Második tavaszi telihold meditáció (Telihold a Bikában)


Ez az „igazi” tavaszi spirituális fesztivál ideje – mivel a nyugati kultúrában a Húsvét inkább családi-vallási jellegű. Szerte a világban mindenütt ilyenkor ünneplik a Wesak-ot, amely többé-kevésbé egybeesik Buddha ünnepével – bizonyos vélemények szerint a Buddha születésnapjával is. A tibetiek úgy tartják, hogy a Buddha ilyenkor jön a legközelebb a fizikai síkhoz – jelenléte szinte érezhető. Maga a meditáció lehet ugyanaz, mint az első tavaszi teliholdnál.


Érdekes lehet rákeresni a weben a „wesak” szóra, hogy kiderüljön milyen sok rendezvény is van ilyenkor. Hogy világosabbá tegyem ennek az eseménynek a jelentőségét, a következőkben közreadom Charles Leadbeater: „A Mesterek és az Ösvény” című könyvének rövid részletét, amiben Leadbeater leírja ezirányú tibeti tapasztalatait. Az eredeti a www.globenet.hu/teozofia cím alatt található - természetesen teljes egészében. (Nem túl könnyű olvasmány, javaslom, hogy az érthetetlennek tűnő részeket elsőre ugorjátok át – aztán esetleg ha érdekel, el lehet olvasni az egészet.)


A legfontosabb dolog természetesen most is maga a meditáció, amelyet a múlt hónapban „küldtem fel” a shaumbra lapra.


Jó meditálást, jó olvasást:


Szigeti Antal - aszigeti@freemailPONThu


És itt a részlet (kicsit hosszú, az elején Gautama Buddháról van szó)



A VÉSZÁK ÜNNEPÉLY

Ennek a csodás kiáramlásnak alkalmául kijelölt idő az indiai Vaisakh hónapjának holdtölte (Ceylonban Vészáknak hívják és rendesen a mi május hónapunkra esik). Ekkor van utolsó földi élete fontos eseményeinek: születésének, a Buddha fok elérésének, és fizikai testéből való távozásának évfordulója.

Evvel a látogatásával kapcsolatban, és annak óriási benső jelentőségétől teljesen különállóan egy külső szertartás megy végbe a fizikai világban, amelyen az Úr valósággal mutatkozik egy közönséges zarándok tömeg jelenlétében. Abban nem vagyok bizonyos, hogy a zarándokoknak mutatkozik-e; megjelenésének pillanatában azok mind leborulnak, de lehet az részükről puszta utánzása az Adeptusok, és azok tanítványai leborulásának, akik látják Gautama Urunkat. De valószínű, hogy legalább egyesek a zarándokok közül látták Őt, mert ez a szertartás messze terjedetten ismeretes Közép-Ázsia buddhistái között is, és úgy beszélnek róla, mint Buddha Árnyékának vagy visszatükröződésének megjelenéséről is, mert az ilyen hagyományos beszámolók leírása rendesen meglehetősen pontos. Amennyire mi láthatjuk, úgy látszik, nincs ok arra, hogy bárki is jelen ne lehetne a szertartáson, aki történetesen éppen a szomszédságában van abban az időben; semmi látható igyekvés nem vehető észre, mely a nézők számát korlátozni akarná; noha igaz, hogy hallunk történeteket olyan zarándok társaságokról, akik évekig vándoroltak anélkül, hogy a helyet megtalálták volna.

A Nagy Fehér Testvérség minden tagja, kivéve Magát a Királyt, s az Ő három tanítványát, rendszerint részt vesznek ezen a szertartáson; és nincs semmi ok arra, hogy a mi komoly teozófus tagjaink is ne lehetnének ott jelen asztrál testükben. Akikkel közölték ezt a titkot, rendesen úgy intézik a dolgukat, hogy fizikai testüket elaltatják kb. egy órával a holdtölte pillanata előtt, és hogy utána is egy órát zavartalanul maradjanak.

A VÖLGY

A kiválasztott hely egy kis alacsony dombokkal körülvett fennsík, a Himáláyá északi oldalán, nem messze Nepal határától, és körülbelül még négyszáz mérföldnyire Nyugatra Lhassza városától. Ez a kis síkság (lásd a 11. ábrát) nagyjából véve hosszúkás, mert a hossza talán másfél mérföld, szélessége valamivel kevesebb. A talaj egy kissé Délről Északra lejt, s leginkább csupasz és köves, bár itt-ott közönséges drótszerű fű és satnya, bokros növényzet borítja. Egy folyó fut le a fennsík nyugati oldalának egy részén, áthalad az észak-nyugati sarkán, azután eltűnik az északi oldal közepe táján, egy fenyővel borított szakadékon át, s végül elér egy néhány mérföldnyi távolságban látszó tavat. A környék vadnak és lakatlannak látszik, semmilyenépület sem látható, egy romokban heverő stupa kivételével, mely mellett két-három kunyhó van, a síkság keleti oldalán lévő dombok egyikének lejtőjén. A síkság déli felének közepe táján egy óriási szürkés-fehér kőtömb van, valami csillogó anyaggal erezve: oltárhoz hasonló tömb ez, talán 12 láb hosszú és 6 láb széles, és körülbelül három lábnyira áll ki a földből.




11. ábra A völgy

Néhány nappal a kitűzött idő előtt különös és esetlen képet nyújtó sátraknak (melyek legtöbbje fekete) folyton növekedő tömege látható a folyó partjai mentén, és a szomszédos domboldalakon; s ezt a különben oly elhagyatott helyet most a tábortüzek nagy sokasága eleveníti meg. Közép-Ázsia vándor törzseinek igen számos embere jön ide, sőt, némelyek a távoli Északról is jönnek. A holdtöltét megelőző napon ezek a zarándokok mind külön szertartásos fürdőt végeznek, és a szertartáshoz való előkészülésképpen minden ruhájukat kimossák.

Néhány órával a holdtölte előtt ez a nép a síkság alsóbb, vagyis északibb részébe gyülekezik, és csendesen s rendben a földön ülve helyezkedik el, gondosan vigyázva arra, hogy a nagy oltárkő előtt meglehetős nagy üres tér maradjon. Többnyire néhány láma is jelen van, s rendszerint felhasználják az alkalmat arra, hogy a néphez beszédeket intézzenek. Körülbelül egy órával a holdtölte pillanata előtt, az asztrál látogatók kezdenek megérkezni, közöttük a Testvérség tagjai is. Ezek közül néhányan materializálódnak, hogy a zarándokok is láthassák Őket, akik térdre esve, leborulva üdvözlik. Gyakran Mestereink, sőt, Náluk nagyobbak is szíveskednek barátságos beszélgetésbe ereszkedni tanítványaikkal, és más jelenlevőkkel. Mialatt ez történik, az arra kijelöltek elkészítik a nagy oltárkövet a szertartásra, úgy, hogy a leggyönyörűbb virágokkal rakják tele, és minden sarkára nagy füzéreket helyeznek a szent lótuszból. Közepére egy remekül vésett arany edényt tesznek, vízzel megtöltve, közvetlenül előtte pedig egy üresen hagyott hely van a virágok közt.

A SZERTARTÁS

Körülbelül egy fél órával a holdtöltének pillanata előtt, a Máhácsohán jeladására a Testvérség Tagjai a nyílt térségre gyülekeznek a síkság közepén, az oltártól Északra, és háromszoros nagy körbe sorakoznak, arccal mindnyájan befelé fordulva. A legkülső kört a Testvérség fiatalabb tagjai képezik, és a nagyobb Tisztviselők a legbelsőbb körben foglalnak el bizonyos helyeket.

Ekkor buddhista szent énekeket énekelnek páli nyelven, s mikor a hangok elhalnak, Maitreya Urunk materializálódik a kör közepén, kezében tartva a Hatalom Pálcáját. Ez a csodás szimbólum bizonyos értelemben egy fizikai központja vagy forgáspontja azoknak az erőknek, melyeket a Bolygó Logosza áraszt ki; Ő azt magnetizálta, több millió évvel ezelőtt, amikor először indította mozgásra bolygó-láncolatunk körül az emberi élet hullámát. Azt mondták nekünk, hogy ez a fizikai jelvénye a Logosz figyelme összpontosításának, s hogy ezt a jelvényt bolygóról bolygóra viszik, aszerint, amint ez a figyelem tovább megy, és hogy ahol ez van, ott van abban a pillanatban a fejlődés színterének a központja, továbbá, hogy ha ez legközelebb átmegy Földünkről egy másik bolygóra, akkor a mi Földünk viszonylagos tétlenségbe fog süllyedni. Azt nem tudjuk, hogy a nem fizikai bolygókra is elviszik-e, azt sem értjük határozottan, hogy mi módon használják, sem azt, hogy mi szerepe van a világ gazdaságában. Szokás szerint a Világ Urának őrizete alatt van Shamballában, s amennyire mi tudjuk, ez a Vészák ünnepély az egyetlen alkalom, amikor kikerül az Ő őrizete alól. Hengeres rúd ez, az elveszett orichalcum fémből való, s talán két láb hosszú és körülbelül két hüvelyk átmérőjű; mindkét végén egy-egy óriási gömb alakú gyémánt van, amelyből egy-egy kúp emelkedik ki. Az a különös látszata van, mintha mindig tűzzel volna körülvéve, mintha sziporkázó és mégis átlátszó tűz-aurája volna. Figyelemre méltó, hogy a szertartás egyik része alatt sem érinti meg Maitreya urunkon kívül senki.


13. ábra Az alakzatok

Mikor Ő a kör közepén materializálódik, az Adeptusok és a beavatottak mind mélyen meghajolnak előtte, s egy újabb versszakot énekelnek el. Ezután, még mindig énekelve, a belső körök nyolc részre oszlanak, úgy, hogy keresztet képeznek a külső körön belül, s Maitreya Urunk még a középen marad. Ennek a méltóságteljes rítusnak a következő mozzanatánál háromszög lesz a keresztből. Maitreya Urunk előre halad, úgy, hogy a háromszög csúcsában áll meg, és így szorosan az oltárkőnél. Erre az oltárra az arany edény előtti üres helyre helyezi az Úr Maitreya tiszteletteljesen a Hatalom Pálcáját, mialatt mögötte a kör egy meglehetősen komplikált, íves alakulattá változik, úgy, hogy arccal mindnyájan az oltár felé fordulnak. A következő változásnál az íves alakulatból fordított háromszög lesz, mely a Teozófiai Társulatnak jól ismert jelvényét mutatja, bár a körülfoglaló kígyó nélkül. Ez a kép viszont az ötszögű csillaggá változik: Maitreya Urunk még mindig a déli csúcson áll, mely az oltárkőhöz legközelebb esik, a többi nagy Tisztviselő vagy Csohán pedig a csillag vonalainak öt metszési pontján látható. Ide mellékeljük a szimbolikus alakok ábráját, mivel közülük néhányat nem könnyű leírni.

Mikor ezt a hetedik és befejező fokot is elérték, az éneklés megszűnik, s az ünnepélyes csend néhány pillanata után Maitreya Urunk újból kezébe veszi a Hatalom Pálcáját, s feje fölé emelve, csengő hangon mondja páli nyelven e pár szót:

Minden kész; Mester, Jöjj!”

Azután, mikor ismét leteszi a tüzes pálcát, pontosan a holdtölte pillanatában, mint a levegőben lebegő óriás alak, megjelenik Buddha Urunk éppen a déli dombok fölött. A Testvérség tagjai kezüket összetéve, meghajolnak előtte, s a hátuk mögött álló tömeg arcra borul, s így marad, mialatt a többiek azt a három verset éneklik, amelyre Maga Buddha Urunk tanította földi élete idején Csáttát, az iskolás fiút.

Az Úr Buddha, a Szakják bölcse, az emberiségből való legjobb tanító. Megtette, amit meg kellett tennie, és átment a másik partra (Nirváná). Erő és erélyesség tölti el; Őt, az Áldottat veszem vezetőmül.

Az igazság anyagtalan; felszabadulást hoz a szenvedély, a vágy, s a gond alól; minden folttól mentes: szelíd, egyszerű és észszerű. Ezt az igazságot veszem vezetőmül.

Bármi adatok is a nyolcféle Nemes Lénynek, Kik párosával képezik a négy fokot, akik ismerik az igazságot: valóban nagy jutalmat hoz. A Nemes Lényeknek ezt a Testvérségét veszem vezetőmül.”

A LEGNAGYOBB ÁLDÁS

Ekkor a tömeg felkel, és az Urat bámulva áll, mialatt a Testvérség a nép javára a Máhámángálá Szuttá nemes szavait énekli, melyeket Rhys Davids tanár a következőképpen fordított:

(Csekély módosítások történtek más forrásokból véve, amikor határozottan jobbaknak látszottak.)

Mikor a jó után vágyakozva, sok déva és ember

Különböző dolgot tekint áldásnak,

Te mondd meg nekünk akkor, Óh, Mesterünk.

Mi a legnagyobb áldás?


Nem szolgálni balgáknak,

Hanem szolgálni a bölcsnek,

Tisztelni a tiszteletreméltókat,

Ez a legnagyobb áldás.


Kellemes vidéken élni,

Jó tettek emlékével bírni elmúlt életekből,

Helyes vágyakkal telt lélekkel bírni,

Ez a legnagyobb áldás.


Jó megfigyelés, nagy képzettség,

Önuralom, s jól megművelt elme,

Kedves szavak, melyeket jól alkalmaznak,

Ez a legnagyobb áldás.


Támogatni atyát, anyát,

Szeretni feleséget s gyermeket,

Békés foglalkozást űzni:

Ez a legnagyobb áldás.


Alamizsnát adni, s igazul élni,

Segíteni a mieinken,

Olyat tenni, amit nem lehet rosszalni;

Ez a legnagyobb áldás.


Irtózni a bűntől, s folyton elkerülni,

Tartózkodni minden italtól, mely erős,

El nem fáradni a jó cselekedetekben:

Ez a legnagyobb áldás.


Tisztelet és szeretetteljesség,

Megelégedettség s hála,

A Törvénynek kell időkben való meghallgatása;

Ez a legnagyobb áldás.


Türelmesnek és nyájasnak lenni,

Társulni a nyugodtakkal,

Vallásos beszédet idején folytatni:

Ez a legnagyobb áldás.


Önmegtartóztatás és tisztaság,

A Négy Nagy Igazság ismerése,

A Nirváná megértése,

Ez a legnagyobb áldás.


Ha sújtanak az élet változásai,

S a lélek rendületlenül megáll

Szenvedély s bú nélkül, biztosan:

Ez a legnagyobb áldás.


Legyőzhetetlen az mindenfelől,

Kinek ilyen a magatartása,

Biztonságban jár-kel mindenfelé,

És övé a legnagyobb áldás!”


A dombok fölött lebegő alak óriási nagyságú, de tökéletesen adja vissza úgy alakban, mint vonásokban azt a testet, melyben az Úr legutóbb élt a Földön. Keresztbe rakott lábbal ül, és összetett kézzel jelenik meg a buddhista barátok sárga ruhájában, de úgy, hogy a jobb karja pusztán marad. Arcáról semmiféle leírás sem nyújt fogalmat; olyan arc az, mely valóban isteni, mert a nyugalmat és hatalmat, a bölcsességet és szeretetet olyan kifejezésben egyesíti, ami magában foglal mindent, amit elménk az Isteniről elképzelhet. Azt mondhatjuk, hogy arcának színe világos sárgás-fehér, és arcvonásai éles metszésűek; homloka széles és nemes; szeme nagy, világító és mélyen sötétkék; orra egy kissé hajlott; ajka piros és határozott állású; mindez azonban csupán a külső burkot mutatja be, de az élő egészről nagyon kicsiny fogalmat ád. A haja fekete, majdnem kékes-fekete és hullámos; különös az, hogy se nem hosszú ez indiai szokás szerint, se nem teljesen leborotvált a keleti szerzetesek módján, hanem éppen a válláig érő, középen kettéválasztva, s a homlokról hátra simítva. Azt mesélik, hogy mikor Sziddhártá herceg elhagyta otthonát, hogy az igazságot keresni menjen, megragadta hosszú haját, és kardjának egy csapásával közvetlenül a feje fölött vágta le, és hogy továbbra is ugyanolyan hosszúságban hagyta meg.

E csodálatos jelenség legmegragadóbb jellegzetességeinek egyike az a tündöklő aura, ami az alakot környezi. Egy közös középponthoz tartozó gömbtérségekre oszlik, mint minden magas fejlettségű embernek az aurája: általánosságban a síkábrázolata éppen olyan, mint az Árháté, amit a Látható és Láthatatlan Ember (Man Visible and Invisible) című könyv XXVI. ábrája mutat, de a színeinek elrendezését illetve páratlan. Az alakot egy fénygömb foglalja be, amely valamely módon vakító és egyúttal átlátszó, annyira fényes, hogy a szem alig nyugodhatik meg rajta, és mégis, rajta keresztül tökéletes, tisztán kivehető az arc és a ruha színe. Ettől kijjebb ragyogó ultramarinkék gyűrű következik; azután folytatólag égő aranysárga, a legdúsabb kárminpiros, tiszta ezüstfehér, és végül pompás vörheny színű. Mindezek természetesen igazán gömbök, bár az ég felé nézve szalagoknak mutatkoznak. Mindezektől kijjebb derékszögekben kilövellő sugarak következnek, mind az említett színekből, egymásban, keveredetten, és zöld meg lila villanásokkal átjártan.

Az ősi buddhista szentírásokban pontosan ebben a sorrendben vannak leírva ezek a színek, mint az Úr aurájának színei; és mikor 1885-ben kívánatosnak mutatkozott, hogy a Ceylonban lévő buddhisták számára külön zászlót találjanak ki, a mi alapító elnökünk, Olcott ezredes, a ceyloni testvérekkel tanácskozva Colombóban, azt az eszmét fejtette ki, hogy ugyanezt a jelentőséggel teljes színcsoportot használják erre a célra. Az ezredes azt mondja (Old Diary Leaves III. kötet 352. lap), hogy néhány évvel azután India alkirályának tibeti követétől, akivel Dardzsilingben találkozott, megtudta, hogy e színek ugyanazok, mint amelyek a dalai láma zászlaján vannak. Ennek a jelképes zászlónak a gondolatát, úgy látszik, messze tájakon elfogadták; én magam láttam olyan távoli helyek buddhista templomaiban, mint pl. Rangoon és Sacramento Kaliforniában.

Sajnálatos tévedés folytán e könyvnek első angol kiadásában közölt ábrán helytelen sorrendben vannak meg ezek a színszalagok; a tévedés most már helyre van hozva. Természetesen az égen látható színek fényét és tisztaságát lehetetlen még csak meg is közelítenie bármilyen nyomtatott ábrázolásnak. Minden, amit tehetünk, csak abból áll, hogy az olvasó képzeletének segítséget nyújtunk ilyen jelzéssel.




12. ábra A nagy Vészak ünnepély Tibetben

Régebbi könyvekben úgy írtuk le a vörhenyszínt, hogy az az ember aurájában csak haragot fejez ki: úgy is van a közönséges alsóbb asztrál világban. Ettől teljesen függetlenül azonban azt találjuk, hogy a magasabb színvonalakon annál sokkal pompásabb és világítóbb fényű vörheny szín az élő tűznek valóságos lényege, a félelmet nem ismerő bátorságot és a magasrendű elszántságot jelzi. Hogy ez a szín az Úr Buddhának aurájában is látható, az természetesen arra vall, hogy Benne ezek a tulajdonságok a legnagyobb fokúan vannak meg. Arra vehetjük ennek a ragyogó vörheny színű szalagnak a szinte szokatlanul uralkodó voltát az Úr Buddha aurájában, hogy azoknak a tulajdonságoknak a különös megnyilvánulását jelentik, amelyekkel Ő azt a korszakokig tartó önfejlesztő munkát végezte, amiről már előbb szó volt.

Az Úr Maitreya, akinek olyan főszerepe van a szertartásban, a kellő idő multával azt az állást fogja betölteni, ami most az Úr Gautama hivatása. Talán érdekes lesz összehasonlítani az auráját az imént leírottal. Legkönnyebben úgy lehet azt elképzelni, ha ránézünk az Árhát aurájának arra az ábrájára, ami a Man Visible and Invisible című könyvben van (XXVI. ábra), azután módosítjuk képzeletben úgy, amint itt adva van. Általánosságban hasonlít ahhoz, de azon kívül, hogy sokkal terjedelmesebb, a színek is másképp rendezettek.

A közepe vakító fehér fény, éppen úgy, mint az Árháténak a közepe; azután a sárgát vegyük el képzeletben a fehér mellől, és az utána következő rózsaszínt hagyjuk meg a mostani helyén, de terjesszük tovább befelé, egészen a fehérig. A rózsaszín szalag után kifelé tegyük a sárgát a kéknek helyébe. Az ezt követő zöld után egy kék öv következik, szintén kifelé, és azután a lila, amint a könyvben van; de a lila után ismét egy széles, s a legszebb fényben ragyogó halavány-rózsaszín szalag jön, amelybe a lila észrevétlenül beleolvad. Mindezeket kívülről a kevert színek sugárzása környezi, éppen úgy, mint a könyvben. A fehér fénynek sugarai egészen úgy törnek át rajta, de még azokat is átfutja gyengén a mindig ott lévő halvány rózsaszín. Az egész aura azt a benyomást kelti, hogy el van árasztva a legfinomabb, de égő rózsaszínnel, nagyon hasonlóan a XI. ábrához a Man Visible and Invisible-ben.

Figyelmet érdemel az, hogy ebben az aurában a színek pontosan ugyanabban a sorrendben következnek egymás után, mint a Nap színszalagjának (a szivárványnak) színei, bár a narancsszín és az indigókék kihagyásával. Első benne a rózsaszín (ami a pirosnak egyik alakja), azután a sárga következik, amely zöldbe megy át, továbbá a kék és a lila. Azután a rózsaszínbe olvadó ultraviolettben folytatódik, és a színszalag újra kezdődik egy magasabb oktávban, éppen úgy, amint a legalsóbb asztrál a legmagasabb fizikait követi.

Természetesen nagyon szegényes leírás ez, de a legjobbnak látszik, amit mi tehetünk. Meg kell értenünk, hogy sokkal többféle a térbeli kiterjedése (dimenziója), mint amennyit mi képesek vagyunk bármiképp is bemutatni. Azért, hogy ennyit is mondhassak róla, megpróbáltam egy kissé ahhoz hasonlóan kezelni, mintha háromféle kiterjedésű volna. Okosan tesszük azonban, ha elgondoljuk, hogy semmi esetre sem lehetetlen, hogy egy kissé eltérő módon, másrészt vesszük elő, ami némi más eredményt adna, és mégis éppen olyan igaz volna. Teljesen reménytelenül próbálhatjuk megmagyarázni a fizikai világban a magasabb világok valóságait.)

Miután a „Máhámángálá Szuttá” elvégződött, Maitreya Urunk felveszi az oltárról a vízzel megtöltött arany serleget, és a feje fölött tartja néhány pillanatig; s azalatt a mögötte lévő tömeg, mely szintén előre ellátta magát vízzel megtöltött edényekkel, az Ő példáját követi. Mikor visszateszi a serleget az oltárkőre, egy másik verset énekelnek:

Ő az Úr, a Szent, akinek tökéletes a bölcsessége, akinek megvan a nyolc féle tudása, és aki teljesítette a tizenöt szent gyakorlatot, s aki azon a jó úton jött, mely a buddhasághoz vezette; aki ismeri a három világot, akihez hasonló nincs; az Istenek és emberek tanítója Ő, az Áldott, az Úr Buddha.”

Amint ez elvégződött, leírhatatlan szeretet mosolya sugárzik ki az Úr arcából, amint jobb kezét áldó tartásba emeli fel, s azalatt nagy virágzápor hull a nép közé. A Testvérség tagjai újból meghajolnak, a tömeg ismét leborul, s az alak lassanként elhalványul az égen, a tömeg pedig szabad folyást engedve elragadtatásának, örömben és magasztalásban tör ki. A Testvérség tagjai felvételük sorrendjében Maitreya Urunkhoz járulnak, és mindenik iszik az aranyserleg vizéből, a nép is iszik a magáéból, és a maradékot hazaviszi a sajátságos, bőrből készült palackjában, mint szenteltvizet, hogy otthon a rossz befolyásokat elűzze vele a házból, vagy talán beteget gyógyítson vele. Azután az óriási társaság kölcsönös üdvözlések között elindul, és az emberek magukkal viszik távoli otthonukba kitörölhetetlen emlékét annak a csodálatos szertartásnak, amelyen részt vettek.