TÓBIÁS ANYAGOK

Kristálytisztaság Sorozat:
10. SHOUD: Autentikus VAGYOK – Adamus Saint-Germainnel, Geoffrey Hoppe közvetítésében
Kérdések és válaszok

Elhangzott a Bíbor Körben
2006. május 6-án
www.crimsoncircle.com

 

Én vagyok, igen én vagyok Adamus SAINT-GERMAIN. Én autentikus vagyok és ti szintén azzá váltok.

Mielőtt hozzákezdenénk mai kérdéseinkhez, engedjétek meg, hogy egy pillanatig a hitelesség fogalmáról beszéljek. A legtöbb ember nem választ életében. Ők egyszerűen áthaladnak életükön. Feltételezem, hogy ez önmagában már egy választást jelent, bár nem túl megvilágosodott vagy tudatos választás ez. Sok ember nem választja meg tudatosan amit tenni kíván, sem önmaga kifejezési módját ebben az életében. Ők ciklusok, drámáik foglyai és hamarosan egyáltalán nem fognak választásokat tenni. Ők egyszerűen egyáltalán nem autentikus módon tapasztalják meg az életet.

Autentikusnak lenni azt jelenti, a Teremtő szemszögéből tekinteni az életre. Ez azt jelenti, hogy választásaitokra anélkül tekintetek, hogy másokat vagy önmagatokat okolnátok, vagy átkoznátok anélkül, hogy jó vagy rossz jelzővel illetnétek azokat. Ez egyszerűen VAN. Erre alapozva, ti önmagatokért és nem másvalakiért választotok. Senkit se foglaljatok be választásotokba, csupán önmagatokat. Ezután engedjétek lezajlani azt a változást. Engedjétek, hogy ez belépjen életetekbe. Ezt jelenti autentikusnak lenni. Önmagatokért választani. Előre megfontolt és tudatos Teremtőnek lenni, ítélkezés és semmilyen fedőréteg nélkül, egyszerűen azt választva amit ti magatok akartok.

A kihívás abban áll, hogy ezt a dolgot a dualitásban teszitek, helytállva e világ mindennapjaiban, ahol olyan emberekkel vagytok körülvéve, akik még régi problémáikba ragadva léteznek. Régi energiáktól, emberektől körülvéve, mely nagyon megnehezíti ezt a dolgot. Azonban ily módon tanulhatjátok meg igazán Teremtőként, mit jelent a lényegetekhez való visszatérés. Legyetek autentikusak. Ha meg tudjátok ezt tenni, e zajban és fedő rétegek közt, akkor valóban csodás dolgot visztek véghez.

És ezek után, kezdjük a kérdéseket.

LINDA: OK, én tudom, hogy ez szándékos volt nálad, annak ellenére, hogy mindezeket Tóbiásnak és Geoffrey-nek címezted.

SHAUMBRA 1 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről): Órákon keresztül hallgatjuk Cauldre, Tóbiás, SAINT-GERMAIN és mások szavait és megpróbálunk jól beleérezni, hogy vízióink megvalósuljanak, de most valamennyien nagyon elégedetlenek vagyunk. Miért? Jó, elsősorban amikor megnyitod Crimson Circle weboldalt és el akarsz menni a channeling-re, fel kell iratkoznod egy jelszóval. Mi azt hittük, hogy a channelingek mindenki számára ingyenesek. Ok, lehet, hogy nem kell fizetned, azonban regisztráltatnod kell magad, különben soha nem fogod tudni megnézni vagy elolvasni ezeket. Hogyan felel meg ez annak a nyilatkozatnak, hogy mindenki számára ingyenes ez? Nekem úgy tűnik, hogy a Bíbor Kör hatalommá válik. Másodsorban azt mondták nekünk az elmúlt években, hogy megváltoztathatjuk saját és az emberiség következő életét, itt a Föld Anyán. Tehát mi mindannyian, akik a channelleket hallgattuk és nagyon sokan vagyunk ilyenek a világon, nagyon nehezen dolgoztunk magunkon és más emberekkel, mivel bíztunk benned. Vannak akik a pénzben, hatalomban, fegyverekben... hisznek, és akiknek el kell hagyniuk pozíciójukat, hogy az életnek megfelelőbb társadalom alakuljon ki mindenki számára. És te most azt mondod, hogy ez a mi választásunk volt és ez új nektek, és közülünk senkinek nincs esélye arra, hogy jobb életet lássunk vagy érezzünk. Mégis, megköszönöm munkátokat. 50-60 év múlva, talán gyermekeitek kapnak majd egy új esélyt. Mégis, mit gondolsz, mik vagyunk mi? Én és még sok barátom, nem bízik többé már a Bíbor Körben. Úgy tűnik, hogy a Bíbor Kör egy újabb erős szervezetté válik, mely nem az emberiséget segíti. Szomorú, hogy így látszik, de én remélem, hogy a valódi igazság el fog jutni az emberiséghez. Szomorúan, Janz.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Mi, nem hisszük, hogy ez egy kérdés lett volna. Mi azt hisszük, hogy ez egy számvetés volt és mi értékeljük számvetésedet és nagyon keveset tehetünk azért, hogy válaszoljunk neked. A te érzéseid a tieid és mi értékeljük, hogy ezen a helyen kívántad kifejezni azokat.

SHAUMBRA 2 KÉRDÉSE: (egy asszony a mikrofonnál). Én ma útmutatást keresek arra, hogy milyen irány mellett kell döntenem a közeljövőben, házasságomat illetően.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Mi érezzük, hogy te már érzed azt, hogy milyen irányba fogsz menni. Te egyszerűen igazolást kívánsz szerezni erre itt. Mi most vitázunk kissé Cauldreval. Nem ránk tartozik megmondani itt most neked azt, hogy milyen irányba kell menned. Ezt a döntést neked magadnak kell meghoznod, önmagadért. De, amint már tudod, sok nehézség és teher létezik itt. Mi arra kérünk téged, hogy nézd ebből a szemszögből, hogyan kapcsolódsz össze, hogyan táplálnak téged ezek az energiák illetve ha nem megfelelően táplálnak téged, és milyen elengedni ezen nagyon régi és nehéz energiák egy részét, mely körülveszi ezt, – elengedve ezen a ponton. Megismétlem, hogy mi azt hisszük, te már érzed mit kell tenned, csupán érvényesíteni kibánod ezt általunk. Mi nem dönthetünk helyetted, csupán annyit mondhatunk most neked, hogy te már tudod mit tegyél.

SHAUMBRA 2: Köszönöm.

SHAUMBRA 3 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről): Én kimerült vagyok. Miért? (Nevetés).

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Különböző okai lehetnek ennek és valóban e kérdés minden Shaumbrát érint. Ők valamennyien felteszik ezt a kérdést, miért annyira kimerült a fizikai test? Miért homályos néha az elme? Miért kell átmennünk ezeken a dolgokon? Ez egy nagyon széles folyamat, amin ti átmentek és talán nehéznek tekinthető. Ti átalakultok most a dualitásra alapozó emberről – a kiterjedésre alapozó vagy isteni emberré az Új Energiában. E folyamat nagy kihívásokat tartalmaz minden részeteknek. Mi fokozatosan dolgozunk veletek, lassan haladva, de a Shaumbra gyorsan szeretne túljutni ezeken.

Tóbiás elmondta nektek egy csoport lénynek a történetét – ti mondhatjátok, hogy ők Shaumbrák voltak – a Bíbor Kör megalakulásának kezdeteinél, akik 2000 évvel ezelőtt együtt dolgoztak. E csoport többé-kevésbé egy kísérleti csoport volt. Ők nagyon-nagyon gyorsan akartak haladni. Ők látni akarták, hogyan tudják kitolni e folyamat határait és korlátait. Nagyon nehéz volt ez testüknek. Néhányan elhatározták, elhagyják testüket – átmennek a túloldalra. Mások meg úgy döntöttek, teljesen kivonják magukat a társadalomból és mindenből egy időre, mivel nagyon nehéz volt a rendszernek. Mi tiszteljük e kis csoportot, mindenki nevében, mivel nekünk magunknak esélyt adott meglátni hogyan fejlődik e folyamat szelíden anélkül, hogy tönkretenné a testet vagy a mentált. Tehát, ez egy nagyon, nagyon nehéz és fárasztó folyamat, amin most átmentek. Ti átváltotok egyik fizikai energiából a másikra és erre testetek néha válaszol. A test nagyon erősen ki fog fáradni. A mentál is nagyon kimerül majd.

Azt mondjuk mi most, hogy ez csupán egy része a folyamatnak. Ez nem fog örökké tartani és főképp amikor leváltok a régi táplálkozási utakról és magáról a mezőről, egy teljesen új energia-kitörést fogtok találni majd. Mi már most is dolgozunk olyan Shaumbrákkal, akik megtapasztalják ezt. Ez nem úgy van – hogy is mondjam – hogy ezen még senki se ment át. Már sokan megtapasztalják a vitalitás újfajta irányát, a könnyebbséget életükben, egy új egyszerűséget. De ők teljes felelősséget vállalnak önmagukért. Ők nem vádolnak másokat ezért. Ők nem okolnak ezért a dologért más Shaumbrákat, sem a szervezetet, vagyis e két dolog egyikét sem teszik. Ők teljes felelősséget vállalnak és megtanulják azt, hogy az élet szinte nagyon könnyűvé válik, teljesen eljutva az erőfeszítés hiányáig, mivel ez így van – életük természetes áramlásának részeként. Tehát ez egy olyan folyamat, melyen túljuttok és nem fog mindig tartani. Köszönöm.

SHAUMBRA 4 KÉRDÉSE: (egy asszony a mikrofonnál): Én világosságot, talán igazolást szeretnék szerezni házammal kapcsolatban, és az elkövetkező költözködés tekintetében.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban, és mi is megkérdezzük tőled speciálisan, mit akarsz tenni? Innen fog megjönni a legnagyszerűbb kristálytisztaság – tőled.

SHAUMBRA 4: Választásom az volna, hogy a szép otthonomban lakjam. E dolog nem lehetséges. Azt kérdezem magamban, hogy ez az ingatlan, amit egy másik államban keresek, jó választás-e?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Mi újból csak azt mondjuk, hogy ez nem egy jó választás, ugyanakkor nem is rossz választás. Maga a választás számit. Sokszor Shaumbra – hogy is mondjam – ők azért nem választanak, mivel attól félnek, hogy rosszul választanak. Te bármelyik házba elmehetsz és neked nem kell örökre ott laknod, nem vagy erre kötelezve. Ez egy nagyszerű példa – és mi értékeljük kérdésedet – ez egy nagyszerű példa a hitelességre és arra, hogy tulajdonjogot szerezzetek saját teremtésetekért. Ott kint egyetlen angyal sincsen, még a Ballards család sem, senki közülünk, aki azt mondaná nektek, hogy ezt vagy azt a dolgot kell tegyétek. Mi azt akarjuk, hogy ti, minden Shaumbra, hozzászokjatok saját választásaitokhoz és majd megtapasztaljátok, mekkora öröm és felfedezés van ezekben a választásokban, és egyik dolog iránt se zárkózzatok el. Ti nem választhattok rosszul. Látjátok, ti csupán választhattok.

SHAUMBRA 4: Köszönöm.

SHAUMBRA 5 KÉRDÉSE (Linda olvassa az internetről): Az én saját házam megfelelő arra, hogy gyógyító központtá válhasson? Úgy érzem, hogy valami speciális van ott és eközben saját egészségemre is vigyáznom kell?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban, valóban. És újból, te azt kérdezed, hogy új házad válhat e gyógyító központtá? Ha te ezt a dolgot választod, akkor így lesz. Nincs semmi rendkívüli jelzője házadnak, sem a helynek mely jobbá vagy rosszabbá tehetné. Néha úgy állapítjuk meg, hogy a new-ages csoportok olyan helyekre fognak menni, ahol az energiák jobbak. Azonban e dolog nem számít. Valóban, e dolog nem számít. Meglátjátok, hogy Sedonában nem jobbak az energiák mint Nebraskában. Az energiaalap ugyanaz és ez nemcsak egyetlen helyen létezik. Egy helynek lehet – hogy is mondjam – egyedi geológiai jelzője, de ti bárhol elvégezhetitek munkátokat. Ha te azt választod, hogy házadat gyógyító központtá alakítod, akkor ez gyógyító központtá fog válni és ezután meglátod, hogy az összes többi energia – az angyali és emberi partokról – eljön döntésedet támogatni. Az Univerzum, kívánságod beteljesítésén konspirál. De amikor nem hoztok döntést, ha átadjátok egy másik lénynek választásotokat, akkor az történik, hogy az összes többi energiák semleges típusú módba csapnak át. Mi azt kérjük a Shaumbrától, hogy legyetek bátrak, vegyétek birtokba éneteket, értsétek meg, hogy teremtők vagytok. Már vannak néhányan ilyenek, például, az előzőleg feltett kérdésben, a külső dolgokat vádoljátok, – ily módon ti nem vagytok teremtők. Ti nem vagytok autentikusak. Ti mindent vádoltok. Tehát Shaumbra, ideje megtennetek előre egy lépést. Ti bármit – mindent működésbe hozhattok.

SHAUMBRA 6 KÉRDÉSE: (egy asszony a mikrofonnál): Üdvözletem. Vettem egy kutyát pár hónapja. Borzasztóan köhög és nem tudjuk hogyan szabadulhatnánk meg ettől a köhögéstől. Alkalmaztunk homeopátiát, gyógyfüveket, antibiotikumokat. És ő a fiam szobájába szereti szükségleteit elvégezni. Tudsz nekem tanácsot adni?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Először engedd meg nekünk, hogy elmenjünk a kutya "vásárlás" energiájába. Te elfogadtad a felelősséget ezért a kicsi lényért, aki épp most lépett be és – hogy is mondjam – Régi energia van benne. Az igazi kutya eszencia, mely be akar lépni ebbe a testbe, még nem jött be. Ez bizonyos tisztulásra vár. Tehát, neked egy régi típusú állatenergiával van dolgod, mely még e testben van. Te nézheted és öledben tarthatod e kedves kis lényt és elmondhatod neki, hogy akkor, amikor készen áll, akkor a régi állati energia félre fog állni, hogy megengedje az igazi háziállat energiájának belépését. Időközben, egy kis méz és víz jót tesz a köhögésnek és annak ténye, hogy szükségleteit mindenhova végzi – néha ezek az állatok, egyszerűen csak állatok. De a legfontosabb dolog az, hogy meghívd... létezik egy házi állat energia, mely arra vár, hogy belépjen e kis kutya testbe.

SHAUMBRA 6: Köszönöm.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban.

SHAUMBRA 7 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről): Én egy, gyermekeit egyedül nevelő anya vagyok, három gyermekem van, két különböző apától. Gyakran érzem, hogy ez a gyermeknevelési helyzet nagyon kifáraszt engem és akadályozza azt, hogy teljesen szabad lehessek. Úgy tűnik, mintha valami módon beragadtam volna saját alkotásomba. Meg tudnád világítani ezt nekem?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Te teljesen beleragadtál saját alkotásodba, mivel ezen a ponton hiszel ebben. Te áldozatnak látod magad. Te gondozónak látod magad és te egyszerűen azt választod, hogy e dolog megállítsa növekedésedet. Azok a fiatalok, akik most életed részei, akiket gondozol, képesek saját magukról gondoskodni. Tehát engedd meg, hogy félreállítsuk annak energiáját, hogy neked gondoskodnod kell róluk. És ez valóban őket is megterheli. Neked van egy felelősséged addig, míg ők fiatalok, azonban neked nem kell nehéz fedőrétegeket rájuk raknod. A te dolgod az, hogy ők biztonságban érezzék magukat és érezteted velük, hogy szabadok. De neked nem kell gondoskodnod róluk olyan típusú energiával, ahogy te gondolod. Neked annyit kell tenned, hogy vigyázz magadra, amit te nem teszel. Te halogatod ezeket, miközben hibáztatsz mindent, saját előrehaladási igényed miatt. Tudsz autentikus lenni önmagaddal? Állj meg, hogy mindent kirakhass magadból. Ama falakat és a csapdában lét érzését – te hiszel mindebben. Tehát, képes vagy elengedni mindezt? Tudsz annyira autentikus lenni, hogy képes legyél megállítani ezt vagy bármi másnak a hibáztatását?

SHAUMBRA 8 KÉRDÉSE (egy asszony a mikrofonnál): Szeretnék néhány választ emésztési zavaraimmal kapcsolatosan, evés, asszimiláció, mindannak kiküszöbölése ami áthalad vagy éppen nem halad át rajtam. Miért romlott az utóbbi időben? Beragadtam abba, amit megeszem vagy hitrendszeremmel van probléma? Amikor átköltözöm az új energiába, ezek is meg fognak gyógyulni?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Ez nem feltétlenül egy gyógyulási folyamat. Ami itt történik, – és újból megismétlem, te minden Shaumbra nevében kérdezed ezt, mivel nagyon sokan vannak most ebben a helyzetben. Tested mély energetikai szinten hihetetlen változásokon megy keresztül, utat törve magának a kémiai szerekhez vagy biológiai egyensúlyhoz. Minden energia-asszimiláció, felhasználás vagy feldolgozás különböző, mint ezelőtt néhány évvel volt. Tehát te itt vagy, megeszed az ételed és tested teljesen újszerűen asszimilálja azt. Mi több, egy kémiai reakcióról van szó, mely akkor megy végbe, amikor te beviszed az ételt testedbe. Vagyis te úgy találod, hogy egész emésztésed kibillent téged az egyensúlyból. Úgy fogod találni majd, hogy étrended meg fog változni, főképp a savas ételek asszimilációja válik nehézzé. Neked nincs szükséged arra a savszintre emésztőrendszeredben, mint ezelőtt. Ezért inkább a semlegesebb, inkább bázikus ételek fognak vonzani téged, potenciálként. Ezen a folyamaton haladsz most át, azonban megteheted, hogy mielőtt szádba tennéd az ételt, szentelj egy pillanatot annak, hogy érezd energetikai eszenciáját. Érezd azokban a dolgokban tested legjobb szolgálatát, – hogy is mondjam – van egy koncentrációja annak, amit tested asszimilálni fog. Add tudtára neki, hogy te tudod, hogy ő most megváltozik, tudod, hogy most másképp asszimilálja az ételeket és jobb egyensúlyba léphet az étel emésztését és kiküszöbölését illetően. Tested eljut arra a pontra, hogy mindezt helyrehozza. De, megismétlem, ez egy nagyszerű példa arra a változásra ami történik és amin te átmész. Az egészség tekintetében pedig, a magszintjén minden rendben van a testben. Ez egyszerűen egy változási folyamaton megy át. A közeljövőben ne közeledj főképp a csípős és savas ételekhez, mivel testednek ebben az időszakban nehézséget jelent megemésztésük.

SHAUMBRA 8: Hiszed te úgy általában, hogy a tisztulás, a hidroterápia és az enzimek használata segíti testemet vagy nem szükségesek?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Tulajdonképpen – azok a kiegészítők, amiket a Shaumbrák szednek, inkább kidobják a testet egyensúlyából. Azt sugallom nemcsak neked, hanem minden Shaumbrának, ha részt vesztek egy több kiegészítőt használó rendszeres programban, – ti ki akartok majd lépni ezekből. Ezek téves jelzéseket küldenek testeteknek. Ha naponta ezt teszitek, próbáljatok meg egyet bevenni pár naponként. Esetleg hetente egyet fogtok majd bevenni, míg később teljesen kihagyjátok majd ezek szedését. Testetek tud gondoskodni önmagáról. De amikor pótszereket, kiegészítőket vagy enzimeket szedtek, vagy más hasonló anyagokat, akkor testetek megadja magát és kijelenti: Úgy haladok, az szerint, amit ezek akarnak velem. De a testnek megvan a maga intelligenciája és képességei és amint tudjuk, sok Shaumbra szed mindenféle kiegészítőket. Mindent a vitaminoktól, ásványi anyagoktól, hízást vagy fogyást elősegítő dolgoktól kezdődően. Ti összezavarjátok biológiátokat. Menjetek vissza az alapdolgokhoz. Beszéljetek ételetekhez. Beszéljetek testetekhez.

SHAUMBRA 8: Köszönöm.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Köszönöm.

SHAUMBRA 9 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről): Az utóbbi 15 év folyamatos tisztulási folyamat volt számomra. Ennek ellenére úgy találom, hogy családomnak mély befolyása van rám, mivel nem voltam képes emelkedésre. Még mindig nem megfelelőnek és értéktelennek érzem magam. Tudsz néhány irányvonalat adni arra, hogyan lépjek túl mindezeken?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban, mi már beszéltünk erről, mai Shoudunk elején. Annak megértéséről van szó, hogy a legnagyobb ajándék, amit önmagatoknak adhattok, annak megvalósítása, hogy minden ajándék volt számotokra. Most éppen amiről beszélsz, a régi családi energiák – elsősorban nagyon rég ebben forognak, tehát nagyon nehéz felszabadítani őket. És mi tudjuk, hogy te és minden Shaumbra óriási felszabadításokon ment keresztül. Azonban néha, amikor az a kis csavar még mindig ott van – hogy is mondjam – a régi energiák nagyon lerögzültek, ekkor nagyon nehéz felszabadításuk. Tehát a legfontosabb dolog, amit meg kell érteni az, hogy mindezek ajándékok voltak. Ha szüleitek alkoholisták voltak, akkor nézzétek az ebben rejlő ajándékot. Ha veletek zsarnokoskodó szeretőitek voltak, nézzétek az ebben rejlő ajándékot és értsétek meg, hogy ti adtátok magatoknak ezt az ajándékot. Ez meg fogja változtatni e tapasztalatok vibrációit és energetikai dinamikáját olymódon, hogy kilöki ama bizonyos csavart, aminek mi nevezzük és azok a régi fantomok soha nem térnek vissza többé titeket kísérteni. Köszönöm.

SHAUMBRA 10 KÉRDÉSE: (egy asszony a mikrofonnál): Minden jót. Azt kérdezem, tisztázhatnál-e számomra valamit. Én azt tanultam, hogy azok vagyunk, amit gondolunk. Mivel mi embereket és tapasztalatokat vonzunk magunkhoz, amint gondolkodunk....

ADAMUS SAINT-GERMAIN: ... és mi egy pillanatig javítunk ezen és bocsánat a félbeszakításért. Ti azok vagytok, aminek magatokat hiszitek. A gondolat, kevés szerepet játszik ebben.

SHAUMBRA 10: OK. Jó, nekem állandóan migrénem van. Állandóan és a fogorvosom ki akarja húzni egy újabb fogamat. Mit gondolhattam, hogy magamhoz vonzottam ezt a dolgot? Én nem akarok ebben a helyzetben lenni és nem tudom hogyan fejtsem meg ezt.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban, és mi is érezzük itt Shaumbra, hogy közületek sokan már érzik is a választ. Te sokat gondolkodsz. Te nem érzel, és egy fogad kihúzatása valamiféleképpen barbár dolog... (nevetés)

SHAUMBRA 10: Én értem – én mindennap a fájdalomról beszélek....

ADAMUS SAINT GERMAIN: ... és én beszélni fogok azzal a fogorvossal és ki fogom húzni neki pár fogát! (Nagy hahotázás). És meg fogjuk látni, hogy ő jobban fogja-e érezni magát ezután? (nevetés). Engem elképeszt, de nem lep meg ez. Neked egyszerűen túl sok energia blokkolódott a fejedben. Te elfelejtetted, milyen érezni. Te nem engeded, hogy az energia fel és le közlekedjen, egész biológiádon átáramolva. Te majd testi munkát akarsz végezni és nem pedig fejedre vagy fogaidra koncentrálni. Te azt akarod, hogy ismét áramoljon a teljes energia. És mi javasolni fogunk néhány dolgot. Tanulj meg ismét sírni. Kezd el szabadon engedni érzéseidet. Figyelj érzékenyen a dolgokra. Nálad – mi láthatjuk – mintha az egész mennyiséget, energetikai agyadban tárolnád, nem a fizikaiban, de azért halmozódott fel benned ez a mennyiség, mivel te túl sokat gondolkodsz. És a migrének, a te szép fizikumod, mely megpróbálja közölni veled, hogy állítsd le magad és ne rakj akkora nyomást rá. És a légzés, annyira csodálatos.

SHAUMBRA 10: OK, köszönöm.

LINDA: Ő újonc. Soha nem fog többé visszajönni. (nevetés).

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Amikor elmúlik majd fejfájása, majd vissza fog térni közénk. (még nagyobb nevetés).

SHAUMBRA 11 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről): Te állandóan azt mondod nekünk, hogy a Shaumbrának függetlenül kell dolgoznia. Én egy hajléktalanokat ellátó intézményben dolgozom és pillanatnyilag semmiféle vágyam, ötletem, hajlandóságom vagy szükségletem nincsen ahhoz, hogy függetlenül dolgozzam. Mi tudsz mondani nekem szolgálatomról? Úgy érzem, hogy nagyon értékes munkát végezhetek ott. Van munkámnak valamilyen alapja?

ADAMUS SAINT GERMAIN: Valóban. Mi most nagyvonalakban vázoljuk ezt azoknak, akik itt vannak. És mi tudjuk, hogy meg fogunk sérteni néhány embert itt és sajnos Cauldre, Lindával együtt nagyobb nyomást és másvalamit is el kell viseljen most. De mi azt akarjuk, hogy meglásd, miért dolgozol azokkal, akiknek nincsen otthonuk. Mi azt akarjuk, hogy te legyél autentikus és mondd meg az igazat önmagadnak. Mi azt akarjuk, hogy meglásd, hogyan táplál ez téged, – és nagyon érdekes módon táplál ez téged. Mi szeretnénk, ha jelentenéd nekünk, bár kételkedünk abban, hogy meg fogod tenni ezt a dolgot, mi történik akkor, ha vetsz egy belső pillantást erre. Mi kijelentünk pár dolgot számodra. Neked szociális munkás magatartásod van. Te azt hiszed, hogy az egyetlen útja megvilágosodásodnak, ha elsősorban megpróbálod megmenteni a világot. Neked óriási bűntudatod van az életben – óriási bűntudat számos dologgal kapcsolatban és te azt hiszed, hogy az egyetlen módja hibád kijavításának ez a munka. Most mi nem azt akarjuk mondani, hogy a hajléktalanokkal dolgozni, valami rossz dolog addig, amíg te tiszteled őket és megértést érzel irántuk. De benned ez nincs meg. Te szegényként, szűkölködőként tekintesz rájuk, olyanokra, akik nem megvilágosodottak és csupán a társadalom söpredékei. Te nem érzel megértést irántuk. Neked Isten szemével kellene rájuk tekintened, mivel ők választják maguknak ezt az utat és ők csodálatos tapasztalatot szereznek maguknak azzal, hogy nincs egy otthon az életükben. Neked meg kellene tisztelned őket minden nap, amikor munkába mész.

Tehát, te beragadtál. Te lemerevedtél. És te szeretnél nem merevnek, nem beragadtnak – hanem autentikusnak lenni. Nézd meg miért vagy ott és mi történik és miért vagy elégedetlen másokkal, akik most megpróbálják széttárni szárnyaikat, új magasságokba emelkedve, ez egy üzlet-e, ez csupán egy gyógyulási mód-e, vagy csupán az életörömnek egy módja. Te féltékeny vagy rájuk. Köszönöm. (Nagy nevetés és taps).

SHAUMBRA 12 KÉRDÉSE: (egy asszony a mikrofonnál): Hello Saint – Germain. Ez megtiszteltetés számomra. Olyan hosszú időn át követlek téged. Amikor New Mexikóban voltam, találkoztam egy fiatal férfival, aki szintén Saint-Germain channelje volt, egyik eszenciádé, és sokszor megpróbálta felszínre hozni azt, amit ő sorozatos átalakulásnak nevezett. Ismered ezt az átalakulás sorozatot?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban.

SHAUMBRA 12: Mi kaptunk – vagyis több próbálkozást tett New Jerseyben, míg ott volt, de ő csak a feléig ért el ennek. És ott, New Mexikóban sikerült neki négy osztályt szereznie. Ez olyasvalami, amit te majd időteltével fogsz elhozni?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Én mindenkit támogatni és asszisztálni fogok. Téged, azt a fiatalt, akiről beszélsz és minden Shaumbrát abban, amit ők tenni akarnak – de nekem elsősorban energiájukra van szükségem. És ő, akiről te beszélsz, túl sokáig halasztott engem, másokhoz hasonlóan, így hát energiáim nem voltak hozzáférhetőek. Mi azt akartuk, hogy ez a kedves intim részévé váljon a folyamatnak. Az Új Energia Csatornája, nem maga a csatornázó, mint Cauldre, aki szerény. Mi azt akarjuk, hogy eme kedves, az elsősorban üljön velünk együtt és akkor támogatni fogjuk tevékenységeit. Az átalakulás sorozat most már elavult és a részét képező anyagok behozatala ily módon már nem szükséges. Létezik egy új sorozat – egy új sorozat potenciálja – mely arra vár, hogy behozzák. Mi javasolni fogjuk, hogy ne könyv alakjában hozzák be azt, hanem a Bíbor Körhöz hasonlóan, a jelenlegi média közvetítésével – internet és CD-k által – mivel az információk nagyon gyorsan változnak, annyira gyorsan most, hogy amíg könyvet készítenek belőle, már túl késő lesz. Tehát részvétel szükséges és gyorsan kell megtenni azt, és mi javasoljuk, hogy meg kell változtatni nevét, mivel túl sok Régi Energia veszi körül azt.

SHAUMBRA 12: Én rákérdeztem ennek autenticitására is.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Nagyon bölcsen.

SHAUMBRA 13 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről): Az a kérdésem, hogy sors magvaink elengedése, azonos-e gyökereink, szerződéseink elengedésével? És hogy ez befolyásolja vagy megváltoztatja-e a leányaimét? Köszönöm és nagyon szeretlek.

LINDA: Ez Tóbiásnak szólt.

ADAMUS SAINT GERMAIN: Mi tudjuk, hogy ez Tóbiásnak szólt! (Nagy nevetés és Adamus Saint-Germain kuncog) Érdekes megjegyezni és újból teszek egy kegyetlen kijelentést, mivel én megtehetem... (nevetés). De őszintén, nekem nincs szükségem senki szeretetére, mivel ezt megtaláltam önmagamban, de amikor ezt megtaláltam bensőmben, egyszerűen egy erős fény volt, mely automatikusan arra késztetett másokat, hogy szeressenek engem.

LINDA: AW-w-w-w! (A hallgatóság tapsol).

ADAMUS SAINT-GERMAIN: És most megkérünk téged, hogy ismételd meg a kérdést. (nevetés).

LINDA: Wow, ez már elmúlt! Ez ezelőtt két perccel volt! „Az a kérdésem, hogy sors magvaink elengedése, azonos-e gyökereink, szerződéseink elengedésével? És, hogy ez befolyásolja-e, megváltoztatja-e a leányaimét? Köszönöm és nagyon szeretlek.”

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Igen. Ismét hallani akartam ezt a részt. (Nevetés) Valóban, amikor felszabadítjuk a sors magvait, ez olyan, mint egy gyökér. Egy gyökér, melyet ti magatok tettetek oda, de ez megváltoztatja a karmát, a karma megváltoztatja a sorsot és azokat a korlátokat, melyet a jövő tartogatott számotokra. Ez nem változtatja meg senki sorsának irányát, a magukét csakis ők maguk oldhatják meg. Ennek ellenére, amikor ők látnak egy embert, aki elengedi ezeket és ezen ember világos és autentikus, ez reményt ad nekik, mondhatjátok, vagyis ők megláthatják annak potenciálját, hogy ezt ők maguk, önmagukban megtehetik. Tehát, valahányszor Shaumbrák ezt a dolgot megteszitek önmagatokért, mindenre hatással van. Köszönöm.

SHAUMBRA 14 KÉRDÉSE (egy asszony a mikrofonnál): A múlt nyáron elhagytam pozíciómat egy társaságnál, ahol 30 évet dolgoztam. Kivettem magamnak egy szabad évet, mely nagyon szent volt számomra, mivel soha nem tapasztaltam meg és megvizsgáltam életemet, merre haladtam előre. És most nyilvánvaló, hogy amíg nem tervezem azt, hogy egy bokorban lakom, valahol csak dolgoznom kell. Volt egy gyakorlatom a hipnoterápia területén éveken át és erőfeszítéseket teszek a két út között... ahol úgy tűnik vakvágányra jutottam... vissza kell térnem a társasághoz, uram bocsáss meg, vagy a hipnoterápiához. Azonban minden rossznak tűnik és én továbbra is hallgatom azokat az üzeneteket, melyekhez hozzászoktam és összezavarodtam, elragadtak engem életem állhatatlanságai, azzal kapcsolatban amit akarok tudni, de hát mi a fenét kezdek további életemben és mikor fogok felnőtté válni.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Hmmm, érdekes. És újból, kérdésed tartalmazza itt, az összes válaszokat. Te nem akarsz visszatérni a társaság világához. Te egyáltalán nem akarsz visszatérni, sem a régi hipnoterápiához, vagy a dolgok régi menetéhez. Tehát, hogy úgy mondjam, te útkereszteződésben vagy. Eljött a választás ideje számodra, és újból bátornak és félelem nélkülinek kell lenned, semmiért sem szabad aggódj, azzal kapcsolatban, hogy ez jó vagy rossz választás-e, egyszerűen választanod kell azért, hogyan lépj előre életedben. Most, amikor mi választásról beszélünk, nagyon tág szintre vonatkoztatunk. Mi nem mondjuk azt, hogy milyen speciális döntést kell hoznod munkahelyeddel kapcsolatosan, talán azt választod, hogy egyáltalán nem fogsz dolgozni. És ki mondja azt, hogy neked dolgoznod kell. Ez egy régi fedőréteg és hitrendszer, hogy neked munkahelyre van szükséged túlélésedhez, ahogy ma látjuk. Neked egyáltalán nem kell dolgoznod.

Tehát, most ez elég neked ahhoz, hogy választani tudj. Mit akarsz tenni? És te ebben az útkereszteződésben vagy. Amikor te eldöntöd mit teszel életedben, akkor minden kezd beáramolni a támogatásodra. Meg fogsz lepődni és megismétlem, te e kérdést minden Shaumbra helyett felteszed, nemcsak magadért – meg fogsz lepődni gondolati korlátaidon hivatásoddal, önkifejezéseddel kapcsolatosan. Újból elmondom, az emberek úgy gondolják, hogy bizonyos skálára tanították be őket, vagyis nekik 30 évnyi tapasztalatuk van egy munkahelyen és csak ezt a munkát ismerik ők. Te meg fogsz lepődni, mennyi mindent tudsz tenni, de először el kell döntened, mit akarsz tenni. Mi az általános irányvonal, mi hoz örömet számodra, hogy akarsz teremteni és akkor minden támogatni fogja ezt a dolgot.

Számos Shaumbra megtapasztalja már ezt a dolgot. Ők olyan dolgokat tesznek, melyekre soha nem hitték volna képesnek magukat. Ők olyan területeken tehetségesek, melyekről nem tudták, hogy tudják, mivel a fedőrétegek nem tették lehetővé e dolgok megismerését. Tehát mi azt ajánljuk neked, hogy még ma – döntsél ebben a tekintetben. Válassz ki – bármit. Ez nem kell életed végéig érvényes döntés legyen. Azonban még ma válassz és ezután figyeld, hogyan kezdenek dolgozni az energiák, választásod támogatásáért. És holnap majd válassz másvalamit, egy nagyobbat. És később úgy egy hét múlva, tégy egy nagyobb döntést és figyeld, amint minden támogatja ezt és figyeld, amint te tulajdonképpen – nemcsak te, hanem minden Shaumbra – a hitrendszerek által egy nagyon korlátozott világban éltetetek. Köszönöm.

SHAUMBRA 14: Ez egy fenséges dolog. Köszönöm.

SHAUMBRA 15 KÉRDÉSE: (egy férfi a mikrofonnál): Üdvözletem, Tóbiás. Most ez a kérdés tulajdonképpen a kijelentések, nyilatkozatok, szándékok körül fog forogni. Például mi szeretnénk kijelenteni, hogy spirituálisan emelkedünk. Talán mi ÉN VAGYOK-ot szeretnénk játszani. Mi napi megerősítést/kijelentés akarunk, melyben megadhatod, mi a szándékunk életünk bizonyos dolgaiban. Kérdésem az, hogy ha már kijelentettük ezeket, mindennap meg kell-e tennünk ezt, vagy elengedhetjük és csodálatos időszakban létesülünk? Mi a véleményed erről a dologról?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Mi még egyszer merészek leszünk, akár hiszed, akár nem nem!

SHAUMBRA 15: Kérlek.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: A szándékok semmit nem jelentenek. Ez olyan, mintha egy lerobbant autótok lenne. Ti mindig szándékoztok valamit tenni és ez soha nem történik meg. A kijelentések olyan folyamatok... Cauldre azt mondja, meg fog ölni engem ma éjjel (nevetés). Én már halott vagyok! (Nagy nevetés). Ő azt is mondja még, hogy beszélni fog Tóbiással, hogy ez legyen az én utolsó Shoudom (még nagyobb nevetés). Hadd folytassam... a szándékok semlegesek. Ezek sehova nem vezetnek. Ezek nem választások. Ezek halasztások és mi annyi embert látunk, aki szándékszik, de semmi sem történik és ők megkérdezik, hogy miért. Mivel ők csupán szándékoznak. Az állítások a mentálnak egy fajtája. Az emberek belépnek ezekbe az egész állításokba. Ti önmagatokat próbáljátok becsapni. Ti megpróbáljátok hipnotizálni valamiben magatokat és az eredmények... néha vannak valamiféle eredmények, de általában ezek nagyon korlátoltak és gyorsan eltűnnek, mivel az állítások nem autentikusak.

A nyilatkozatok hasonlóak az állításokhoz. Ezek nagyon mentálisak. Ezek nagyon ragaszkodnak a régi energiához és nagyon vékony energia támogatja ezeket hátulról. Tehát én választásokat ajánlok és írok elő számotokra. Válasszatok. Döntsetek. Menjetek önmagatokba. Mondjátok: „Ez az én hiteles választásom? Ezt önmagamért teszem, isteni szuverén lényként?” Válasszatok. És miért kellene ismételten erre a dologra gondolnotok? Miért kellene visszatérnetek? Mintha mi nem hallottuk volna meg ezt? Mintha te nem hallottad volna meg ezt? (szórványos nevetés). Azt hiszed, állandóan mondogatnod kell istennek, mik a választásaid? Döntsetek, érezzétek hitelesnek ezt, majd engedjétek útjára. Van egy szépsége ennek. Tulajdonképpen van egy mágiája ennek. Mihelyt választottál, máris egy energetikai töltést adtatok önmagatoknak és annak, amit választottatok. Ezután engedjétek utjára ezt. És ez kimegy – választásod megtalálja a megfelelő energiákat és tartalékokat még kívül is, más partokon, még a földi fizikai partokon is és ezután elkezdi visszahozni a megfelelő energiákat e választás támogatására. Ez egy nagyon, nagyon egyszerű dolog. De amikor ti úgy érzitek, hogy naponta a tükör előtt kell állnotok kijelenteni, nyilatkozni, autentikus énetek meghallja, hogy ti igazán nem bíztok önmagatokban, ezért kell újból és újból hangoztatnotok ezt. Ti megpróbáljátok önmagatokat meggyőzni. Most csapdában vagytok. Most hipnózisban vagytok és energetikailag is érezni fogjátok ezt. Azonban amikor választatok valamiben, minden magától áramlani kezd.

Mi minden Shaumbrának azt ajánljuk, hogy játszatok választásaitokkal. Játszatok velük. Egyesek közületek zavarban lesznek azzal kapcsolatban, hogy mi a választás. Régen volt már az, amikor ti bár egyetlen döntést is hoztatok (elszórt nevetés). Ti erőfeszítéseket fogtok tenni a választásra és nevettek egy kicsit, de amikor kimentek innen, ezt fogjátok mondani: "Most, nem tudom mi a választás. Nem tudom milyen választást kell hoznom, és ha megteszem, attól félek, be fog teljesülni az.” Az ember egyik legnagyobb félelme, saját igazi alkotása, ereje, képessége. Tehát ők önmagukat döntik le a földre. Ők nem választanak. Ők engedik, hogy másvalaki döntsön helyettük. Ők mindent átkoznak ezért. Tehát, amikor kimentek innen, az a feladatotok, hogy mindannyian válasszatok. Ez egy kis zavart hozhat. És mi van, ha túl kicsi a választás? És mi van, ha túl nagy a választás? Mi azt mondjuk, hogy döntsetek, bármiben, majd utána kezdjétek figyelni azt. Mi történik? Játszatok ezekkel. Szórakozzatok a döntésekkel és figyeljétek, hogyan tér vissza minden hozzátok. Köszönöm.

SHAUMBRA 15: Nagyon gyorsan – csupán dönts és engedd, hogy Isten megtegye, így van ugye, ezt akarod mondani?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Ti vagytok Isten, valóban. Döntsetek, lélegezzetek mélyen és engedjétek útjára. Bocsássátok ki az egész Omniverzumba. Engedjétek ki minden teremtéseteket és nézzetek magatokra, Istenek, majd kezdjétek megnyilvánítani mindezt életetekben.

SHAUMBRA 15: Tehát mindennap egy csendes időszakban, mit gondolsz te minderről? Nem arról szól, hogy mindenféléről gondolkodjunk?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Hozd vissza ezt az egyszerűségre. Döntsél. Engedd el ezt. Mihelyt kezdesz részt vállalni ezekben a dolgokban, mindenféle típusú ceremóniákat vagy folyamatokat vonva köréjük, te csupán elveszted önmagad autentikusságát. Döntsél. És ha már tenned kell valamit, akkor lélegezz mélyen és mondd ezt: ” Én Isten vagyok és ez itt a választásom.” Engedd el ezeket. Engedd el. És aztán ne kezd... egyesek közületek elkezdtek azokra a mechanizmusokra gondolni, melyek visszatérnek hozzátok majd elkezditek hajtogatni: „Most, e választás hatott, nagyon, nagyon gyorsan hatott.” És ti grafikonokat akartok készíteni róluk és írni akartok, de én most azt mondom nektek, minden alkalommal más fog lenni. Ahogyan visszatér hozzátok, mindig teljesen különbözőképpen lesz. Tehát, engedjétek el elvárásaitokat is. Köszönöm.

LINDA: Apropó, beszéltem Cauldre-val. Én azt hiszem, te sokkal elbűvölőbb vagy annál ahogyan ő felfogja. Az utolsó kérdés, ha te ezt választod.

SHAUMBRA 16 KÉRDÉSE (egy asszony a mikrofonnál): Köszönöm SAINT-GERMAIN, hogy elfogadtad még ezt a kérdést. Köszönöm ezt a csodálatos ma délutáni ülést. Két kérdésem van. Az első – a kristályos mező amit elérünk ahhoz, hogy a nagy I-hez (Isten) hasonló erőssé váljunk, ugyanaz a skála energia-e, melyről a tudósok beszélnek, mivel nincs vibrációja, nyugodt és gyógyító?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Amit te épp most teszel – amit a Shaumbra tesz – az tulajdonképpen az, hogy elengeded a azt amit energia mezőnek vagy kiterjedt energiának nevezünk és ti beléptek a belső eszencia energiájába, mely egyetlen emberi műszerrel sem mérhető jelenleg. Tehát ti tulajdonképpen elengeditek az összes régi utakat, melyekhez kapcsolódtatok és energiát hoztok be életetekbe. Ti beléptek az eszencia energiájába és ez az energia egyáltalán nem erős, mivel a tiszta eszenciában nem létezik erő. Látjátok, nincs szükség erőre. Az erőnek az ellentétes erőkkel van dolga és amikor beléptek lényegetekbe, látjátok, itt nem léteznek ellentétes erők. De, ez belső eszenciátok energiája. És a második kérdés...

SHAUMBRA 16: De te, nem válaszoltál első kérdésemre. Azt kérdeztem, hogy az eszencia, melyet önmagunkban felépítünk, ugyanaz-e amit a tudósok ....

ADAMUS SAINT GERMAIN: Nem, nem ugyanaz. Nem az.

SHAUMBRA 16: OK. És a másik kérdés amit fel...

ADAMUS SAINT GERMAIN: Ezt nem lehet emberi műszerekkel mérni, ezért a tudósok nem is értik ennek természetét.

SHAUMBRA 16:... mivel ők azt mondják, hogy ez visszatér az Ürességbe. Ezért akartam tudni. És másik kérdésem egy szimbólum – egy "Om" szimbólum, mely – újra megjelent itt a Földön. Nem maga a szimbólum, de most félek kimondani, hogy ez a szándék és ezt az isteni eszenciaként értelmezték. Tudsz válaszolni erre?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Amint változik a tudat, ez szimbólumokat hoz be mindenhova, melyek nem mások mint állítások. Tóbiás beszélt a crop körökről (aratás előtt megjelenő gabonakörök). Ezek a szimbólumok tulajdonképpen az Ark Rendtől származnak. Ezek az emberi tudat folyamatainak és növekedésének állításai.

De, ez nem magának a szimbólumnak felmagasztalásáról szólnak. Annak megértéséről szól, hogy ezek a ti elfogadásotokért és munkátok megtiszteléséért lépnek be. Nincs szükség külső szimbólumokra. Ezek semmilyen erőt nem tartalmaznak, mert minden... minden amire szükségetek van, már bennetek van.

SHAUMBRA 16: Köszönöm.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Köszönöm. És tulajdonképpen, még egy kérdésre válaszolunk.

SHAUMBRA 17 KÉRDÉSE( egy asszony a mikrofonnál): Köszönöm, Saint Germain. Öröm volt veled itt lennem. Nekem, a szent koponya terápiával kapcsolatos kérdésem van. E dolgot nemrég választottam magamnak gyakorlatként és sokszor vezetői pozícióba kerültem ezáltal, bár néha azt hiszem, hogy tökéletesítenem kellene technikámat. Tudnál erről beszélni és mi e dolog fizikája és tulajdonképpen mi történik ebben az energetikai terápiában?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Valóban. Már az elején el kell mondanunk, hogy ez ismét minden Shaumbra nevében van – és minden Shaumbra állítását tartalmazza – sokan közületek nagyszerű segítő technikákat, módszereket és programokat tanultatok meg, akár a testen vagy az ittenihez hasonló típusú energiával való munkamódszerként. Ezek nagyszerű technikák, azonban eljön az ideje annak, amikor ti elengeditek majd ezeket a technikákat. Ti, magatok mögött fogjátok hagyni majd, ezeket a technikákat. Már most is, a probléma egyik része – és mi kommunikálunk azokkal akik veletek dolgoznak – a probléma egyik része, hogy ti még mindig ragaszkodtok technikáitokhoz. Ezek mankókhoz hasonlóak számotokra. Ezek bizalmat kölcsönöznek bennetek, azonban blokkolásaitok egyik oka az, hogy ti még mindig megragadtatok a technikáknál. Ti, azt hiszitek, hogy bizonyos módon saját kezeitekkel vagy energiáitokkal kell megtennetek. Ha elengeditek ezeket, képesek lesztek sokkal magasabb szintre emelkedni annál amit tesztek, – hogy is mondjam – itt egy sokkal hatékonyabb típusú energiáról van szó, ha elengeditek ezeket a technikákat.

Most egyeseknek félelmetes ez, mivel ezek a technikák a ti titkaitok és ezek képezik a ti alapotokat. Azt mondani, hogy akkor amikor ti egy klienssel dolgoztok és elengedtek mindent, amit eddig tanultatok, kissé félelmetes dolog számotokra, nyilvánvalóan ti szerettek klienseitekkel dolgozni. Ti semmi rosszat nem kívántok tenni nekik. De itt az idő, hogy vegyetek egy mély lélegzetet és engedjétek el ezeket a régi technikákat és kezdjétek direkt, saját bölcsességeteket elérni, abban amit ti gyógyításnak vagy energia mozgató képességnek neveztek és ugyanakkor érintsétek meg direkt klienseitek belsejét, szükségleteiket. Klienseitek egy részének, nincs szüksége arra a típusú munkára, amit ti végeztek. Ők azt hiszik igen és ti is azt hiszitek igen, azonban nekik teljesen másvalamire van szükségük. Tehát mihelyt ti elengeditek a technikákat, rátaláltok önmagatokra és klienseitek rá fognak vezetni arra, hogy mit kell pontosan tennetek. Látjátok, e munkát más angyali partokról fogják támogatni. Akkor, amikor egy klienssel fogtok dolgozni és ti mozgatjátok kezeiteket és bizonyos típusú munkát végeztek, akkor valami történik fizikai testetek szintjén, azonban ne feledjétek, hogy sok, nagyon sok más rétegeket is ki kell egyensúlyoznotok egyidőben. Itt belépnek majd más angyali partok lényei. Amikor mozgatjátok kezeiteket és kliensetek energiái is megváltoznak, olyan angyali lények léteznek, akik megkönnyítik a kliens energiáinak változását a többi szinteken is.

Tehát mindannyian engedjétek el, az összes technikákat. Én most nem szeretnék belemélyedni annak fizikájába ami tulajdonképpen akkor történik, mivel ti hajlamosak vagytok a mentálba menni és most eljött annak az ideje, hogy kezdeményezzetek és teljesen higgyetek abban amit tesztek. Amint te már tudod, te egy erős kiegyensúlyozó energiával rendelkezel, amit gyógyítói képességnek nevezel és most itt az ideje megtenned a következő lépést olymódon, hogy ez a te saját lépésed legyen.

LINDA: Én hozzá kell tennem még egy kérdést ehhez. Volt itt egy kérdés, ebben a papírhalmazban amit nem volt alkalmam feltenni, mely a.... TM szinkronizáló munkára és álmokra vonatkozik – hogyan lehetséges, hogy ezeket a technikákat, nem sajátította ki senki?

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Azért mert ti fogjátok felvállalni az Álomjáró munkáját és ti ezt a saját módotokon fogjátok elvégezni. Létezik egy – hogy is mondjam – mi felvázoltuk ezt, leraktuk alapjait, azonban ti a saját magatok módján fogjátok végezni ezt. Szinkronizálás – most ti nem fogjátok azt mondani a klienseknek, hogy szinkronizálást végeztek velük. Mi segítettünk nektek megérteni a teremtés bizonyos alapjait és a tudatos választásokat a szinkronicitásban, de nektek magatoknak kell elvégeznetek ezt.

LINDA: Köszönöm.

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Köszönöm.

És köszönöm Shaumbra nektek, ezt a csodálatos napot. Mi tudjuk, hogy közületek sokaknak hiányzik Tóbiás, de ő itt lesz veletek a jövő hónapban. Megtiszteltetés volt nekem, Adamus SAINT-GERMAIN-nek, itt lenni veletek.

Én vagyok és ti szintén vagytok. Köszönöm.

Fordította: Korpos Magdi

 

A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradoi Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circel weboldalán (http://www.crimsoncircel.com). A Tóbiás anyagok térítés mentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999 augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé. A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazásuk részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint ötvenezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle webszájtra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradoban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennnyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és vissza-tolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezt olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérlek terjeszd szabadon ezt a szöveget nem kereskedelmi alapon, térítésmentesen. Kérlek csatold ezt az információt egészében, beleértve ezen lábjegyzetet is. Minden egyéb felhasználás jóváhagyandó Geoffrey Hoppe-val. Lásd a kontakt oldalt a www.crimsoncircle.com oldalon.

© Copyright 2006 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403