A TEREMTÉS SOROZAT

Második lecke "Fogadd el emberi mivoltod"

Elhangzott a Bíbor Körben, 2000. szeptember 10-én

Tóbiás: És ez így van, drága tanítók, amint ismét összegyűltünk veletek ebben a körben. Találkoztunk hát ismét, hogy még több házi feladatot hozzunk nektek! Ma a Teremtés Sorozatból a második lecke fog elhangzani.

Most, a ti időtök szerinti következő percekben mindegyikőtökkel személy szerint fogunk foglalkozni, hogy megtörténhessen az energiák összeolvasztása és beállítása. Mindenkin dolgozni fogunk, hogy érezhesse és érzékelhesse azt, Kik is Vagytok Igazán. Töltsétek ezt az időt egyszerűen csak azzal, kedves tanítók, hogy egyszerűen csak kinyitjátok a szíveteket. Lélegezzetek mélyen. Lélegezzetek mélyen, egész lényetekből. Engedjétek meg a szeretetnek, hogy minden sejteteket, a DNS-eteket, a magszintjeiteket átjárhassa. Lélegezzetek mélyen. Lélegezzetek mélyen és lazítsatok. Használjátok ezt az időt arra, hogy elengeditek minden emberi szorongást és aggodalmat, melyet magatokkal hoztatok. Egyszerűen csak engedjétek el őket, és ahogy ez megtörténik, az energia összeolvadása még tökéletesebben fog megtörténi.

Kedves barátaim, maga az öröm a mai napon megint ebben a körben lenni. Maga az öröm látni azt a munkát amit az elmúlt három hétben végeztetek el. Valóban gyakoroltátok " a kerítésfal mögé állást". Tudjuk jól, az utazás, amiben részt vesztek, rendkívül nehéz. Rendkívüli kihívás. Utazni, emberi formában rendkívül nehéz. Ma ennek pár részletéről fogunk beszélni. Az utazást, amit mint Fénymunkások választottatok, ha lehet erre ilyet mondani, még nagyobb kihívás. Tudjuk, milyen elhagyatottak voltatok életetekben. Tudjuk, milyen jelentős kapcsolatokról mondtatok le, milyen - számotokra annak idején - fontos hitrendszereket cseréltetek le, vagy bőséget, anyagi javakat adtatok fel. Az utazás, mely mindegyikőtöket ide vezetett - tudjuk, nagyon nehéz volt. Ezért is áradunk szét most ebben a teremben nagyon nagy szeretettel és köszönettel.

Létidő létidő után tértek ide vissza, ezt a munkát végezni. Most pedig hónapról hónapra jártok ide a Bíbor Körbe, hogy az új energia osztálytermében tanítókká váljatok. Ezért is hatalmas megbecsülés jár nektek. És ez nemcsak üres szólam, ez lényünk - mindenkié, aki most itt van részünkről jelen - magszintű véleménye. S ahogyan kitárjátok a szíveteket azok előtt, akik dolgoznak veletek, azok előtt, akiket szerfelett nagyon érdekel az, amit végeztek. Ezek az arkangyalok, ezek a szent személyiségek, ők azok, akik a vezetőitek voltak, az angyali barátaitok, akik most itt áradnak ebben a szobában. Ide jöttünk, hogy köszönetet mondjunk nektek, a munkáért, amit végeztek.

Hadd ismételjük meg még egy pillanatra, mielőtt is elkezdenénk a második leckét, hogy mielőtt idejöttetek volna, ti a Minden Létező köréhez tartoztatok. Onnan, amit ti úgy hívtok, hogy az "első teremtés köre". Ez volt az Otthonotok. Az Otthon, ahol minden dolog egyetlen körben létezett. És biztosan szóltunk már pár metafórát erről, a jobb megértésetek végett.

Bizony barátaim, voltak idők, amikor angyalok voltatok, a Minden Létező körében. Teremtők voltatok. Tanítók voltatok. A lehető legrendhagyóbb teremtők és tanítók voltatok. Állandóan szét- és kijjebb feszítettétek a korlátokat, állandóan új tapasztalatok után kutattatok, melyek lehetővé teszik a Minden Létező, az Örök Egy, Isten, a Szellem, vagy hívjátok bármilyen nektek legjobban tetsző módon az Egységet - hogy folytathassa a kiterjedését. A tapasztalatok, amikre a Minden Létező körében tettetek szert, az eredeti teremtésben, tette lehetővé a körnek, hogy folytassa a kiterjedését.

S akkor elkezdtétek kitágítani a teremtés külső határait. Elkezdtetek teremteni a Minden Létező leheletvékony határán, hátha ki tudjátok fürkészni annak a titkait is. Megkezdtétek a tapasztalásokat ott, melyhez szeretetét, beleegyezését, köszönetét és elismerését adta a Szellem. Ha most esetleg visszapillantotok azokra az emlékeitekre, amikor ott éltetek a legkülső peremén a Minden Létezőnek, ott, ahol egy azelőtt sohasem tapasztalt rengést tapasztaltatok meg. Egy olyan bizonytalanságot kezdtetek megtapasztalni, amit soha azelőtt nem volt a lényetek része. Elkezdtétek azt érezni, hogy lekapcsolódtok a Szellemtől. Elkezdtétek megtapasztalni azt, hogy milyen az, amikor már nem Egy a Szellem. Ez egy bizonytalanságot és bizalmatlanságot okozott bennetek. Ez teremtette meg azt az érzést, hogy a dolgok többé már nem azok, amikről eddig azt gondoltátok, azok, amik eddig voltak. Az első megrendülés pillanata az volt, amikor rájöttetek, hogy a Szellem, az Örök Egy nem tartja ellenőrzése alatt az egész mindenséget. Ez, egy bizonyos értelemben véve, az a lehetetlenség, amelyről már beszéltünk, ahonnan nem lehetett tovább lépni.

Itt, a ''teremtés peremén", ahol voltatok akkor, elértetek egyfajta lehetetlenséghez, ekkor kezdtétek érezni azt - és hangsúlyozzuk csak "érezni" -, hogy alapjaiban hullik szét minden. És így is történt. Ekkor lépett fel a bizonytalanság bennetek, a bizalmatlanság ekkor ébredt fel, annak az érzése, hogy az Egység otthona megosztott lett. Barátaim, meg kell értsétek, hogy ez az érzés azért lépett fel, mert a teremtés legkülső peremén túl dolgoztatok. Munkátok során olyan messze jutottatok, hogy ez önmagában egy megosztottságot keltett bennetek. Ez nem a magszintből eredt, amit az érzés sugallt, hanem tényleg szétváltak a dolgok.

És ezek olyan szintek, amelyeket roppant nehéz szavakba foglalni. Ebben a hatalmas és nagyszerű folyamatban, ami ezzel teret nyert, egy kört teremtettetek a Minden Létező körén túl, ti és a többi angyal, méghozzá úgy, hogy csak a legminimálisabban dolgoztatok össze, a lehető legminimálisabb átfedésekkel a Minden Létezővel. Ti és a többi angyal, aki a teremtés peremén éltetek, léptetek bele ebbe az új körbe. Itt elkezdtetek tapasztalni, elfelejtettétek honnan jöttetek. Alkalmazni kezdtétek a megosztottságnak és dualitásnak az érzékelését, ami teljesen ismeretlen volt idáig a számotokra, ezzel végleg bevágva magatok mögött az ajtót az Otthonra. Azért tettétek ezt, hogy megvethessétek evvel az alapjait a Második Teremtésnek, egy zárt környezetet létrehozásával. Ti, a Teremtők!

Amit mostanság tapasztaltok az életetekben, az nem az elmúlt életek eredménye! A szerződéseitek semmisek immár. A megrendülés, amit éreztek, ebből az eredeti elszeparálódásból keletkezik. Ez nem az elmúlt életek miatt van. És a jelenlegi miatt sem!

Olyan valamivel kezdtek ismét összekapcsolódni, ami magszinten rejlik bennetek. Kérdezitek a Szellemet, kérdezitek az angyalokat és azokat, akik itt vannak a Bíbor Tanácsban, mikor érnek véget a nehézségek az életetekben. Azt mondjuk, barátaim erre, hogy ezek változni fognak. És ti is változni fogtok. És nem arról van szó, hogy mondjuk holnapra minden nehézség a Földön körülöttetek ripsz-ropszra megoldódik. Nem, és nem is lesz holnaptól az életetek egy békés völgyben történő sétához sem hasonló. De amit itt tanultok, valamint amit a múlthoz való visszakapcsolódásból egy egészen más helyről - tanultok, az képessé tesz benneteket arra, hogy mint új teremtők, változtatásokat eszközöljetek az életetekben. Ezzel válik lehetővé az, hogy a többi olyan ember tanítójává váljatok, akik szintén ezt a nehéz ösvényt választják, amin ti is jártok.

Érzitek hát azt a nagyrabecsülést, amit ezért a munkáért, amit végeztek, érzünk irántatok? Az a rengeteg entitás, akiket eddig imádtatok és csodáltatok, most ide jönnek és tanulnak tőletek! Értitek már, miért mondjuk azt, hogy tanítók vagytok? Mi tanulunk tőletek!

Amit ebben a Bíbor Körben hallotok, barátaim, valószínűleg nem túl meglepő a számotokra. Ezt az információt ti bocsátottátok a rendelkezésünkre. Mi pusztán visszatükrözzük, hogy megerősítsünk benneteket a munkátokban, amit végeztek és a helyzetekben, amiken keresztül mentek. Mi nem ismerjük az utat. Mi tényleg egy másik perspektívából szemlélünk benneteket. Voltak idők, amikor tudtunk segíteni, tanácsolni, mivel volt egy áttekintésünk a dolgokról. De tényleg mindegyikőtöktől tanulunk.

A ti időtök szerinti három hét alatt, amint megtanultátok a kerítés mögé állás új technikáját, mi is rengeteget tanultunk a dualitásban lehetséges újraegyesítésről, mely a mostani dimenziótokból az egység felé halad. A tapasztalataitokon keresztül tanulunk. Pusztán az információ rögzítői vagyunk, történelmetek írói, azok, akik az új könyveket megírják rólatok.

Drága barátaim, engedjétek meg, hogy most teljes mértékben belépjünk a körötökbe, a teretekbe, hogy megölelhessünk benneteket, hogy szerethessünk benneteket, hogy megbecsülésünket kifejezhessük a munka miatt, amit végeztetek, végeztek. Ez a munka a jövőben sem lesz könnyebb. S a jövőre tekintve, elmondhatjuk, hogy nem vagyunk képesek arra, hogy a terhekből bármennyit is levegyünk a vállaitokról. Nem tehetjük ezt. Megkérjük Kauldrét (Geoffrey Hoppe), barátunkat, aki e üzeneteket a világotokba közvetíti, hogy maradjon csendben egy pillanatra. Ezalatt engedjétek meg, hogy megöleljünk benneteket, hogy gyengéden megcsókoljuk az orcáitokat, hogy mellétek állhassunk. Egy perc múlva visszatérünk.

(hosszú szünet)

Kedves tanítók, ismét visszatértünk hát az új energia osztálytermébe. Ma új leckét hoztunk nektek, egy új megértést. Ez, ha szabad így mondani, még exponenciálisabb kihívás lesz mint, az előző lecke volt, de éppen e miatt, még előremutatóbb is. Csakúgy, mint az Első Leckénél, most is lesz elvégzendő házi feladat. Valóban, olyan tapasztalataitok lesznek a következő napokban, amelyek segítségével még több részletével jöhettek tisztába avval, akik igazából vagytok.

Amikor legutóbb összegyűltünk, arról beszélgettünk, hogy átok el mindent úgy ahogy van". Arról beszéltünk, hogy álljatok a kerítés mögé, azért, hogy ezzel kilépve a dualitásból, megfigyelhetővé váljon az, amint a dualitás falikárpitja szövődik. Ó, a megfigyeléseitekkel és megértéseitekkel, most már kezditek érteni, miképpen is konstruálódnak a dolgok valójában. Amennyiben nem álltok a kerítés mögé, drága tanítók, akkor továbbra is érintve maradtok a dualitás folyamatainak kaotikus hatásaitól. S emiatt valószínűleg képtelenek lesztek meglátni, hogy milyen hatással vannak ezen folyamatok egyes részletei a folyamat többi résztvevőjére. Amikor egy kihívással kerültök szembe, tudatosan mondjátok, "beállok az új házamat körülvevő kerítés mögé, ami körülveszi azt." Odaállva, valamint napról napra folyamatosan gyakorolva ezt, képessé váltok arra, hogy olyaténképpen értékeljétek ki a helyzeteket, melyekről eddig még elképzelésetek sem volt eddig.

Eljön az a pillanat, amikor az új, isteni mintájú elmétek felismeri azt, hogy nincsen értelme továbbra is jónak, rossznak minősíteni a szituációkat, amelyek körbegomolyognak benneteket. Ó, milyen csábító is az embernek - emlékszünk ám Kauldréra, mint keresztes lovagra! -, hogy válasszon és igazságot gyakoroljon, amikor úgy gondolja, feltételezi, hogy az igazság és a fény az ő oldalán áll. Igen ám, de az, aki az ellenkező oldalon áll, éppen így érez majd, vagyis, hogy neki van igaza és a fény az ő oldalán áll? Akkor hogy is van ez?

Hátra lépve, képessé váltok arra, hogy szerfelett tisztán megláthassátok a benneteket körülvevő többi ember és a helyzetek energiáinak dinamikáját. A következő hónap házi feladatának részét fogja képezni, hogy továbbra is gyakoroljátok a hátra lépést. Eljő majd egy olyan pont, amikor már teljesen természetes lesz a számotokra ez a gyakorlat, azaz egy pillanat alatt képesek lesztek elvégezni a kerítés mögé állást. És ugyan e pillanatban nagyon tisztán meg is fogjátok látni az energia beállításait annak az adott helyzetnek, amelyben éppen vagytok. Kérésünk az, hogy továbbra is gyakoroljátok ezt.

A munka, amit itt végeztek, megköveteli tőletek, hogy valamennyi energiát fordítsatok tevékenységekre, még ha az olyan egyszerű is, mint a kerítés mögé állás. Ez a házi feladat. A ti időtök szerinti elkövetkező 11 hónap során a leckék egy olyan sorozatát vesszük végig, amelyek mindegyike szervesen épül egymásra. Nagyon fontos lesz a számotokra, akik a mi kiterjesztett családunk vagytok, szerte a világon, hogy folytassátok a tudatos gyakorlást, a tudatos elfogadást. Nagyon jól csináltátok eddig is. Mindenkinek ki kell legalább egyszer próbálnia ezt! Nagyon sokotok így csinálja nap mint nap, óráról órára. Így váltok tanítókká. És így váltok a Fény Mestereivé.

No, de most vágjunk bele a mai napi Második Leckébe. Kezdésképpen jöjjön egy rövid történet. Most egy fénymunkás sztorija következik, nevezzük talán Zsuzsának. Nos, Zsuzsa éppen olyan, mint bármelyikőtök itt, ebben a teremben, nem számít, hogy az illető férfi avagy nő.

Zsuzsa, számtalan élettel a háta mögött, csak úgy mint nektek is. Közöttük egy atlantiszi nagyhatású és energikus élettel, egy provokatív élettel az ősi Egyiptomban, s számtalan élettel a benneteket jelenleg körülvevő vidékeken, beleértve azt is, amelyben (éppen úgy, ahogy tiétekben is) meg lett érintve a Szeretet Mestere, Jezsua Ben József által. Ezen életek alatt Zsuzsa nagyszámú élményen, tapasztalaton haladt keresztül. Ezek számtalan jelet hagytak, energetikai mintákat helyeztek el lényén. Éppen úgy mint azokén, akik itt vannak ebben a teremben és azokén, akik éppen most olvassák ezt az anyagot, ő is szorgosan dolgozott, különösen ama bizonyos létidők óta, ami óta a Szeretet Mestere ezen a Földön járt. Szívszinten megfogadta - épp úgy, mint közületek is sokan -, hogy "folytatom azt, amit Ő megmutatott nekem." Keresztül ment egy csomó olyan létidőn, ami nagyon nehéz volt, épp úgy, mint ahogy ti is. Nagyon sokan ismeritek őt az apátságokból, a templomokból ahonnan indultatok, mert ő már ott volt akkor.

Nagyon sok küzdelem jutott Zsuzsának. De ő körbe járta karmájának teljes ciklusát, mígnem, eljutott a mostani, végső, a befejező ciklushoz, a mostani létidejéhez. Egy olyan családba született bele, ami, hogy finoman fogalmazzunk, kissé rázós körülményeket jelentettek a számára - éppen úgy, ahogyan közületek is sokan ilyen családban nőttetek fel. Zsuzsa anyukája igen ellenőrző volt, igényes és önközpontú. Apukája pedig igen hajlamos arra, hogy a hatalmát gyakorta átadja másoknak továbbá közismert volt az is, hogy ugyan ezen hatalmát gyakorta átadja az alkoholnak is. Egész életében az irányítást a feleségére hagyta. Nem volt az az erős figura, aki tipikusan egy apa szokott lenni.

Zsuzsa így nőtt fel, és nagyon félénk maradt ifjúi éveiben. Ó, az iskolában kitűnően teljesített. Jegyei mindig kiválóak voltak, de ezt sohasem tudtad volna meg tőle. Nagyon félős volt. Mindig olyan valakinek érezte magát, aki kilóg a sorból, a tömegből. Bár teljesen tisztában volt avval, hogy semmi különös nincs rajta, egyszerűen nem tudta hogyan fejezze ki azt a fényt, mely benne ragyogott belül. Ott voltak vele azon nehéz terhek, amelyeket elmúlt életeiből cipelt magával. Ezt a jelenlegi életének családi körülményei csak tovább súlyosbították.

Szóval, Zsuzsa általában nagyon magányos volt. Volt néhány közeli barátja ugyan, de sosem csatlakozott az iskolai csoportokhoz, valamint nem volt egy közismert, népszerű tagja sem az iskolai társadalomnak. Volt benne legbelül egy igen erőteljes vágy, mely azért zokogott, hogy napvilágra jöhessen, de mindig volt valami, ami miatt ez nem történhetett meg, ami visszatartotta.

Zsuzsa az első adandó alkalommal elhagyta ezt a családi környezetet, ami oly terhes volt a számára és elindult, hogy felfedezhesse magát. Szerelmes lett, vagy legalábbis azt gondolta, hogy az lett, egy fiúba, amikor bekerült a főiskolára. Teherbe esett. Fiatalon és rettegve, átesett egy abortuszon. Ez rettenetes súly volt a lelkének.

Mindezek ellenére, kiválóan teljesített az iskolában. Energiáit a tanulmányaira fókuszálta és dicsérettel államvizsgázott. Miután elvégezte a főiskolát, talált valakit, akit igazán szeretett, egy férfit, akivel már egy előzetes egyezség során elhatározták, hogy csatlakoznak egymáshoz erre a létidőre. Zsuzsa és az új társa házasságot kötöttek és gyermekeket nemzettek. Átestek azon tipikus nehézségeken, melyekkel általában szembesülnek az emberek. Voltak pénzügyi gondjaik. Voltak problémák a hűséggel is. Aztán a gyerekekkel az iskolában. De ugyanakkor nagyon sok örömben és szeretetben is volt részük. Végtelenül szerette a gyermekeit, és végtelenül szerette a férjét is. De, ennek ellenére is voltak problémák. És ezeket a problémákat mind mélyen és teljes súlyában magára vette.

Itt valahol, ezen a pontján az életének, mivel vágyott egy új világosságra, megértésre, direkcióra, csatlakozott egy templomhoz. Évekig járt ebbe a hagyományos templomba. Istenről akart tanulni és meg akarta érteni őt. Olyan iskolába járt, mely azt ígérte, hogy ezt biztosítja a számára, így hát minden vasárnap ott volt imádkozni és lelkigyakorlatot tartani. Tanulmányozni kezdte a bibliát, amit azelőtt sohasem tett meg.

De, kedves barátaim, Zsuzsának, annak a Zsuzsának akivel amikor tanítani kezdtek egy napon mindannyian találkozni fogtok, a füleiben nem okozott akkora örömet a templomban elhangzó szavak csengése, mint várta. Azt hallotta ott, hogy ő egy bűnös; és emiatt, sem Jézus sem Isten nem szeretheti őt. Szép lassan ki is fordult a templomból, visszatérve korábbi életéhez, csodálkozva azon, mi is volt ez az egész.

Egy napon Zsuzsa éppen egy könyvesboltban járt. S amint a polcsorok között sétált, valami olvasnivaló után nézelődve, véletlenül éppen az orra elé pottyant le egy könyv a polcról. Ritka érdekes, kecsegtető borítója volt a könyvnek. Valami új fényről és új utakról mesélt. Roppant izgatott lett emiatt, de ugyanakkor igen nagy zavart is okozott ez benne. Gyorsan a többi megvásárolandó könyv közé rejtette a kötetet és sietett fizetni a pénztárhoz, remélve azt, hogy senki sem vette észre a fura, szeretetről, fényről, New Age-ről szóló könyvét. Hazament és rettenetesen izgatottan azonnal olvasni kezdte. Egy nap alatt kiolvasta, szóról szóra. Ez igaznak csengett benne. És csak sírt, és csak sírt, sírt, mert ez volt üzenet az Otthonról.

Hányan tudnátok folytatni innen Zsuzsa történetét, barátaim, ugye? Tanulmányozni kezdte a New Age-t, tanfolyamokra járt, találkozva olyanokkal, akik szintén a Saumbra tagjai voltak. Döbbenetes volt számára az élmény. Először kezdte érteni igazán, ki is ő valójában. Elkezdte teljesen új szemmel látni a dolgokat.

De még mindig volt benne némi zavar, ami miatt nem tudott igazán szabadon lélegezni, valami, ami még mindig béklyózta őt. Akármennyire is szerette új, New Age-es munkáját, voltak bizony olyan pillanatai, amikor kimondottan depressziós volt, amikor sajgott az egész teste. Aztán voltak olyan napjai is, amikor merő kudarcnak érezte az egész életét, amiatt, hogy nem azt csinálja, amit igazán szeretne, amire szíve mélyén vágyik. Ismét elkezdte szólítani a Szellemet, "ugyan mit kéne még tudnom?"

Kérte a Szellemet, hadd szabadulhasson meg a kihívásoktól. Azt kérte, hadd lépjen be ismét a nirvánába, hadd legyen ismét a végtelen béke terében. Miközben imádta a családját, az életét, s mindazt, amit ez jelentett, ugyanakkor volt egy olyan része is a lényének, mely szeretett volna elmenni, elindulni, ami már nagyon fáradt volt, ami szeretett volna Haza térni. Ugyanakkor lelke mélyén nagyon jól tudta azt is, hogy az Otthon nem az az Otthon már, amit annak idején elhagyott. Továbbá azt is ugyanígy érezte, hogy ez az az idő, amikor folytatnia kell megkezdett munkáját.

Az elmúlt este is csak feküdt az ágyán, elégedetten az életével, mosolyogva tűnődött azon, hogy mégis mit kéne még tudnia, mi az, amit még nem tud. Épp hogy csak elolvasta a Bíbor Kör anyagait. Olvasott a megengedésről és minden dolog elfogadásáról ami véle kapcsolatos. Továbbá már gyakorolta a kerítés mögé állást is. Rengeteg új felismerésre tett szert evvel,de még mindig volt benne egy jókora blokk.

Így hát Zsuzsa, példaként állítjuk őt elétek, nektek, akik itt vagytok most, valamint azoknak is, akik épp most olvassák e sorokat. A Második Lecke az, hogy fogadd el emberi mivoltod, mivel evvel megismerheted isteni mivoltodat is. Ez egy egyszerű lecke, de az egyik legnagyobb hatású és az egyik legkihívóbb is ami valaha érhet benneteket. Hadd magyarázzuk meg egy cseppet bővebben is, hogy mi is ez az egész, mi ez a 2. lecke dolog - elfogadni emberi mivoltodat azért, hogy megismerhesd az isteni mivoltod is - és tényleg csak ennyi az egész.

Zsuzsa erre a létidejére nagyszámú előzetesen megszerzett tapasztalattal érkezett. Annak a tudásnak a magtapasztalatát is magával hozta, melyet az Első Teremtés peremén élve szerzett meg. Valahol belül, teljesen tisztán érezte azt, hogy a dolgok már megszűntek Egynek lenni. Érezte annak a rengésnek az érzését, amit az akkori szétválással járt. Ismerte milyen érzés leválasztva lennie a Szellemtől.
Mindezt magával hozta, útravaló gyanánt.

Magával hozta bűntudatot és a fájdalomnak a tapasztalatát, meg több ezernyi létidő kihívását, annak az összes nehézségével egyetemben. Bűntudatot és saját magának elítélését hozta magával erre az emberi formában töltött létidejére. Saját magát okolta apja alkoholizmusáért, az erejének a hiányáért.

Magát okolta azért, hogy nem mondta neki többször azt, hogy szereti, mivel bizonyos értelemben megvetette ezek miatt, ezért is magát okolva. Bűntudata volt az anyjához fűződő erőszakos gondolatai miatt is. Oh-hó, hány éjszaka feküdt az ágyában gyermekként elalvás előtt úgy, hogy mindenféle elképzelt kínzásnak vetette alá az anyját. Ráadásul ez nagyon jó érzést okozott, ami miatt megint csak bűntudata lett.

Nehéz teherként cipelte továbbá azt, hogy nem volt jobb barátja azoknak, akik ifjúi éveiben mellette voltak. Azért jöttek hozzá, mivel ők láttak egy fényt benne, amit ő nem láthatott meg. A barátai az iskolában - általánosban és a gimnáziumban is - azért fordultak hozzá, hogy gyógyítsa meg őket, de ő túl félénk volt és túl titkolódzó, nem engedhette meg magának emiatt azt, hogy elvégezze ezt, annak ellenére, hogy intuitíven nagyon is tisztában volt avval, hogyan kelljen ezt elvégeznie. Bűntudata volt amiatt, hogy nem merte elvégezni ezeket a gyógyításokat és eltitkolta a képességeit, hogy nem volt erősebb, hogy megtegye. Valóban elszigetelte önmagát és csak néhányukkal barátkozott, mivel ez jóval egyszerűbb és biztonságosabb volt így.

Nagyon mély bűntudatot érzett amiatt, hogy megfogant a méhében egy gyermek és ő eldobta azt a gyermeket. Hallotta, hogy Isten utálja az olyanokat, akik ilyet tesznek. Hallotta azt is, hogy akinek abortusza volt, az megölt egy lelket evvel. Nagyon nyomta ez őt. Ez volt talán a legmélyebb, a legsötétebb rémálma. Bűnösnek érezte magát emiatt.

Bűnösnek érezte magát a házassága miatt is, mivel nem tudta eléggé támogatni a férjét, akinek a saját, bőséggel való dolgaival gyűlt meg a baja, akinek mindig közbejött valami, akárhányszor előléptették, ahányszor csak felmerült az anyagi függetlenség lehetősége az életében, mindig közbejött valami, amely romba döntött aztán mindent. Soha sem tudott kiszakadni a taposómalomból. Bűntudatot érzett amiatt, hogy nem tudott segíteni az önbizalom-hiányos problémáin. nem is tudta igazán, hogy miképpen is kéne kezelnie ezen dolgokat.

Továbbá bűntudata volt amiatt is, hogy nem volt jobb anyjuk a gyermekeinek. Annyira szerette volna megoldani a problémáikat, védelmezni őket, megóvni a bántásoktól őket. Bűntudata volt amiatt, hogy bizony voltak idők, amikor árthatott nekik a saját problémáival. Annyiszor szeretett volna visszarohanni a saját szobájába, bezárkózva oda, azzal, hogy "soha többé ne szólj hozzám!". Bűntudatot érzett emiatt. Valami extrém bűntudatot.

És amikor visszatért a templomba, megpróbálva valamit felfedezni ott, értéktelennek érezte magát, mivel sem Jézus, sem Isten nem szólt hozzá. Nem érezte az újjászületést, az újjáéledést. Nem érezte ugyanazt a szenvedélyt, amit a többi templomba járó. Nem volt képes ugyanazzal a szenvedéllyel felemelni a kezét és "Hallelujját" kiáltani, mint a többiek. Piszkosnak és bűnösnek érezte magát. Arra a következtetésre jutott, hogy ő egy bűnös valaki, mivel Jézus figyelemre sem méltatta őt.

Kedves tanítók, az a Zsuzsa, akiről beszélünk, bármelyikőtök is lehetne közületek. Az a Zsuzsa, aki most idejött hozzátok, hogy gyógyítson benneteket, azért, hogy tanítsa nektek az új energiát.

Had meséljük el, mit tett Zsuzsa, miután találkozott a Második Leckének az anyagával. Hazament, magára zárta a szobájának az ajtaját, és semmi bűntudata nem volt emiatt. Megtanulta elfogadni emberi énjét, azt, amit létidőről létidőre megtagadott magától. Életek ezrein keresztül megtagadta énjét. Mint ember, állandóan megtagadta magát, áhítván az úgynevezett mennybemenetelt, nem nézve szembe a saját emberi arcával, hogyisne, hisz mit tehet az, aki a porból vétetett.

Tudjátok, barátaim, amikor elhagytátok az Első Teremtést, emberi testet öltve, mennyire megdöbbentő volt számotokra ebbe a kis testbe zárva lenni, mennyire nyers és alacsony szintű érzés volt az? Tisztában voltatok avval, hogy ezt a testet létidőtől létidőre fogjátok viselni. Úgy fogtátok fel ezt, mint büntetést azért, mert túl messzire merészkedtetek az Első Teremtés peremén túlra. Ez nem így van, emiatt kérünk benneteket, hogy vessétek el az efféle gondolataitokat és hiteiteket most.

De térjünk vissza Zsuzsához most. Zsuzsa hazament, magára zárta az ajtaját, felismerte azt, hogy megtagadta önmagát, hogy gyűlölte magát minden emberi tettéért. Megpróbált valamiféle emelkedett állapotot találni magának, amely ellentétes volt az emberi dolgaival, a tettjeivel és az emberi testtel, amit visel. A Bíbor Körben megtanulta azt, hogy mindig belülről kérdezzen. "Nem sokat tudok erről, hogy hogyan is kéne ezt csinálni, ezt a magam elfogadását. Menjek vissza valahogy, felidézve az összes elmúlt életemet? Töltsek több időt ezzel a folyamattal?"

És a válasz, amit belülről hallott az volt - "ne". És amint feküdt az ágyán, kérdezvén, hogyan fogadja el magát emberként, amely kezdi megismerni isteni aspektusát, hangos szavak törtek elő belőle. Annyira egyszerű volt. A szavak belőle fakadtak, de nem kívülről, hanem a belsejéből, amik ezt mondták: "engedd el a kapaszkodóid
; egyszerűen engedd el a kapaszkodókat."

És ahogy megtette, ugyanazt érezte, amit Ti is érezhettek, amikor elengeditek a saját kapaszkodóitokat. A kezei mindig görcsösen fogtak valamit. A Ti kezeitek görcsösen fogódzkodnak valamibe. Engedjétek el a kapaszkodóitokat. Nyissátok ki a tenyereteket most. Mindegyikőtöket arra kérünk, tegye ezt meg most. Eresszétek el a fogódzkodókat. Had menjen, tűnjön tova az, amibe eddig kapaszkodtatok.

Zsuzsa felismerte azt, mennyire erősen csimpaszkodott idáig. És amikor kinyílt, eszébe jutott Oryan parabolája, amint a kenujával közeledett a vízesés felé. És nem aggódott. Csak kinyílt. Így szólt, "itt az ideje, hogy megszabaduljak azoktól a hitektől, amiket idáig magammal cipeltem. Itt az ideje, hogy eldobjam a bűntudatot, a fájdalmakat. És ahogyan szabaddá válik a kezem, meg tudom már fogni vele az emberi énemet, el tudom fogadni azt immár. Ennélfogva, most már biztosan megismerhetem a saját isteni énemet is."

Szóval, most már ismeritek a jövő havi házi feladatotokat! Az lesz a feladatotok, hogy engedjétek el a fogódzkodóitokat, fogadjátok el emberi éneteket, mindazt, amik csak vagytok.

Kedves tanítók, itt állunk mellettetek a mai napon, mindazok, akiket ti angyaloknak, arkangyaloknak neveznétek, a Szellem a maga teljességében - és mi TELJESEN ELFOGADUNK benneteket, és SZERETÜNK benneteket, mint embereket. Elfogadjuk az összes gondolatotokat, minden cselekedeteteket, minden tettet, a Szellem teljes szenvedélyével, szeretetével és bölcsességével. Az Örök Egy végtelenül, határtalanul és előfeltétel nélkül szeret benneteket!

Mint már említettük, a Szellemnek nincsenek előzetes tervei. Szó sincs jó vagy rossz utakról. Pusztán új út van, amit ti teremtetek meg. És ha a Szellemnek nincsenek előzetes tervei, valamint ennyire mélyen és végtelenül szeret benneteket, akkor kedves tanítóim, valószínűleg el bírjátok fogadni az emberi éneteket, hogy elengedhessetek olyan kapaszkodókat, amit Zsuzsa is elengedett. És ahogyan Zsuzsa abbahagyta a görcsös kapaszkodását a régi hiteibe, fájdalmaiba, bűntudatába, és elfogadta magát előfeltétel nélkül elfelejtve minden emberi tettét, amit ez idáig csak végrehajtott, kezdte megérteni a saját isteni énjét is.

S amint éberen feküdt éjjel az ágyán, hatalmas érzés hulláma öntötte el, és a következő felismerésre jutott. Felismerte azt, hogy idáig a jövőben élt, megteremtve egy olyan félelmetes jövőképet, ami esetleg eljöhet majdan. Felismerte azt, hogy olyan kifizetetlen számlák miatt aggódott, amik csak a jövőben léteztek és sohasem nyújtották be néki. Olyan betegségek miatt aggódott folyton, amiket esetleg megkaphat. Egy se volt ezek közül valós, de ezzel vetítette ki az önbizalmának a hiányát a jövőbe. Isteniségében a jövő jelentette az önbizalmának hiányát. Úgy találta, hogy élete idejének és energiáinak jórészét a jövőbeli félelmeinek szentelte eddig. Jót nevetett magán és csodálkozott azon, miért is tette ezt eddig.

Így szólt, amikor kinyitotta a tenyerét, elengedve a fogódzkodót, "most már a jelenben, a ‘mostban’ fogok élni ezentúl." És elkezdte életét a "most-ban" élni, továbbra is gyakorolva a kerítés fala mögé álló szemlélődést, mindannak az elfogadását, annak ami van. És ahogyan tudatosan kezdte elengedni a saját múltbeli bűntudatát, fájdalmait, felfedezte azt, hogy hiszen így már ő teremti meg mindig a pillanatot, a "most-ot", amiben éppen most él. Megtanult bízni saját magában ismét. Megtanulta azt, hogy szükségtelen az életét a jövőbeli félelmeire épülő forgatókönyveket írnia, egyszerűen élhet a jelen pillanatában is. És amint ezt megtette, akkor egy különleges pillanatban elkezdett összeolvadni az emberi mivolta az istenivel. Megtanulta azt, bízhat saját magában, ezzel megteremtheti az "isteni pillanatot". Nem keresett már kint, kunyerálva a Szellemtől az isteni pillanat biztosítását a számára. Elindult befelé.

Mindösszesen két egyszerű lecke elsajátítása után, egész sorozat új felismerésre és megértésre tett szert, nagyon rövid idő alatt. Az élete elkezdett átalakulni. Ó, a körülötte lévő dolgok, a családja, a többiek mind ugyanazok maradtak, de Ő volt az, aki változott. Új felismerései lettek. Elkezdtek hozzá jönni az emberek, ilyesmit eddig még nem tapasztalt, azért, hogy gyógyítsa és tanítsa őket a bölcsességére. És ezek az emberek nem azt kérték tőle, hogy egy másik entitás szavait közvetítse számukra! (huncut somolygással) Mint Isteni Emberhez, mint Fénymunkáshoz jöttek Zsuzsához. És jól végezte ezt a munkát. És ő tanította őket, hogyan gyógyíthatják meg magukat.

Drága barátaim, Zsuzsa kis történetében mindnyájatok kis története bele lett szőve. Lehetnek benne olyan részletek, melyek a legmélyebb érzelmekig felismerhetőek a ti saját életetekben is. Jó sok mindent beleinvesztáltatok eddig a bűntudatotokba, a fájdalomba és a kihívásaitokba. Azzal az egyszerű gyakorlattal, amit kaptatok tőlünk - a fogódzó elengedése -, hányszor, de hányszor csüggtök olyan múltbéli dolgaitokon, melyek többé már nem szolgálják a céljaitokat. Úgymint olyan régi hitrendszerek, melyek már készen állnak a lecserélésre. Nagyszámú testi fájdalmatok közvetlenül gyökeredzik olyan régi hitrendszerekben, melyek készen állnak már a kiselejtezésre. A fizikai testben tapasztalt fájdalom jelzi azt, hogy ideje lesz már a régi kapaszkodókat elengedni, selejtezni a régi vackokat. A régi hitek fájdalmát, a bűntudat, azokat a gondolatmintákat, amik eddig meghatározták a gondolataitokat arról, hogy a dolgoknak hogyan kéne majdan folyniuk. Engedjétek meg az isteniségeteknek, hogy beléphessen az életetekbe, hogy a pillanat teremthessen.

A legnagyobb kihívás mégis annak az emléke lesz, amikor az Első Teremtés legkülső peremén éltetek. Az, amikor először éreztétek meg a dualitás, az elkülönülés rengéseit, amikor elvesztettétek a bizalmatokat a Szellemben. Ez tér most vissza, mint jelenlegi kihívás. És ez nem az előző életekről szól. És a jelenlegiről sem. A jelenlegi rémálmaitok abban a régi érzésben gyökereznek, amikor látszólag valaki kihúzta a lábaitok alól a fürdőszobai szőnyeget. Erre emlékeztetünk benneteket most, valamint arra, hogy csak nyugodtan bízzatok magatokban. Ez lesz aztán csak a kihívás!

A megoldás nagyon sok szinten zajlik. A ti szinteteken a legfontosabb a tudatosság, a fogódzók egyszerű elengedése, amit szorongattok, elfogadása mindannak, amik vagytok, az isteni pillanat biztosítása saját magatok részére. Jó sok mindent kell majd ezzel otthon dolgozzatok az elkövetkező hetekben!

Ti most az új energia osztálytermében vagytok. Ti vagytok azok, akik a peremen túl tapasztalnak, ha szabad ilyet mondjunk. Ez pedig ismét a félelem és bizonytalanság érzését generálhatja bennetek, mivel jól emlékeztek arra, hogy milyen volt a peremen élni annak idején! És már megint itt vagytok! De azt is nagyon jól tudjuk, hogy most mint család vagytok itt, és amit ezzel kaptok az hatalmas öröm és a nagyszerű visszatérés tapasztalata. Mindegyik leckével, amit átveszünk, itt, ebben az osztályban, nagyjelentőségű tapasztalatokra és megértésekre tesztek szert a magszinteteken. Amikor összegyűlünk így, akkor az segít nektek abban, hogy lehetséges, miképpen valósíthatóak meg azok az utak, melyek még nem voltak ezen a Földön kitaposva. Mindegyik történéssel egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz, hogy az új teremtők legyünk, olyanok, akiket még nem látott az Univerzum, olyanok, akiket még nem látott a Minden Létező sem ezelőtt!

No, persze, ez az egész igen nagyszabásúan hangzik, és épp e miatt buggyannak ki a mi könnyeink is a szemeinkből, amikor elmeséltük Zsuzsa történetét is, azt a történetet, ami végül is mindnyájatoké is. És amilyen nagyszabásúan hangzik ez az egész, de az is az, ami sugárzik belőletek, ami rátok vetül, és annak a tudása, hogy min is mentek keresztül e közben.

Drága barátaink, olyan végtelenül szeretünk benneteket. Emlékeztetünk benneteket rá, mint mindig, hogy sohasem vagytok egyedül az utazásotokon. Családdal vagytok, és mi ennek a családnak a részei vagyunk.

És ez így van.


fordította: Ziegler Attila (zapverho_@_mailbox.hu)

vissza az előző oldalra