TÓBIÁS ANYAGOK

VISSZATÉRÉS SOROZAT:


4. SHOUD: „Aktuális tippek” – Tóbiás közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában


Kérdések és válaszok

Elhangzott a Bíbor Körben,

2008. november 1-én


www.crimsoncircle.com



És ez így van, elérkeztünk a Kérdések és Válaszok idejéhez:


Mielőtt belekezdenénk, lenne egy gyors megjegyzésem! Elmeséltük nektek Carl Jung történetét, hogy fiatal tizenkét éves fiúként mi volt az traumatikus pillanat, amikor elvesztette a tudatát, az eszméletét annak érdekében, hogy a magasabb tudat többi energiáit beengedhesse magába, hogy ennek eredményeképpen irányt váltson, visszatérjen az intuíciójához, ahhoz a valódi munkához, aminek a megtételéért idejött a Földre.


Most ezt felemlítjük, és arra kérünk titeket, hogy idézzétek az emlékezetetekbe a saját ehhez hasonló fiatalkori élményeteket, és ezt okkal kérjük most tőletek. Egy újabb szintű kiterjedésen mentek most keresztül a saját tudatotokat illetően, és azt látjuk, hogy közületek sokan ezen kiterjedés kapcsán egy igen csak traumatikus esemény bekövetkeztének a potenciáljával bírtok jelenleg. Azért hoztuk fel ezt az egészet, mert szeretnénk elmondani nektek, hogy van egy jobb útja-módja is annak, hogy behozzátok ezt a magasabb tudatot ebbe a valóságba! Azt akarod, hogy hirtelenjében megőrülj? Ki akarod magad ütni? Betegséget vagy problémát akarsz? Egy autó balesetet, vagy valami ehhez hasonlót? Vagy pedig képes vagy arra, hogy megcsinálod ezt a légzéssel, a tudatosság által, azáltal, hogy a Most pillanatában tartózkodsz, ami a Jelenlét Pontja? Képes vagy ezt könnyedén megtenni?

Vegyél egy mély lélegzetet, és hozz döntést önmagadért!


Ez az energia beáramlóban, bejövőben van. Néha a testben, az elmében és a szellemben lévő programozás azt mondja neked: -„Úgy kell tennünk, mint eddig máskor is” – de mi lenne, ha most mégis másképpen tennéd ezt? Mi lenne, ha ez az abszolút kozmikus tudatosság pillanatában történne meg – a saját kozmikus tudatodéban? Mi lenne, ha ez abban a pillanatban történne meg, amikor a szellemed és az istenséged, az elméd és a tested mind összetalálkozna ezen a helyen, amit a Jelenlét Pontjának nevezünk, ahol is valódi éned infúziója megtörténne?


És ezzel, következzenek a kérdések:

KÉRDÉS SHAUMBRA 1: (Linda olvassa az internetről) Mióta megtaláltalak az álmaimban, és végül a Bíbor Körben, az összes változásom valóban könnyeden, egyszerűen, kegyelemben és humorral következett be. Mostanában megtettem azt, amire egész életemben vártam, az életet megváltoztató és egyszerű Szexuális Energia Tanfolyamot. Jelenleg annak a középpontjában vagyok, ahol minden pezseg az élettől, a vágytól, az új választásoktól és az új potenciáloktól. Nyitott vagyok és készen állok arra, ami életem következő szakaszának tűnik, ami a tanítóságom, és még sok minden más is. Megosztanád a meglátásodat – velem és az összes többi Shaumbrával is – erről a pillanatról?


TÓBIÁS: Valóban. Azt hiszem te magad már megadtad ezt a meglátást a saját szavaiddal, de szinte mindannyian egy céllal jöttetek ide. Nem a karma miatt, nem azért, hogy folyamatokon menjetek keresztül – a folyamatok nagyon is az elmében zajlanak – hanem azért jöttetek ide, hogy elvégezzétek azt a munkát, amiben vezettetést nyújtotok a többiek számára, élvezitek az életet, és itt vagytok, hogy átkeljetek az Új Energiába. Különösen ez az, amit a te és sok más Shaumbra energiájában is látunk most megtörténni.


Van itt egy fontos dolog, mégpedig az, hogy nem kell kívülre menned azért, hogy megpróbáld megragadni a forrásokat. Azok eljönnek hozzád. Amint polarizálod magad, illetve előhozod a vonzerődet, ahogy a Most pillanatában hozod meg a választásaidat, azok a források mind eljönnek hozzád. Csak legyél tudatában annak, hogy azok ott vannak. Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 2: (egy nő áll a mikrofonnál): Tóbiás, Sion vagyok. Három héttel ezelőtt megkértelek téged és az isteni barátaidat, hogy segítsetek az anyám átmeneténél, távozásánál, és most csak meg szeretném kérdezni, hogy jól van-e.


TÓBIÁS: Ahogy azt valószínűleg te is tudod, hogy milyen volt… meg voltak a maga nehézségei. Ez egy kissé kemény átkelés volt a túloldalra. Régi problémák maradtak hátra, némi harag és megbántottság, neheztelés. Gyakran az történik, hogy a túloldalra vezető utazás kezdeti részét egyedül kell megtenned. De amikor végre átjutott a többi birodalmakba, ott nagyon szerető lények várták őt, beleértve téged, az unokákat és még másokat is, és ez segített megérteni számára, hogy az egész életét azzal töltötte, hogy időnként rendkívül megbonyolította és megnehezítette a szeretetet, mert lényegében arra próbálta rávenni az embereket, hogy azok bizonyítsák be neki a szeretetüket, ahelyett, hogy egyszerűen csak elfogadta volna azt.


Tehát ejtettünk némi angyali könnyet. Jelenleg a Földközeli Birodalmakban tartózkodik, de egy nagyon-nagyon jó helyen, és jelenleg éppen a szeretet fontosságával foglalkozik egy nagyon nyitott módon. Összekapcsolódva vele azt látjuk itt, hogy az energiái ott vannak körülötted, és még egy darabig ott is lesznek veled, és akkor majd nyílik alkalmasabb lehetőség erre az Álomsétára.


SHAUMBRA 2: Oké. Köszönöm. Lenne valami Tóbiás tipped számomra?


TÓBIÁS: Nagyon gyorsan megnézzük, és…(szünet) Majd adáson kívül elmondom. Nem rossz ez, de majd adás után mondom el.


SHAUMBRA 2: Köszönöm.


TÓBIÁS: Valóban.


KÉRDÉS SHAUMBRA 3: (Linda olvassa az internetről) Az autizmus egyre inkább terjedőben van. Mi ennek az oka?


TÓBIÁS: Nagyon sok oka van az autizmusnak, és most megkérném Lindát, hogy jegyezze fel a naptárjába, hogy távozásom előtt szeretnénk egy különleges ülést tartani erről a témáról.


LINDA: Jó.


TÓBIÁS: Sok oka van ennek. Egyrészt maguk a gyógyszerek, és elő fogunk állni egy-két igen erős kijelentéssel a téves diagnózisok és a túl sok gyógyszerezés kapcsán. Az újonnan beérkezők egész más érzékenységgel bírnak, és máshogy vannak huzalozva. A szülők, a nagyszülők, a tanítók más viselkedést várnak el tőlük, és amikor ez nem következik be, amikor problémák merülnek fel az összpontosítással, akkor gyakran tévesen autizmussal vagy az ehhez hasonló többi dologgal diagnosztizálják őket, és azonnal előírják a részükre ezeket a gyógyszereket, amelyek hosszú távon nagyon ránehezednek az egész rendszerükre.


Amiről beszélni szeretnénk az az, hogy sok kicsinél hogyan is működik ez a huzalozás, miért más náluk, és miért tűnik úgy, mintha hiányozna belőlük az összpontosítás, vagy néha akár még az intelligencia is. Pedig a valóság az, hogy más birodalmakban működnek. Megpróbálják fenntartani a kapcsolatot a többi birodalommal.


Sokszor, amikor eljöttök a Földre, az olyan, mintha egy űrkomp lépne be az atmoszférába. És tudatotok sok más dimenzionális része villan egyet, majd hirtelenjében egyszerre csak egy fizikai testbe visszainkarnálódva találjátok magatokat, de arra képtelenek vagytok emlékezni, hogy mindazokat a dolgokat, amiket magadnak mondtál, hogy be fogsz hozni, hogyan fogod megtenni.


Sok gyermek most hozza ezt be, de ez megnehezíti számukra azt, hogy közvetlenül erre a meglehetősen kemény valóságra fókuszáljanak. A tény az, hogy mire keresztül mennek a pubertás időszakon, a legtöbbjük újraintegrálódik, és képesek lesznek egyszerre sok helyre fókuszálni. De amikor gyógyszeres kezelésnek vetik alá őket, vagy speciális iskolába járatják őket, vagy amikor úgy bánnak velük, mintha valami bajuk lenne, az mindent kibillent az egyensúlyból, és néha ez annyira nehéz, hogy azt választják, hogy ne éljenek hosszú életet, mivel – az ő szavaik szerint – az eredeti küldetés meghiúsult. Szeretnénk erről beszélni, ezért kérlek, írd hozzá a listánkhoz.


LINDA: Decemberben szeretnéd ezt megejteni?


TÓBIÁS: Nálad az ütemterv, kedvesem.


LINDA: Akkor úgy lesz.


KÉRDÉS SHAUMBRA 4: (egy férfi áll a mikrofonnál) Egy új üzlet kivitelezésén dolgozom éppen, amit „Magas Zebrának” hívnak, aminek a lényege az, hogy Új Energiás weboldalakat fejlesszen ki, és én tényleg arra akarok fókuszálni, amit Saint-Germain is mondott múltkor, hogy sok ember kezd most új üzletbe. Új Energiás weboldalakat szeretnék létrehoznia Shaumbrák, a fénymunkások és mindenki más számára. És azon vagyok, hogy lenne-e némi meglátásod ezzel kapcsolatosan… és ez a dot. net nuke technológián alapszik, amit az Új Energia előtt említettél, és most teljesen elkápráztat a technológia és a potenciálok. Kíváncsi vagyok, lenne-e némi meglátásod akár a Magas Zebrával, akár pedig a dot.net.nuke technológia illetve a lightworkeronline.com kapcsán, ami az én fénymunkás közösségi oldalam, ami fejlesztés alatt áll éppen.


TÓBIÁS: Valóban. Fogalmazzunk úgy, hogy én nem vagyok programozó, és nem is kívánok az lenni, de van itt egy lényeges elem, ami túl lép azon a programozáson, amit a kezeiddel végzel. Amikor létrehozod ezeket az oldalakat, tedd ezt Új Energiás tudattal, és a klienseid pedig, akikkel együtt dolgozol, ők is tegyék bele az Új Energiás potenciáljaikat ezekbe az oldalakba. Ez valami olyan – a tudatot a szó szoros értelmében be lehet szőni a programozásba, mégpedig egészen könnyen annak rugalmas természete miatt. Beleszőheted a tudatosságot a programozásba, ami a szó szoros értelmében fokozza, erősíti majd a szoftvert nagyon érdekes módon, ugyanakkor ez a hordozót, azaz a szoftvert is segíti a magasabb tudati potenciálok értelmében.


Ezzel most nem azt akarjuk mondani, hogy egy le kell ülnöd egy körben, és ki kell mondanod bizonyos szavakat az energia beárasztása érdekében. Tedd ezt egyszerűen választásod által, és akkor az ott lesz. Azok, akik kapcsolódni fognak hozzá, képesek lesznek érezni benne az új tudatosságnak a tisztaságát, valamint az Új Energia potenciálját is.


Tehát miközben írod a programot, a kódokat, egyszerűen csak engedd meg, hogy ez ott legyen. Arra kérünk téged – és egyben mindannyiótokat – amennyiben még nem jártatok a Shaumbra oldalon, hogy tudjátok, hogy az bír az Új Energia potenciáljával a világ összes Shaumbrájától, és ez szó szerint benne van az oldalban. Tehát…


SHAUMBRA 4: Köszönöm.


TÓBIÁS: Tehát ne aggódj annyira a nyelv miatt, bár az újabb nyelvek nagyobb nyitottsággal rendelkeznek – több teret tartalmaznak, amibe belehelyezhető ez az új tudatosság. Hiszen az Internet sem egyéb, jut eszembe, mint egy jókora tudatosság tároló.


SHAUMBRA 4: Tehát akkor kérdezzem meg őket, amikor készítem az oldalt – amennyiben jól értelek – hogy mit szólnának ahhoz, ha elvégeznék egy kis procedúrát?


TÓBIÁS: Igen, kérdezd meg tőlük, hogy azt választják-e, hogy megengedik-e a magasabb tudatosságot és az Új Energiát?


SHAUMBRA 4: És kérdezzem meg ezt tőlük.


TÓBIÁS: Valóban. Valóban.


SHAUMBRA 4: Oké.


TÓBIÁS: És ne vállald el a munkát, amennyiben nemet mondanak. (nevetés)


SHAUMBRA 4: Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 5: (Linda olvassa az internetről) Tóbiás kérlek, megmutatnád nekem Istent? Köszönöm.


TÓBIÁS: Erre azt kell, hogy válaszoljam, hogy nézz bele a tükörbe! Egyfajta eltorzult reprezentációját fogod ott látni, de kezdetnek nem rossz.


Tudjátok, az emberek és az angyalok az idők kezdete óta kutatják, keresik Istent. És a vicc az – Isten vicce – meséltünk már mi is nektek korábban egy-két rossz viccet, de Isten vicce az, hogy már most birtokoljátok azt. Mindig is ott volt. Egyáltalán mi okból is teremtett volna meg titeket a Szellem, miért is fejezett volna ki benneteket, ha nem helyezte volna bele egyben önmagát is? Tehát ez nem egy kincsvadászat, vagy valami ehhez hasonló kutatás. Ez már most is ott van. Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 6: (egy nő áll a mikrofonnál) Az elmúlt évet egy sivatagi dobozban töltöttem, és arra jöttem rá, hogy 13 évesen, amikor gyógyszereztek, a sötétségem beleáradt egy szerettembe, aki éppen akkor született meg. Pokoli évünk volt – mindkettőnknek – mert megpróbáltuk ezt kiszortírozni, ami most már nyugodtabban tűnik, de még mindig nem igazán tapasztaltam, hogy a sötétségem visszatért volna hozzám. Azon tűnődöm, hogy van a szerettem, mit tehetnék annak érdekében, hogy ezt befejezzem, mi a következő lépés, és hogy el kellene égetnem a könyvet?


TÓBIÁS: Több dolog is van itt. Felismertél olyan dolgokat, amik nagyon fontosak voltak a saját átalakulásos és gyógyulásod érdekében. A lényeg most az, hogy ne próbáld ezt visszavezetni, és ne próbáld ezt tovább vinni. Voltak előzetes megállapodások, meg volt annak a megértése, hogy az miért is következik be, tehát bizonyos értelemben a legjobb az, ha nem foglalkozol ezzel. Az csak szükségtelen érzelmi sebeket nyitna fel benned és másokban is. Volt, ami volt, ha el tudod ezt fogadni, és ez mind a saját tökéletes állapotában volt.


Volna egy tanácsom a számodra a mai napon – többé már nem kell abban a sivatagi dobozban lenned. Ez egy metafora, ha érted mire gondolok. Sőt mit több, arra sincs szükség, hogy elégesd a könyvet. Inkább engedd meg, hogy a könyv megmozgasson egy-két új megértést benned.


SHAUMBRA 6: Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 7: (Linda olvassa az internetről): Nagyon szerencsés voltam, hogy részt vehettem Kuthumi tanfolyamán Columbusban, Ohioban az idén tavasszal. Úgy érzem túl jutottunk azon, hogy mi hiányzik, és azon töprengek, hogy vajon most mi következik. Üdvözölném a kommentárodat és a tanácsodat. És mi történt ezzel a „Mi hiányzik” programmal?


TÓBIÁS: Valóban. Nem akarok itt senkire ujjal mutogatni, de Cauldre ül rajta, és mi szeretnénk ebből egy könyvet és egy filmet készíteni, de egy kissé oda kell figyelnie az idejére és a kötelezettségeire.


Miután megértetted azt, hogy mi hiányzik, ami lényegében a saját istenséged az életedben, ha egyszer felismered, hogy ez többé már nem hiányzik, akkor bármit tehetsz, amit csak akarsz. De még mindig ott van ez a réteg sokatoknál, hogy spirituális szolgálatot adtál magadnak, vagy bizonyos angyali rendek nevében, még mielőtt idejöttél volna. Tehát mostanában sokan azon tűnődtök, hogy akkor mi lesz a következő feladat? Hova fog titeket a Szellem küldeni? Milyen feladatot fogtok kapni? De nincs több megbízatás. Most már csak rajtad áll. Te mit akarsz tenni? Lehet, hogy egy nap te leszel az, aki másoknak adsz majd megbízatásokat, feladatokat. Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 8: (egy nő áll a mikrofonnál): As-salaam alaikum! - Kérdésem, azaz kíváncsiságom tárgya az, hogy az elmúlt kétezer évben a maszkulin szerepet játszottuk a világban. Tehát tudjuk, kicsoda Jeshua. Tudjuk kicsoda Buddha. Tudjuk kicsodák… kik is ők. Maszkulinok, és ők azok, akik a bölcsességet hangosan elhozták a világba. És értésem szerint most itt az ideje annak, hogy egyensúlyba hozzuk a maszkulint és a feminint. Arra kérnélek téged, hogy mesélj nekünk arról, hogy miért volt ilyen erős eddig a maszkulin?


TÓBIÁS: Valóban.


SHAUMBRA 8: És hogy ez egyensúlyba fog kerülni – nagyobb egyensúlyba – és hogyan fog ez megtörténni, lezajlani?


TÓBIÁS: Nos, igen, hát erről igen hosszasan tudnánk beszélni! Bár miközben talán a maszkulin hangosabb volt, ne becsüld alá azt, amit a feminin energiával tettek. Ennek nem feltétlenül kellett a keresztre felkerülnie, ha érted mire gondolok, ahogy előtérbe sem kellett kerülnie. A feminin energia – és itt most arra kérlek titeket, hogy egyikőtök se keverje ezt össze a férfivel és a nővel. A maszkulin/feminin energia teljesen más, mint a férfi vagy a női test. A feminin energia egy mélyebb, csendesebb és sokkal mélyrehatóbb szinten működött. Nem volt szüksége se fókuszra, se figyelemre. Tehát ez szó szerint együtt dolgozott a maszkulin energiával, de szeretném, ha megnéznétek azokat a változásokat, amik jelenleg a világban zajlanak – és továbbra is megfigyelnétek az elkövetkezendő változásokat, mert a maszkulin és a feminin valóban újraegyesül.


A feminin energia sokkal türelmesebb, jóval kevésbé harcos típus, sokkal gondoskodóbb, táplálóbb, és ő a felelős azért a sok változásért, ami különösen a II. Világháború óta bekövetkezett a világban. Tehát legyél csendes, lélegezz, érezd át a feminin energiát az általa játszott valódi szerepe kapcsán, és ne csak azoknak a képeknek az alapján, amit magad előtt látsz. Nagyon mélyreható volt.


KÉRDÉS SHAUMBRA 9: (Linda olvassa az internetről): Lenne egy pár kérdésem az aspektusokról. Hogyan működnek az életben? Mi történik, ha az összes aspektus integrálásra kerül? És lenne-e valami üzeneted azok számára, akik azt tervezik, hogy a jövőben elmennek az Aspektológia Iskolába? Nagyon várunk téged Japánban!


TÓBIÁS: Az aspektusok önmagad kreatív megnyilvánulásai. Különféle dolgok megtapasztalása céljából kerülnek megteremtésre az élet során, és az előfeltétel az, hogy a lélek mindig megőrzi a tisztaságát. A lélek, vagy az Én magja nem törik szét, nem torzul el. Ezért nincs szüksége javításra, rendbehozatalra, ugyanakkor a lélek termeti meg az aspektusokat, hogy azok menjenek, és tapasztalásokra tegyenek szert. Néhányuk beragad. Néhányan nagy dolgokat teljesítenek be. Néhányuk olyan mértékben lehasad rólad, hogy aztán elkülönülve érzed magad. Összetörtnek vagy töredékesnek érzed magad. De előbb vagy utóbb az összes aspektusodnak, minden egyes részednek haza kell térnie, vissza kell térnie hozzád. És sok Shaumbra ezt választja, hogy megteszi ezt ebben az életében. Ez a felemelkedés egyik lényege. Nem emelkedhetsz fel, ha nem viszed magaddal az összes részedet.


Tehát itt van nekünk ez a csodálatos Aspektológia tanfolyamunk, ami arról szól, hogyan hívjuk vissza magunkhoz az aspektusainkat. Több napos a tanfolyam, ahol végigmegyünk az aspektusok pszichológiáján, azon, hogy mi hozza őket haza, hogyan kell kezelni a makacsabbakat, sőt, hogyan kell kezelni a legsötétebb aspektusokat. Azok a hangok, amit oly sokan hallotok a fejetekben az aspektusok hangjai. Játszmákat játszanak veletek. A manipuláció mesterei ők, és egyvalamire pályáznak, ami nekik nincs – a lelketekre. Ők egyáltalán nem lélekkel bíró létezők. De úgy gondolják, hogy te nem vagy elég hatékony főnök, és a te munkádra pályáznak. Az Aspektológia által segítünk nektek megérteni az újraintegrálást, azt, hogy lényegében hogyan szeresd magad, hogy végül ők is szerethessenek téged. Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 10: (egy nő áll a mikrofonnál) Szia Tóbiás! Az Interdimenzionalitásról szóló tanfolyamon említetted, hogy létezik egy speciális formula, ahol egy dimenzió fizikaivá válik. Kifejtenéd ezt? És ennek köze van-e az ebbe a dimenzióba behozatalra kerülő energiához?


TÓBIÁS: Igen, és ezen a formulán igen csak nehéz lenne ilyen rövid idő alatt átmenni. Ez összetett, ugyanakkor mégis nagyon egyszerű, és ez nem egy matematikai formula. Hanem egy fizikai formula. Tehát most nem fogunk…be fogjuk ezt egy ponton hozni, de sokak számára egyáltalán semmit sem fog jelenteni. Ez energetikai fizika, ami jelenleg még csak nem is került tanulmányozásra a Földön, nem úgy, mint a többi birodalomban. Ugyanakkor mégis hatással van az energia tudatosság kiterjesztésének az ebbe a birodalomba történő behozatalára. De ezt nem fogod tudni megcsinálni a formulával. A formula mindössze abban segít, hogy az emberek megértsék, hogy ez hogyan is történik, de nem teszi azt megtörténtté.


Ami megtörténtté teszi, az a választás és az elfogadás, annak belélegzése, és azok a pontok, amikről ma szó esett – a légzés, a könnyedség, a tudatában levés, és a Jelenlét Pontja. Ez az alagút, vagy a kapu a saját új tudatosságod számára.


SHAUMBRA 10: Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönöm.


LINDA: Még két kérdés?


TÓBIÁS: Öt, tíz.


LINDA: Na persze!


KÉRDÉS SHAUMBRA 11: (egy nő áll a mikrofonnál): Szia Tóbiás! Nemrégiben tartottunk egy tiszteletadást a Sand Seek átkelési oldalán. Kíváncsi lennék, hogy mi volt és mi nem volt ott jelen. Nagyon szeretném tudni az ott történtek magasabb perspektíváját.


TÓBIÁS: Arra kérnélek, hogy a hallgatók kedvéért mondd el, hogy miről is volt ott szó?


SHAUMBRA 11: Egy tiszteletadás, az Új Energia szemlélete által, és nem az ott történtek negatív aspektusából nézve – egy vérfürdő zajlott ott. Amikor megközelítettük a helyszínt, rengeteg szellem jelenlétét éreztük – vagy nem is tudom, hogy nevezzem őket. De magán a helyszínen nem volt semmi. Ez az egész utazás – maga a folyamat, hogy az emberek elmentek oda – mi volt ennek az egésznek a lényege?


TÓBIÁS: Nagyon sok energia – seb – van még mindig a föld mélyébe temetve, és nagyon sok entitás van még mindig ennek a Földnek a talajába temetve. És amint Gaia távozása elkezdődik, az egyben elkezd egy elengedési folyamatot is. Sokatok elmúlt életei, energiái még most is hat láb mélyen vannak eltemetve, még mindig a talajban vannak, mintha csak vissza akarnál térni azokért a csontokért, vagy mintha csak valaki is visszatérne és megmentene téged. Tehát képzelhetitek, milyen hatalmas sűrűség energia található a Földön, ahol traumák és sebesülések, csaták és mészárlások estek meg. Az itt maradt energiák nagy része még most is csatázik, még most is egyre csak újra meg újra ismétli azt a traumát – a mészárlásokat és a háborúkat a világ különböző helyein.


Úgy tartják, hogy egy megvilágosodott létező, aki a saját lényének középpontjában tartózkodik, és újraintegrálta már önmagát, legalábbis nagyobbrészt – ha egy ilyen létező ellátogat ezekre a helyekre, és tiszteletét nyújtja az ott történtekért – és ez nagyon lényeges, hogy tiszteletben tartsa a vérfürdőket, a fájdalmat, valamint a tapasztalást – ez majd odahívja azokat az energiákat, akik még mindig be vannak ragadva a földbe, a körülötte lévő levegőbe, és vízbe – és ami lehetővé teszi az elengedést. Nem kell továbbra is egyre csak újra és újra ismételniük a ciklusukat, a rémálmokat és szörnyűségeket. Vannak olyan energiák és entitások, akik meghallják, hogy elengedhetik azt a végeláthatatlan ciklust. Amikor egy kevés entitás –akik még mindig be vannak ragadva – távozni kezdenek, az megteremt egy teret, ami végül a többi energiát is távozásra kéri fel. Többé már nincsenek a Földhöz ragadva, hanem visszatérhetnek a többi birodalmakba. Továbbléphetnek.


Az egyetlen dolog, amit javasolni szeretnénk – tudom, hogy egy kicsit itt most eltérek a tárgytól, de próbálok itt rámutatni valamire – tehát az egetlen dolog, amit javasolni szeretnénk, hogy amikor ellátogatsz ezekre a helyekre, akkor az mindig a tiszteletadásról és az elengedésről szóljon. És nem arról, hogy megpróbáld azt meggyógyítani, megfoltozni, kijavítani, hiszen alapvetően ezzel elutasítod, megtagadod az ott lezajlott történéseket, azáltal megtagadod azokat is, akik részt vettek a történtek bölcsességében. Ez egy meghívás, egy felkérés. Ahogy már korábban is mondtuk a Shaumbráknak, vezessetek keresztül a temetőkön és a sírhelyeken, és kérjétek fel azokat, akik még mindig be vannak ragadva, hogy ez egy csodálatos idő arra, hogy a múltjuk elengedésre kerüljön, és visszatérjenek saját magukhoz. És ebben az esetben, ezen csoportos látogatás kapcsán, volt egy pillanat, amikor bekövetkezett egy energia mozgás vagy váltás azok részéről, akik be voltak ragadva erre a helyre, ugyanakkor még nem mindegyikük távozott el onnan.


SHAUMBRA 11: Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönöm.


KÉRDÉS SHAUMBRA 12: (egy nő áll a mikrofonnál) Szia Tóbiás! Hogy vagy ma, és hogy van Sam?


TÓBIÁS: Valóban. Köszönöm kérdésedet – Samnek nehézségei akadtak ebben az elmúlt pár hétben, mivel érezte a Föld egészén lévő energiákat, és azon tűnődött, hogy vajon miért is tért vissza ezekben az őrült időkben! (nevetés) És bizony nagyon hosszadalmasan kellett elbeszélgetnünk egymással arról, hogy mi is zajlik most valójában. Sam-en keresztül még én is képes vagyok belefolyni a Föld drámáiba, amiből jó sok van. Sam elkapott egy beszélgetést, amit szülei folytattak késő éjjel a világ miatti aggodalmuknak hangot adva. Samet ugyancsak meglepte, hogy szülei azoknak a drámának erre a szintjére eljutottak.


SHAUMBRA 12: Hát azt lefogadom!


TÓBIÁS: Köszönöm, hogy megkérdezted.


SHAUMBRA 12: Szívesen.


TÓBIÁS: De ez itt most nem rólam szól. Tehát…(kuncog)


SHAUMBRA 12: Azt kérdezném tőled, és nagyon is követni fogom a javaslatodat….


LINDA: Utolsó kérdés.


SHAUMBRA 12: …. És tiszteletben tartom azt…(Lindának: Szeretlek drágám, légy türelemmel) (nevetés)… a gyógyszerekkel kapcsolatosan. Mivel a szívem korlátozva van, erre az orvos Plavix-ot és aszpirint írt fel. És bár nagyon szeretlek téged, de még nem akarok találkozni veled (Tóbiás kuncog), tehát azon tűnődöm, hogy mihez kezdjek azokkal a tablettákkal – beszedjem őket? És ugyanez a helyzet a vérnyomás gyógyszeremmel is.


TÓBIÁS: Ez két különböző kérdés. A te helyzetedben, mivel a szív szerved egy változtatáson esett át, és mivel azok a műtétek szintén az előbb említett gyógyszerek szedésén alapulnak, azok szedését folytasd. Mi a probléma eredeti diagnózisára hivatkoztunk itt, és arra, hogy ne csak a gyógyszerekkel akarjátok azt rendbe tenni. Léteznek alternatívák is a te támadó műtéteden túlmenően, de abban az időben ez volt a megfelelő megoldás számodra.


A magas vérnyomásra vonatkozóan – nemrégiben beszéltünk erről egy kis létszámú Shaumbra csoport előtt – hogy a test egy elképesztő méretű újrahuzalozáson megy keresztül. És ez hatással van minden egyes sejtre, minden egyes szervre, tested minden egyes részére, beleértve a szívet is. Ez a vérnek, az oxigénnek és a tápanyagoknak a testben történő energia elosztási mintájában változást idéz elő.


Tehát a te szíved jelenleg, ahogy sokatoknak, az új szintje meghatározásával próbálkozik éppen. Sajnálatos módon, a rendszeres orvoslás nem érti, mi történik egy Új Energiás testben, ezért ők továbbra is csak a régi, hagyományos vizsgálataikat végzik, és ugyanazokat a régi gyógyszereket írják fel, és fogalmuk sincs, mi okozza a vérnyomás jelenlegi változását. Ezért most mindannyiótoktól azt kérdezem – hogy érzed magad? Egészségesnek érzed magad? Egyensúlyban érzed magad? – mielőtt még beleesnétek abba a szükségletbe, hogy nagyon erős gyógyszereket kell szednetek, amik majd mesterségesen megpróbálják szabályozni a vérnyomást, és a szív többi funkcióit, valamint a többi szervek funkcióit.


Ezzel azt akarom mondani, hogy az orvosok túlnyomó része nem érti a DNS-ben zajló változásokat, továbbá a test biológiáját. Várjuk, hogy az Új Energiás fizikusok előlépjenek a tradicionális biológiára vonatkozó tudásukkal, ugyanakkor annak megértésével, hogy mi történik akkor, amikor egy személy keresztülmegy ezeken a változásokon.


SHAUMBRA? Hát, az jó lenne! Köszönöm.


TÓBIÁS: Tehát azt mondanám, hogy szedd ezeket a szív gyógyszereket egyelőre, az operációd folytán, és legyél tudatában tested többi részének!


SHAUMBRA 12: Köszönöm.


TÓBIÁS: Köszönöm. És ezzel…


LINDA: De ugye most nem orvosi tanácsot kaptál éppen?


SHAUMBRA 12: Nem.


TÓBIÁS: Nos, én bizonyos értelemben nem is létezek, hogy is osztogathatnék orvosi tanácsot? (kuncog)


LINDA: Ezt most azért hozom fel, mert nagyon veszélyes lehet, ha valaki vérnyomás gyógyszereket szed, majd hirtelen abbahagyja ezek szedését. Ez nagyon, de nagyon veszélyes.


TÓBIÁS: Köszönöm, hogy ezt elmondtad, DE (nevetés) megismétlem, amit az előbb mondtam. Érezd a saját testedet! Értsd meg, hogy ez a sajátod. Ez nem az orvoshoz tartozik. Emlékezz, az orvos mindössze öt percet szán rád. Neked pedig napi 24 órában kell magaddal élned. Érezd a saját testedet, és arra bátorítanám az Új Energiás orvosokat és fizikusokat, hogy lépjenek elő, és értsék meg a teljes lényt, ne csak az öt perceset!


És ezzel a végére értünk egy újabb csodálatos Shaumbra összejövetelnek. Várjátok azokat a sípolásokat és berregéseket ebben a hónapban! (nevetés)


És ez így van.



(Fordította: Telegdi Ildikó)




Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:

Telegdi Ildikó OTP BANK Rt. 11773339-00984762

Minden eddigi és ezt követő felajánlást előre is szívből köszönök: Telegdi Ildikó



A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradoi Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán (Http://www.crimsoncircle.com). A Tóbiás anyagok térítés mentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999 augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint százezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle web szájtra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradoban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és vissza-tolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból. A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád. Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérlek terjeszd szabadon ezt a szöveget nem kereskedelmi alapon, térítés mentesen. Kérlek csatold ezt az információt egészében, beleértve ezen lábjegyzetet is. Minden egyéb felhasználás jóváhagyandó Geoffrey Hoppe-val. Lásd a kontakt oldalt a www.crimsoncircle.com oldalon.