román Shaumbra Egyetemet, Bíbor Kör könyvek és más Shaumbra könyvek kiadása, beleértve a sajátomat is, melyet megírok, egy farm építése, ahol a román és külföldi Shaumbrák összegyűlnek energiákat mozgatni, és más Új Energiás projektek miatt. Mit tudsz nekem mondani erről? Köszönöm, sok szeretettel.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Azt mondom neked: „Csodálatos”. Döntéseket hozol, van egy szenvedélyed és folytasd. Ne hagyd, hogy különböző dolgok visszatartsanak, megakadályozzanak.

4. SHAUMBRA kérdése (egy férfi a mikrofonnál): Üdvözlet a Shaumbra családnak. Túl sokáig voltam távol tőletek. Ez az első látogatásom. És köszönet Adamusnak és a vendégeinknek, és azoknak, akik mostanában velem dolgoztak. Igazán hálás vagyok érte. Úgy éreztem, utolértelek egy kicsit, és az elmúlt néhány hónap valódi hullámvasút volt számomra – izgalmas, ugyanakkor félelmetes is. Végre egy csomó puzzle a helyére került, és szeretném, ha megvilágítanád néhány aspektusát a kapcsolatoknak, főként a feleségemmel és a gyerekeimmel való kapcsolatot, és hol lehet a legjobban felhasználni az új ajándékot, amelyről felfedeztem, hogy oly soká volt elrejtve.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Mindketten megnézzük az itt jelen lévő energiát, annak alapján, amit itt elmondtál a kapcsolatokról. Pillanatnyilag a legfontosabb dolog, amiről ma is beszéltünk, a kapcsolat saját magaddal. Amikor kialakul az a bensőséges és szenvedélyes kapcsolat önmagaddal, és amikor megengeded a maszkulin és feminin energiáknak, hogy újraegyesüljenek, a kapcsolatok a többi emberrel már nem jelentenek problémát, mert te a saját egyensúlyi állapotodban vagy, melyből senki más nem tud kibillenteni, de ahonnan világosan fel tudod mérni, hogy ők hol tartanak. Gyakran a Shaumbrának gondjai vannak a kapcsolatokkal. Újra és újra fölbukkannak. Azonban nem jelentenek majd problémát, amikor kialakul a kapcsolat saját magatokkal. Az ajándékaitok – amelyeket ti adtatok saját magatoknak – olyan dolgok, amelyeket bezártatok valahová vagy egyszerűen félretettetek addig, amíg késznek érzitek magatokat. Olyan ajándékok ezek, amelyeket ti terveztetek magatoknak a más birodalmakban, mielőtt beléptetek volna ebbe az létidőbe. Tehát most tőletek függ, hogy meghozzátok azt a tudatos döntést, tudatosan elfogadjátok, hogy készen álltok a változásokra, mert amikor befogadjátok saját ajándékaitokat életetekbe, azok változásokat hoznak. De amikor készen álltok erre, egyszerűen döntsetek és aktiváljátok őket ebben a valóságban.

WHITE EAGLE: Szeretnénk kiegészíteni ezt, főként a kapcsolatok területén, számodra és az összes Shaumbra számára. Megfigyeltük, amikor a megnéztük a kapcsolatodat, hogy nem úgy viszonyulsz a feleségedhez, amilyen jelenleg, hanem úgy viszonyulsz hozzá, amilyen az általad kialakított képekben volt. Valójában úgy lenne... és a feleséged is egy kicsit úgy viszonyul hozzád, mint amilyen voltál, és ez közös vonás minden kapcsolatban. Tudod, évek óta nem a valós személyekre figyelsz, a kapcsolatod évek óta csupán a róluk kialakított képpel van. De te ezt szándékosan csinálod, azt ajánlanánk neked és mindannyiatoknak, hogy szabaduljatok meg ezektől a régi képektől, és úgy viszonyuljatok az illető személyhez, mint amilyen valójában – és igazándiból sosem láttátok őket, mert nem néztetek rájuk – és ugyanakkor a jövendő képükhöz is viszonyuljatok. A lelkükhöz kapcsolódjatok. Kísérjétek el őket pár lépésen mostantól oda, ahová tudjátok, hogy fejlődni fognak, oda, ahol a lelkük van. És amikor azt választjátok, hogy az ők legmagasabb helyükhöz (szintjükhöz) viszonyultok, ami történni fog az az, hogy kiemel benneteket onnan, ahol megrekedtetek, a ti legmagasabb helyetekre. Különösen a te esetedben, azt látjuk, hogy a régi árnyékokhoz viszonyultok az új lényetek helyett. Köszönjük.

5. SHAUMBRA kérdése (Linda olvassa az internetről): Pillanatnyilag egyfajta tudatosságot alakítok ki arról, hogyan adják oda az emberek energetikai egyensúlyukat. Eközben azt figyeltem meg, hogy a két fiam hogyan adja át energiáját nekem. Úgy tűnik, sosem kapnak elég anyát, sosem kapnak eleget az időmből, vagy eleget a figyelmemből. És ugyanakkor azt is megfigyeltem, hogy én is odaadom az energiámat nekik. Gyakran az az érzésem, hogy nem vagyok elég jó anya. Megköszönök minden segítséget, hogy megtörjem ezt az energetikai mintát. Szeretettel köszönöm.

WHITE EAGLE: Kezdhetjük mi?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Persze.

WHITE EAGLE: Rendben. A tény önmagában, hogy azért aggódsz, mert nem vagy elég jó anya, azt jelenti, hogy az energiájukra utazol. Azt akarod, hogy akarjanak. Azt akarod, bár az egyik mondatodban azt mondtat: nem akarom, hogy nekem adják az energiájukat amiatt a félelem miatt, hogy nem vagyok elég jó anya, de valójában finoman azt akarod, hogy szükségük legyen rád és akarjanak téged, hogy így jobb anya lehess. (Adamus Saint-Germain felé) Te jössz!

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Jól mondod. Semmi kiegészíteni valóm nincs... velős, direkt.

6. SHAUMBRA kérdése (egy nő van a mikrofonnál): Az elmúlt hat hétben döntéseket hoztam és kiléptem egy 28 éves házasságból, és megpróbálok kiszállni belőle és megpróbálok felelősséget vállalni egyedül magamért. És amióta ezt megtettem, csúnyán elestem és megütöttem a csuklómat és jobb oldali sérvet fedeztem fel magamon és más betegségeket – mind a jobb oldalamon, amelyről úgy gondolom, hogy a maszkulin oldalam. Én teremtem ezt? Olyan valami ez, ami várható ebben az esetben...

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Hát, nem én vagyok, aki ezt megteremti! Te kell az legyél. (Nevetés)

6. SHAUMBRA: Jó, jó.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Sajnálom, hogy tréfát űzök veled. Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy, de ami történt az az, hogy valaki más birtokolta a te maszkulin energiádat hosszú időn át. És amikor végre döntöttél – amiért minden elismerésem –, tudtad, hogy nem a te vagy az ők fejlődésének érdekében tetted. Itt volt az idő, hogy elengedd a régi kapcsolatot, magadért vállaltad. Amikor ez történt, sok régóta elfojtott energia kezdett feljönni. És amint azt megfigyelted és tudatosítottad, ezek a jobb oldalra irányulnak, vagy ahogy neveznéd, a maszkulin alapú oldalra. Egy energetikai fejlődés része ez. Ezek a dolgok ki kellett jöjjenek. Ezek az energiák a felszínre kellett jussanak és ezt te így engeded meg. Ez nem valami állandó dolog. Nem a lélek akarja tudomásodra hozni, hogy rosszul döntöttél. Csak az elfojtott energiák jönnek elő.

Másképpen is kiengedheted őket. Sikíthatsz egy kicsit, amit melegen ajánlanánk. Komolyan. Nem egy elsöprő mennyiségű elfojtott energiáról van szó, de van belőle. Menj be egy szobába egyedül, és sikíts, mert miközben sikítasz, mélyen kell lélegezned. El kell engedned néhányat azokból az energiákból, és megértened, hogy egy nagyon szükséges és kiegyensúlyozott döntést hoztál. Ami a régi kapcsolatban történt, és amit elengedtél, tovább fejlődhet és nőhet a legmagasabb szintjére. A teljes kapcsolat kettőtök között el volt nyomva. Most már fejlődhet. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy szükségszerűen együtt lesztek újra? Nem. Azt jelenti, hogy tovább fejlődhet más szinteken. A lélektől a lélekig szintjén. Most mindketten szabadok vagytok és ebben a szabadságban újra összejöhettek egy új módon, ha ezt választjátok.

WHITE EAGLE: Mi csak azt akarjuk kérdezni, miért tartott eddig? (nevetés)

ADAMUS SAINT-GERMAIN: (kuncogva) Mindannyian ugyanezt gondoltuk. De csak White Eagle merte megkérdezni!

WHITE EAGLE: Ugyanakkor szeretnénk hozzátenni, hogy újra kell maszkulinizáld magad. Saját magadnak kell férfi lenni, és az történt, hogy ő (a férjed) is birtokolja feminin részed nagy részét. Tehát végezz egyfajta gyakorlatot, amikor visszaveszed feminin részed és visszaadod neki az ő maszkulin részét, aztán pedig saját maszkulin részeddel töltöd fel az űrt az övé helyett, és valószínűleg ő is botladozik majd egy kicsit és a bal oldalára esik (nevetés) mindaddig, amíg újrafeminizája magát – hogy kitaláljak egy új szót.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Egy új szót?

WHITE EAGLE: Köszönöm.

7. SHAUMBRA kérdése (Linda olvassa az internetről): A 2004-es denveri Új Energia Megtestesítése workshopon szó volt egy univerzális nyelvről. Mi ez az univerzális nyelv és hogyan kapcsolódik a gnoszthoz?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Az univerzális nyelv, amelyről beszéltünk, fejlesztés alatt van. Amint elkezdődött a fejlesztése – két verzió alakult ki: Egyik egy olyan univerzális nyelv, amelyik a Földön egyetemes. A Földön jelenleg több száz különböző nyelvet beszélnek és az internet megjelenésével és különösen a fiatalok, akik nemzetközileg kommunikálnak, ki fognak alakítani egyfajta nagyon egyszerű nyelvet, amit bárki tud használni. Nem jelenti azt, hogy a többi nyelv kihal, de lesz egy módja, hogy az emberek sokkal könnyebben kommunikáljanak, mint ahogy most történik.

Ugyanakkor van egyfajta univerzális nyelv a nem fizikai és angyali birodalmakban. Nem minden angyal használja és dolgozik vele, de ott van. Nem hangokból áll. Egyfajta... nehéz ezt leírni – egyfajta vibrációs minta. Nem használunk szavakat a fátyol felőlünk lévő oldalán, és nem használunk egyedi hangokat, de energia-csomagok vannak. Ez a fajta általános angyali nyelv is része lesz a Föld új univerzális nyelvének. És igen, a gnoszt elemei vagy a kreatív megoldások is részei lesznek ennek.

8. SHAUMBRA kérdése (egy nő van a mikrofonnál): Szia. Kedves barátnőm, Jeannie Nicholson múlt pénteken autóbalesetet szenvedett. Ő spirituális tanító és gyógyító, és kómában van és jobboldali fejsérülést szenvedett. És azon tűnődöm, miért tette ezt és mi lesz ennek a vége?

WHITE EAGLE: Azt szeretnénk mondani, nem kellene azt kérdeznetek, miért teszik az emberek ezt vagy azt, mert ez a miért már sokkal azelőtt kialakult, mielőtt ő testet öltött volna, mielőtt beszállt az autójába. Ő most a szivárvány-energia olyan helyén van, ahol eldöntheti, visszatérjen-e vagy sem. Ha úgy dönt, hogy visszatér, nagyon megváltozva tér vissza, és ha nem jön vissza, akkor eléggé átalakult már. Nincs ennek jelentősége.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Egyetértünk ezzel és elmondjuk, hogy nem hozta még meg a döntés, hogy kijöjjön-e a kómából vagy átlépjen a másik oldalra, de arra kérünk, hogy tiszteled és becsüld és légy együttérző ezzel (a döntéssel). Nincs itt tévedés és nincs semmi, amit rosszul csinált volna, de ez a kedves lény, akiről itt beszélsz, egész életét a mások szolgálatába állította, együtt dolgozott és segített másoknak, ugyanakkor magára vett tőlük egy csomó régi és beragadt energiát. És mert szükség volt arra, elengedje ezek egy részét, de ez a kedves nem igazán értette ennek a legegyszerűbb módját, úgy döntött, kilépik ebbe az átmeneti állapotba/helyre. És ebben a létállapotban dönthet úgy, hogy elengedi ezt az összes energiát, amit másoktól átvett. Amint azt mindannyian tudjátok, spirituális tanítónak lenni áldozatot követel a lélektől, a testtől, minden egyes részetektől, mert a spirituális tanítók együttérző emberek. Hajlamosak arra, hogy magukra vegyék a kliensek energiáit és gyakran nem tudják, hogyan szabaduljanak ezektől. Tehát ebben az átmenti állapotban, helyen, ahol most van, eldöntheti, hogy visszatérjen a munkájához, vagy valami mást csináljon, vagy egyszerűen visszatérjen a mi oldalunkra. Köszönöm.

8. SHAUMBRA: Köszönöm.

9. SHAUMBRA kérdése (Linda olvassa az internetről): Szia Tóbiás. Kérlek, világosítsd meg számomra az egyik példádat, amit a 2. Shoudban adtál: „érezzetek egy egészséges sejtet, melyek az a célja, hogy kommunikál az egész testtel a gyógyulás érdekében”. Aztán később azt a példát adtad, hogy képzeljük el magunkat, amit vezetünk az úton és jól érezzük magunkat, érezzük ezt az energiát. Amikor elképzelsz valamit, akkor mentális képességeidet használod, az elmédet, aztán érzed a pillanat örömét; hogyan választhatjuk el ezeket az érzéseket a vizualizációtól? Tudod kérlek ezt tisztázni számomra, vagy magyarázni, vagy más példát is adni? Nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek tűnik.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Nos, mivel Tóbiás nincs ma itt, én, Adamus próbálok meg válaszolni. Olyan egyszerű beragadni az elmébe. Olyan egyszerű nem ismerni fel az érzelmet, és Tóbiás, White Eagle, Saint-Germain, mi mindannyian megpróbáltuk ezt nagyon egyszerűvé tenni. Ha érzitek a lényeget, tapasztaljátok meg. Lépjetek be egy teljesen egészséges sejt megtapasztalásába. Ne próbáljátok elemezni, még csak meg se próbáljátok pontosan látni, hogy néz ki, csak egyszerűen tapasztaljatok meg egy teljesen egészséges sejtet. Ez egy standarddá válik, vagy úttá a többi sejt számára. Ez a teljesen egészséges sejt aztán példává vagy sablonná válik. Ugyanígy van ez a tudatossággal, vagy amikor jól érzitek magatokat. Menj vissza oda, amikor autóztál, és szabadnak és jól érezted magad itt a Földön, életörömöt éreztél. Menj vissza ehhez az érzéshez. Ne elemezd. És még csak nem is azt mondjuk, hogy próbáld erősen vizualizálni, egyszerűen csak menj vissza a tapasztalathoz.

Most kipróbáljuk. Képesek vagytok érezni, amint vezetitek az autótokat egy gyönyörű napsütéses napon, amint a szél simogatja arcotokat és hajatokat, a háttérben szép zene szól... senki más nincs az úton, csupán ti. Fákat láttok, a kék eget. Teljesen szabadnak érzitek magatokat, teljesen felszabadultnak. Nem aggódtok a pénzért. Nem kell más emberek miatt aggódnod. Ez egy olyan pillanat, amikor egyszerűen élvezel a Földön lenni, élni. Ez egy tapasztalat, egy érzés. Nem kell ezt agyonelemezni. Nem kell azon törnöd az agyadat, hogy eldöntsd, a látott fák örökzöldek vagy tölgyek. Ez csak egy francos élmény. (Nevetés) Ti teszitek zűrzavarossá. Ti csűr-csavarjátok ezt. Ti próbáljátok nehézzé tenni, mert azt hiszitek, nehéz kell legyen. Olyan egyszerű lehet, mint ez a szép élmény. Aztán fogjátok ezt az életöröm-élményt és hagyjátok, hogy életetek minden egyes részét áthassa. Vegyetek egy mély lélegzetet – szükségetek lesz párra. Köszönöm.

LINDA: Nos, itt az ideje az utolsó kérdésnek. Ez lehetne az utolsó.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Hmmm, White Eagle részvételével, még válaszolunk néhányra.

LINDA: Rendben.

WHITE EAGLE: Rendben van.

10. SHAUMBRA kérdése (egy nő van a mikrofonnál): Szervusz Adamus. Épp befejeztem a Sychrotize TM rendszert, és köszönöm. Nagyon sokat segített nekem. Van egy kérdésem valamiről, ami számomra nagyon zavaros, megvilágításra van szükségem. Van egy csoport, amelybe nemrég bekerültem, a Megvilágosodás Jerome Iskolája. Tanítványként mentem el ebbe az iskolába, és azon gondolkozom, a szerepcsere lehetséges-e, mivel réginek éreztem az energiát. Azon tűnődöm, hogy a megvilágosodás iskolája hogy alapozódhat Régi Energiára? Ez az első kérdésem.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Egy általános megállapítást következik, de azt kell mondanom, hogy a megvilágosodás iskolák 93,5%-a Régi Energiára épül és ez így van jól, mert még mindig szükség van megvilágosodásra. Az emberek különböző szinteken dolgoznak. Teljesen összezavaró lenne sok-sok ember számára, hogy egyszerre el kezdjenek dolgozni White Eagle-lel és Mark-kal, vagy Tóbiással és Saint-Germain-nel. Az a munka, amit mi végzünk, az teljesen különböző. Nem jobb, nem hatalmasabb, csupán egy különböző embercsoportnak szól. Számtalan megvilágosodás iskola van, melyek semmit sem változtak az elmúlt 100, 1000 vagy 5000 év során. Most pedig azt mondod, hogy van ez a Régi Energia? A második rész...

10. SHAUMBRA: A kérdés második része: ha valóban így van, miért keresztezte az utamat ez a csoport?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Ez úgy hangzik, mint az a régi kérdés: miért ment át a csirke az úton? (A hallgatóság nevet, Saint-Germain kuncog). Hogy megtanítsa a többi csirkének, hogy ne menjenek át az úton! (Nevetés) Tudod, az út egy nagyon halálos dolog lehet a csirkéknek! Ezt visszapasszoljuk neked: nos, miért választottad ezt?

LINDA: Már nincs itt. Elüldözted.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Miért választottad ezt? Magadat kell megkérdezd...

LINDA: Tényleg nincs már itt.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: (kuncogva) Rájöttünk.

WHITE EAGLE: Szeretnénk még hozzátenni: annak az oka, hogy utad bármelyik részét választottad, hogy amikor kinövöd azt, megfigyelheted a fejlődésedet annak függvényében, hogy mit haladtál már meg.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Pontosan.

11. SHAUMRA kérdése (Linda olvassa az internetről): Shaumbra, sürgős tisztázásra van szükségem. Használtam a gnosztot és a standard technológiát, amint azt nemrég ajánlották, és a dolgok rosszabbak lettek, mint valaha (nevetés). Úgy tűnik, hogy régi dolgok ütik fel a fejüket, és általában a Shaumbra egy csomó baromsággal küszködik. A látásom ködös, izom- és csontrendszerem csődtömeg, és én nagyon fáradt vagyok. Kérlek, kommentáld: a Shaumbra számára általában a dolgok egyszerűen csak rosszabbul mennek, mielőtt jobbra fordulnának, vagy én vagyok nagyon kiábrándult azért, amit választottam és még mindig az önszabotázs útját járom egy mélyebb szinten. Például: nem használok vitaminokat és bízom saját öngyógyító képességemben. Kérlek, főként a szemmel kapcsolatos gondokra térj ki, mivel úgy tűnik, sok Shaumbrának vannak ilyen jellegű problémái. Köszönöm Tóbiás a szeretetedet és támogatásodat, és tudom, hogy már tudom a választ a kérdésemre (nevetés), de nagyon frusztrált vagyok, és megerősítésre van szükségem.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Megpróbálok válaszolni. Feltettem a kérdést ma már kétszer: elfogadjátok a változásokat? Nem mondtam, hogy a dolgok azonnal jobbra fordulnak. Azt sem mondtam, hogy egyszerre szupermanek lesztek. Egyiket sem mondtam ezek közül. Csak annyit kérdeztem, elfogadjátok-e a változásokat, mert én tudom, és ti is tudjátok. Minden egyes alkalommal, amikor megengeditek, hogy egy tudatszintről a másikra fejlődjetek – és emlékezzetek ezekre a szavakra. Egy szint – ti most egy bizonyos szinten vagytok. Mondjuk a 7-sen, és átváltotok egy új szintre, mely nem feltétlenül a 8-as, hanem lehet 9-es és 6-os és –4-es és 2.00.001-es, és mindez egyidőben. Egy hihetetlen átalakuláson mentek keresztül, egy hihetetlen folyamaton. Néha a régi rendszerek bizonyos céllal dőlnek romba, mert már nincs rájuk szükség, és romba dőlnek, mielőtt az új energia belépne. Gyakran a Shaumbra azt gondolja, hogy ha elvégzik ezt a munkát, az életük tökéletessé válik, de azt a régi tökéletességre alapozzák. Nem próbáljuk a régi életeteket új ruhába bújtatni. Egy teljes átalakulás van folyamatban. Elkeseredetten próbáljátok megtartani a régit énetek, és én elkeseredetten kérlek benneteket, hogy engedjétek el azt. Nem áll már jól nektek.

LINDA: Utolsó előtti kérdés.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Talán White Eagle szeretne válaszolni.

LINDA: Oh, rendben, nagyon jó.

WHITE EAGLE: Valóban, és szeretnénk, ha úgy neveznétek: Saint White Eagle. (Nagy nevetés, és Adamus Saint-Germain kuncog).

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Csak ha engem úgy hívhatnak: Whitey Adamus! (Még nagyobb nevetés)

WHITE EAGLE: Igen. Amint a Shaumbra növekszik, nagyon a teremtésre fókuszáltok társteremtőként. Ez mind szép, de elfelejtitek, hogy az Isten megfelelő oldala a romboló, és amint adolgok darabokra hullanak, az is Isten. A rombolás – a leépítés – a teremtés szerves része. És ha a szemetek zavar, lehet hogy azért van, mert csak a teremtésre figyeltek, és nem fogadjátok el a rombolás tökéletességét. Köszönöm.

Hogy s mint? White...

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Whitey Adamus.

WHITE EAGLE: (Megismételve a nevet): Whitey Adamus. Rendben, köszönöm.

12. SHAUMBRA kérdése (egy nő van a mikrofonnál): Nos, köszönöm Whitey és Santy (nevetés).

WHITE EAGLE: Saint White Eagle. Ez a név, Saint önmagában is jól hangzik.

12. SHAUMBRA: Szívből jövő köszönet. Köszönök mindent, amit tesztek. Van egy kérdésem saját nevemben és az összes Shaumbra szülő nevében, akiknek gyermekük illetve gyermekeik vannak, és akik hajlamosak éjszaka álmukban rettegni, félni vagy szorongani. Azon tűnődöm, tudnál-e segíteni nekem a gyermekemmel kapcsolatban, és általánosítsd a tanácsodat az összes gyermek számára, akiknek gondjaik vannak éjszaka.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: (suttogva) White Eagle.

WHITE EAGLE: Rendben. Egyik dolog, amit tehettek, hogy elrendezitek az energiájukat, miközben lefektetitek őket. Tedd egyik kezed a koponyaalaphoz, a másik kezed a keresztcsonthoz, és tartsd ott addig, amíg érzed a kapcsolatot. Mihelyt érzed a nyugodt, harmonikus áramlást, tedd egyik kezed a koponyalaptól a korona csakrára, és várj, amíg érzed az áramlást. Amikor harmónia van, segítettél a gyermeknek harmonizálni spirituális testét, valamint emocionális testét is, mielőtt aludni megy.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Sok minden történik éjszaka úgy a gyermekek, mint a felnőttek estében. Sok energia van most ott kint. Energiák, melyek az elmúlt életek tapasztalataiból származnak, energiák, melyek más birodalmakban történő egyfajta csatákból maradtak vissza, vagy akár a tömegtudatból, melyek nagyon félelmetesek bírnak lenni egy gyermek számára. Fontos, hogy tudassátok velük: ők is Istenek. Fontos elmondani nekik, hogy senki és semmi nem árthat nekik, hogy választhatnak, hogy azt tehetnek, amit csak választanak. Ha van valaki, aki üldözi őket álmukban vagy megpróbálja megijeszteni őket, felszólíthatják őket vagy kérhetik tőlük, hogy menjenek el. És tanítsátok meg nekik, hogy megteremthetik saját biztonságos terüket, ahová senki sem léphet be addig, amíg ők személyesen meg nem engedik nekik.

A fiatalok – a gyermekek – most nagyon érzékenyek és nyitottak, és érzik a konfliktusok összes energiáit, a csaták energiáit, a szexuális energia-vírus energiáit – ezeket a dolgokat mind érzik, főként éjszaka álmukban. Amint azt ma megosztottuk a Shaumbrával elmondva, hogy ti döntötök; eldönthetitek, megengeditek-e ezeknek a külső energiáknak, hogy hatással legyenek rátok vagy sem. Függetlenek vagytok. Ugyanígy, saját szavaitokkal mondjátok el ezt a gyermekeiteknek. Mondjátok el nekik, hogy ők is Istenek. Mondjátok el nekik, hogy megteremthetik azt, amit választanak. Amint ösztönzitek ezt a tevékenységet, meglátjátok, hogy álmuk sokkal békésebb lesz és egy nagyon gyors fejlődést és kiterjedést tapasztaltok majd náluk. Isteni dolog tudni egy embernek, hogy ő is Isten.

És ezzel Shaumbra, köszönjük a mai napot. Köszönjük, hogy itt voltatok. Mi veletek fogunk dolgozni az elkövetkező hat hétben. Amint már mondottuk, háromszor vagy négyszer szembeszállnak veletek, és talán le is akarjátok ezt jegyezni, de ezek az energiák most megpróbálnak mindent elválasztani – a maszkulint és a feminint elválasztani. Bekopognak az ajtótokon és meglátogatnak titeket. Vegyetek egy mély lélegzetet, és emlékezzetek: ti is Isten vagytok.

Én vagyok, igen, én vagyok.

(Fordította: Ábrahám Piroska)


A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a   coloradói Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható   a Crimson Circle weboldalán (http://www.crimsoncircle.com).

  A Tóbiás anyagok   térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999   augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás   potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.  A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új   Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel   felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek   megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint ötvenezer látogató jön el   minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb   anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

  A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n   keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő,   és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás   szerint, leolvassák az energiáinkat, és visszatolmácsolják a saját   információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan   kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás   szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül   csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

  A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a   bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból,   szerte a világból.

  A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként   szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem   evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja   odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és   törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a   különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp   behajózni, eljön hozzád.  Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel   hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az   isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban, és   mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz   körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.  Kérlek terjeszd szabadon ezt a szöveget nem kereskedelmi alapon,   térítésmentesen. Kérlek csatold ezt az információt egészében, beleértve ezen   lábjegyzetet is. Minden egyéb felhasználás jóváhagyandó Geoffrey Hoppe-val. Lásd   a kapcsolat oldalt a www.crimsoncircle.com oldalon.

 © Copyright 2006 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403