ADAMUS: A SHAUMBRA ÁLOM
Részlet a „Lélek Hangjai” – Egyiptomi anyagból
Mellékelten küldök egy rövid fordítást, ami a júliusi hírlevélben szerepel - és egy rövid részlet Adamus: A Lélek Útjai c. Egyiptomi anyagból - fogadjátok szeretettel ti és mindenki más is, aki elolvassa majd...
Miközben itt ülünk ma este a csodálatos együtt töltött napjainkat követően, egy pillanatra most csatlakozzatok hozzám, hogy megnézzük mi is közeledik az utunkon. Mi, akik jelenleg nem inkarnálódunk a Földön, talán egy kicsit jobban látjuk ezt. Más a nézőpontunk. Az energiák általános irányát és mozgását látjuk. Olyan ez, mintha egy hegy tetejéről néznénk le, és mindent látnánk a körülöttünk és az alattunk elterülő látványból. Néha a ti – földközeli csoport – látószögetekből nehéz ezt meglátni. Amit mi látunk – és tudom, hogy valahol belül ti is tudjátok ezt – az az, hogy az Atlantiszi Álom beteljesedik. És ebben az Atlantiszi Álomban minden egyes ember igaz, valódi szabadságban él.
És azt látjuk, hogy most közeledik valami a Föld felé, ami nem más, mint amit mi Új Energiának nevezünk. Az közeledik a Földön, amikor az emberek több együttérzéssel és törődéssel bírnak saját maguk iránt, mint eddig még soha – és egymás iránt. Azt látjuk, hogy egy olyan világ közeleg, ami képes élelemmel ellátni minden itt élő létezőt, egy olyan világ, ami képes ugyanazt a lehetőséget biztosítani minden egyes itt élő ember számára. Egy olyan világ, ami toleráns az Otthon összes útjával – legyen szó bármilyen hiedelemről, vallásról, szektáról vagy felekezetről. Az Otthon összes útjával – és együttérzéssel bír mindenki utazása iránt.
Egy olyan világot látunk közeledni a ti életetek alatt, amiben nincsenek diktátorok. Egy olyan világot látunk közeledni a ti létidőtök alatt, ami többé nem tolerálja azokat a fegyvereket, amik egyetlen gombnyomásra elpusztíthatják az egész Földet. Egy olyan világot látunk közeledni a ti létidőtök alatt, ahol a világ lakosai elfogadják a saját felelősségüket és szerepüket a Föld kapcsán, azt a szerepet, amit egészen mostanáig Gaia töltött be, és amit most átvesznek Tőle azok az emberek, akik törődnek a Földdel, akik gondoskodnak róla és táplálják, és szeretettel fogadják mindazt, amit a Föld ad.
Egy olyan világot látunk közeledni a ti életetek alatt, ahol új üzemanyag forrás van, és ami többé már nem támaszkodik a régi energiás üzemanyagokra, amik szennyezik a Földet, továbbá politikai és gazdasági hullámvasutazást, kríziseket okoznak. Mi azt látjuk, hogy ez a világ többé nem lesz energia függő.
Egy olyan világot látunk – ami éppen most van teremtés alatt – ami szállást ad majd olyan angyali lényeknek a Teremtés egészéből, akik korábban még soha nem jártak a Földön, akik most fognak első ízben ideérkezni. És ezeknek az újonnan érkezőknek majd nem kell átmenniük mindazokon a megpróbáltatásokon, nehézségeken, szenvedésen, és emlékezet elvesztésen, amin az előttük érkezőknek keresztül kellett menniük, mivel ti előkészítettetek számukra egy csodálatos teret, amibe eljöhetnek. Előkészítettétek a tudatosságot. Előkészítettétek az energiát. Előkészítettétek a Földet az újonnan érkezők számára, hogy az ő belső „Én Vagyok” felfedezésük kegyelemteli, örömteli és könnyű legyen.
Egy olyan világ eljövetelét látjuk a ti létidőtök alatt, ahol a bőség, az egyensúly és az élet ünneplése a meghatározó. Egy olyan világ eljövetelét látjuk a ti életetek folyamán, ahol minden ember, legyen az férfi vagy nő, egyenlő megbecsülésben és tiszteletben részesül, ahol minden szín, minden árnyalat, minden méret, minden forma, és minden hitrendszer megbecsülést élvez majd. Mi ennek közeledtét látjuk.
A ti létidőtök alatt, azt látjuk, hogy a szeretet többé nem lesz visszafogva, hogy a szeretet többé nem fogja eltűrni, hogy manipulálva legyen, hanem ahol az emberek nyitottan és szabadon kifejezhetik majd az egymás iránt érzett szeretetüket a kitekert szexuális energiák nélkül, anélkül, hogy a szeretetet kifogásként vagy okként a visszaélésre, és a manipulációra használnák.
Mi azt látjuk, hogy ennek az Új Földnek - ami a ti létidőtök alatt eljön – az energiái többé már nem fogja tolerálni azokat, akik nem hajlandóak rátekinteni a bennük élő szeretetre, akik energiát lopnak más emberektől, akik visszaélnek és bántalmaznak másokat, akik csak a hatalmat keresik, és akik lenyomják az örömet.
Ennek a világnak az energiái és a tudatossága nem fogja ezeket az embereket tolerálni többé, de nem egy durva módon, hanem valahogy így: „Nem várunk vissza ide téged újabb inkarnációkra. Ez alkalommal nem vagy üdvözölve ezen a fantasztikus Föld bolygón.” Ők majd egy másik helyre fognak elmenni, egy olyan helyre, ahol továbbra is kijátszhatják a drámáikat, ahol továbbra is kijátszhatják a saját sötétségük egyensúlytalanságait, ahol a belső Isten utáni kutatásukat és keresésüket a létező legförtelmesebb úton-módon játszhatják ki választásuk szerint, mert ez a Föld a szuverén, szerető teremtők helyévé fog válni – a ti életetekben.
Ez az átalakulás, amit a világban láthattok most is, és az elkövetkezendő pár év során is, természetesen okoz majd némi bomlást és szakadást azok által, akik továbbra is a szerfelett régi útjaikhoz akarnak majd ragaszkodni, de már nem lesznek erre képesek. Bármilyen taktika bevetésére képesek lesznek, csakhogy pusztítást okozzanak és mindenkit kibillentsenek az egyensúly helyéről, de ez nem lesz működőképes. Nem fog működni. Végül megpróbálnak majd tárgyalásokat folytatni annak érdekében, hogy itt maradhassanak a Földön, hogy továbbra is fenntarthassák az egyensúlytalanságukat mindenki más egyensúlyának a közepette, de ez itt nem a tárgyalások és az alkudozások időszaka. Ez az együttérzés és a megértés időszaka, de nem a tárgyalásoké és az alkudozásoké, mivel ez a Föld az együttérzés kertjévé fog átlényegülni. Ez a Föld az „Én Vagyok” Új Iskolájává fog válni – a ti életetek alatt.
Tehát drága Shaumbra, elsősorban kivétel nélkül mindannyiótoknak szeretném megköszönni és megbecsülésemet kifejezni nektek mindazért amit tettetek, hogy ez lehetővé válhasson. Azért mondom el mindezt nektek, hogy tudjátok, hogy az álmotok – hogy Atlantisz Álma – tényleg valóra válik. Azért mondom el ezt nektek, hogy felkészülhessetek az előttetek álló szebb és jobb napokra, hogy tovább léphessetek, ahelyett, hogy azon aggodalmaskodnátok, hogy mit fog hozni a jövő.
Létezik egy álom, amit ti a „Shaumbra Álom”–nak neveztek, és ez az álom a tiétek. Arról szól, hogy itt legyetek ezekben az időkben, hogy itt legyetek az Atlantiszi Álom megvalósulásakor, az Új Föld eljövetelekor, az Új Energia felismerésekor. Az álom arról szól, hogy tanítók legyetek, hogy vezettetést nyújtók legyetek, hogy Szabványok legyetek a többiek számára, mert ők tudni akarják, hogy vannak olyan emberek, akik előttük átmentek már ezen, hogy vannak olyanok, akik a nehéz ösvényt taposták és végül sikerrel jártak. És ti pontosan ezért vagytok itt.
(Fordította: Telegdi Ildikó – telegdiildi@globonet.hu)
Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:
Telegdi Ildikó OTP BANK Rt. 11773339-00984762
Minden eddigi és ezt követő felajánlást előre is szívből köszönök: Telegdi Ildikó
A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradoi Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán (Http://www.crimsoncircle.com). A Tóbiás anyagok térítés mentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999 augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.
A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint százezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle web szájtra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.
A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradoban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és vissza-tolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.
A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból. A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád. Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.
Kérlek terjeszd szabadon ezt a szöveget nem kereskedelmi alapon, térítés mentesen. Kérlek csatold ezt az információt egészében, beleértve ezen lábjegyzetet is. Minden egyéb felhasználás jóváhagyandó Geoffrey Hoppe-val. Lásd a kontakt oldalt a www.crimsoncircle.com